Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-17 / 140. szám

4

TOLNA MrCTFl NÉPŰ JS AS

1964. június 17.

PETŐ MIKLÓS:

OLIVEIRA ÉS TÁRSA

Dokumentumtörténet a Cap Ancona felrobbantásáról

5.

— Clara mennünk kell! — kiáltott Oliveira a tenger felé.

— Igen, megyek már — felelt Clara.

Az akció sikerült

A ház elé, amelyben Hans és csoportjának tagjai rejtőztek, éjszaka ponyvával fedett teherautó gördült. A kormánynál Oliveira ült.

Clara és Hans már várta.

— Félóra múlva indulunk — közölte Oliveira. — Midőn a kormánykerékhez ülök, a fiúk kijönnek és felpattanak a kocsira. A városon túl van még kilenc teherautó. Kettőn spanyol antifasiszták vannak. Há a határon az őrök vagy más spanyolok beszélgetni kezdenek a fiukkal mondják azt: ,,Si, Senor” — Igen, uram! Értitek?''

— Igen.

— Ellenőrizzétek hogy mindenkinek megvan-e az útlevele s tudják-e az új vezeték- és keresztnevüket. Indulás 25 perc

múlva.

—r Köszönjük a segítséget — mondta Hans Oliveirának. — Sohasem felejtjük el.

... A tehergépkocsik az országúton haladnak céljuk felé. Az elsőt és az utolsót spanyolok vezetik. A másodikon Hans Richter ül. A Fiat-Sedant a gépkocsisor előtt haladó Oliveira vezeti. Mellette Clara.

— Téged leteszlek Beira vasútállomáson — mondja Oliveira Claranak —. onnan az első vonattal visszatérsz Lisszabonba és még ma Párizsba repülsz. Ha az akció sikerül, táviratozom és visszajöhetsz.

— Nem megyek el Lisszabonból. cl. V ^ .

— Nyina, a parancsot teljesíteni kell. Légy észnél!

— Nem szeretsz, Misa?

— De, nagyon szeretlek. Gyakran emlékszem vissza á diákéveinkre...

— Tehát Párizsba utazom... — Hogy érti ezt?

Várni foglak. És ha kell... — Apróságokkal foglalkozik,

Oliveira egy kézzel átöleli és szardíniával, teherautókkal.

— No és?

— Ilyen tehetséggel többre is ' vihetné.

' — A tehetség kevés, tőke is kell hozzá.

— Okos emberek ahhoz is hozzájutnak.

— Bankrablással?

— Ne adja az ostobát, Oliveira. Tudja mire gondolok.

— Rossz> lapra tesz, ezredes — I mosolyog Oliveira. — Terrnésze- \ te sen nem zárkózom et a pénzétől, de egyet vegyen tekintetbe: én

gyáva ember vagyok.

— Ezt nem veszem észre. Most például itt vagyunk a fronton és egyáltalán nem vacog a foga a félelemtől.

Oliveira elmosolyodik...

hevesen magához szorítja. Beirá- ban elbúcsúznak egymástól.

Az autóoszlop eléri a határt. Oliveira üdvözli a határőröket, és szokása szerint ajándékokat osztogat. A spanyol oldalon már várja Ricardo. Sürgeti az őrparancs- nokoy. Végre az megadja a jelt: át lehet menni a sorompón. Oliveira és Ricard a Fiat-Sedanba ül. A teherautók megindulnak, de nz egyik, melyet Probst vezet, nem akar megmozdulnia Odalép hozzá egy határőr-százados:

— Mi van veled? — kérdezi.

— Si, Senor — válaszolt Probst.

Oliveira leállítja a Fiat-Sedant

s gyorsan odasiet:

— Mi baj van, barátom? — fordul a századoshoz.

— Ezek hülyék, ezek a lisszaboni sofőrök — bosszankodik a határőr. — Szekeret kell ezeknek vezetni, nem teherautót.

Végül Oliveira segítségével Probs beindítja a motort. A kocsisor elindul....

...Queipo de Llano tábornok szobájában ott ül Friedrich Mendél Gestapo-főnök.

— Kedves Oliveira, mi van a teherautókkal? Elhozta? — kérdezi a tábornok.

— Igenis, tábornok úr. És a Fiat-Sedant is.

— Nagyszerű! És maga. lám, kételkedett benne — fordul a tábornok Friedrich felé.

— Gratulálok a kitűnő üzlethez Oliveira úr — szólal meg Friedrich. — Mik a további tervei?

— Tovább megyünk Toledo irányába.

— Én is odamegyek. Elviszem a kocsimon.

— Köszönöm a szíves meghívást. önnel biztonságban érzem majd magam.

...Friedrich hatalmas gépkocsija sebesen, zajtalanul száguld.

— Lenyűgöz az ön üzleti tehetsége — mondja a hátsó ülésen Friedrich Oliveirának. A sofőrtől üvegfal választja el őket. — Úgy tűnik azonban, hogy túlzottan elfecséreli az erejét.

ORDAS IVAN:

Regény —

REJTŐ JENŐ:

XX.

A Havilland legnagyobb sebessége 470 kilométer óránként. Ezzel haladtak. Negyvenöt perccel a felszállás után tűnt fel jobbra előttük az Q?ső pont a levegőben. Joe vette észre.

— Ott van! — mutatta.

Léglökéses vadászgép volt. káprázatos iramban közeledett.

— Le akar nyomni! — mondta Joe.

— Látom!

A közeledő gép már óriásivá növekedett, amikor Fred megszólalt:

— Kapaszkodjatok meg!

Mindannyian be voltak szíjazva az ülésekbe, de még így is lélegzet elállító volt a következő pillanat. A Havilland egy szem- pillantás alatt szabályosan fejre állt és mire a nagy sebességgel rárépülő vadász csak észbekapban különös apró pamacsok nyíltak meg alattuk.

— Jaj, de szépek! — kiáltott fel Lea.

Fred azonban tüstént meredeken felfelé irányította a gépet.

— Szépek, csak kissé gorombák! Ezek egy légvédelmi gépágyú lövedékei, drágám! Úgy látszik mégsem sajnálják tőlünk a lőszert...

A romboló, amelynek fedélzetéről tüzeltek parányi játékszernek tűnt alattunk. Fred nem győzte áldani a Havilland cég remekbe készült masináját, amit ugyan aligha építettek légi harcok céljaira, de ormótlan úszótalpai ellenére is valóságos műrepülő figurákra volt alkalmas. Kétezer méter fölött haladtak tovább. Nem sokáig, mindössze csak egy negyed órát.

— Vesztettünk, Lea! — mondta ekkor Fred váratlanul és tárgyiíflgjjg’

Elkezdődött az idegek játéka.

KEPREGENYVALTOZATt

KOVÁCS SÁNDOR

(Folytatjuk)

hatott volna, négyszáz méterrel alább eltűnt egy vattaszínű felhő- gomolyban.

— Ezt egy géppel szemben mindig meg lehet csinálni, — mosolygott Leára Fred. — Persze, ha bírja a szervezetetek és ha a másik nem lő. Azt azonban nem hiszem, Hogy lőni kezdjenek. Ezek az ezer kilométeren felüli sebességgel száguldó gépek nem tudnak akármilyen kis szögben megfordulni.

Amikor a felhőből kibukkantak, a vadászgépnek nyoma sém volt. A nagyobb biztonság kedvéért azonban felhőtől felhőig repültek, szerencsére akadt belőlük elég.

— Alacsonyan vagyunk! — elégedetlenkedett Joe. — Nyolcszáz méteren bármikor pórul járhatunk.

— Nem vihetem magammal fölfelé az egész felhőtakarót, — vélekedett Fred.

Mintha csak a szavát akarta volna igazolni, ebben a pillanatlagosan. Szűkre zárt szájjal előre és körbe mutatott. Nem kevesebb, mint hat vadászrepülőgép száguldott feléjük. Ezek már okosan jöttek. Kettő felül, kettő alacsonyabban, kettő pedig velük azonos magasságban.

— Hunyd be a szemed! —hangzott a vezényszó.

Lea engedelmeskedett.

Elkezdődött az idegek játéka. A szemközt jövő két vadászgép az utolsó pillanatig tartotta irányát, és magasságát, pedig nyilvánvaló volt, ha egymásnak rontanak, valamennyien együtt a tengerbe hullanak. Fred egy rezdülésnyit sen változtatott a kormány állásán. A vadászok bőgő motorral egy hajszálnyira mellettük és felettük suhantak el.

— Egy kis lecke a pilótatudományból! — fújtatta Joe.

— Hagyd el! Nincs fegyverünk. Egyébként ők is mesterien repültek. Azt hittem leborotválja az utasfülkénket.

A Havilland ebben a pillanatban megbillent. A bal motor megállt.

— Átkozott! — sziszegte Joe. — Szétlőtte a légcsavart!

Egymás után zúgtak el a fejük felett a lökhajtásos gépek. A fél motor amúgysem tudta tartani a magasságot, így pedig egyre lejjebb nyomták őket. Vékony felhőtakarón törtek át és megcsillant alattuk a tenger. A tengeren pedig körös-körül legalább tizenöt hajó füstje. Két rombolót közvetlen alattuk jól kivehettek.

— Leszállók — mondta sápadtan Fred. — Bocsáss meg Lea! Nagyot akartunk, szép létt volna. Teérted kár!

A víz meglehetősen hullámzott, de azért Frednek sikerült fél motorral is épségben letenni a gépet a habokra. Az egyik rombolóról tüstént motorcsónak indult feléjük.

FOÖSÁGBAN...?

A léglökéses vadászgépek egymás után csaptak le a levegőből és fülsiketítő zajjal zúgtak el a hullámokon himbálózó Havilland felett. Joe Brown előhúzta a pisztolyát és kibiztosította a závárt.

— Állatok! — mondta rekedten. — Most már fölösleges itt repdes- niük, hiszen úgy is a kezükben vagyunk! De az utolsó golyó az enyém lesz, azt fogadom...

Gondosan feltámasztotta a Para- bellum csövét és megcélozta a közeledő motorcsónak kormányosát.

Lea ebben a pillanatban a kezére ütött:

— Ne, Joe! Az istenért! Odanézzen!

Valamennyien követték a lány tekintetét.

— Te szent ég! — suttogta Fred. —1 Jól látok...? Az a zászló...

Joe harsány nevetéssel lecsapta "a fegyvert:

— Az a zászló vörös!

A lassan már közvetlen közelükbe érő motorcsónak farán és a hadihajó árbocán is sarló-kalapácsos vörös zászló csattogott a szélben.

*

Gardner • repülőkapitány gépei dühösen köröztek a levegőben; Alig néhány perce adta le a jelentést, hogy Perkins hidroplánját vízre kényszerítették és most újra rádióznia kellett:

— A Havilland gép utasait a Krasznodar II. szovjet romboló a fedélzetére vette...

A készülékben jól hallatszott a távoli rádiós káromkodása:

— Ördög és pokol! Hol van a mi kiküldött gyorsnaszádunk?

— A leszállási ponttól mintegy hetven mérföldre délnyugatra...

(Folytatjuk)

FQLVTtfTJVr.