Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-23 / 145. szám

A \ 8 TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1064. június 2”. mm* ^Smiimmlmnmil!ÍlmmlMÁSPART 'T^1^ ^E^YEt'SlZ0^TS'ÁGA ES A W£CY£I TANÁCS LAPJA Kiszegen rendezik az első országos véradó-konferenciát A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat pén­teken és szombaton Kőszegen, Jurisics, Miklós helyreállított várának lovagtermében rendezi a véradómozgalom első országos konferenciáját. A tanácskozásra a mintegy ötszáz magyar részt­vevőn kívül csehszlovák, lengyel, osztrák és román vendégek is érkeznek. A konferencia jelentő­ségéről és programjáról hétfőn a Magyar Vöröskereszt szék­házéban dr. Soóky László, a Vöröskereszt főtitkár-helyettese és dr. Simönpvits István, az Or­szágos Vérellátó Szolgálat fő­igazgatója tájékoztatta az újság­írókat. Elmondták, hogy az orvos­tudomány és az egészségügyi szol­gáltatások iránt párhuzamosan, ro­hamosan növekvő igények, szük­ségessé teszik a véradómozga­lom állandó fejlesztését. Ennek útja pedig elsősorban a véradás társadalmasítása, a térítésmentes véradás fokozatos kiterjesztése. A térítésmentes véradómozgalom 1960-tól, a Vöröskereszt II. kong­resszusáig. nagy utat tett meg: az összes begyűjtött vér 3,07 szá­zalékáról 37,4-re nőtt az in­gyenesen adott vér mennyisége A Vöröskereszt II. kongresszusa már azt a célt tűzhette ki. hogy az idei év végéig 62 százalékra növelik a térítésmentes véradás arányát. Az eddigi eredmények ezt a merésznek látszó tervezést is igazoljak, mert az év első fe­lében már ugyanannyi vért ad­tak térítésmentesen, mint az egész elmúlt esztendőben. A kőszegi konferenciát azért hívták össze, hogy a mozgalom legjobb szakemberei, lelkes tár­sadalmi munkásai megvitassák az eddigi eredményeket és a legjobban bevált tapasztalatok, módszerek életbeléptetésével mag­jelölték a fejlődés útját. A ta­nácskozáson 33 előadás hangzik maid el, amelyeket vita követ (MTI) Több díjat nyertek a magyar sportfilmek Olaszországban Az 1964. évi 20. Cortina d’ Am- pezzo-i nemzetközi sportfilmfesz- tiv^lon, valamint a milánói ide­genforgalmi és turisztikai doku- mentumfilm-fesztiválon hét ma­gyar sportfilm került, bemutatás­ra, amelyek közül négy nyert (dí­jat. ^ Cortina d’ Ampezzóban az olasz olimpiai bizottság díját „A jég művészei” című film nyerte. Ren­dezte Csőke József, operatőrök: Expedíció a föld mélyébe A Föld felső köpenyének — mélységi szerkezetének — tanul­mányozása alapján lehetőség nyí­lik arra, hogy prognózisokat ad­junk a hasznos ásványi lelőhe­lyek elhelyezkedéséről és a várha­tó földrengések körzetéről, hogy figyelemmel kísérjük a földkéreg mozgását. „A Föld felső köpenye” tervet a szovjet tudósok javasol­ták a Nemzetközi Geodéziai és Geográfiai Szövetség XII. közgyű­lésén. A javaslatot körülbelül negyven ország támogatta. E tervvel kapcsolatban nagy kutatásokat végez a Szovjet Tu­dományos Akadémia szibériai ta­gozatának szahalini komplex tu­dományos kutatóintézete. A szeizmológusok expedíciója az új földrengésjelző állomások felállításának színhelyét jelöli ki. Az egyik ilyen állomást Matua szigetén nyitják meg. Fiiina József, Simon György és Sziklai Kornél. A bíráló bizott­ság szerint „a film virtuóz mű­vészi megoldása igen nehéz”. Az olasz filmgyárak szövetségének díját a ,,Sportcsemeték" című film nyerje, amelyet dr. Varasdy Dezső rendezett, operatőre Tóth János volt. A bíráló bizottság díszoklevelét „A háromezer méteres akadály- futás oktatása” című film nyerte — rendezte Zákonyi Sándor, ope­ratőrök Domonkos Attila és Bar- tos Miklós. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar ^Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: FETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Bt indexszám; asS89, _. Csütörtökön éjszaka másfél órára árnyékba borul a Hold A Föld árnyéka 0 óra 09 perc- kór fekszik rá a telihold keleti peremére. Ezután az árnyék to­vább nyomul nyugat felé, a Hold­nak mind nagyobb felülete söté­tedik el, és ölt magára vöröses fátyolt. Egy óra 15 perckor már az utolsó keskeny csík is beleol­vad ebbe a vörös foltba. Tulaj­donképpen ekkor következik be a teljes holdfogyatkozás, amely 2 óra 56 percig tart. Ekkor ismét először a Hold áb­rázatának keleti pereme világo­sodik ki, ezután az árnyék mind tovább vonul vissza és 4 óra 03 perckor már újból a teljes hold­tányér ragyog majd felettünk. A teljes holdfogyatkozás eléggé ritka jelenség. Nálunk már évek óta nem volt megfigyelhető, és újabb ismétlődésére a közeljövő­ben sem számíthatunk. „Fekefézésbö1“ jeles Tegnap délelőtt Szekszárdon, a Sörkertben, Klein Róbert mérnök, vizsgaelnök és^Varga József tech­nikus-szakoktató kérdéseire mint­egy ötven — többségében női hall­gató — adott kielégítő választ. A héthetes kávégépkezelő-tanfolyamot először az idén szervezte meg a Tolna megyei Vendéglátóipari Vál­lalat, A tananyagot három témakör­re osztva állították össze. A kávé eredetéről, feldolgozásáról és fel- használásáról, valamint a gépkeze­léssel összefüggő tudnivalókról kel­lett valamennyi vizsgázónak felel­nie. A kihúzott tételekre adott vá­laszokból kitűni, hogy jól felkészül­tek a vidékről bejáró résztvevők is. Gyakorlatban csak azoknak kellett bizonyítaniuk, akiknél a vizsga fo­lyamán kisebb problémák merültek fel egyes fogalmakkal, kifejezések­kel kapcsolatban. A szabályzatnak megfelelően, vagyis „tupír”, szak­nyelven gőzölés nélkül kerültek az elkészített szimplák és duplák ez­úttal még nem a vendégek, hanem a vizsgáztatók asztalára. Ezek után a hallgatók fogyaszthatták el saját főztjüket. Qlmk* iiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiimmiiif Június 23 kedd. i ~ A Nap kél 3,47 órakor, nyugszik 19,46 órakor. fi A Hold kél 18,28 órakor, nyugszik 2,40 órakor. ' ~ Névnap: Zoltán ~ * Ezen a napon halt meg 1114-ben, 50 éves korában Andreas “ Schlüter német szobrász és építész, a barokk művészet kiváló mes- — tere. — * \ S Negyvenöt évvel ezelőtt, 1919. június 23-án fogadták el a Magyar J; Tanácsköztársaság alkotmányát. ~ miiiiiiiiiiiiiitiiimiimiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiüiimmiiiüEíinimr — A dombóvári járásban 891 úttörő és 177 KISZ-tag vett részt 2600 hold legelő illetve rét gyomtalanításában. — Új eljárást vezetett be a diner gyártásánál a Dunaföld- vári Faipari Ktsz. Nemes Ferenc és Jálchalmi Károly újítása alap­ján a dinerek egy részét poli­észterrel fényezik. — A Dalmandi Gépállomáson az elmúlt hét végén a kombájn- és cséplőgép-ellenőrök részére érte­kezletet tartottak, ahol az ellenő­rök feladatát, valamint a cséplési napló vezetését beszélték meg — írja Grujber János levelezőnk. — Hatvan forintra helyszín­bírságolták Végvári József Bo- gyiszló, Kossuth Lajos utca 100. szám alatti lakost, mert kerék­pározva egy vontató pótkocsijához kapaszkodott. — A szekszárdi kiváncsiak klub­ja első nyilvános összejövetelét június 25-én csütörtökön délután 5 órai kezdettel tartják a szek­szárdi művelődési házban. — Hervé: Nebáncsvirág című operettjével vendégszerepei leg­közelebb Szekszárdon a Pécsi Nemzeti Színház együttese. Az előadást a városi művelődési ott­honban tartják június 28-án va­sárnap este. — Kajdacson 850 000 forintos költséggel reodbehozzák az álta­lános iskolát, az egykori Sztanko- vánszky kastélyt. Az iskola reno­válási munkálatai októberben fe­jeződnek be. — Üj, kövezett gépkocsiforduló utat építtet a szekszárdi városi tanács a 6. sz. műút mentén, a holt Sió partjánál, nem messze a létesítendő Csirke-csárdától. A megyeszékhely öntözőautói idáig is innen vették a vizet, a köve­zett út. melynek alapozása most történik, biztosítja, hogy ennek esős napok után, a meredek par­tot csúszóssá tevő sárban se le­gyen akadálya, i MELLTARTÓ — TEHENEKNEK Hollandiában, amely fejlett te­henészetéről híres, évente a lege­lőkön 150 ezer tehén sérti meg a tőgyét Bron állatorvos „pacienseiről'1 gondoskodva nylon „melltartót’’ szerkesztett számukra, amelyet vékony szíjakkal csatolnak fel az állatokra. '— Huszonnégy lakásos bérháe tervezését kezdték meg, mely a jövő évben Dunaföldváron épül fel és a tanács tervei szerint a jelenleg még egészségtelen pince­lakásokban élőknek ad majd ott­hont. Ezenkívül állami hitelből történő ikerházak építése is a ’tervek között szerepel. í“* A mözsi községi tanács anyagiakkal is segíti az MHS- alapszei vezetet: fegyvereket vá­sárolt, hogy jobb sportolási lehe­tőségeket teremtsen a fiataloknak. ,— Orvosi rendelő építését kez­dik meg a jövő hónap elején Mucsfán, jórészt társadalmi mun- < kától Höl lesznek vásárok? 'Országos állat- és kirakodó-vásár desz június 29. (hétfő) Kálóz (Fe­jér m.), július 2. (csütörtök) Sásd (Baranya irr). — Negyven mázsás átlagter­méssel fizetett a kurdi Üj Élet Termelőszövetkezet korai burgo­nyája, amely 10 000 forintot jöve­delmezett holdanként. Legutóbb egy vagon burgonyát Csehszlová­kiába exportáltak. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18,03: Hírek. 18,10: 100 kérdés - 100 felelet. 18,50: Riportfilm az Ormánság-* ról. (Ism.) 10,20: Esti mese. 19,3(k Tv- híradó. 19,45: Napi jegyzetünk. 19,50: A Barangolás melléklete. 20,50: Szü-* lök, nevelők egymásközt. 21.10: Áldo­zatok. (Magyarul beszélő szovjet kis játékfilm, csak 10 éven felülieknek!) 21.40: Defkovits Gyula művészete. 22,10: Tv-híradő. (H. kiadás.) 22,30: Száz évben egyszer. (Tv-film.) t ffljaa. M&xa felvétele,! FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás kedd estig: változó mennyiségű felhőzet, to­vábbi esőkkel, zivatarokkal, he­lyenként jégesővel. Mérsékelt, a Dunántúlon északnyugati szél. | Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 23—26, fok között. A Balaton vízének hőmérsék­lete Siófokon; 26 fok. (MT1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom