Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-20 / 143. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEM ; CIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 143. szám. ARA: 50 FILLER ••Xw.v.waS Szombat, 1964. június 20. Jelentés a földekről II megye nagyobbik részében beérett az őszi árpa Tegnap újabb három gépállo­más körzetében megkezdődött az aratás. Mauk János, a Bonyhádi Gépállomás üzemgazdásza arról értesítette szerkesztőségünket, hogy két aratógéppel kezdték meg a munkát körzetükben: a kétyi Kossuth Tsz-ben és a zombai Vörös Csillag Tsz-ben dolgozik egy-egy gép. Előreláthatólag Ma- joson is megkezdődik az aratás a mai napon, ugyancsak kévekötő aTatno'prinAl Tévéiről azt a hirt adta Puska Ferenc, a gépállomás igazgatója, hogy pénteken reggel a teveli Kossuth Tsz-ben és a felsőnánai Uj Élet Tsz-ben is megkezdődött az aratás, egy-egy aratógéppel. Ka- laznóra tegnap kora délután in­dítottak útnak egy gépet. Rendre- arató gépeket még nem igényelt egyetlen szövetkezet sem, A bölcskei körzetben szintén két termelőszövetkezet kezdte meg az aratást: a bölcskei Rákóczi Tsz és a dunai öl dváii Aranykalász' Tsz. .. Györköny mindkét termelőszö­vetkezetében megindult a munka, csütörtökön, rendrearató gépek­kel. A Szabadság Tsz-ben mar két rendrearató dolgozik. Diossy Lajos községi tanácselnök tájékoz­tatása szerint teljes erővel folynak az egyéb nyári munkák is. A Sza­badság Tsz-ben befejeződött a ku­korica második kézi kapálása, mind a 300 holdon. Az Uj Élet Tsz tagjai felét kapálták meg >sét Tekintettel arra, hogy a jég- másodszor 150 hold közös kukori- ■ ívért termelőszövetkezetek túlnyo­cájuknak. Ebben a szövetkezetben hozzáláttak a lucerna második ka­szálásához, 30 holdat levágtak pén­teken délig a 110 hold lucernás­ból, Poroznak, permeteznek a biritói szőlőkben A Biritói Állami Gazdaságban és, Sárszentlőrincen még nem arat-’ szövetkezet jelentett jégkárt.- A íkárjelentés beérkezése után az Állami Biztosító azonnal megkezd­te a jégvert növények kárbecsfé­•mó többségében ősziárpa-káTok 'szerepelnek, melynek aratási ide­je halasztást nem tűr, ezért az aratási munkálatokat minden to­vábbi nélkül megkezdhetik, illet­ve azt folytathatják. Azokon a te­rületeken, ahol a jégvert növény, learatásra illetve betakarításra kerül, mielőtt azt az Állami Biz­tosító kárszakértői megtekinte­nék, ott a táblán átlós irányban ’hagyjanak több helyen 8—10 nak. Birítón, a főagronómus vé- »négyzetméteres mintatereket, ami leménye szerint 26—28-a előtt nem is lesz érett őszi árpa-. Jelenleg a , szőlők mentésén dolgoznak teljes százalék mérvét megállapítják. ferőveh Hajnalban porozzák a sző-; Tőket, lisztharmat ellen, napköz­ben pedig késő estig, sőt vasár­nap is, egész nap permeteznek. A sárszentTőrinci Petőfi Tsz-ben sem érett kasza alá az őszi árpa, de készen állnak a szövetkezet tagjai a nagy nyári munkára. Akár ma is megkezdhetnék az ara­tást, hiszen a lucerna második kaszálását befejezték, sőt már ka- zalozzák a termést. (sz. j.) Hz aratással együtt végzik a növényápolást Oalnandan Ä dalmandí Béke Tsz-ben csütörtökön megkezdték az aratást, amelyre szervezetten felkészültek. Szerdán este b*á- gádértekezletet tartottak, s a két növénytermesztő brigád tagjaiból arató munkacsapatokat alakítottak. A kézi aratás meg­szervezésére azért volt szükség, mert a Béke Tsz 320 hold aratiii- valójából 100 hold a dőlt, ku­száit gabona, amelynek betaka­rítását csak kézi aratással tud­ják elvégezni. Az anyagi érde­keltség „elvét figyelembe véve az aratópárok javadalmazására célprémiumot tűztek ki. Az előkészítés után csütörtö­kön reggel a kézi kaszások és marokszedők megkezdték a 81 holdas ősziárpa-tábla körülvágá- sát. Nagy volt az igyekezet, mert a brigádértekezleten megálla­podtak abban, hogy délelőttre, mire annyira felszikkad a föld, hogy géppel is rá lehet menni, végeznek az árpatábla körül- vágásávaL A daknancß Béke Tsz arató munkacsapata a brigádértekez­leten részletes gabonabetakarí­tási tervet fogadott el* s olyan vállalásiéiért, hogy augusztus 15- re „teljes egészében^ végeznek a gabona betakarításával. A ,,teljes egészében” azt jelenti, hogy az aratópárok, szállítómunkások összefognak a gabona szemvesz­teség nélküli betakarításáért. De azt is kimondták, hogy csak akkor kerülhet sor a célprémium kiosztására, amikor a gabonát biztonságosan tárolták és a szalmalehúzással, kazalozással is végeztek. Az aratás ütemterv szerinti megszervezése, premizálása mel­lett a növényápolásnál is alkal­mazzák az anyagi ösztönzést, hogy az aratással egyidőben el­végezzék a kiások gypmtalazH­tását is. A termelőszövetkezet vezetősége megállapodást kötött a növénytermesztésben dolgo­zókkal. hogy aki június 15-ig befejezi a család száméra kimért kapástérületek gyomtalanítását, külön pénzjutalmat kap. Az anyagi ösztönzés meghozta a kí­vánt eredményt. Dalmandon minden tsz-család elvégezte a .részére kimért terület gyomtala­nítását. s a munkaegység-előleg kifizetésével együtt megkapták a jó munkáért járó jutalmat, a 200 forintot is. R jégkárt szenvedett szövetkezetek ne várjanak az aratással Az Állami Biztosítótól kapott tájékoztatás alapján június 16—17- én megyénk területén 2J termelő­Az aratás és a gabonafelvásárlás előkészületei a tanácselnökök parlamenti értekezletén A Minisztertanács pénteken délelőtt értekezletre hívta a Par­lamentbe a , fővárosi. megyei és megyei jogú városi tanácsok vb- elnökedt. A tanácskozáson részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának fő­titkára, Kovács Imre élelmezés- ügyi miniszter, Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Szir­mai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke, Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának veze­tője. A tanácselnököket Fehér Lajos tájékoztatta az időszerű kor­mányzati intézkedésekről, majd Losonczi Pál és Kovács Imre is­mertette az aratás és a gabona­felvásárlás előkészületeit. A földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az idén a ta­valyinál 16 százalékkal, 400 ezer holddal nagyobb terület vár ara­tásra, s holdanként is több ter­mést kell betakarítani, mivel az idejében végzett vetés és egyéb munkák eredményeként, vala­mint a kedvező időjárás követ- Egy további intézkedés a tarló- keztében erősebbek a gabonák, magasság premizálását szabá­Uty igen nagy, gondos munkát igényel annak a célnak a megvalósítása, hogy a gabo­na aratása és cséplése augusz­tus végéig országszerte befe­jeződjék. Az idei terv az aratás 70—72 százalékos gépesítésével számol, ami — a nagyobb termés miatt is — jó előkészítést és szerve­zést, erőkoncenitrálást tesz szük­ségessé. A gépeket mindeneset­re már most, az árpa aratásánál a lehetőségekhez mérten maxi­málisan alkalmazni kell, mert a jelenlegi időjárás mellett különö­sen fontos, hogy . a termés mi­előbb a magtárakba kerüljön. Ezért az idén az utóbbi években kissé háttérbe szorult rendre­arató gépeket is jobban . ki kell használni, , Ennek érdekében a rendrearatógéppel és kom­bájnnal végzett kétmenetes aratás diját 10 százalékkal csökkentették.. Szivattyúkkal emelik ál a Dunába a konzervgyár udvaráról a-vizet. gRippíí.» paksi itétetááőr-ől a % okfcjkiHí -» ■> * lyozza, egyaránt ösztönözve a több szalma meghagyására és 3 zavartalan gépi munkára. A gabonatermésnek előrelátha­tóan mintegy 30 százalékát kel! majd kézzel learatni. Az ehhez szükséges munkaeszközökről ugyancsak előre kell gondoskod­ni, a munkacsapatokat időben meg kell szervezni. A termelő- szövetkezeyek munkaerő-problé­máján segít majd az, a tagság számára kedvező lehetőség, hogy a kézi aratásban részvevők közül azok, akik ezt igénylik, természetbeni prémiumot kap­hatnak, A földművelésügyi miniszter befejezésül megállapította, hogy az aratási előkészületek ország­szerte megfelelően haladnak, s ha a munka továbbra is gondos, jól szervezett lesz, akkor a jövő évi kenyérnek való időben, vesz­teség nélkül • kerülhet a magtá­rakba. • Kovács Imre élelmezésügyi mi­niszter elmondotta, hogy a mi­nisztérium összesen mintegy 190 ezer vagon kenyér- és takar­mánygabona átvételére készült fed. A most épülő színekkel együt í, eddig mintegy 190 ezer vago-invi hely áll rendelkezésre. A kor­mány már eddig is több intéz­kedést hozott a termés megfele­lő elhelyezésére, így például most 18 ezer vagonnyi vasvázas szín épül. A még hiányzó raktártér biztosítására azonban a különbö­ző alkalmi, helyi lehetőségeket is fel kell kutatni és igényije vonni. A gabonafelvásárlás technikai feltételed egyébként javultak: nőtt a gépesítés foka, és 300 újabb átvevőhelyet létesítettek. Az élelmezésügyi miniszter végül felhívta a figyelmet, hogy a szál­lítási és munkaerő-problémák enyhítése, a gabonaátvétel zök­kenőmentes lebonyolítása érdeké­ben még tovább kell erősíteni a felvásárló telepek és a mezőgaz­dasági üzemek együttműködését. A tanácselnökök értekezlete Fehér Lajosnak, a kormány el­nökhelyettesének zárszavával ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom