Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

8 mam megüss népújság '(963, ápílfis Si :VD3CE! MEGYEI n A MAO EAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ■•^J»N».aV<iW<Viá Az e/ső fürdőző csinál nyarat? Még éppen csak hogy megérkezett a tavasz, s ha a téli bundáknak már meg is vettük a naftaiint, az átmeneti kabátot nem melegíti le ró­lunk a nap. De azért ez tavasz már. igaz, hogy legfőbb ideje, hisz így is komoly késéssel érkezett. A Sió-part még csendes, a fű csak itt-ott dugta ki fejét, a bokrok, a fák most bontják a rügyet. De az első fürdőző már megjelent. Ott áll a csonka fűzfák között, rikító kék fürdönad- rágban, mellén össze­jön ja karját, s kém­leli az eget. A Nap néhány percre elbújt, a böjti szelek mara­déka söpör végig a tájon, s az első für­dőző szemmel látha­tóan fázik. De lehet, hogy nem is a szél borzongatja, hanem az a vitathatatlan tény, hogy maga előtt látja a vizet, amely hűvös méltósággal hömpölyög előtte. Együttérzünk az első fürdőzővel: a Sió egyelőre dermesztő látvány. Az első fürdőző azonban nem hátrál meg. Úgy áll a 'par­ton, mint ama ret­tenthetetlen utazók, akik nekivágtak az Északi sarknak, mert egyaránt fűtötte őket a felfedezés vágya, s ama dicsőség is, hogy jelesre vizsgázzanak bátorságból. A kortársak — nyugtázzuk a legna­gyobb , elismeréssel — hálásak. Rövid idő alatt a rokon- szenvezők roppant gyűrűje veszi körül a nyár első, merész hírnökét, felhajtott gallérú kabátban to­pognak körülötte, s buzdítják. Mi is sze­retnénk oda kiabálni a víz e hősének, a konok elemek lovag­jának: rajta, bará­tom, gyerünk, hó­rukk. No, nem követ­jük a példát, ahhoz egy kicsit hűvös van még, de azért csak rajta! Lehet, hogy sokan könnyelműnek gondolnak, azt mond­ják rád, felelőtlen vagy. Mi a bátorsá­goddal együtt azt is nyugtázzuk, hogy az SZTK-orvos legfel­jebb felír valami gyógyszert, s né­hány nap múltán is­mét nekivághatsz a víznek. Az első fürdőző tudja, hogy nem csi­nál nyarat, de nem is ez a feladata. Egy­szerűen meg akarja mutatni, hogy egy kis víztől nem kell meg­ijedni. S meg is mu­tatja. A következő percben hangos csob- banással a vízbe veti magát, a hálás kö­zönség pedig bor- zongixi -nézi a por­ton. d) Nyárra könnyű tropikál férfiöltöny- anyagok nagy választékban 200,------- 280,— FUig N őknek kosztümre fésűs, vagy könnyű kártolt szövetet ajánlunk 140,---------881,— Ft-ig Á lakosság részére soron kívül vállal mindennemű lakatos,- bádogos,- hegesztő,- kovács,- bognármunkát, kerítésfestést, szivattyújavítást a Dombóvári Vasipari Ktsz. (33) Az üzletek ünnepi nyitva tartása Április 3, péntek: A kiskereskedel­mi egységek (húsboltok kivételével) pénteki, a húsboltok és vendéglátóipa­ri egységek szombati nyitva tartás sze­rint üzemelnek. Április 4, szombat: A kiskereskedel­mi egységek (édesség- és dohánybol­tok kivételével) zárva tartanak, do­hány- és édességboltok, valamint a vendéglátóipari egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 5, vasárnap: A tej boltok 6-9 óráig, dohány- és édességboltok, va­sárnap is nyitva tartó élelmiszerbol­tok és vendéglátóipari egységek va­sárnapi nyitva tartás szerint üzemel­nek. TAVASZIAS IDŐ Várható időjárás péntek estig: enyhe, tavaszias idő. Felhőáívo- nulások, legfeljebb néhány he­lyen kisebb esővel. Mérsékelt, időnként élénkebb déli, délnyu­gati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19—22 fok között. — Ügyeletes orvos április 4-én dr. Jakus Magdolna, Szekszárd, Hunyadi u. 10. II- 14., április 5-én dr. Tillmann József, Szekszárd, Bartina u. 27. — Megtalálták a szekszárdi le­véltárban Beszédes József vízmér­nök könyvét, amelyet 1839-ben Dunaföldváron írt Beszédes az el­sők között értekezett a mezővédő- sávok jelentőségéről. VÁLTOZÁS a RADIO műsorában A Kossuth rádió műsora ápri­lis 3-án a következőképpen vál­tozik: 17.55 hírek, sport, időjárás­jelentés. 18.00: Díszelőadás köz­vetítése a Magyar Állami Opera­házból, hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából. — Húsz autószerelő-tanuló kap­ja meg az idén a 11-es AKÖV-nél a szakmunkás-bizonyítványt) A fiatal szakembereknek a vállalat az új forgalmi telepen ad munkát, — 1000 forint pénzbüntetésre ítélte a szekszárdi járásbíróság Marosi Lajos szekszárdi lakost, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 10,00: Tv-híradó. (Ism.) 10,15: Teles sport (Ism.) 10,30: Hogy állunk, fiatal, ember? (Magyar film. Ism. Csak 14 éven felülieknek!) 11,45: Vágyak a homokon. (Riportfilm. Ism.) 12,05: A jövő hét műsora. 17,00: Hírek. 17,05: Kísfllm a Valéria-telepről. 17,30: Esti mese. 17,40: Kézenfogva. (Herskó Anna oberhauseni díjnyertes kisfilm- je.) 17,55: Hazánk felszabadulásának 19. évfordulóján. (A díszünnepség közvetítése a Magyar Állami Opera­házból.) A közvetítés szünetében: Tv. híradó. Utána:: Tv-híradó. (II. kiadás.j PÁLYÁZATI HIRDETÉS: A Tolnai Kulturális Egyesülés a tolnai ifjúsági napon fotópá­lyázatot hirdet. A pályázaton részt vehet minden Tolna me­gyében működő fotoszakkör 10 db, amatőr-fotos 5 db fekete-fehér 18x24 cm méretű más kiállításon még nem szerepeli, ifjúságunk életét ábrázoló témájú képekkel. Beküldési határidő: 1964. május hó íO-ig a Tolnai Kulturális Egye­sülés Tbfrra címére. Beküldött képekből a zsűrizés után május 24-én kiállítást rendezünk. Leg­jobb képekéi arany, ezüst, bronz érmekkel és okle vetekkel jutal­mazzak. A képek hátlapjára kér­jük a beküldő nevét és pontos lakcíméi, valamint a kép címét rávezetni; ©6) Köszönetnyilvánítás. Kö­szönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem, id. Vigh János el­hunytéval temetésén részt vettek, koszorúikkal, távira­taikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Vígh Jánosáé és családja (35) A Tolna megyei Tanács VB építési-közlekedési és víz­ügyi osztálya pályázatot hir­det az 1222 kulcsszám ú ál­lásra. Jelentkezhetnek áfeta- János mérnöki oklevéllel rendelkezők. Pályázatokat részletes önéletrajz csato­lása mellett kell beküldeni. Illetmény a 116/1961. Mü.M. sz. utasítás szerint. (37) É.M. Komlói Állami Építő­ipari Vállalat kőműves, festő ipari tanulókat iskoláztat be. 8 általános iskolai végzettséggel. A ta­nulók részére szállást biz­tosítani a vállalat nem tud. Jelentkezni lehet szekszárdi főépítésvezetőségen Szek­szárd, Zrínyi u. 62. sz. alatt. (30) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja FSszerkesztó: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra ÍZ Ft index-szára; 35 SSÉb Haladjon a divattal ! A legújabb divatról állandóan tájékoztatják méretes cipész- részlegeink iÜ Keresse fel megrendeléseivel az alábbi méretes részlegeinket -• Tolna megyei Gpész Ktsz szekszárdi, tolnai, bonyhádi, paksi és dunaföldvári fiókjait. Dombóvári Vegyes Ktsz Bátaszéki Vegyes Ktsz Tamási Vegyes Ktsz Gyönki Vegyes Ktsz Pincehelyi Vegyes Ktsz és a Simontornyai Vegyes Ktsz-nél. Tekintse meg legújabb tavaszi, nyári mintakollekciónkat! Szövetkezetek a lakosság szolgálatában! <6> .»Apróhirdetések... A2 apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap" és ünnepnap 2,—Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. Angolmechantkós, márkás zongora eladó: Nagydorog, Kossuth 42. Kunné. (9) Gyakorlattal rendelkező varrónőket azonnali be­lépésre felvesz a Szek­szárdi Ruházatiipari Válla­lat. Jelentkezés: Szekszárd, Arany János u. 11. (14) Az alábbiak eladók: egy kézi tolókocsi, piaci hasz­nálatra. Egy vízszivattyú, nyolctizedes motorral. Egy 200 literes, gázfűtéses boy- ler csapokkol. Kettő darab lemez-radiátor. Egy kony­hai jégszekrény. Tolna, Magaspact 23« (42) A Tolna megyei Építő­anyagipari Vállalat paksi betonelőgyórtó telepére ős a keszőhidegkúti mészüze- méhez felvesz férfi segéd­munkásokat, rakodási, anyagmozgatási munkára. Jelentkezni lehet a fenti telepek vezetőinél. (24) Renault személygépkocsi iá állapotban eladó. Mözs, Szent István u. 60. (27) Morzsolt tengeri 10 q el­adó, utánvéttel vidékre is elküldöm. Mázsánként 340 Ft és szállítás. Asztalos Já­nos, Sárpilis, Zrínyi u. 9. Épületfa, hosszú, újhoz sonló, léc és cserép, b tásból eladó. 4—5-én h színen vagyok. Morc Kossuth u. 65. (2f Mindenfajta bútor, asztalos és kárpitos ipari javítását vállalja a Tolnai Asztalos Ktsz. Egyedi bútorok készí­tését saját vagy szövetke­zeti minta szerint, szintén vállaljuk. Megkeresések Asztalos Ktsz. Tolna, Deák Ferenc utca 9. (11) Albérleti külön szobát keres intelligens, értelmi­ségi foglalkozású fiatal­ember Szekszárdon. Cím a K la dóban« (45)

Next

/
Oldalképek
Tartalom