Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-04 / 102. szám
o TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 196-1. május 1. SPORT Dombóvár és NagynáDvok győzőit, másik három csapatunk egy pontot szerzett Ismét sikeresen szerepeltek a Tolna megyei csapatok az NB Ill- ban. Az idény folyamán már harmadszor szereztek a fordulóban 7 pontot és az öt Tolna megyei csapat összesen 40 pontot gyűjtve, a tavaszi forduló első felében 50 százalékos sikert ért el. Ezúttal Dombóvár és Nagymányok szerepelt kiemelkedően. Mindkét csapatunk győztesen fejezte be mérkőzését/ Különösen Dömbóvár a második félidőben játszott magabiztosan. így aztán szép győzelem lett a csapat jutalma, amely győzelmével még egy hellyel előbbre került a bajnoki táblázaton és szorosan ott van a vezetők nyomában. Nagymányok is fontos győzelmet aratott és győzelmével — remélhetőleg tartósan — búcsút mond a kiesési zónának. Bár sokan győzelmet vártak a Dózsától Pécsszabolcson, mégis -sikeresnek ítéljük az egyik pont elhozását is, mert a hazai csapat rendkívül keményen, sokszor durván játszott, és ez a játékmodor nem ízlett a Dózsának. A Dózsa az idegenben megszerzett ponttal változatlanul taxája a harmadik helyet. Másik két csapatunk: Máza és a Petőfi Szekszárdion osztozott m^g a bajnoki pontokon. Sajnos, eléggé alacsony színvonalú volt a játék, és nem sok reményt nyújt a'jövőre sem. Különösen nem a Petőfi, annak ellenére, hogy ezzel a ponttal elkerült az utolsó helyről. Dombóvári VSE — Taszári Honvéd 5:2 (3:2) Dombóvár. 1000 néző. Vezette: Baranyai. Reménykeltőén szereplő, lelkes vasutascsapat a következő összeállításban futott ki szombati mérkőzésén a pályára: Sárkány — G. Kiss, Egyed II., Potó —7 Korpádi. Kalmár — Le- hőc^ Kőműves, Tapaszd, Varga, .Sonkoly. Síkos, vizes pályán a vendégcsapat vette át/a játék irányítását és a 6. percben egy 20 méteres szabadrúgásból megszerezték a vezetést. 0:1. Még rövid ideig fö* lényben maradt a vendégcsapat, de a 10. percben egy szögletrúgás- nál Tapaszti fejelt á hálóba és 1:1 lett az eredmény, a 13. percben szintén Tapaszti szerzett gólt a hazaiaknak. 2:1. Ettől kezdve a helyi csapat vette át a játék irányítását. A 18. percben szabadrúgás után Egyed II. a 16-osról task a hálóba. 3:1. A 23. percben Taszár egy jó támadás után javíban is megérdemelten nyert. Jók: Tapaszti. Kőműves és Potó, illetve Takács és Boda. — Bódogh — Nagymányoki Brikett — Kalocsai Honvéd 1:0 (0:0) Nagymányok, 800 néző. Vezette: Farkas. A nagymányoki csapat a következő összeállításban szerepelt: Bancsi — Hucker, Komáromi, Berta — Nagy, Tóbiás — Gera. Becze, Wébar, Farkas, Csordás. Azonnal a hazai csapat lépett fel támadólag és az első gólhelyzet a 15. percben adódott: szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, Hucker szabadrúgása a felső lécet találta. Négy perc múlva Becze lövése a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret. A hazai csapat sorozatosan vezeti a támadásokat, de a csatárok adósak maradnak a lövéssel, vagy a balszerencse szegődik melléjük, mint a 41. percben is, amikor Farkas a felső kapufát találja el a labdával. A második félidő 4. percében esik a mérkőzés egyetlen gólja, Gera lövéséből. 1:0. Nem sokkal később Becze jól helyezett lövését bravúrral védi a kalocsai kapus. A mérkőzés utolsó 25 perce az ellenfélé, de a nagymányoki védelem biztosan hárítja a sorozatos támadásokat. így sikerül az egygólos vezetést megtartani. Jók: Kopiáromi, Hueker, Nagy, és Becze. Szekszárdi Petőfi — Mázc-Siászvári Bányász 2:2 (1:1) Szekszárd, 600 néző. Vezette: Stadler. Sz. Petőfi: Mohácsi Tamás, Cser, Garamvölgyi — Si- mon/, Vass — Huth, Hómann, Bárány, Bosnyák, Malinger. Máza- Szászvác: Veres — Koller. Kasper, Széles — Szabó, Kádár — Róth, Rózsa, Jónás, Tóth, Gyorsok. Bosnyák 22 méterről íőtt, és a labda a síkos füvön a jobb alsó sarokba csúszott. 1:0. A goi után a Petőfi maradt támadásban, Malinger szögletét Huth kapásból lőtte, de az egyik védőről szögletre' került a labda. A 19. percben egyenlített a vendégcsapat. Mohácsi a vizes labdát kiejtette, kavarodás támadt, és Rózsa közelről a hálóba kotorta azt. 1:1. A gól után a bányászcsapat .irányította a játékot. Közben Róth faképnél hagyta a védelmet, elgurította a labdát a kifutó Mohácsi mellett is, de az elkerülte a bal sarkot. Szünet után az első 20 perc esé- ménytelen mezőnyjátékkal telt el. A 20. percben Róth elfutott és megszerezte a vezetést. 1:2. Négy perc múlva Róth, a balösszekötő helyén kiugrott, kicselezte az eléje futó Mohácsit is, de lövésébe Garamvölgyi bele tudott nyúlni és lábáról szögletre került a labda. A 29. percben szabálytalankodott a mázai, védelem az ötös sarkán. Simontól a labdát Málinger kapta, aki a tömörülő védelem feje felett kiegyenlített. 2:2. Ezután már nem történt érdemleges esemény. , Kitűntek: Kasper, Róth, Rózsa, illetve Cser. Szekszárdi Dózsa — Pécsszabolcsi Bányász 1:1 (1:1) Pécsszabolcs, 200 néző. Vezette: Hammer. A szekszárdi csapatban Kormos és Soós sérülése miatt nem játszhatott, ezért az alábbi összeállításban lépett pályára: Szlavicsek — Tamási, Tárnok, No- vák — Gyurik, Ulrich — Dósai, Majnay. Un.gl, Lizák, Gahó. A mérkőzést megelőzően az okozott izgalmat, hogy a kijelölt partjelzők nem érkeztek meg, Hammer játékvezető azonban szükségpart- jelzőkkel levezette a mérkőzést. Sajnos, rosszul játszott ezen a mérkőzésen a Dózsa, amelyben része van a rossz talajú pályának éppen úgy, mint annak, hogy a hazaiak nem egy esetben még a keménység határát is túllépték, és durvasággal igyekeztek ellensúlyozni a Dózsa legnagyobb technikai felkészültségét. A hazai együttes a 20. percben szerezte meg a vezetést. Baloldali támadás után pontos beadás szállt a kapu előtérébe és közelről, fejessel szerezték meg a vezetést a bányászok. 0:1. Tíz nerc után egyenlített a Dózsa. Lizák jobboldalon ment el, becse’ezte magát a kaou előterébe, és a kapujából kiinduló kapus mellett laposan a hálóba helyese a labdát. 1:1. Szünet után is folytatódott a kemény játék. A Dózsa előtt többször is megcsillant a győzelem megszerzésének lehetősége. Gahó például csak a kapussal állt szemben a 20. percben, de nem tudta értékesíteni a kínálkozó alkalmat. Aztán Dósai ment el 10 perc múlva. de a kapus kezébe lőtt. Pécsszabolcs otthonában elsősorban a kíméletlen játéka miatt, másoknak is komoly ellenfele lesz, ezért a pontszerzés jó eredménynek számít. Kitűntek: Szlavicsek, Tárnok és Lizák. További eredmények: Kalocsai Kinizsi—Mohács 3:2 (1:1), Nagy- kanizsai Bányász—Baja 0:0, Pécsi EAC—Nagykanizsai Dózsa 3:0 (3:0), Nagykanizsai VTE—Kaposvári Kinizsi 1:2 (1:1). Kicsinykét” a sarokba.., Furcsa mérkőzés volt. A kapus — Kajtár Imre — szerelőruhában és bukósisakban védett, de a többi játékos felszerelésén is akadt mosolyognivaló. De így is akarták, mert május 1-én ez már szokás Majoson. Az Aranykalász Tsz építőiből és állatgondozóiból alakult csapat mérte össze erejét a labdarúgópályán, de „kölcsön”-játékos is akadt, a tanácselnök személyében. Pillanatkép a mérkőzésről: Beréti Antal állatgondozó végzi a 11-es rúgását. Ez azonban nehezen megy, mert a 48-as csizma elhúzza a lábát, így a labda a kapu mellé jut. Igaz, az is zavarta, hogy Bíró Gáspár odaszólt: „Antal, kicsinykét a sarokba." O megpróbálta, de az a fránya labda mellé ment. Ki tehet róla? Remekelt a bukósisakos kapus is. Hogy mégis három gólt kapott, annak csak kizárólag az az oka, hogy nagyra méretezték a kapukat. Schneiker játékvezető is csillogtatta tudását, valamint a zöld— fehér ruházatát. Jószívű bíró volt, nála mindent lehetett csinálni. 3:3 utálj kijelentette: ez az eredmény már nem változik. Pedig még vissza volt vagy Húsz perc. A mérkőzés végén, amikor megkérdezték tőle, miért akadályozott meg minden gólszerzést, így válaszolt: „így legalább békesség van, egyik csapat sem haragszik a másikra, és főként énrám.” A találkozóról még annyit: legjobban a harmadik félidő sikerült. A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége május 1-én a következő játékosoknak adta vissza a játékjogát: Reizer Károly (Hő- gyész). Steller Antal (Hőgyész), Bandi János (Sz. Építők). Baka József (Simomtornya). Scheffer János (Sz. Építők). Schatz Márton (Decs), Kollár János (Sz Építők). Faluközi Gergely (Sza- kály). Balogh János (Gerjen), Folkmann Györgv (Hőgyész), Da- hóczki György (Tolna). Bazsonyi István (Kurd). Schwébl József (Tolna). Simon István (Kisdorog), Illés Balázs (Cikó). Fresli János (Simontornya). ♦ A Tamási járási Labdarúgó Szövetség május 1-én labdarúgó- villámtornát rendezett, négy csapat részvételével. A torna végeredménye: 1. Fürgéd. 2. Pincehely. 3 Ujireg. 4. Nagyszokoly. * A Bonyhádi Spartacus Sportkör ökölvívó-szakosztálya május 10-én. vasárnap barátságos mérkőzést rendez Dunaújváros ellen. A két csapat közötti megegyezés alapján 17—18 pár lép szorítóba így szóhoz jutnak a bonyhádi ifjúsági ökölvívók is. akikből az NB Il-es csapat utánpótlását várják. * Május 2-án került lejátszásra a Nagyszokoly—Fürgéd járási labdarúgó-mérkőzés. amely 1:1 arányú eldöntetlennel ért véget. * A Szekszárdi Gépjavító megóvta a Dunaföldvár c’len elvesztett megyebajnoki mérkőzést. A Tengelici Tsz Sportkör megóvta a Bölcske ellen elvesztett megyei II. osztályú ' mérkőzést. Mindkét óvást május 13-án 18 órakor tárgyaljé a labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. Hargitay János, a Bátaszéki VSK dobóatlétája, időben kezdte el a versenyzést. Már úttörő korában szívesen foglalkozott a „nehézszerszámokkal”, majd Pécsre került gimnáziumba, s ott Baranya megye serdülő-bajnoka lett. Most Bátaszékről jár be a szekszárdi gimnáziumba, s a Bátaszéki VSK színeiben versenyez. 11 méteren felüli eredménnyel kezdte az idei évet, elsőéves ifjúsági versenyző. A bajnokság állása: .ott az eredményen. 3:2. 1. Kaposvár 8 6 1 1 17:7 13 Szünet után feljavult, a helyi 2. Mohács 8 6, — 2 14:6 12 jsapat és mindjárt a 3. percben 3. Sz. Dózsa 8 4 3 1 .18:6 11 Kőműves közelről gólt lőtt. 4:2. 4. Dombóvár 8 3 1 2 13:12 11 Azután a'Vasút több gólhelyzetet 5. Baja 8 4 2 2 10:7 10 lagyott. ki, majd a 10. percben 6. Kalocsai Kinizsi 8 4 1 3 I 13:17 9 \ újra Kőműves lelt eredményes és 7. Nagykanizsai Bányász 8 3 2 3 9:7 8 gy 5:2-re állította be a végered8. Pécsi EAC 3 4 ___ 4 11:11 8 m ényt. Ezután a helyi csapat nyo9. Kalocsai Honvéd 8 3 1 4 17:17 7 masztó fölénybe került, csak az 10. Máza-Szászvár 8 3 1 4 11:12 7 utolsó 10 percben jött fel a ven11. Nagymányok 8 2 3 3 7:11 7 dégcsapat. azonban a hazai véde12. Taszár 8 2 2 4 8:13 6 em jól állt a lábán és az ered1 13. Pécsszabolcs 8 2 1 5 8:14 5 r.ény nem változott. 14, Nagyk. VTE 8 2 1 5 5:9 5 A hazaiakat az első félidő ele15. Szekszárdi Petőfi 8 — 5 3 7:16 5 ién meglepte a vendégcsapat lelkes játéka. Ezen felül hiba volt az 16. Nagykanizsai Dózsa V 8 2 — 6 4:12 4 [s, hogy nem zárt a védelem. A második félidőben megváltozott a helyzet, mert akkor a hazai csapat szo'.'cs emberfogásra rendezkedett be. Dombóvár ilyen arány-« A következő bajnoki forduló párosítása: Nagykanizsai Dózsa— r’écsszabolcs, Taszár—Pécsi F.AC. Máza-Szászvár—Dombóvár, Bei a —Szekszárdi Petőfi, Kalocsai Kinizsi-Nagykanizsai Bányász, Kaposvár—Nagymányok. Szekszárdi Dózsa—Nagykanizsai VTE. Mohács-Kalocsai Honvéd. • 00 G óltotó Beküldési határidő május 9 Máza-Szászvár—Dombóvár (NB III.) Tamási—Tolna (megyebajnoki) Bonyhád—Kisdorog (megyebajnoki) PÓTMÉRKÖZÉSEK: Dunaföldvár—Bátaszék (megyebajnoki) Fadd—Gerjen (megyebajnoki) A beküldő, neve, és címe: Ellenőrző szelvény