Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-03 / 128. szám
1664. június 2. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAŐ 3 Jóváhagyták a dombóvári kórház építősét A tervdokumentáció súlya 11 mázsa. A pécsi tervezők készítették és bizony meglehetősen komoly gondot jelentett a nagy ak- takötegek elszállítása. Egy részüket mindjárt a kivitelezőhöz, a Komlói Építőipari Vállalathoz, egy részüket pedig a megyei tanács vb. tervosztályára szállítót-) ták. A tervdokumentáció elkészülésével párhuzamosan megoldódott egy másik probléma is, ami szükséges volt ahhoz, hogy megkezdődhessék rövid időn belül az építkezés. Már régebben megszületett a dombóvári kórház építésére a megfelelő határozat, de mivel a nagy beruházás számottevő költséget jelent, elég nehéz volt eldönteni a kezdési határidőt. Az eredeti elgondolások bizonyos tekintetben keresztezték a népgazdasági lehetőségeket, ezért módosításokra volt szükség. Végül megszületett az az álláspont, hogy 1964-ben kezdődjék a kórház építése. Közben megjelent az új beruházások kezdését letiltó rendelkezés. Ez átmenetileg ismét kétségessé tette a dombóvári kórház sorsát. Végül azonban egyedi elbírálás alapján az Országos Tervhivatal javaslatára a kormány engedélyezte a dombóvári kórház építésének idei kezdését. Ebben az évben 5 millió fo- rifttot költhetnek a dombóvári kórház építkezési munkálataira, s a következő években folyamatosan felépül. Az összköltségek előreláthatóan 100 millió forintot tesznek ki, s a tervek szerint 1967 végére készül el teljes egészében. Most pedig lapozzunk bele egy kicsit ebbe a 11 mázsányi tervdokumentációba, nézzük meg, milyen is lesz ez a kórház. — Az Orosházán és Hatvanban épülő járási kórházak továbbfejlesztett változata lesz a dombóvári — mondotta róla Borbás István, a megyei tanács vb. tervosztályvezető főmérnöke. — Az alapvető vonások megmaradnak itt is, de kiegészülnek az orosházi és hatvani tapasztalatok felhasználásával, vagyis a kisebb változtatások tulajdonképpen további korszerűsítést jelentenek. Az úgynevezett hotel-szárny — ahol a betegek fekszenek majd — a tetőemelettel együtt kilencelneletes lesz. vagyis összesen tízszintes. Ilyen magas épület jelenleg nincs nemcsak Dombóváron, hanem az egész megyében. Ennek a szárnynak a földszintjén lesz a véradóállomás, a gyógyszertár, valamint az anyaszobák, az émeleteken pedig a betegszobákat helyezik el. A tízszin-. tes szárnyhoz csatlakozik egy alacsonyabb szárny, a terápiás és diagnosztikai épület. Itt helyezik el a röntgenkészülékeket, a gyógyítást szolgáló más gépészeti berendezéseket, a szülészetet, nőgyógyászatot, sebészetet, összesen hét épülettömbből áll majd a dombóvári kórház, s ezekben az olajfűté- ses központi kazánháztól kezdve éttermet, raktárt és más egyebet is elhelyeznek. Külön rendelőintézet részére is helyet biztosítanak az építkezések során. A technikai berendezésre még nincs meg a végleges terv, erről csak akkor döntenek, amikor azokat meg kell vásárolni. Ugyanis az egészségügyi technika is gyors ütemben fejlődik, ezért úgy tervezik, hogy a dombóvári kórházat nem á jelenlegi, hanem az építkezési befejezés időpontjának megfelelő legkórszerűbb eszközökkel látják el. A kórház az újdombóvári részen, a régi kendergyár helyén épül meg egy magaslaton. A hely igen kedvező minden tekintetben, kedvező olyan szempontból is, hogy a nagy dombóvári ipartelepék és a Fűtőház nem szennyezik a kórház levegőjét, mert az uralkodó szél más irányba sodorja a szennyezett levegőt. Készen áll egy 36 lakásos bérház terve, amelyet ugyancsak Dombóváron építenek fel azzal a céllal, hogy lakást biztosítsanak az új kórház orvosgárdájának. Ez a bérház 1966-ban és 1967-ben készül el, tehát mire befejeződik a kórházépítkezés. Az új dombóvári kórház nemcsak Dombóvár egészségügyi ellátását biztosítja, hanem a környező Tolna megyei községek, valamint Somogy és Baranya egy kisebb részének betegellátását is. Ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé mentesíti a túlzsúfolt szekszárdi, kaposvári és pécsi kórházat Az építkezés tehát még ebben az évben megkezdődik. Az előkészületek olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy már lehetőség nyílt a tanácsnál egy mérnök felvételére, aki majd az ellenőri teendőket látja el az építkezésnél, utána pedig a kórház főmérnöki teendőit végzi el. B. F. Befejezték a burgonya másodszori töltögetését az alsótengelici kísérleti gazdaságban. Az i^én huszonnégy holdon vetettek burgonyát. Ülést tart a megyei tanács vb A 'Jolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ülését június 5-én pénteken délelőttre hívták össze. A munkarendnek megfelelően Szabópál Antal, a megyei tanács vb-elnöke jelentést terjeszt elő a Végrehajtó bizottság jogkörében hozott intézkedésekről és a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról. Ezt követően két beszámoló alapján ipari kérdésekről tanácskoznak. Vancsa Sándor pénzügyi osztályvezető jelentést terjeszt elő, a tanácsi vállalatok 1903. évi gazdálkodásáról, a Magyar Nemzeti Bank megyei fiókvezetője, Füzék Árpád pedig a megyei apparátus vállalati irányító munkájáról. Meghívták a napirend vitájára a megyei tanács és a Pénzügyminisztérium illetékes vezetőit is. Ezután közel harminc folyamatban lévő ügyről terjesztenek elő határozati javaslatot. Klubok, szemináriumok és kérdések A filmklubok életre hívását annak idején több ellenvetés fogadta. Voltak, akik úgy vélekedtek, hogy aki filmet akar látni, az menjen moziba, nincs szükség egy külön fórumfa, ahol a filmről, mint ilyenről beszéljenek. Ekkor még csak egy érv szólt a klubok mellett, az archív produkciók felújításának, elemzésének lehetősége. S ami ez ellen kifogásként felmerült az a költség volt, mert valójában a népművelésnek ez a fajtája nem kecsegtetett nagyobb anyagi haszonnal. Különösen ott nem, ahol mint Tolna megyében, kevés az olyan befogadóképességű helyiség, mint a nagy színházak, filmszínházak, nem lehet elhelyezni előadótermeinkben kétszáz—háromszáz nézőnél többet. Mint üzlet, hasznot hajtó, s más tekintetben .is ered-t ményes vállalkozás, a filmklub vagy a filmszeminárium csak ott jelenthet külön jövedelmet a TIT- nek. ahol van nagy terem, s abban több száz, vagy éppen ezer néző előtt is vetíthetik az archív, vagy futó filmeket. ' Az aggályok és ellenvetések ellenére Tolna megyében megalakították! az első filmklubokat. Tavaly 2 sorozat zajlott le Szekszárdon és Bonyhádon. Dombóvárott a kézKét vagon újburgonya exportra deményezésnél nem jutottak tovább, s ez nem kis részben az előkészítés, a megfelelő propaganda hiányának rovására írható. Nem ismerték eléggé az emberek ezt a népszerű művelődési formát. Ahol ismerték, Szekszárdon és Bonyhádon, ott az első sorozatok eredményesen fejeződtek be. Általában az előadásokat 250—250 bérletes klubtag látogatta. Ha most valaki azt kérdezi: mi tette életképessé ebben a kezdeményezésekben kissé bátortalan megyében a klubokat/ akkor azt mondhatnánk: a kezdeteknél feltétlenül a régi nagy filmek, szűkebbre szorítva a dolgot, az 'általános, nagyobb igényről még nem tanúskodó emberi kíváncsiság. ■ dolgok természete szerint azonban az idei népművelési évadra már változott a helyzet. Szekszárdon két, Bonyhádon pedig három sorozat zárult megfelelő sikerrel, s ezek mellett a KISZÖV szervezésében Bátaszé- ken és Tamásiban filmszeminárium is indult. Tegyünk egy számvetést: a megyeszékhelyen átlagosan 250 fő látogatta a klubot, Bonyhádon 220, a bátaszéki szemináriumnak- -Í320, a tamásinak pedig 180 hallgatója és nézője volt egy-egy alkalommal. Ha most ösz- szegezünk, akkor azt mondhatjuk: az említett rendezvényeken megközelítően 11 ezer embér jelent meg. De még akkor nem szóltunk a paksi és a most folyó decsi szemináriumról. Ne ragaszkodjunk azonban a számokhoz. Már csak azért sem, mert a filmklubok és szemináriumok hasznát nem az anyagiak vagy a nézőszám emelkedése mutatják, hanem inkább az ott folyó munka, az érdeklődés ilyen, vagy amolyan alakulása. Azt mondtuk az elején; tavaly inkább még a jó, régi filmek iránt volt elsősorban érdeklődés. Most az előbbit azzal egészíthetjük ki, hogy az idei klubok esetében változás következett be: a film inkább történeti, vagy esztétikai kérdések reprezentánsaként szerepelt a műsorban. Vagyis nem annyira a cselekmény, illetve a nagy művész volt a központi probléma, hanem az, amit a film történetileg, vagy esztétikailag nyújtott. És ez már nem egyszerű szórakozás, hanem komoly tanulás, ha úgy tetszik: népművelés. G yakran halljuk: rosszak a mai filmek. Ez többé-kevésbé igaz is, de más kérdés hibáiért elítélni egy alkotást, és megint más egy, Vagy két film hibái alapján elvetni az egész mai változó, és néhány nagy alkotást létrehozó filmművészetet. S inkább azért erre vagyunk hajlamosak, mint a reáliá, konkrét esetekhez kapcsolódó értékelésre. Ez azért is van így, mert esztendők sora óta, inkább csak néztük a mozivásznon pergő cselekményt, de nem, vagy csak ritkán értékeltünk a nézőnél szakszerűbben. Itt volt például a Kosztolányi regényéből készült Pacsirta című magyar film. Mondtak róla ezt is. azt is. S végül a végső szót Cannes-ban mondták ki. S ez a szó nem is volt súlytalan, hiszen Páger Antal az egyik legnagyobb elismerést hozta meg filmbeli szereplésével a magyar filmművészetnek. n közbeeső kis kitérő után kanyarodjunk vissza az eredeti kérdésre: kell-e a filmklub, a filmszeminárium, illetve hasznosságát csak azon keresztül mérjük-e, mennyit hoz a konyhára? Véleményünk szerint az anyagi oldal nem hanyagolható el teljesen, de ebben a problémában mellékesnek látszik. Inkább azt kell néznünk, amit az említettek egyéb területen, kulturális vonatkozásokban hoznak. Vagyis abban, hogy a művelődés, az iskolán kívüli népművelés fórumai, s mint ilyenek nem elhanyagolhatók. Talán ez a megfelelő válasz a •kérdésekre és az aggályokra. Sz. /. Parkosítanak, építkezéseknél segítenek a pincehelyi fiatalok Pincehelyen a jűf működő KISZ-szervezet tagjai derekasan kiveszik részüket a társadalmi munkából, a művelődési otthon átalakítási munkáira brigádokat alakítottak a fiatalok. Úgy tervezik. hogy átalakítás után a művelődési házban klubszobát rendeznek be maguknak. Részt vállaltak a község parkosítási munkáiban is. a Kossuth teret rendezték. Sok száz tő virágot és fenyőt ültettek el, melyeket a tamási erdőgazdaság ajánlott fél a község szépítésére. Beneveztek a pincehelyi fiatalok az ifjúsági versenymozgalomba, ahol öt munkacsapdttal vesznek részt. Az úttörők a rét- és legelőjavítási munkákat vállalták összesen 60 holdon. Számítanak a község vezetői c fiatalokra a hentesüzlet és a pe dagóguslakás építésénél is. Nemsokára piacra kerül az újburgonya. A mözsi Uj Élet Termelőszövetkezetben asszonyok válogat ják az újburgonyát, mely a szekszárdi piacon Is nagy keresletuek örvend. t