Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
5 A TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG h VLTURALiS MELLÉKLETE MM) Levegőváltozás M a már otthon érzem magam *'* a gépállomáson. De az első három napon minden olyan furcsa, idegen volt. Kizökkentem a megszokottból. Hiányzott a feleségem (ez otthon, különösen az utóbbi időben, csak ritkán történt meg velem), az ismerős arcok az utcán és a villamoson, a gyár, a barátok, minden. Az esztergagépnek más hangja volt, mint a traktornak. A katonaévek alatt még természetes lett volna. A harckocsi dübörgése után az esztergagépnek is fnás hangja volt. Szúnyogdongás- nak tűnt. Azóta hozzászalidültem, s most a traktor dübörgése bántotta a fülem. Három napig. De ma reggel úgy ébredtem, mintha itt éltem volna le egész életem. Már nem hiányzott a város, az otthon kényelme, az. asszony megszokott, évek óta egyforma, szenvedély nélküli csókja, az ismerős arcok látásából fakadó derű, a műhely váltakozó hangulata, semmi. Mi történt velem? Megváltoztam egyetlen éjszakán? Vagy valami bűvös varázslat kerített hatalmába? Este még úgy szálltam le a traktor nyergéből, mint az előző nap: fáradtan, összetörtén a szokatlan munkától (a dermesztő szél a csontomig átjárt) és sóvárogva a zsúfolt, de mégis oly megnyugtató pesti villamos után. Arra gondoltam: a többiek már hazaértek, az asszony vacsorát tálal (szinte éreztem a párolgó húsleves ínycsiklandozó illatát),, utána jólesik lemenni egy pohár sörre, vagy beülni valamelyik moziba... Tehát átkoztam a meggondolatlanságomat,' hogy felcseréltem a várost — ha csak néhány hétre is — a gépállomással. Sietve léptem be az irodába, hogy számot adjak a végzett munkáról, aztán iszkoljak tovább, a fűtött szálláshelyre. És akkor odabenn megpillantottam. Karcsú, sudár termetű, és sápadt lány volt. (Vagy csak a lámpa fénye sápasztotta amúgy is halvány bőrét?) Ott állt az ablak mellett, de ahogy becsuktam az ajtót, összerezzent, és felém fordult. Ajka nedvesen ragyogott, homloka raa- e,as és domború volt; arckifejezése bájos, nyílt, és érzelmes. Ilyen arcot itt látni, a szikkadtcserzett férfinép között, meglepetést jelentett számomra. Emlékszem, fehér blúzt viselt, s hozzá sötét szoknyát, mint az érettségire készülő diáklányok. Halkan mondtam a nevemet. Bemutatkozásnak szántam, de mert csak állt tovább az ablaknál moccanatlanul, folytattam azzal, hogy hol, s merre jártam a határban, mit végeztem a mai napon. Nem válaszolt, csak rövid biccentéssel nyugtázta szavaim, aztán a szekrényhez lépett, szélesre tárta ajtaját, és keresgélni kezdett a munkalapok között. Az asztalra támaszkodtam, mint akinek nem sietős a dolga, és mohón lestem minden mozdulatát. Csak félig fordított hátat, s jól láttam a feszes blúz alatt apró mellének rezdüléseit. öt éve házasodtam, de az asz- szony mellett soha nem éreztem azt az izgalmat, azt a zavart, amely ebben a percben a lány jelenlétében elfogott. Végre megtalálta a lapomat, megfordult, s könnyű léptekkel közeledett az asztalhoz. Közben rámnézett, de pillantása, amikor tekintetünk találkozott, nem árult el sem kacérságot, sem félszegsé- get. Fürkészve mért végig, de szemlélődésének láthatóan nem tulajdonított nagy jelentőséget. Bántott a csend, mely közénk fészkelte magát. Szerettem volna hallani a hangját, de ő továbbra is hallgatott, minden figyelmét a munkalap kitöltése kötötte le. Beszélni kezdtem sietős szavakkal (mindegy, hogy miről, csak feloldjam a csendet) és azzal a reménnyel, hogy felkeltsem érdeklődését személyem iránt. Bíztam abban, ha megindul köztünk a szó, lekiizdöm hirtelen támadt idegességemet, és visszanyerem a régi magabiztosságot. Elbűvölt kecses mozgása, ahogy természetes könnyedséggel végezte a dolgát. Mint aki csak a munkájának él. de — talán kíváncsiságból, talán udvariasságból — időnként felpillantott, és én úgy vettem észre, hogy némi érdeklődés jelenik meg zöldeskék szemében. Magamnak sem tudtam számot adni, mit akarok tőle (legalább tíz év van köztünk), szerelmet, vagy csak szeretetet? Fiatal, ruganyos testét, vagy csak a lelkét, hogy megosszam vele bánatom? Vagy mind a kettőt? Milyen jogon? Feleségem van. És ő? Kihez tartozik? Semmit nem tudok róla. Azt sem. hogv kicsoda, azt sem, hogy került ide. Megérkezésem óta epvszer sem láttam. Mégis, valami ellenállhatatlan erő taszított felé. Néha közbekérdezett, a munkámról. a gvárról, a városról érdeklődött. de óvatosan kerülte a bizalmasabb kérdéseket. GARAT GÁBOR: F é I Ó r a m a g a n y Fölzaklat ez a félóra magány, s meghódít, bár te hiányzol belőle: imbolygók fenn a percek teraszán s játszom: lebukhatnék az utcakőre. Vigyázz: nekem kedves az életem — veled szeretném folytatni halálig — s ellened se szívesen mimelem az öngyilkosok ledér mániáit, — hát légy velem a kisértés fölött, húzó mélységek ellen légy kitárt kar: s az ég trapézain se szédülök messzi szerelmed lenge támaszával: mert azt üzented, (Ijössz, megölelsz, és egy napon végleg nálam maradsz már. Mondd: otthonunkká épül mind a perc mely nélküled most oly vigasztalan száll. Miért nem veszi észre, hogy nem közömbös a számomra? Hogy több — akkor is, ha most látom először — mint egy nő a sok közül, akivel együtt dolgozom. Kimért volt, tárgyilagos, de udvarias. Kifogytam a szóból. Vagy csak a torkom szorult össze, hogy hirtelen támadt érzéseim visszhang- talanul vergődnek a körülöttünk átforrósult levegőben? Csend támadt köztünk. Dolgom befejeztem: napi munkám papírra került. De a lábam, mint a gyökeret eresztett fa, nem mozdult. — Mit csinál ma este? — kérdeztem váratlanul, de alig, hogy kimondtam. már rádöbbentem: jóvátehetetlen hibát követtem el. Hátha asszony? Vagy szeretője van. És ha nincs, akkor is, milyen jogon tettem fel a kérdést alig néhány perces ismeretség után? Szerettem volna elhitetni önmagámmal, hogy senkihez sem fűzi szerelem, hogy nincs múltja, nem tartozik senkihez. És ha mégis? Félig elfordulva és zavart bizalmatlanság lett úrrá rajta. Túlságosan meglepte kérdésem? Vagy egyszerűen csak tolakodó fráternek tart? — Dolgom van... — mondta sokára, majd felkapva az asztalról munkalapomat, a szekrényhez léoett, mintha ez lenre most a világ legfontosabb dolga. — És holnap? — A szemem sarkából figyeltem. Bájos metszésű arcélét a lámpa sápadt fénye még ingerlőbbé tette. Szerettem volna a karomba zárni, hogy kénytelen legyen tudomásul venni létezésemet, de merészségemnek szárnyát szegte közömbössége. — Holnap? kérdezte inkább önmagától, amikor végre visszafordult. — Nem tudom... — tette még hozzá bizonytalanul. — Nagyon szeretném.. Nem kérdezte, hogv műt. azt sem, hogy miért érdekel: mit kezd az estéivel. — Talán..: — Várni fog-mi.:: — köszöntem el és éreztem, hogy a tekintetével követi távozásom it. Keveset aludtam a : éjszaka. Az öreg Csőri szavai jutottak az eszembe. ,,Azon iajvcr.zékelni. hogy rosszul házasodtál, époolv ostoba, szánalmas dolog, mint siránkozni azon. hogy elrontottál valamit a gyárban. A hibát nem siratni, helyrehozni kell. Az ember hibázik, ez természetes. Az a fontos, hogy tanuljon belőle s újra ne kövesse el.” Vajon csakugyan tanultam belőle? Akkor nem viselkedtem volna úgy az este. Miért, hosvan viselkedtem? Mit akarok tőle? Eljön? Reggel óta türelmetlenül számolom az órákat, a perceket. (Háromszor is kiugrott az eke a barázdából.) És ha nem jön? Meg kell, hogy érezze: nem a kalandot keresem benne. Már nem hiányzik a város, az otthon kényelme, a traktor dübörgése sem idegen. Valami megváltozott bennem. Valami, ami már akkor sem változik többé vissza, ha nem jön el. Rosszul házasodtam. Mással is megtörtént már. Azért mondom ezt, mert egyetlen pillanat alatt beleszerettem a lányba? A régi. megalkuvó énem ezt hajtogatja, de én tudom, hogy a lánv csak a szememet nyitotta fel. Rádöbbentett arra. hogy mindig szembe k°l! nézni önmagunkkal. Alikor is, ha fáj, akkor is, lia nehéz. Pataki Pál Annak idején, amikor több szerv közre működésével életre hívták a könyvbarát- mozgalmat. igen sokat vártak tőle. Egyebek között azt, hogy aktíváinak segítségével javul majd a kapcsolat ' a könyvtárak és az olvasók között, évről évre több. addig még kívülálló falusi ember csatlakozik a könyvbarátok táboréhoz, s csinosadnak a könyvek hajlékai is. A feladatok tervezése óta bő két esztendő telt el. Ez a terjedelmében sem rövid idő lehetővé teszi, hogy tapasztalatok birtokában értékeljük a mozgalom eddig megtett ú ját. jelenlegi helyzetét és feladatait is. Vitathatatlan az a tény, hogy a mozgalom sokat tett ' az olvasók táborának szélesítéséért, a könyvtárak elhelyezésének megoldásáért. Könyvnapokon, könyvbarái-vasárn pokon, _ az aktívák néhány járásban igen jó propagandistái voltak a szép szónak. Eljuttatták az irodalmat számos olyan cs Iáihoz. hol addig legjobb esetben csak a kalendárium volt megtalálható, s azt is inkább a gyerekek forgatták. Ezzel szemben a számok tanúsága szerint 1963 végén a megye könyvtáraiban 44 786 beiratkozott olvasó neve szerepéit a nyilvántartásokban. Ez azt jelenti. hogy Tolna megyében körülbelül minden hatodik lakos tagja a könyvtárnak. A fentebb említett eredményt azonban nem lehet úgy tekinteni, mint amelyik teljességében tükrözi a valóságos helyzetet. Annál is inkább nem. mert külön kérdés a könyvtári tagság, és ismét más az, hogy a beiratkozott fiatal, vagy felnőtt olvas-e? A könyv- barát-mozgalom helyzetét talán erről az oldalról kell inkább vizsgálnunk, mert az a fontosabb. hogy a könyvtárak rendelkezésére álló könyveket forgassák is az emberek. Ennél az oldalnál azonban néhány problémát már találhatunk. Az igaz. hogy a megye könyvtárai tavaly több mint egymillió kötetet kölcsönöztek ki, de az is, hogy az 1962-es helyzetet alapul véve, körülbelül 20 községben nemhogy növekedett volna, hanem inkább csökkent a ténylegesen olvasók létszáma. Azt az eredeti célkitűzést, amelyik szerint minden házból legalál/b egy olvasót kellett volna toborozni. csupán egy községben, Belecskán sikerült teljesíteni. Persze akért könnyelműség lenne mindent a könyvbarát- mozgalom nyakába varrni. Az előbb említett helyzet kialakulásában asi is közrejátszott, hogy sok heváltja a másikat. Összefüggésében nézve a dolgot, a mozgalom lendületének alábbhagyásában ennek is szerepe van. Hozzá kell azonban tenni: a könyvbarát-moz- galom szervei sem követtek el minden tőlük telhetőt. Különösen tavaly lehetett tapasztalni. hogy tevékenységük alkalomszerű volt, s csupán egy- egy rövid szakaszra korlátozódott. Megszervezték a könyv- barát-vasárnapokat, közreműködtek az író-olvasó találkozók megrendezésében, ezen túl azonban furcsa nyugalom uralkodott el a szerveken. A könyvtárosok pedig igen sokszor magukra maradtak, s elfásultak. A hibák emlegetése azonban nem jelenti a megoldást. Amist azt az eredmények bizonyítják, a mozgalom szervezését vétek lenne elhanyagolni, agitációs és propaganda-munkánkban nagy szükség van rá. Viszont két év tapasztalatának birtokában tisztázni kellene azt a kérdést, miként lévjünk egy lépéssel tovább. A korábbi célkitűzésekkel nincs baj. azok még mindig fontosak és teljesítésre várnak. Kell a több olvasó, a csinosabb könyv árakra is szükség van, s az író—olvasó találkozók is hasznosak. De a mozgalom funkcióját nem lehet csak ezekre a tennivalókra le* szűkíteni. Fe'tétlenül szűk égés. hogy szervezői és aktívái egyben támogatást nyújtsanak a jobb / könyvpropagandához, az olvasás rendszeresebbé tételéhez. Szakemberek véleménye szerint a könyvbarát-mozgalom tevékenységének egyik legnagyobb kerékkötője a fel-fel- lobbanó kampányszerűség. Külön rendezvényeken még csak haladnak a dolgok, de aztán az ankét vége. egyben a munka, az együttműködés végét is jelenti. Pedig az olvasó- toborzás a könyv megszerettetése elképzelhetetlen állandó ajánlás és folyamatos, célra/- törő propaganda nélkül. Művelődési programunkban nagyon fontos szerep jut a könyvtáraknak a könyveknek. Ennélfogva jelentősek azok « feladatok is, amelyek a könyv- barát-mozgalomra várnak. Az elért eredeményekért már móri dicséret illeti a szerveket, de a továbbiakban még alaposabb feladat hárul rájuk: meb kell szilárdítni az eddigi sikereket úgy. hogy közben szélesüljön« könyvbarátok tábora. S ezt elsősorban a községekben kell tenni. SZOLNOKI ISTVÁN CSEPELI SZABÓ BÉLA: rr Őrzöm a Napot A láthatár mély. kavicsos alján tüzet szít a márciusi szel: ülök hűvös makadámúk halmán füst-subájú, merengő legény. Messze a kék, szakadozó éjben, mint hatalmas kőszáli madár, megmozdul és rátnsuhint keményen öles arany-szárnyával a gyár. Szülőföldem, apró öreg házak, s új paloták népe, társaim: fellobbanok íme a világnak itt a munka termő tájain... Tudjátok-e? A zajló Dunánál él egy kócos, álmodó legény, a szél füst 't suhogtat a vállán s dalok szállnak élete egén. Hajnalodik. Ég. lobog a máglya. Ceruzám nagy szenfekete bot. Elmerengve nézek a világba, s hű pásztorként őrzöm a Napot. <»
