Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-13 / 36. szám
8 TOLVA SIEGTE! SÉPÜJSSf? 1964. feßruar 1ST fl dolgozok gimnáziumaiban is az új érettségi-szabályzat szerint vizsgáznak az idén A gimnáziumok esti és leve- fező tagozatán az érettségi vizsgákat — csakúgy, mint a nappali tagozaton —, már az idén az új vizsgaszabályzat szerint kell megszervezni és lebonyolítani. Esti tagozaton csak az tehet érettségi vizsgát, aki a negyedik osztályt esti tagozaton, levelezőn pedig az, aki a negyedik osztályt levelező tagozaton végezte. A dolgozók gimnáziumában az írásbeli érettségi vizsgákat június 3 és 10, a szóbeli érettségi vizsgákat pedig június 20 és július 15 között kell megtartani. Az írásbeli érettségi alól adható mentesítés feltételei megegyeznek a nappali tagozatra meghatározott feltételekkel, vagyis: nem kell írásban vizsgát tennie annak a hallgatónak, akinek az adott érettségi vizsgatárgyból a második, harmadik és negyedik osztályban az oktatási év végén jeles osztályzata volt. A szóbeli érettségi vizsga tételsorozatát a dolgozók gimnáziumainak valamennyi kötelező és választhatóan kötelező tantárgyból a Művelődésügyi Minisztérium állítja össze és küldi meg. A szabadon választható tárgy tételeit a szaktanár dolgozza ki, az érettségi vizsgaszabályzat előírása szerint. Ugyanúgy, mint a nappali tagozaton tanulóknak, lényeges könnyítést jelent a „felnőtt diákoknak” is. hogy csupán három tárgyból — magyar nyelv és irodalomból, történelemből, valamint matematikából — kötelező az érettségi, s kötelezően választhatják negyediknek azt a tárgyat, amelyik képességeiknek, érdeklődési körüknek leginkább megfelel. (MTI) JEGYZETEK Egy beszélgetésből kaptam el: „Kérlek, engem nem ércekei a politika. Az újságban is csak az ilyen dolgokat nézem meg, mint például, hogy az amerikaiak fellőttek egy szputnyikot.” * __ „ vr „ A zárszámadás délutánján nagy a jókedv. Szépen kerestek a tsz- tagok, és most áldomást isznak. Van, aki folyvást iszogat. Kőmáli figyelmezteti, kéri, hogy menjenek haza, mert megárt. Amaz így szól: — Nem baj, ha megárt! Érted”! Anyakönyvi hírek (Paks) A Paksi Anyakönyvi Kerületben ez év januárjában 29 születést, 7 házasságkötést és 8 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Kalányos Mária, Berek Gabriella, Szurovecz Gáspár, Dénes Gyula, Kun Erika, Kovács Márton, Szénási Zsuzsanna, Sinkó Attila, Zsig- mond Ágota, Kalányos Julianna, Pá- mer Erzsébet, zámbó Mária, Tóth László Csaba. Fach József, Horváth György, Zakara Ferenc. Madács Judit, Pálvölgyi Rozália, Orsós József, Fehér Györgyi, Szőke József, Wideman Ferenc, Madár Mária Magdolna, Lauf Gábor. Majer Éva,. Nemes Erzsébet, Frast Margit Teréz, Baricz János, Haág Mária Hajnalka. Házasságkötések: Hauzman János- Borsi Erzsébet, Bodahelyi József- Meixner Julianna, Czimmer Adám- Wolf Rozália, Jäger Ferenc-Hanol Éva, Mukli József—Balogh Margit, Niki Jó- zsef-Feil Katalin Erzsébet, Kunfalvi Ferenc-Pummerschein Rozália. Halálozások: Jantner Adámné, p.seh Pál, Kakas József, Balogh Ferenc, Nagy Lajos, Kreidermacher Ferencné, Vácz Adám. Akkerman Józsefné. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft index-szám: 35 Az se baj, ha meghatunk. Csak a szövetkezet maradjon meg! * Az egyik járási székhelyen dolgozik, illetve dolgozgat egy hanyag órás, aki sokszor hónapokig sem javítja meg a hozzá bevitt órákat. Megtörtént, hogy egy évig kellett várnia egy fiatalasszonynak, mire visszakapta vekkerét. Állandóan hitegette a mester, ígérte a javítást hónapról hónapra, hétről hétre. Végül is nagy haraggal ezt mondta neki a fiatal- asszony: „Ha holnapig nem lesz kész az órám, felgyújtom a műhelyét!” Másnapra megjavult a vekker. Szóból ért az ember, nem igaz! * Meséli egy ismerősöm, hogy valamikor csapos volt néhány évig egy kiskocsmában, ahol jókat mulattak az emberek. Nehéz volt betartani a zárórát, mert a törzsvendégek legtöbbször nem akarták abbahagyni a nótázgatást. Egy téli estén, vagy inkább már éjszaka, ugyancsak túlhaladták az időt, amikor beállított az ügyeletes rendőr. Körülhordozta komor, szigorú tekintetét, aztán odament az üzletvezetőhöz: „Micsoda dolog ez, kérem?! Hogy-hogy itt még nincs zárás?’’ A vezető mentegetőzött: „Kedves őrmester úr! Látja, milyenek ezek! Jókedvük van. De ismerem őket, elénekelnek még egy-két nótát, aztán lehúzhatjuk a rolót. Tessék már türelemmel lenni. Mit hozzak addig az őrmester úrnak? Fröccsöt, vagy teát?” A magyar királyi ügyeletes őrmester összeráncolta szemöldökét, majd hivatalos hangon kijelentette: „Hát, amíg a tea megforr, idehozhatja azt a nagyfröccsöt!” * Az egyik zárszámadó közgyűlésen azt mondta az agronómus: „Sokat vitatkoztunk, az igaz. De jobb vitatkozni egész évben, mint gyónni zárszámadáskor”. Sz. J. Pelhőátvonulások. Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, szórványosan havas esővel, vagy hózáporral. Mérsékelt északnyugati, északi szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között. Pénz jött a házhoz, de nteg\f is... Bátaszéken, a szombaton megtartót tsz-zárszámadási közgyűlésen 2 és félmillió forint került kiosztásra. Nem csoda, ha a közgyűlés után növekedett a takarékszövetkezet és a földműves- szövetkezeti boltok forgalma. Hétfőn 120 ezer forint emelkedést mutatott a takarékszövetkezetbe elhelyezett betétállomány. A tsz-tagok 70 százaléka takarékbetétállománnyal rendelkezik Bátaszéken. A boltok forgalma, bár még nem érte el a tavalyit, az elmúlt hónapokhoz viszonyítva — beleértve a karácsony előtti forgalmat is — lényegesen emelkedett. A földművesszövetkezet áruházában 70 ezer forint bevétellel zárták a hétfői napot. Harminc női télikabátot, 40 férfiöltönyt és ugyanannyi női készruhát adtak el, nem beszélve a cipővásárról. A méteráru-üzletben 20 ezer forint volt a hétfői bevétel. Sokan vásároltak lakberendezési cikkeket, szőnyeget, függönyt, ágyterítő-gar- nitúrát. A méteráruból elsősorban az ágynemű iránt nyilvánult meg érdeklődés. A műszaki boltban 22 mosógép, 6 tv-készülék, 4 porszívó, 2 hűtőszekrény, és 5 rádió talált gazdára. Sokan vásároltak kisebb háztartási eszközöket, kávéfőzőt, villanyvasalót, egyebet. A vas- és edényboltban a zománc- tűzhely és a kályha mellett a zo- máncos edények iránt volt nagy az érdeklődés. Hétfőn 6000 forint értékben vásároltak különböző méretű zománcos edényt. A kötöttáru-bolt és a játéküzlet forgalma jóval túlhaladta a tavalyit. A kötöttére.-bolt 37 ezer forintot, a játéküzlet 10 ezer forintot forgalmazott a szombaton megtartott zárszámadási közgyűlés óta. A tanácsi vezetők továbbképzésének programja Mint minden területen, a tanácsoknál is igen széles körű szakmai és politikai továbbképzés folyik. A továbbképzés keretében most előadássorozat kezdődik a megyei tanács vb. apparátusának vezetői, a járási, városi tanács vb.- vezetők, valamint a tanácsi szak- igazgatási szervek vezetői részére. Az első előadásra február 18-án kerül sor. A megnyitó előadást dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetője tartja „A vezetés elemei a tanácsoknál” címmel. Az előadást konzultáció követi. Ugyanezen a napon előadást tart dr. Szilcz Ákos megyei főügyész „A jogpolitika alkalmazásának elvei” címmel. A továbbképzés február 19-én Szabópál Antalnak, a megyei tanács vb-elnökének előadásával folytatódik, aki „A tanácsi munka színvonalának emelésével járó feladatok a megyei pártbizottság és a megyei tanács 1963. december 11-i határozata, valamint a Minisztertanács tanácsszervek osztályának 1963. évi vizsgálati tapasztalatai alapján” címmel tart előadást. Ezen a napon hangzik el dr. Polgár Ferencnek, a megyei tanács vb-titkárának előadása a testületi és az igazgatási munka megjavításának feladatairól. Február 21-én Tolnai Ferenc, a me- • i—a gyei tanács vb-elnökhelyettese tart előadást „Feladatok a mező- gazdaság állami irányításának javításában, az 1963. évi mezőgazdasági és felvásárlási feladatok végrehajtásának értékelése, valamint az 1964. évi feladatok” címmel. Február 26-án dr. Gyugyi János, a megyei tanács vb-elnök- helyettesének előadása hangzik el „Feladatok a beruházási, felújítási és községfejlesztési tervek végrehajtásában” címmel. Dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb-elnökhelyettese a lakosság ellátásának (kommunális, szolgáltató, kereskedelmi) megjavítása érdekében teendő intézkedésekről tart előadást február 27-én. Március 4-én dr. Gyugyi János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese „A tanácsok feladatai a kulturális munka és az egészségügyi ellátás területén'’ címmel tart előadást. A megyei előadássorozat befejezéseképpen megyei tanácskozásra kerül sor Szekszárdon, a városi művelődési házban. Ezen a megyei vezetőkön kívül részt vesznek a járási, városi, valamint a községi tanácsi vezetők is. A megyei előadássorozat anyaga alapján előadásokat tartanak majd a járási tanácsi vezetők is a községi tanácsok vezetői «észére. BALESETEK figyelmetlenség miatt A figyelmetlenség, az ittasság, az elmúlt napokban is könnyebb, súlyosabb kimenetelű balesetek okozója volt. Belecska községben Somogyi Henrik figyelmetlensége okozott balesetet. Somogyi a község belterületén hajtva motorkerékpár— A Dalmandi Gépállomáson az elmúlt évben 13 dolgozó vette igénybe a szakszervezeti üdültetést. Ezenkívül 25 dolgozó részesült szociális segélyben. — A bátaszéki KISZ-fiatalok vasárnap este szépségversennyel egybekötött könyvbált rendeznek a bátaszéki kisvendéglőben. Az első díj nyertesét értékes női karórával jutalmazzák. — Hatszáz munkaórát dolgoznak az idén a bonyhádi AKÖV főnökség szocialista brigádjának tagjai az épülő közgazdasági technikumnál. A brigádok már bejelentették a község vezetőinek társadalmi munkájukat; — Radványi Antal a legjobb paksi rakodómunkás. Az elmúlt hónapban teljesítménye a legjobb volt az AKÖV főnökségnél: óránként több mint tizenhárom mázsa súlyt mozgatott meg a kiváló munkás. — Hol lesznek vásárok? Országos állat- és kirakodó vásár lesz Nagyképernyős tv- készülék és porszívó is kapható ezentúl részletre A belkereskedelmi miniszter most megjelent utasítása alapján módosították az áruvásárlási köl- csönakcióban árusítható cikkek jegyzékét. Eszerint 1964. február 10-től az Alba Regia és az AT- 611 típusú nagy képernyős televíziós vevőkészülékek, valamint a hazai gyártmányú porszívók is megvásárolhatók OTP-hitellevél ellenében, részletfizetésre. Ezzel egyidőben az olajtüzelésű fürdőszobakályhát és a kerékpárt törölték a kölcsönakcióból. Az ezekre a cikekkre február 10-ig kiadott hitellevelek érvényességi határidejükön belül beválthatók. (MTI*. február 16-án, vasárnap: Nagyszakácsi (Somogy), február 17-én, hétfőn: Kiskörös (Bács), Mohács (Baranya); — A Televízió műsora: 1*7.15: Műsorismertetés. Hírek. 17.25: Orosz társalgás haladóknak. 17.45: Könyvismertetés. 17.50: Falusi dolgokról. 17.55: Zenekedvelő gyerekek klubja. 18.40: A jövő hét műsora. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: A Magyar Televízió kis- filmje. 20.05: Film-mozaik. 21.15: Parancs. Táncdráma 5 tételben. Kb. 22.00: Hírek. Tv-híradó ism. ral, nem vette észre az út mallett felhalmozott homokot, s ráhajtva felborult. A baleset következtében Somogyi 8 napon túl gyógyuló, utasa, Lévai István pedig könnyű sérülést szenvedett; Kakasd határában a 6-os műúton az ittasság miatt adódott baleset. Horog Ferenc bonyhádi lakos úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy előzőleg szeszes í italt fogyasztott. Ezért nem tudta mérlegelni a helyzetet és helyesen cselekedni, amikor egy szembejövő gépjármű erős lámpafényével találta magát szembe. A fény elvakította, s Horog az árokba hajtva felborult. Horog Ferenc könnyű, a vele utazó felesége súlyos sérülést szenvedett, A fadd-gutai pusztánál lévő autóbusz-megállóhelyen a buszról leszálló Tóth Júlianna az álló kocsi háta mögött akart hirtelen átszaladni az úton. Ebben a pillanatban ért azonban oda ifj. Béda Sándor, a Szekszárdi Szabó Ktsz gépkocsijával. A gépkocsivezető dicséretes figyelmességének köszönhető, hogy még idejében meg tudott állni, s személyi sérülésre nem került sor; (sz—e.)