Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-14 / 111. szám

4 TOLNA MEGYEI NfiPLtJSÄG 1964. május U. Beszéljünk a kézimunkáról amely amúgyis nagy beszédtéma női körökben. Társaságban, orvosi, vagy pályaudvari váróban (sőt, elég hely­telenül, még értekezleten is!) gyak­ran látni csillagos térítőt horgoló nőket, akik buzgón dolgoznak, s iz­gatottan tanulmányozzák és kérik kölcsön egymás mintáit, — a felfe­dezés örömével veszik birtokukba a még nem ismert változatokat. Ké­zimunkáról lévén szó, a legtöbben rögtön horgolásra, éspedig csilla­gos terítő horgolására gondolnak. A csillaghorgolás nagy népszerűsége érthető, s nincs is benne semmi rossz. Orvosi és tapasztalati tény a kézimunkázás idegnyugtató hatása. Egy-egy elkészült terítő ezenfelül az alkotó munka örömével ajándékoz­lagot. (Nem tudta szegény másik nembeli, hogy a gondos vendéglátó háziasszony éppen kímélés céljából aggatta tele a kárpitozott ülőbúto­rokat csillagokkal, hogy a karfát és a hát-támlát kopástól, piszkolódás- tól védje.) De valóban: nem jobban védi-e érintéstől a szép bútorszöve­tet, ha egy-egy csillagocska helyett az egész fotelt beborító, könnyen mosható, tarka mintás védőhuzatot borítunk rá? Arról nem is szólva bővebben, hogy a csupa csillagterí- tővel feldíszített lakás szegényes, fantáziátlan díszítés, mert egyhan­gú. Egy-egy modern szobaberende­zéshez bőven elégséges (és nem kö­telező!) egy — lehetőleg nem szok­ványos, hanem ritka, antik mintájú za meg készítőjét. A kis csillagok­ból pedig naponta növekszik és újul meg ez az öröm. — s a csillag­horgoláshoz nem kell nagy appará­tus: a horgolótű és a gombolyag cérna a legkisebb kézitáskában is elfér; Egy férfikollégám azonban azt mondta el: víszolyogva ül le olyan fotelbe, amelynek két karfáját és hát-támláját egy-egy odátfi|gyesi­tett, csillagos terítőcske díszíti. Ha nincs rögzítve, félő, hogy zakója há­tára tapad; ha oda tűzték, a gombos­tű jelenléte okoz aggodalmat, — azonfelül kényelmetlen számára az az érzés, hogy sötét zakójával eset­leg elpiszldtja a nagy gonddal hó­fehérre mosott, és keményített csil­ICSPRE®iälYVÄl.T©IAT* — horgolt terítő az asztalra. A töb­bi bútorra, polcra, kisasztalra tehe­tünk népművészeti boltban kapható (vagy önmagunk készítette hasonló) hímzett, vagy szőtt térítőt, festett selyem szettet, rátétes tüll-kézimun- kát. Vannak berendezési tárgyak, amelyek nemes formáikkal, a fa szép színével, pácolásával önmaguk­ban keltenek esztétikai élvezetet: ’Izeken felesleges, sőt, zavaró a te­rítő. A TiSi kézilfíunka-szeretetnek pe­dig szinte beláthatatlan területe van. a lakásdekoráláson kívül is. Kézimunkával készíthetünk ma­gunknak és hozzátartozóinknak szép és értékes ruházati cikkeket: egy kézzel kötött gyapjúpulóver, sál, sapka, kesztyű, ruha, vagy kosztüm mindig értékesebb. (— éppen mert kézimunka —) az üzletben kapható gyári árunál. Aki nem kedveli a kötést, hímezhet: egyszerű, kereszt­szemes térítőt a gyermekszobába; kelim-alapú. mintás falvédőt a re- t kamié mögé, hát-támlának; egysze- 1 rű technikájú, csomózott szőnyeget í (a szőnyegfonal kg-ja 180 forintért kapható), amely nagyon divatos, és otthon készítve, lényegesen olcsóbb í az üzletinél. A másféle, a csillag­horgolástól eltérő kézimunka még ^egy örömet ad: a változatosság örö- : mét, az új minták, technikák elsa- \ játításának jó érzését. A népi hím- 1 zés (kalocsai, palóc, matyó, stb.) I sokféle fajtája pedig azt jelenti, l hogy modern othonunkba átment- I jük népünk asszonyainak már-már feledésbemenő, gazdag formaművé- 1 szetét, sajátos színkultúráját. 1 B. á. 23. — Mama. valamit el kell ne­ked mesélnem... mert hátha job­ban emlékszel... A fiú megakadt, az anya bíz­tatta. — Mondd csak. — De jobban szeretném, ha le­ülnél! Az anya letelepedett az egyet­len fotelba, a fiú pedig egy szék­re. — Van nekem egy régi emlé­kem, ma meggyőződtem róla, hogy nem képzelődtem, csak­ugyan velem történt... Ma ugyan­is munka után lementem a pálya­udvarra, és ahogy kinézíem a sí­nek közül a térre, éppen befu­tott a villamos. Mint egyszer, valamikor, én nem tudom, mikor történt, de arra jól emlékszem, hogy utaztam a vonaton veled, az most már biztos, hogy veled utaztam... És ahogy ültünk a vo­naton. egyszercsak elszaladt előt­tünk egy sárga villamos. Hosszú, piros csík volt az oldalán, és az olyan nagyon szép volt, és csilin­gelt. hogy rögtön tisztán felme­rült a múltból, amikor idejöttem után. az első napon sétáltam az őrház felé... Az anya szeme elfátyolosodott — Hát emlékszel rá, kisfiam? — kérdezte halkan. — Igazán te is emlékszel rá. mama? — Persze. hogy emlékszem! Mert olyan nagyon megtetszett neked az a látvány, hogy örö­mödben sikongva mutattad ne­kem is. és azután játszani is kis villamost kértél! — Mikor történt az. mama? — Amikor otthagytam apádat, és téged magammal hoztalak. A fiú izgalmában felugrott, elő­kapta cigarettatárcáját, rágyúj­tott. — Hogyhogy magaddal hoztál? Hiszen te akkor otthagytál min­ket!? Az anya arca megrándult, de a fájdalom most már nem tudta kioltani az öröm tüzét. Tagadóan ingatta a fejét. — Téged nem, csak apádat! Té­ged magammal hoztalak ide, nagyapához... De aztán pár nap múlva megjelent apád, kileste, amikor rövid időre magadra hagy­tunk, és visszavitt a faluba. — Akkor valósággal elrabolt?! — így volt... Azután már sem­mit sem tehettem, mert nem en­gedett a közeledbe sem, és a bíró­ság neki ítélt. Még azért is peres­kednem kellett vele. hogy néha meglátogathassalak... Az első ott- töltött karácsonyodra küldtem egy fenyőfát és egy nagy barna mac­kót, de a következő karácsonyi ajándékaimat már visszaküldte apád... Az első években mindössze néhányszor láttalak, egy két órá­ra. Nagyon kegyetlen volt hoz­zám, mintha tudta volna, hogy az­zal állhat rajtam bosszút, ha meg­foszt tőled. — De mama, én ezt nem így tudtam! Én mindent másképpen tudtam! — kiáltott fel a fiú. — Miért nem mondtad el már ko­rábban? Miért mesélte máskép­pen apa? — Ó, kisfiam! De megkínoztak téged is! — mondta sírással küzd­ve az anya. Odament a fiúhoz, és megcsókolta. A fiú nem vonakodott, de nem GERGELY MIHÁLY: is viszonozta a csókot, csak meg- símogatta a föléje hajló arcot. — Mama, akkor engem rettene­tesen becsaptak!... Miért hazudott apa? Miért hazudozott össze-visz- sza? — Mert mégiscsak szeretett té­ged, fiam! Ne felejtsd: az apád! — Miért véded őt? Ezek után már nem érdemel semmi szerete­tett.. És kérem, hogy mindenről mondd el nekem a teljes igazsá­got, mert gyűlölöm a hazugságot! Az anyát meghökkentette a fiú hirtelen szembefordulása az apá­val. Megriasztották indulatos sza­vai. mert fékezhetetlenséget, az apóra emlékeztető nyers ösztönös- 6é"et érzett bennük. Csitította a fiút, de azt minden újabb szó csak jobban feltüzelte. Talán már nem is figyelt rá. Oda­ment az ablakhoz, kibámult raj­ta, sokáig nem reagált magyará­zó szavaira, csak legvégül mondta tompa, monoton hangsúlyával: — Gyűlölöm a hazug embere­ket! Amitől az anya félt, bekövetke­zett; a fiú ellenségesen állt szem­ben az apával, pedig az anya nem is leplezte le, hiszen nem mond­hatott el mindent a gyereknek. Az anya boldog lehetett volna, mert íme, visszakapta a fiát. Még­sem adhatta át magát maradék­talanul az örömnek, mert a lelké­ben ott lapult a kétely; múltjuk feltárása, leleplezése képes-e meg­változtatni a zárkózott, elidegene­dett fiút. * A fiú ezen az estén Szöszi ré­vén került Züzüékhez. Szöszi boldog volt, mert csak vele tán­colt a fiú, pedig mások is szives- sen vették volna, ha felkéri őket. Öt azonban mindez nem érdeketle. Azért engedett Szöszi hívásának, hátha találkozhat Borával. Bora csak később érkezett egy fiúval. Mikor fölfedezte őt, oda­súgott valamit a kísérőjének, de az egyetlen értetlenkedő mosoly- lyal s tagadó fej mozdulattal vála­szolt. Züzü itatta őket, háromszor is töltött egymás után, hogy pó­tolják a lemaradást- Aztán tán­coltak. Géza most már csak a lányt nézte. Eddig is tudta, most azonban láthatta is. Bora mennyivel több Szöszinéi. Hogy másfajta lény, olyan, akire ő vágyott Mert Szö­szi felszínes, sekélyes léleknek bizonyult, s a fiút ez nem elégí­tette ki. Hogy itt láthatta a lányt, teljes erővel támadt fel a vágya, a ma­gány fojtogató érzése, melynél kínzóbbat nem ismert. S most, .hogy anyjával megtörtént az el­ső érzelmi találkozás, csak annál jobban szenvedett, hogy szívének ezt a másik vonzalmát nem vi­szonozták. Soha ilyen szépnek nem látta a lányt. Kirítt a többi közül, ar­cán, tartásában, gesztusaiban any­nyi báj, annyi tisztaság fény­lett, hogy a fiúnak fájt! amiért ő is itt van. mert úgy érezte, mindegyiküknél különb. Nem bírt betelni a látásával. Szöszivei tán­colt, de mindez csupán beideg- zett mozgás volt. — Azért velem is foglalkozhat­nál — duzzogott Szöszi. — Lega­lább ne bámuld! Nem akarom, hogy röhögjenek rajtam! — Mi... mi van? — Ó, te rám se figyelsz!... Azt mondtam: ne bámuld olyan fel­tűnően! Kiesik a szemed! Szünet nélkül szólt a magnó. A nagymama csupán egyszer nézett be hozzájuk, elrévedően el­nézte őket, becéző, matató moz­dulattal igazított valamit unokája ruháján, aztán visszatért a szobá­jába. Bora és a fiúja sokat beszélt, s Géza ezt is irigyelte tőlük. Meg­szerette volna hallgatni a lányt! Valamin nevettek éppen, Bora hangosan, hosszan kacagott, hogy mások is odanéztek. Ez már elviselhetetlen volt szá­mára: beszélnie kellett a lánnyal. Bocsáss meg! — mondta Szö- szinek. Odament a táncoló párhoz, meghajolt. — Szabad? Vetélytársa sem ismerte őt. Meglepődött, aztán kérdőn emelte Borára vidám, bizalmat sugárzó szemét. Az egy apró fejmozdulattal ne­met intett. A vetélytárs sután rámosoly- gott. — Ne haragudj, de látod!... —. És tovább táncoltak. A lány elutasítása kegyetlenül, fájt. Maga sem tudta, mit tesz, csak azt érezte, valamit tennie kell. Félig öntudatlanul a zsebébe nyúlt, kivette az öccsétől kapott zsebkést, s hogy a következő pil­lanatban ismét melléje került a táncoló pár. villámgyorsan kétszer a másik fiúba döfte. Szklenár felordított, térdrezu- hant. Bora rávetette magát, hegyes körmeit az arcába vájta. Mélyen beletépett archúsába, hogy elön­tötte a vér, és azt kiáltozta: — Engem is!... Akkor engem is, te, vadállat! Züzü Mirimárival lehúzta a se­besültről a zakót, szorítókötéssel elállították a vérzést. Valaki men­tőkért telefonált. Géza eltartotta magától a kés­pengét, nehogy megsértse a ha­donászó lányt. Aztán Bora az ájuldozó fiúhoz ment, s ő ott maradt egyedül. Szöszi egy pillanatra megállt előtte. — Te, te, hogy te milyen ostoba vagy! — mondta, és elment, hal­latszott az előszobaajtó csukódása, (Folytatjuk) KÖLYÖK LEÍRHATATLAN BOLDOGSÁGÁNAK RÖZE­pewe. roísoás barátságos alkudozásba^ KEZD NAGY FŐNÖKKEL 41 IGAZOL VANYOK ÁRÁT ILLETŐEN. 4 KÖLCSÖNÖS MEG ÁLLA PODÁS AKTUSÁNAK ZA- J41 ALIG NÖMULHAK EL, MÁRIS ÚJ ÜZLETFELEK KÖZELEDNEK. piszkos freo meg Állapodok bunkóval és 4 FŐORVOS ÚRRAL,- AZAZ A GVÓnTATÓK TAG04! - VÁC, - HOGY SANGHAJBA HAJÖkÁZNAK EGV KIS RAKOMÁN/VVAL. 4 NAGY fŐ/YÖKTÓL AKARNAK HAJÓS IGAZOLVÁNYT SZEREZNI, MIVEL PISZKOS FRED NEM SZERET! A LINK OOCGOT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom