Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-23 / 145. szám

-£ TOLNA MEGYÉT NÉPÚJSÁG 1964. június 23. Hruscsov megérkezett Stockholmba (Folytatás az 1. oldalról) szág állásfoglalása hasonló, sőt gyakran ugyanaz. Hruscsov kijelentette: reméli, hogy a nemzetközi kérdésekről érdekes és hasznos eszmecserét folytathat majd Erlander minisz­terelnökkel. Befejezésül tolmá­csolta a svéd népnek és kormá­nyának a szovjet nép, s a Szov­jetunió kormányának baráti üd­vözletét. Délben a szovjet kormányfőt fogadta VI. Gusztáv Adolf király. A mintegy negyedórás beszélge­tés után a király villásreggelin látta vendégül Hruscsovot és kí­séretének tagjait. A királyi kastélyból Hruscsov a miniszterelnökségre indult és ott hivatalos látogatást tett Oage Erlander svéd miniszterelnöknél. Nyina Hruscsovát Aina Erlan- der asszony, a svéd miniszterel­nök felesége látta vendégül. Ezt követően Nyina Hruscsova a stockholmi temetőben megkoszo­rúzta Szofija Kovalevszkaja sír­ját. A híres orosz matematikusnő Svédországban, ’élt és dolgozott, s ■ munkásságával nemzetközi elis­merést vívott ki magának. Szofija Kovalevszknja 1091-ben halt meg. Esté nyolc órakor a svéd kor­mány adott bankettet Hruscsov tiszteletére. A banketten Erlander és Hruscsov beszédet mondott. A svéd közélet számos vezetője, a svéd társadalom minden rétegé­nek sok képviselője. Hruscsov távirata Kraghoz Nyikita Hruscsov szovjet mi- "is"tsrelnök vasárnap délelőtt a Baskiria fedélzetéről táviratot in­tézett Krag dán miniszterelnök­höz. — Baráti látogatásunk befejez­tével Dánia, vendégszerető part­jait elhagyva — hangzik a távirat — még egyszer meg akarom kö­szönni önnek, miniszterelnök úr, feleségének, Dánia kormányának és népének azt a szívélyes fogad­tatást, amelyben bennünket része­sítettek. Engedje meg, hogy kife­jezzem meggyőződésemet: talál­kozásaink és beszélgetéseink fon­tos hozzájárulást jelentenek né­peink és országaink jószomszédi kapcsolatainak és barátságának további fejlődéséhez és megszilár­dulásához. önnek sok sikert, Dá­nia népének pedig jólétet és felvi­rágzást kívánok — fejeződik be Hruscsovnak Krag dán miniszter- elnökhöz küldött távirata. Nyikita Hruscsov a Svédország felé tartó Baskiria hajó fedélzeté­ről táviratot intézett a Stockholms Tidningen olvasóihoz, amelyben hangsúlyozza: — Szívesen teszek eleget lapjuk kérésének és szeretném baráti üd­vözletemet, legjobb kivánsága’mnt Magyar pártmunkás­küldöttség utazott Csehszlovákiába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására dr. Dimény Imrének, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága póttagjának, a Központi Bizottság osztályveze­tőjének vezetésével hétfőn négy­tagú magyar pártmunkás-küldött­ség utazott Csehszlovákiába a me­zőgazdasúg tanulmányozására. vendégek soraiban jelen volt a tolmácsolni a svéd népnek. Mikojan látogatása Sukarnónál Djakarta (TASZSZ),. Sukarno I első elnökhelyettese rövid beszé­indonáz elnök hétfőn a Merdeka- palotában fogadta a Mikojan-ve- zette szovjet parlamenti küldött­séget. A szovjet vendégek tiszte­letére a palota előtt díszőrség so­rakozott fel. , Mikojan átadta Sukarnónak Hruscsov és Brezsnyev üdvözle­tét. Sukarno a maga részéről sok sikert kívánt Hruscsovnak skan­dináviai útjához. ■ Sukarno indonéz elnök és Mi- kojan, a szovjet minisztertanács det mondott az Indonéziában tar­tózkodó szovjet legfelső tanácsi küldöttség tiszteletére adott ebé­den. Sukamo meleg szavakkal kö­szöntötte a szovjet küldöttséged, válaszul Mikojan hangsúlyozta, hogy a két népet szilárd barát­ság szálai fűzik össze, egy és kö­zös célunk van: egységben har­colni a békéért, az imperializmus és a gyarmatosítás ellen. Javult Edward Kennedy állapota Northampton, (MTI). A pénte­ken elszenvedett repülőszerencsét­lenség után Edward Kennedy amerikai szenátor állapota javult — közölték orvosai. Hátgerinc­sérülése ellenére nincs jele annak, hogy bármilyen idegzavar lépett volna fel és nem fenyegeti a bé­nulás veszélye. Az orvosok sze­rint a szenátor felgyógyulásáig 6—10 hónap telik el. Csütörtökön összeül az országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragra­fusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1964. június 25-re csü­törtökre, összehívta. Az ország gyűlés délelőtt IX órakor kezdi meg munkáját. A revansista illúziók összeomlása A Pravda cikke Moszkva (TASZSZ). Petrov, a Köztársaság — véderejével ta- Pravdában „A revansista illú- lálja magát szemben, ziók összeomlása” című cikkében A szerződés — írja Petrov — hangsúlyozza, hogy a Szovjet- segít kijuttatni a német kérdést unió és az NDK között meg- abból a zsákutcából, amelybe kötött barátsági, kölcsönös se- azok juttatták, akiknek nincs gélynyújtási és együttműködési ínyére a nemzetközi feszültség szerződés „megsemmisítő csapás enyhülése, akik minden eszköz- a nyugatnémet revansisták hó- ^ akarják ferdíteni és tar- ,,, , , . „ _ ... ... taLmatol akarjak megfosztani az ddo terveire”. E szerződés vila- utóbbi három évben lezajlott gosan kimondja: minden me- amerikai—szovjet véleménycseré- rénylet a szocialista Német De- két a német kérdés békés ren- mokratikus Köztársaság határai dezéséről. Korunknak olyan rea­litásai.' mint az NDK határainak ellen, a két állam — a Szovjet­sérthetetlensége. Nyugat-Berlin IseménpK SOROKBAN Joseph Luns holland külügymi- súgónak ülése. A kéthetesre ter- niszter Andrej Gromiko szovjet vezeti tanácskozáson 30 ország külügyminiszter meghívására jú­lius 6-án feleségével egyült hiva­talos látogatásra utazik a Szov­jetunióba. küldöttei vesznek részt. Bolivia nem vesz részt az Ame­rikai Államok Szervezetéhez tar­Innsbruckban vasárnap letar­tóztatták Norbert Burgert, a vá­ros egyetemének egykori docensét, a dél-tiroll terroristák egyik veze­tőjét. Burger évek óta bujkált tozo országok külügyminiszterei- időnként feltűnést keltő saJtó_ nek tanácskozásán, amelynek ősz- nyilatkozatokban jelentette ki: ré­szein vásat Venezuela követelte sze lt valamenJnyi fontos dél_ olyan címen, hogy Kuba állítólag tiroli terrorakcióban. Miután Nyu- fegyvereket szállít venezuelai te- gat_Németországban nem kap0tt Snönli Washingtonban tárgyal — Újabb összetűzések Cipruson Washington (MTI). Inönü török görög—török háború lehetősége, miniszterelnök kíséretével vasár- mint maga a ciprusi kérdés, s nap délután a Virginiában fekvő : ezért nem fogja megkísérelni, Langley légitámaszpontra érke zett, s hétfőn utazott tovább Washingtonba. Johnson elnök kaliforniai pihe­néséből vasárnap este hazaérke­zett Washingtonba és az Inönü- látogatás előkészítéseképpen meg­beszélést folytatott Rusk külügy­miniszterrel. Megfigyelők szerint az ameri­kai elnököt jobban aggasztja egy hogy egy bizonyos ciprusi megol­dás elfogadására vegye rá a két NATO-ország miniszterelnökét. Nicosiától északkeletre Epikho és Voni falvak körül vasárnap a kora reggeli órákban fegyveres incidensek történtek. Az ENSZ- erők egy dán egysége közbelépett, és parancsnokuknak sikerült tűz­szünetet közvetíteni a harcolók között. Scran ton bizakodó... Washington (MTI). William Rockefeller 105, Cabot Lodge 45, Scranton pennsylvániai kor- Margaret Shase Smith 15, Nixon mányzó, Goldwater ellenfele a republikánus elnökjelöltségért fo­lyó versenyben, vasárnap a CBS rádió és televíziótársaságnak adott nyilatkozatában bizakodva beszélt esélyeiről. Kijelentette, hogy szerinte tíz napon belül át­pártolnak hozzá a republikánus jelölőgyűlés olyan küldöttei, akik szavazatukat már elkötelezték Goldwaternek. Scranton elmon­dotta, hogy számos ilyen delegá­tus célzott arra, hogy kedvéért el­hagyja Goldwater zászlaját. Az eddigi ilyep álláspontváltozások jelentősebbek, mint Scranton ere­detileg gondolta. Ami az elnökjelöltségért folyó republikánus versenyt illeti, az Associated Press az első szavazási menetre vonatkozó elkötelezett szavazatok megoszlását így is­merteti: Goldwater 694, Scranton . 138, 8 „Kedvenc fiúk” 84. El nem kötelezett száma: 219. szavazatok rületre. * Asgcir Asgeirsson, az Izlandi Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetét Dobi István­politikai menedékjogot, visszatért Ausztriába. Brit-Guayanáhan vasárnap Szovjet jegyzék az amerikai és angol kormányhoz Moszkva, (TASZSZ). A szovjet külügyminisztérium azonos szöve­gű jfegyzéket juttatott el az Egye­sült Államok és Anglia kormá­nyához azzal kapcsolatban, hogy a Panamerican légitársaság nem­zetközi járatot szervezett, amely Nyugat-Berlin és Nyugat-Német- ország között a Német Demokrati­kus Köztársaság területe fölött vezet, s a légitársaság nem kérte ki az NDK megfelelő szerveinek hozzájárulását. A jegyzékben a Szovjet ~ kor­nak az Elnöki Tanács elnökének újabb incidensek voltak a négerek Izland nemzeti ünnepe alkalmá- és az indiaiak között. A főváros­ból kifejezett jókívánságaiért. tói nem messze fekvő Golden Gro­ve faluban a lövöldözésnek egy , , halálos áldozata volt és 17 sebe­Hetfon megnyílt a nyugat-euro- je. Amióta a brit kormányzót pai unió közgyűlésének tizedik rencjkívüli hatalommal ruházták rendes ülésszaka. A háromnapos fej a merényletek megsokasodtak, tanácskozáson megvitatják az európai egység kérdését, a NATO védelmi problémáit, továbbá A Német Demokratikus Köz- Nagy-Britannia és a Közös Piac társaságban 79 oldalas, eredeti gazdasági kapcsolatait. fényképfelvételekkel, dokumen­* tumokkal és újságkivágásokkal Közös megállapodás szerint hét- ellátott fehér könyvet adtak ki főn, június 22-én Joszip Broz Tito, TretfMr tábornoknak anyugat- jugoszláv köztársasági elnök a ju- német Bundeswehr főfelügyelője- goszláv—román határ közelében nek háborús bűntetteiről. A je- találkozott Gheorghe Gheorghiu- ^ér könyvet hétfőn, a Nemzeti Dej-zsel, a Román Államtanács Front berlini székházában tartott elnökével. nemzetközi sajtóértekezleten , nyújtották át a sajtó képviselői­Macapagal fülöp-szigeti elnök , hétfőn hazaérkezett a tokiói csúcs- / feher könyvben nyilvános- találkozóról. Kijelentette, a fülöp- sa?ra h°zott, adatok. részben a szigeti javaslatok megnyitották az 7l“r., eddl9 ismert tényékét fog utat az indonéz-malaysiai vita lal>ak ossze Lettner bunossege- esetleges rendezéséhez. r6l> de uJabb tanuvallomasokat, tényeket is feltárnak, amelyek * csak aláhúzzák, hogy Trettner an­ti étfőn kezdődött meg Becsben nak idején tudatosan áthágta a az ENSZ gazdasági és szociális nemzetközi jog elemi szabályait, tanácsa technikai segélybizott- s saját kezdeményezésére brutális és gyilkos parancsokat adott ki akkor is, amikor ezt még a náci hadsereg háborús érdekei sem követelték meg. * A kölni lángszórós ámokfutó áldozatainak száma már kilencre emelkedett: tegnap ismét két kis­lány halt bele sérüléseibe. * f _ A z Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság, a Gépipari Tudo­mányos Egyesület és a MTESZ több más egyesülete rendezésé­ben hétfőn délután a Technika Házában megkezdődött a har- mad:k országos anyagmozgatási konferencia. mány újból kijelenti, hogy jogta­lannak tekintik az olyan NDK fe­letti repüléseket, mégha nemzet­közi járatok részét alkotják is, amelyekhez az NDK szervei nem adták hozzájárulásukat. Az ilyen repülések az érvényben lévő egyezmények, vagy jogszabályok megsértésével történnek és biztonságukat nem lehet szava­tolni. Az esetleges nem kívánatos következményekért a felelősség az amerikai, illetve az angol felet terheli. unió és a Német Demokratikus önállósága, a két szuverén német állam léte körül mesterségesen megteremtették az ellentétek gordiuszi csomóját. A testvéri országoknak a béke megerősíté­sére irányuló együttes cselekede­tei szétvágják ezt a gordiuszi csomót. Ez a körülmény pedig — hangsúlyozza Petrov — meg­könnyíti a német békeszerződés megkötése és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet normali­zálása régen megérlelődött fel­adatának megoldását. Petrov a továbbiakban meg­említi. hogy Bonn minden el­keseredett ellenállása ellenére az Egyesült Államokban, Angliáhan és Franciaországban a nemzet­közi politikai fejlődés törvény- szerű szakaszaként fogadták a szerződést. Ez pedig egyebek kö­zött azt bizonyítja, hogy' e hatal­mak felelős körei nem hajlan­dók a bonni revansista erők ka­landor terveinek alárendelni or­száguk alapvető külpolitikai ér­dekeit. A szerződés megkötése viszont annál nagyobb elkesere­dést és riadalmat keltett az NSZK kormányköreiben és a Nyugat úgynevezett „veszettjei­nek” körében. Nagy lármát csap­nak ma ezek a körök, mert e szerződés a húsukba vág. ag- reszív terveiket keresztezi. A cikk írója kijelenti, hogy a szerződés aláírásával visszavon­hatatlanul összeomlottak az „NDK felszámolásának'' Nyugat Német­országban érlelt deliriumos ál­mai. Adenauer a bonni revansisták és militaristák főpásztora nem ok nélkül nyilatkozott úgy a szerződésről, hogy az „a helyzet jelentős rosszabbodását vonja maga után” amit. „komolyan kell venni”. Igen. a helyzet rosszab­bodott Bonn revansista és mili­tarista erői és külföldi barátaik szempontjából! Viszont lényege­sen javult a béke hívej számára az egész világon. Napjainkban nem lehet illú­ziókra és kalandokra alapozni a politikát — hangsúlyozza Petrov. — Az ilyen politika nemcsak mélységesen hibás, hanem teljes katasztrófával is végződhet hívei számára Még Dulles is élét° végén kezdte felülvizsgálni a hidegháború irányvonalát. A Rajna partján azonban ezideig nem akarják ezt megtenni. A cikk írója rámutat: „Az NSZK számára gyakorlatilag nincs más kiút. mint felülvizs­gálni eddigi agresszív irányvona­lát. Vagy megteszi ezt. vagy az események átcsapnak felette és ellene fordulnak. A világ leg­főbb politikai problémája ma a feszültség enyhítése és a béke megszilárdítása. Bármit mondanak is a rajna- parti urak, egyet ők is tudnak: minden lépésüknél számolniok kell majd azzal, ami a szerző­désben rögzítettek. Ez vonatko­zik az NSZK belső helyzetére is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom