Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
1064. április 4. fÖLSTÄ JPT6GYEÍ ttFPŰJSAcJ 9 tői? Nemcsak a maga, sorsát illetően, hanem a simontornyai Botos munkás-dinasztiát kielégíti mostani élete? — Mit mondjak? Azt, hogy — No és a dinasztia, minden tagjának hasonló az elfoglaltsága? — Nem egészen ennyire elfoglaltak, de ők sem panaszKivette Pál űr szájából a szivart, azután megfenyegette: „Eleget szívtad már. most én szívom”. Különben nagyon jó ember volt Károly úr. Jó szakember. — Botos néni. a ma élő simontornyai Botosok legidősebbje, a bőrgyár dolgozója, így kezdte vallomását a nagy családról, a Botos munkásgane- rációról. János — aki ugyancsak segítőnk a Botos-dinasztia kutatásában — tudja, hogy Fried Pál és az ő nagyapja együtt dolgozott, együtt kezdték a tőke mellett a tímárságot. Az egyikből lett a nagy bőrgyár tulajdonosa. a másikból kegydíjas... Ennek a nagy munkáscsaládnak történetét bogozzuk a hozzátartozókkal, és idős gyári munkásokkal. Botos Károly, a mostani generáció nagyapja, aki még a tőkéssel a korabeli műhelyben dolgozott, negyven évet húzott le a gyárban, de az ő apja is tímár volt, nem önálló, nem kisiparos. Tímársegéd vo't, mint az utódok: fia, Károly és unokája, Ferenc, aki ugyancsak a bőrgyár egyik legjobb munkása volt. szorgalma határtalan. Ferenc szép pályán indult: folytatta a már ősinek mondható mesterséget, ö is tímár lett. Tizenkét éves korában kifutó fiúként kezdte, és tizenhetedik évét betöltötte, amikor inasnak szerződhetett, a tímárságot kitanulni, és azután harminc hosszú éven át dolgozott, előbb a cseres-üzemben. Az ő két kezének is sok-sok érdeme van abban, hogy a háború után gyorsan helyreállt a gvári rend. és megkezdődhetett a termelés a Fried Bemát és Fiai Bőrgyárában, — de már a dolgozók hasznára. Kimagasló munkája elismeréseként kiemelték. meósnak tették. Azután. amikor szívével kicsit bajlódott, beutalták a füredi szívkórházba. Már jött volna haza. már összecsomagolta kis bőröndjébe holmiját, amikor hazafelé indulván a kórház ajtajában összeesett, és... már nem tudtak rajta segíteni... Itthon pedig nyolc gyerek várta... Nyolc gyerek, akik közül a legidősebb, a Ferenc, még csak éppen hogy elkezdett dolgozni, és János is beléphetett a nagyobb keresetet jelentő szakmunkába — tímárnak... — Nagyon nehéz lehetett akkor magának. Botos néni! Itt maradt a gyerekekkel, jóformán kereső sem volt. Az idős munkásasszony szemébe könny futott, tekintete szomorú és küszköd a szavakkal. — Nehéz, nagyon nehéz volt. De ha az ember akar, akkor a bajokon, szenvedéseken úrrá tud lenni. Szegény uram pedig milyen jó ember volt. Olyan, mint Károly úr, az apja. (Mert rajta maradt Botos Károlyon még a családi körben is a „Károly úr” titulus, pedig tőke mellett dolgozó tímár maradt a kegydíjáig, s úr csak azért lett, ha csak jelzőként is, mert Fried Pállal együtt dolgozott és pertu viszonyban voltak...) — Ma is reggel jöttem haza a munkából, fél hatkor. —folytatja Botos mama — és mindjárt szaladni kellett tejért, kenyérért, a gyerekeket kellett készíteni iskolába — és már meg is szaladt a tíz óra, ekkor meg nagyon kellett sietnem, hogy a boltban is betudjak vásárolni, és még ebéd is legyen délre. — Kati lányom, néhány hétig dolgozott a vegyesipari vállalatnál, félműszakot, mivel még nincs tizennyolc éves, de elküldték, mert nem volt létszám-keret, és most ez a nagy erős gyerek otthon van. Pedig az ő munkája is elkéne már a családnak. Tudna már pénzt keresni. Most János gyerekére vigyáz, hogy legalább az ő felesége tudjon a gyárban dolgozni .. . — Megfőztem ma az ebédet és jöttem egy kis dolgomat elintézni, amikor mondták, hogy hozzánk akarnak jönni. Hát bejöttem a gyárba, találkozzunk itt. Beszélgessünk. ölébe ejti két eres kezét, kockás fejkendője alól két élénk szemével csippentve mosolyog amint mesél. Olyan mesélő kedve van most is, mintha nem nyomná vállát tengernyi gond. — Az ember nem hagyhatja el magát, mert akkor már vége is mindennek. Mindig azt mondom a műhelyben a lányoknak, asszonyoknak: Hajtsunk rá egy kicsit, majd többet keresünk akkor ... — A munkájával elégedett? — A beosztásommal igen, bőrkikészítő vagyok. De tudja fiam, az ember mindig szeretne többet, jobbat dolgozni. És ezért van az elégedetlenség a munkában. János Úgy szeretnék én is dolgozni, meg munkatársaim is, hogy végre mi is kapjunk nyereségrészesedést. Mert ha már __ kapunk, akkor biztos eredményes volt munkánk. De így csak úgy fél-biztonságban vagyunk. Van amikor csak hónapok múltán tudjuk meg, hogy előbb milyen értünk el a ver- Minjlig késik az eredményt senyben .. értékelés. És mi lett a gyerekekből? Most hogy él a Botos-dinasztia? Úgy. mint a nagy uralkodó dinasztiák? Milyen hatalmuk van? Milyen jövedelmük? Minden kérdést felsorolni és mindenre válaszolni nem lehet Hisz ez a bőrgyári munkásdinasztia maga a gyár. maga a történelem egy része, a múlt század közepétől napjainkig. Több mint 100 évig megy vissza a Botos-familia a bőrös szakmában, a mostani generáció ugyan már keveset tud a régiekről. — Valami régi emlék, munkakönyv, vagy OTI-lap, vagy efé’e nem maradt az öregek után? Jánostól. a meszesműhely tőkemunkásától kérdezem, aki a műhely alapszervezetének titkára, munkásőr, és most készül tímárvizsgára. — Nem, nem emlékszem. Lehet, hogy a szülői házban még van valahol a padláson, vagy valamelyik ládafiában régi emlék, de mi még nem gondoltunk rá, hogy előkeressük... — Meg aztán időnk is alig van ilyennel foglalkozni. A ma gondjai kötnek le bennünket — mondja Botos néni. aki a gyárban most csak két éve dolgozik. de lánykorában hét éven átP járt Friedékhez. — Hányán dolgoznak a mostani Botosok közül a gyárban? Jánostól kérdezzük ezt. a nagy szaktudású fiatalembertől. — Édesanyám a kikészítőben, Ferenc bátyám a krómos faragóban. az ő felesége a raktárban. Én a meszesen vagyok tőkemunkás, feleségem titkárnő, István öcsém krómos faragó. de most szabadságon van, mert várja a behívót, katonának megy. tényleges időt szolgálni. Mariska gépkezelő a kikészítőben — és vegyük hozzá még Katit, húgomat, aki majd májusban kerül a gyárhoz, akkor tölti be a 18. évét. — A fizetéseket is el tudná sorolni? — A mama 1300-at keres, Ferenc 2200-at, én is ennyit, Pista öcsém kétezret, Mariska ezerhatszázat. Az asszonyok is 1300—1400 forintot. — Mi a dinasztiában a legnagyobb esemény ezen a tavaszon? János szinte gondolkodás nélkül sorol- ta: — Feren- céknél most lesz hathónapos a gyerek, én holnap megyek a 600-as Trabantomért. István katonának megy. — Hót mit mondjak még? — Elégedett az élettel, várt-e többet az életnem vagyok elégedett? Ki hinné el, hisz most veszek autót! Bátyám házat vett, anyámék saját házban laknak, Kati húgom most a tavasszal jöhet a gyárba dolgozni. És ahogy nőnek a többiek — Laci, Jóska, Karcsi — mind-mind ide jöhet dolgozni, itt megtalálja számításait mindegyik. Dolgozni tudunk és szeretünk is. Ha már ez megvan és egészség is van hozzá, akkor már minden van. — Hogyan telik egy hete, magának? — Botos János nevetni kezd — ezt érdemes felírni — mondja és máris sorolja. — Hát ezen a héten (március 22—28-ig) négy napot a gyárba megyek, kettőn szabadságon vagyok — az autó miatt. Hétfőn munkában voltam, este megbeszélés volt a KISZ-szel, most már ott is úgy látjuk, megindul a munka, a megbeszélés után tanultam. Kedden pártvezetőségi ülés volt. Szerdán rendkívüli értekezletre mentem Szekszárdra. Csütörtökön szabadságon vagyok, de most a taggyűlést jöttem be előkészíteni, tehát ha annyira „szőrözném”, ma is fél napot a gyárban töltök el. Pénteken utazom a kocsiért, és szombaton, munka után munkásőrségben lesz foglalkozásom. Azután egy kis húsvéti összejövetel a testvérekkel néhány pohár sörre, borra, vasárnap meg á családok összejövetele. kodnak, hogy nem tudják mit kezdjenek szabad idejükkel... Míg beszélgettünk, elszaladt az idő, Ferencet csak a kapuban a bélyegzőóránál tudjuk utolérni. Mariska otthon pihen, nem akarjuk zavarni. István meg valahol a községben van, mint általában a behívót váró katonák — ő sem tud egy percig egyhelyben ülni. Kati sincs otthon. A munkásdinasztia legközelebbi trónra lépője, kint van a sportpályán, kézilabdamérkőzésre készülnek.. Róla a sportpályán készítettük a felvételt ... A három gyerek majd későbbi gyári munkások, a Botosdinasztia legfiataiabb- jai, akik még általános iskolába járnak, valahol játszanak... Feltettünk egy kérdést Botos Jánosnak, ami riportunk elején szerepel: Úgy élnek, mint az uralkodó osztály? Olyan hatalmuk van? Igen, valahogy ú|y élnek, jól, elégedetten és hatalmuk is van: a munkáshatalom. de ez a dinasztikus hatalom más jellegű, más tartalmú, mint akár csak a Frie- deké is volt... Pálkovács Jenő Kató
