Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-26 / 121. szám

4 TOLNÁ HEGYEI NÉPÚJSÁG dk 1964. május 26, A múlt érdekességei a sajtókiállításon Május 28-tól 31-ig sajtókiállítás nyílik a Balogh Ádám Múzeum nagytermében. A kiállítás nagy­szabásúnak ígérkezik, mert a Magyar Posta bemutatja a ter­jesztésében lévő belföldi és kül­földi szaklapokat, folyóiratokat és divatlapokat, mintegy 600 félét. De a múlt újságjai is láthatók lesznek, többek közt. a közel két­százhatvan évvel ezelőtt —1705- ben megjelent első magyar újság, a Mercurius Veredicus ex Hun­gária. amely II. Rákóczi Ferenc hadiújságja volt. Ez még latinul jelent meg. Az első magyarnyel­vű újság a „Magyar Hírmondó’’ 1780-ból. Szacsvay Sándornak Bécsben. 1786-ban megjelent új­ságja a „Magyar Kurír”. Szacs­vay egyébként az első igazi po­litikai újságíró Magyarországon. Természetes, hogy Szekszárd érdekessége sem marad ki, mert a Szekszárdi Állami Levéltár­ban fellelhető legrégibb helyi ki­adású lapok mellett a felszabadu­láskor megjelent legelső szek­szárdi újságok is megtalálhatók. Ennek érdekessége az 1919-ben megjelent Igazság, és a Tolna megyei Vörös Újság, valamint az 1883-as Tolna megyei Föld­műves. továbbá az 1945-ből szár­mazó Szabadság. A kiállítás díjtalanul tekint­hető meg: május 28-án 17 órától 19 óráig, május 29-től 31-ig na­ponta 10 órától 19 óráig. A ki­állítás helyén a posta előfizetés­felvételt és divatlap-árusítást is végez. Ugróczky Mihály A fogorvos leveli a lábamról Az ember fél, izgul, és még dü­hös is, mert sokan vannak előtte, tele a rendelő fájdalmas arcok­kal, mintha mindenkinek az len­ne a legjobb dolga, hogy fogor­voshoz menjen. Kín várni, nem múlik az idő sehogyan sem. Mát ülni is alig tudok, és akkor mel­lettem elkezd mesélni egy idős, nagydarab férfi, hogy az ő fogait hogyan szedték ki. Hány törött be­le, hányat véstek, ki véste. Ő már kipróbált a városban minden fog­orvost. Sorra jellemzi~~oket, egy- egy húzással. A fájdalmas arcok még jobban elkomórodnak, néme­lyik valósággal elsötétül. Itt most egy orvosnő rendel. Azzal nyugtatom magam, hogy húzni való fogam nincs, nem lé­tezik, hogy van, meft tulajdon­képpen nem fáj egyik sem, csak érzékeny egy-kettő, ha hideg vi- zep, fszpm. Szóval legfeljebb tö­més. Na és, mi egy tömés? Amikor végre rám kerül a sor, remegő térdekkel bekullogok, s mondom, mi a helyzet, meg kéne nézni, mert érzékeny... Azt nem merem megjegyezni, hogy az ideg- rendszerem is nagyon érzékeny, REJTŐ JENŐ: KÉPREGÉNYVÜLTOZAT* # • KOVÁCS SÁNDOR nem bírom a fájdalmat. Jó vicc! Kié nem érzékeny? Már a gilisz­tának, illetve a gyűrűsféregnek is elég fejlett az idegrendszere, ta­nultuk a középiskolában. Idegdú-* cat vannak. Emlékszem, le is raj­zoltuk. Nem beszélve a gerince­sekről, amelyek között az ember... Úristen! Üljek be a székbe. És még mosolyog is hozzá a doktor­nő. Aha. Ez a módszere. Ezzel akarja megnyugtatni a pácienseit. Csakhogy a páciens tudja, nem valami mosolygós dolgok történ­nek ilyen helyen. Megmarkolom a szék karfáját, engedelmesen ki- tátom a számat, és akkor azt mondja az orvos: — Szép fogak vannak itt. Hát nekem ilyet még nem mondtak. És ezt egy nő mondja! Nézzük csak. Milyen kedves, jó­ságos az arca. A szeme, ahogyan figyeli a fogakat. Szép a szeme. Talán nem is láttam még nőt így nézni. Ilyen higgadt odaadással. Nem közömbös, nem unott tekin­tet. Pedig mennyi fogat láthatott már ez a szempár! — Itt van egy pici lyuk. Betöm­jük. Na. Gondoltam én, hogy el kell ide jönni. Betömjük, és kész... Ej, ez a fúró, az ördög vinné el! Mintha olvastam volna egyszer fájdalommentes fogfúrásról. Va­lami új készülék. Ez nem az. Hm. Azzal fúrunk, amink van. Különben is, én itt ülök kényel­mesen, a, doktornő meg áll, min­dig csak áll szegény, és vesződik velem. Aztán még mennyi más • gondja lehet! Például azt mondja l az asszisztensének: f — Marhahúst veszek. De mi le­gyen belőle? } Ezen tanakodnak, miközben buzgón készül a tömés. Majdnem kimondom, hogy legjobb az rosté­lyosnak, úgy igen jó a marhahús, ha megpuhítják. Nem tudom ki­mondani, mert a nyelvem le van Í szorítva. Egészen megfeledkeztem róla. Sz. J. ORDAS IVAN: Regény — IV. szem. Meg kell szolgálnom a fi­zetésemet. Ha megengedi, éppen Omar Brand és Hoffmeister ezért szeretném igénybe venni egyszerre nézett az idáig szótla- drága idejét... nul ülő kapitányra. Rózsás arcú, ,— Tőlem is fizetést akar kap- jelentéktelen kinézésű tiszt volt, ni? Inkább emlékeztetett egy nagy- — Nem. erről szó sincs. Nem- /ti \! %. \yr W Tehát kezdjék meg a kísérletet az esős idő előtt. vállalat főkönyvelőjére, mint ka­tonára. Hoffmeister gyakorlott szeme azonban nyomban fel­ismerte az aranykeretes szem­üveg mögül előcsillanó tekintet­ben az éles agyú. koncentráló el­mét. — Kémelhárító! — mondta ma­gában és hosszan nézett a száza­dos után. amikor Omar Brandot kedélyesen karonfogva eltávozott a teremből. — Kémelhárító vagy. babám, ismerem a fajtád! Dr, Fritz Hoffmeister nem csa­lódott. Simpson kapitány való­ban a titkosszolgálathoz tarto­zott és alig fél órával később már alaposan elképesztette a meglepetésekkel szemben egyéb­ként meglehetősen immunis Vö­rös Omart. SIMPSON KAPITÁNY KARTOTÉKAI Simpson kapitány olyan bár­gyún heherészett, hogy még Omar Brandnál kevésbé éles­szemű emberek is napnál vilá­gosabban látták volna, hogy mi­lyen kevéssé bárgyú. — Megbocsásson mr. Brand — kezdte —. de a magamfajta sze­rény kis tisztecske életében nem mindennapi esemény, amikor eg}’ önhöz hasonló módú és társa­dalmi jelentőségű férfiút fogad­hat sivár helyiségében. Meg­engedi. hogy töltsék? Azzal máris emelte a whiskys üveget és megtöltötte az asztalon álló poharakat. — Úgy tudom, tisztán szereti, vagy parancsol szódát? Omar Brand a fejét rázta: — Jól tudja. Mondja, maga mindent' ilyen jól tud? — Igyekszem, kérem, igyek­vagyok telhetetlen. Hanem ked­ves mr. Brand, az a megtisztel­tetés ért. hogy az illetékesek, mint az ezredes közölte, rám bíz­ták az önök egész ügyének vé­delmét. A Vörös Omar öntelten kapta fel a fejét: — Köszönöm, van üzemi rend­őrségem. Méghozzá nem is akár­milyen! — Tudom, hogyne tudnám! Az én szerepem azonban tisztán ka­tonai, pontosabban elhárítási vonatkozású. Utólagos engedelmé- ben bízva, már ideig is bátor­kodtam ellenőrizni azokat a sze­mélyeket. akik a kísérlettel fog­lalkoznak. Az adatok itt vannak! Ezzel sokfiókos iratszekrényére mutatott, majd biztos mozdulat­tal kihúzott és a térdére fekte­tett egy fiókot. — Olvashatom? — Olvassa csak nyugodtan! — hagyta rá a milliomos. — Az első dr. Fritz Hoffmeis­ter. az ön fővegyésze. Vele. azt hiszem, felesleges foglalkoznunk... A német nagyvezérkar közvetlen szolgálatában állt. ott pedig tud­valevőleg megválogatták a szak­embereket. Bodo Hotop. ugyan­csak német szolgálatból került át hozzánk... két évi hadifogságot cserélt fel a jelenlegi, gondolom sokkal kellemesebb beosztásá­val... — Havi 1300 dollár! — vetette közbe Brand. \» — Szép! Azonban menjünk to­vább. Itt van egy tőzsgyökeres amerikai. John Maine. Szinte túl­ságosan is tősgyökeres olyany- nyira, hogy szakszervezeti tag. Javasolnám, hogy a kísérletek mostani, fejlettebb szakaszában célszerű lenne áthelyezni az Uni­ted Chemical növényvédő szere­ket gyártó üzemeink valamelyi­kébe... — Kitűnő szakember! — De szakszervezeti tag. tehát vörös, vagy legalábbis rózsaszínű! — Legyen! Majd intézkedem... — Köszönöm, mr. Brand, önnel öröm együtt dolgozni. Nos. a belső laboratórium beosztottjai­nak jellemzésével nem untatom, térjünk át az ön személyi kör­nyezetére. Megengedi? — Tessék! — Tehát. Fred Winter, a miami villa kertésze kilenc esztendeje. Süket, de nem vak. így adott esetben rendkívül érdekfeszítő részletekkel tud szolgálni az önökhöz látogatók személyét ille­tően és... Brand felhorkant: — Winter fecsegett? Kitekerem a nyakát annak az átkozott vén majomnak! / — Ne fáradjon mr. Brand. Saj­nos nekem kellett a brit Intelli­gence Servicé-beli kollégáimnak ezt a keserűséget megszerezni. Fred Wintert ma reggel tartóztat­tuk le. Nem akartam bokros el­foglaltságát ezzel is szaporítani, ezért szólok csak most. Winter brit ügynök volt! — Brit? De hiszen azok szövet­ségesek! — No, igen, igen! De tudja, azért mégis csak egy idegen nagy­hatalom. Méghozzá tűnőben lévő nagyhatalom. Jobban szeretjük, ha szövetségeseink nem ütik az orrukat kelleténél jobban a dol­gainkba... Simpson kapitány láthatóan él­vezte a milliomos elképedését. Mosolygott: — Tovább megyek. Fred Per­kins. Egy ideig személygépkocsi­jának vezetője, most magánpiló­tája. Az előbbiekkel szemben vi­gasztalásul mondhatom, hogy a legmakulátlanabb személy az ön környezetében. A háború alatt mint repülőszázados szolgált, hu­szonkilenc légigyőzelme van, és a francia Becsületrendtől kezdve minden elképzelhető kitüntetés­nek tulajdonosa. Igaz? Brand elbizonytalanodott: — Az, hogy kitűnő pilóta, az igaz. A légigyőzelmekről, meg, a kitüntetésekről most hallok elő­ször. — A fiú bizonyára nagyon sze­rény. Tudja, az ilyesmi igazi fronttisztek között még előfordul... Miss Lea King. Két hónapja az ön személyi titkárnője, ez idő sze­rint még nem szeretője..., A kapitány sietett elébe vágni Brand felhorkanásának} (Folytatjuk) A TEREMBEN LÖVÉS DÖRREN. FŐORVOS ÚR A VÁ­RATLAN ötletül Áthatva vaktában lövöldözni KEZD, NÉHÁNVAN SIKOLTANAK. BUNKÓ IRTÓZATOS CSAPÁSAIVAL PÁRHUZAMOSAN ROZSDÁS AZ ÉGŐ OLAJ­lámpát vágja a tömegbe, erre többen msg- eyt/L Iaonak piszkos eredet nyaksz/rten csápjáé, mire ABBA HAGYJA A BANKJEGY SZEDÉST. NYUGODTAN, BOBBRA-balra szúrkálva eléri a kiJÁRAT! aj- tót.„ AZ ABLAKOKON ÚJABB És ÚJABB SEGÍTŐK ÉRKEZ­NEK... BUNKÓ EGY NYOLCVANKILÓS, HIVATÁSOS verekedő „ közreműködésével" utat nyit...

Next

/
Oldalképek
Tartalom