Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-28 / 98. szám

4 TOLNA MEGYEI NfiPOJSAS 1964. április 28< Visszaigazolva XII. 31-re Sűrűn gépelt listát mutattak a Tanácsi Építőipari Vállalat­nál, a vá.Lalat ez évi, tervezett gépbeszerzéseinek, megrendelé­seinek, jegyzékét. Átfutottam a listát és megjegyeztem: No, ezek­ből a gépekből az idén nem sok haszna lesz a vállalatnak, hi­szen — egy-két kivételtől eltekintve — csaknem valamennyinél december 31-e szerepel szállítási határidőként, tehát csalc a jövő évb éjt lehel őket munkába állítani. —■ Azért azokat a határidőket nem kell olyan komolyan venni. — fnondja László elvtárs, az igazgató —, lesz a gépek közt jónéhany. amit még a nyár elején megkapunk, egyiket-másikpl már meg is ígérték, hogy előbb szállítják. Felvetődik a kérdés: Ha előbb tudják szállítani, miért nem rögzítették ezt írásban? Miért nem igazolták vissza a rendelést, mondjuk június harmincadikára, vagy augusztus tizedikére? És jaján nem is kellene szóvá tenni az ügyet, ha ritka, egyedi je­lenség volna. Azonban az épitőváUalat esete nem egyedülálló. A múlt év végén hasonló listát láttam a Tejipari Vállalatnál, olt is- a gépi megrendelések túlnyomó többségét az év végére igazolták vissza (a legtöbbet decemberben is szállították le). Ha­sonló a helyzet más üzemeknél is. >, A gépgyáraknak éves tervük van. Az éves tervet tehát telje­sítik. ha december 31-ig leszállítják a termelési tervben szereplő gépeket. December 31-ig tehát mindenképpen kötelezettséget kell válla’ni a gépek szállítására. Ha előbb készen lesznek a gépek? — Abból, ha határidő előtt szállítanak, baj nem lehet. De mi történik, akkor, ha a rendelést szeptemberi, vagy júniusi szállí­tásra igazolják vissza és egy-két hetet, vagy hónapot késnek? — Kötbért kell fizetniük. Úgy látszik tehát, hogy a kialakult „módszer" — minél ké­sőbbre. lehetőleg az év végére vállalni a szállítási kötelezettséget — előnyös a gépgyárnak. Ez azonban csak a látszat. A laza ter­vezés. a gépek zömének december 31-ére való vállalása egyene­sen ösztönöz a szervezetlenségre, azt is lehetne mondani, hogy „megtervezik’' az évvégi hajrát, aminek a következménye a kap­kodás. túlórázás, költségtöbblet. De még nagyobb a kára a megrendelőnek és a népgazdaság­nak. A vállalatok termelési terveinek kidolgozásánál már figye­lembe veszik a beruházási — főleg a gépi beruházási — terve­ket. azaz, a termelési, termelékenységi. önköltségi mutatóknál számítanak a tervezett beruházások várható gazdasági hatására is. Az üzemeknek tehát év közben, vagy az év első felében kell a gépek nagyobbik része, hogy azok minél előbb beléphessenek a termelésbe. Ha az év végén kapják meg azokat, akkor csak a következő esztendőben Irtiet kzrffttífáril munkájukra. És ha mégis, a december .11-i határidő előtt kapják meg. gyakran előfordul, hogy nen^.tudják üzembe helyezni, hiszen sok esetben nem egy­szerűen csak munkába állításra van szükség, hanem beépítésre, felszerelésre is. ezt pedig — mivel a visszaigazolt szállítási ha­táridő december vége —, nem tervezhették meg. így előfordulhat — és elő is fordult nem egy esetben —. hogy a korábban leszál­lítóit gép hónapokig áll tétlenül. (J) Megjegyzés: Az illendőséghez A bonyhád—istvánmajori termelőszövetkezet tavaly eleget tett a MÉK kérésének és ezer mázsa szalmát adott el az ipar­inak. Ennek viszonzásául 200 mázsa nitrogén műtrágyát ígértek a gazdaságnak. A szövetkezet vezetői úgy tudják, az ígért ipari szalmáért járó nitrogén műtrágyát még nem kapták meg. Ezzel kapcsolatban a MÉK-nél a következőket mondották: még már­cius elején értesítették a közös gazdaságot, hogy a műtrágya ren­delkezésükre áll és az AGROKER-től azt elszállíthatják. Esetle­ges kifogásaikkal is forduljanak az AGROKER-hez. Az AGROKER-nél a következőket mondották: az istván­majori termelőszövetkezet már eddig is jóval több nitrogén mű­trágyát kapott, mint amennyi az első félévre jár. A szövetkezet vezetőinek tehát egyetlen szava sem lehet. A dolog azonban még sem elég világos, mert miután a közös gazdaság annak idején szívességet tett, valamilyen úton, módon és valakinek mégis csak illene közölni a tsz-vezetői vei, hogy eb­ben az ügyben mi a valóságos helyzet. Gyerekek ismerkednek a KRESZ-szel Nagyfokú érdeklődéstől átfútöti gyermekszemek csillognak felénk, s a kérdések nyomán jelentkező ke­zek „erdeje" nyúlik a magasba. — Ha nincs járda, az úttesten hol közlekedünk? hangzik a kérdés. És mindjárt hallatszik is a szak­szerű válasz: — Lakott területen az úttest me­netirány szerinti jobboldalának egy­méteres sávjában, külterületen pe­dig a baloldali rész egyméteres sáv­jában. De hasonló, a KRESZ-nek megfe­lelő helyes választ kap a kérdező, Szabó László rendőr alhadnagy — maga is pedagógus — a gyerekektől a többi kérdésre is. S most végre mondjuk el, miről is van szó. A közlekedésrendészet és a szekszárdi I.-es számú általános iskola úttörővezetői néhány hete egy közlekedési úttörő rajt hozlak létre. Ennek keretében a gyerekek megismerkednek a közlekedési sza­bályokkal. A gyerekek aktivitása és tudása felnőtteknek is becsületére válna. Természetesen itt is érvényesül a ..munka szerinti elosztás” elve. Most például az elméleti foglalkozás leg­jobbjai gépkocsikiránduláson vesz­nek részt, hogy a gyakorlatban is lássák, elsajátítsák azt, amit a fog­lalkozáson oly szépen elmondottak. A többiek gyalogséta keretében te­szik ugyanezt, azzal az elhatározás­sal, hogy a következő foglalkozáson jobban szerepelnek, s akkor ők autóznak majd. Csak örömmel üdvözölhetjük a kezdeményezést. Különösen, ha tud­juk, hogy az elmúlt évi baleseti sta­tisztika szerint két halálos és 16 könnyű és súlyos gyermeksérülés adódott a megyében közlekedési balesetből. H. A fiú azonban erre már nem felelt. Az anya megértette, hiába fag- gatódzik. — Gyerek az még, fiam — mondta aztán. — Akárcsak te! Nem tudom, mit szólnának a szülei, ha meglátnák, hogy ka­ronfogva jár két ilyen... kamasz!? Ágyazni kezdett, kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőztessen. A fiú eloltotta a cigarettát, de még nem mozdult. Az anya ránézett várakozón, de csak a hideg pil- la.nású szemek feleltek kifürkész­hetetlenül. — Feküdj le. későn van — mondta az anya. A fiú felállt, még maradt né­hány másodpercig, aztán kifelé indult. — Csókolom — mondta az aj­tóban, s kémlelő, gyanakvó te­kintetével búcsúzott az anyjá­tól. A gyári kürtök elfújták a tíz órát, mire a férje megérkezett. Előbb kezet mosott, csak aztán jött be üdvözölni öt, de akkor sem mondott semmit. — Hol voltál? — A mamáéknál. Remekül tudtam dolgozni, ma megrajzol­tam az ötletet, holnap be is adom az újítási irodán. Megjegyzés nélkül hagyta férje szavait, kiment a konyhát», megmelegítette a rakott krumplit. Férje szótlanul evett. Nem bírta már elviselni a kö­rülötte lévők némaságát, inge­rülten közölte: — Panaszkodott Andi tanító­nője. baj van a gyerekkel! — Micsoda? — Romlottak a feleletei. Hogy biztosan nem foglalkozunk vete eleget. — Eleget?! — A férfi keser­nyésen felnevetett. — Keveset se! Mert minden pillanatban a má­sikat lessük! Hogy a gondolatait is kitaláljuk! — Ne légy igazságtalan: azért nem kellene neked is elhanya­golnod Andit! Mondta is Ingusa- né. külön kérjelek meg erre. Radován nem felelt. Kiment a fürdőszobába mosdani. aztán le­feküdt. percek alatt elnyomta az álom. Az asszony nem tudott elalud­ni. Úgy érezte, apránként el- fow'r a levegő, vastag falakat rak köréje az idegenség. Áthatol­hatatlan falat, mely elzárja azok­tól, akik pedig itt élnek mellette, s ő nem bírja lerontani, hiába ostromolja. A fiú születésnapjának meg­ünneplésére készült a család. Az asszony férjével együtt ment ha­za a gyárból. A vacsora elkészí­tése után Radován elsétált fiáért a napközibe. — Csókolom apu! Csókolom! — rohant hozzá a gyerek. — Gézu otthon van már? — Hiszen fél hatig dolgozik — mondta Radován. — Majd úgy hat körül... A gyerek megfogta apja kezét, próbált vele egyszerre lépni. — Édesapa, tudod, milyen ajándékot vettem a bátyónak? — kérdezte a gyerek, láthatóan ne­hezen sikerült eddig is magában tartania a titkot. — Te külön ajándékot vettél neki? — kérdezte a férfi megját­szott komolysággal, de belül elé­gedetten. , — Vettem bizony! — És miből ... ha szabad kér­deznem’ — Hát. . . abból, amit az ötö­sökért káptam! — No, az újabban ritkán kerül be az ellenőrző könyvecskédbe! — De még volt, amit nem tet­tem be a takarékkönyvbe, abból- Majd megmutatom, jó? Otthon Andi első dolga volt, hogy apját tanszeres-játékos pol­cához vezesse, s limlomjai közül előhalászott egv hatalmas, csont- nyelű. rozsdamentes pengéjű zsebkést. Radován tenyerén maga elé emelve nézegette, majd kinyitot­ta. marokra fogta. — Hűha! Valóságos tőr! Ezzel egy disznót le lehet szúrni!... Miért vettél neki ekkorát? — Mert mondta egyszer az én bicsakomra, tetszik neki. Csak nagyobb lehetne, azért. GEEGELY MIHÁLY: IDEGENEK — Mennyiért vetted? A kisfiú cinkos mosollyal fel­sandított rá. — De megmondhatom? Nem fogsz megszidni érte? — Azt majd meglátjuk! — Negyvenkettőért. Radován füttyentett. — Most már csak az a fontos, hogy örüljön is neki! — Halálbizi, hogy örülni fog!... De miért nem jön már. hal el­múlt! Hétkor Radován megjegyezte: — Ugylátszik, nélküle kell megennünk az ünnepi vacsorát! — Pedig túrós pitét is sütött édesanya — mondta pityergőre görbülő szájjal Andi. — Reggel direkt megkértem, hogy munka után jöjjön haza — mondta letörten az asszony, — Lehet, hogy elfeledte? — Nem említetted, miért jöj­jön haza’ — Nem ... Meglepetésnek szán­tam ezt az estét. Radován bosszúsan nevetett. — Hát a meglepetés alaposan sikerült! Nyolckor az asszony le akarta fektetni Andit, de az nem volt hajlandó ágyba bújni addig, míg az ajándékot személyesen át nem adja. Az étel kezdett megmeredni a sütőben. — Mondhatom, ez a fiú alapo­san próbára teszi az idegeinket! — állapította meg a férfi. — Csak azt tudnám, miféle elvek szerint nevelték ezt eddig! — Ugyan, hát egyáltalán lehe­tett szó nevelési elvekről az ő apjánál!?... Szegény, nem tehet róla — védte az anya. Fél kilenckor érkezett meg Géza. Radován nyitott neki ajtót, fo­gadta köszönését, de szokásától eltérően most nem nyújtott ke­zet, maga előtt betessékelte a szobába. Ott állt a díszesen megterített asztalnál az anya és Andi; nehez- telően nézték. A fiú meglepődve látta a terí­téket, anyja s öccse ünnepi öltö­zetét, az asztalon a virágot. E pillanatban értette meg, miért kérte reggel anyja, hogy időben jöjjön haza. Elrestellte magát, mégsem kért bocsánatot. — Csókolom! — Szenvtelen csók­jával üdvözölte anyját, majd öcs- csét. — Szia, Öcsi! — Szia! Hát hol csavarogtál, mi meg rád vártunk! — Andi már nevetett, láthatóan mindent megbocsátott neki. Aztán előre­lépve meghajtotta magát, és el­szavalt egy köszöntő verset. Meg­csókolta bátyját, zsebéből elő­vette a bicskát. A fiú rögtön kinyitotta, kézbe fogta, próbálgatta. — Tetszik? — nógatta Andi. — Nagyon tetszik! — mondta a fiú és elmosolyodott; kimutat­ta ritkás. apró fogait. — Csuda príma bicsak! — Lehajolt becsé­hez. megölelte. — Koszi, öcsi! Rendes vagy! — De igazán tetszik neked? 'Jó ajándékot választottam? — kér­dezgette Andi, nem tudott betel­ni az elismeréssel. — A legjobbat! Mindig ilyet szerettem volna! — mondta a fiú. Végre szóhoz juthattak a szü­lők is. Az asszony sok szerencsét, jó egészséget kívánt a fiúnak tizennyolcadik születésnapján, majd egy ízléses csomagot adott át neki, az apa egy kisebbet, A fiú kibontotta őket: fehér puplin ing volt a nagyobbikban, a má­sikban nyakkendő. — Köszönöm — mondta, kissé meghajolt anyja s apja felé. Az­tán átment a szobi iába. fölvette az inget, nyakkendőt. Láthatóan tetszett neki mindkettő, de örö­mét elleplezte. Az anya még várt valami kis köszönetét, az örömnek egy apró kifejezését. De hogy ez is, az i9 elmaradt, asztalhoz ültette a csa­ládot, és behozta a vacsorát. — Édesapa, tegyél fel egy le­mezt! — kérte apját Andi. Mit? — Ami Gézunak tetszik .. . NOj válassz! A fiú éhesen falatozott, teli szájjal morgott. — Nekem mindegy. — Akkor tedd fel a Bolerót. A fiú eleinte késsel szeletelte a kirántott húst, de aztán mintha nem fogna, elővette új zsebkését, a szalvétában megtörölte, s azzal evett. Néha maga elé tartva néze­gette. — Klassz, mi? — kérdezte elé­gedetten Andi. — Irtó jó! — mondta a fiú, át­nyúlt becséhez, szeretete jeléül összekócolta. — Egyedül választottam ám! — És a pénzt? — kérdezte hal­kan a fiú- — Azt honnan szerez­ted? — Ötösökért kaptam. A fiú még nagyobbra nyitva szemét, öccsére mosolygott. Min­dig merev lárvaarcát valószínűt- lenül meglágyította a mosoly. Valósággal megszépítette, egy másik fiatalembert varázsolt a szülők elé. akik kétkedve fedez­ték fel benne, hogy ilyen is tud lenni, hogy talán ilyen is lehetne mindig. * Munka után az Arany Csillag presszójában ültek, bort ittak, palackozott tokaji hárslevelűt, három és féldecit. — Mesélj nekem — mondta a lány. — Miről meséljek? — kérdezte a fiú. — Magadról — Mit mesélnék? — Érdekes lehetett az életed! •— Az — mondta a fiú, hangja szomorúan hangzott. Arca moz­dulatlan maradt, szeme változatla­nul csüngött a leányon. Az néha egészen közel hajolt hozzá, s egyenesen a szemébe nézett, mindig csak az egyikbe, mint valami miniatűr tükörbe, mintha magát nézné benne. — Meséld el a legszebb emlé­kedet. — Fejét kissé oldalra bil­lentve megigazgatta egy rakon­cátlan tincsét. A fiú gondolkodott. — Olyan nincs. — Az lehetetlen! Minden em­bernek vannak boldog pillanataié — Lehet. Most nem jut eszem­be semmi. A lány meglepetten vizsgálta a fiú mozdulatlan arcát. Ezt nera szerette benne: a zárkózott, álarc- szerű arcot, amely mintha üres, kiégett lelket takarna. Pedig érezte, a fiú nem üreslelkű. Már a moziban is érezte, amikor elő­ször megcsókolta és azt mondta neki: de jó, hogy szerethettél;! Annyi minden benne volt abban a hangsúlyban, akárcsak furcsa szemében, abban is benne sej­tette magányos, szomorú életét. De az arca olykor nyugtalanná tette. Megmagyarázhatatlan álla­pot volt az, ami jelenlétében egy idő után eluralkodott rajta, valami érthetetlen kényszerérzet, hogy elfusson tőle. Ezt is csak ebben a percben fogalmazta meg így, miközben a fiú merev arcá­ban kutatott. — Az én életemben sok szép emlék van — kezdte mesélni a lány, közelebb hajolt a fiúhoz. — Az egyiket elmondom, jó?1 ... Még kicsike voltam, már nem nagyon hittem a karácsonyi me­sében, hallottam, hogy a szülők hoznak mindent, és azon a kará­csonyon megfigyeltem, mi törté­nik körülöttem. És akkor meg­tudtam, hogy csakugyan mindent a mama meg a papa hoz; a fenyő­fát, az alvóbabát, a hintalovat. .{ (Folytatjuk#

Next

/
Oldalképek
Tartalom