Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-09 / 33. szám

I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. február ! ÉBREDŐ GULLIVER Brazíliai útijegyzetek 7J Éppen a törvények semmibe­vétele miatt tiltakoznak nagyon gyakran a munkások. Sztrájk, sztrájkot ér, hogy legalább azo­kat a jogokat biztosítsák, amit a törvény előír. De sokat kell azért is harcolniok, hogy az infláció miatt egyre kisebb értékű fizeté­süket felemeljék az árak emelke­désének arányában. S gyakran meghátrálásra kényszerítik a tő­késeket, akik a nagy nyomásra kénytelenek eleget tenni a köve­teléseknek. A HÁROM VIGASZ Ebben a hatnlmas, gazdag or­szágban még jobban észrevehető a kontraszt a dolgozó osztályok és a gazdagok élete között. Aki­nek pénze van, tejbe-vajha fü- rödhet, kacsalábon forgó palotá­ban lakhat. A szegényeknek maguk a brazilok szerint három vigaszuk van: a pinga (cukornád- pálinkái, a karnevál és a futball. Az első kettőt rendszerint össze­szágban sem tart olyan nagy ér­deklődésre számot, mint itt. A karneválokra pedig folyton készülni keli, mert alig múlt el az egyik, következik a másik. Ilyenkor még a legszegényebbek is ki akarnak tenni magukért. Olyan jelmezeket fabrikálnak, amelyekkel csodálatba ejtik a nézőket. Akár csak a labdarúgó­mérkőzéseken, a karneválon sin­csenek társadalmi különbségek. Éppen ezekkel akarják feledtetni a ténylegesen meglevő nagy tár­sadalmi szakadékokat, amelyek egyik osztályt, a másiktól elvá­lasztják. Ám Brazíliában egyre többen ébrednek erejük tudatára. Egyre több ember jön rá, hogy ha összefognak, akkor lényegesen megjavíthatják életüket. Kétségtelen, hogy az első fel­adat megszabadulni az észak­amerikai függőségtől. Ennek kez­deti lépéseit már megtették. A legutóbbi időkig a brazil katonai és polgári légiközlekedést az kötik. Isznak és közben karne- váloznak. Á labdarúgás az már egészen más. Ez olyan szerepet tölt be, mint a rómaiaknál a cirkusz. Sokan sajnálják, hogy az utóbbi időben már megmo- ' tozzák a szurkolókat mielőtt be­engedik a stadionba. Lőfegyvert és kést nem szabad magukkal vinni, kénytelenek megelégedni a petárdákkal, amelyeket egy-egy gól alkalmával puffogtatnak el. A labdarúgó-mérkőzésen kibékül egymással a felhőkarcolókban la­kó üzletember és a munkanélküli faveladó (így hívják a deszkavis- kós nyomornegyedek lakóit), kü­lönösen, ha egy csapatnak szur­kolnak. Sőt, győzelem esetén az üzletember elfogadja a faveladó meghívását és megiszik vele né­hány pohár pingát. Amikor labdarúgó-mérkőzést játszanak, szinte megáll az élet. Ez a játék talán egyetlen or­ESSO nevű észak-amerikai válla­lat látta el benzinnel. Ehhez nem kell külön kommentár, ha tud­juk, hogy mindössze harminchét­ezer kilométer vasútvonallal ren­delkeznek és az ország főközle­kedési eszköze a repülőgép. Ha az ESSO úgy akarta, az egyik pil­lanatról a másikra megbéníthatta az egész ország vérkeringését. A hadsereg már szakított az észak­amerikai társasággal és a PETROBAS-tól, a nemzeti állami olajvállalattól vásárolja a ben­zint. Ez nyilván tovább segíti a fejlődést és egyúttal a jenkik orra alá is borsot törtek. Még számos hasonló példát sorolhat­nák, amelyek mind azt bizonyít­ják, hogy Latin-Amerika Gulli­vere ébredezik. Nincs messze az idő, amikor óriáshoz méltó meglepetéseket okoz a világnak. Bécs István A Bonyhádi Községi Tanács VB pályázatot hirdet községi kertészi állás betöltésére. Feltétel: kerté­szeti szakképzettség igazolá­sa. Munkabér megegyezés szerint. Jelentkezési határ­idő: 1964. február 20-ig a községi tanács vb elnökénél. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat azon­nali belépéssel felvesz vízvezetékszerelüt, valamint szakvizsgával ren­delkező hegesztőt, segéd­munkásokat és t fő mélyépítésben, valamint vízmüépítésben jártas technikust. Fizetés megegyezés szerint. (37) PINTÉR ISTVÁN: Fejezetek a termonukleáris bombák történetéből 2. Csak jóval később tudták meg a náci fasiszták, hogy ez a má­sodik repülőgép Oslóból a skóciai Edingburgh-ba repült. Innen a nehézvizet már a College de France pincéjébe vitték. Arnot kapitány és a repülőgép személy­zete azonban német hadifogságba esett. Halban és Kowarski nem so­káig dolgozik Cambridge-ben. A háborús angol kormány, amely a német inváziótól tart, úgy véli, hegy a brit birodalomhoz tartozó Kanadában kedvezőbb lehetősé­gek állnak rendelkezésre az atom­bombán munkálkodó tudósok ré­szére. Halban és Kowarski is odakerül, s szoros kapcsolatban vannak amerikai kollégáikkal. Az amerikai-angol atomegyüttműkö­dést Roosevelt elnök már 1941. október 11-én javasolja Churcill- nek. Megállapodás azonban egye­lőre nem születik. Pedig egyre sürgetőbb és fontosabb a munka. Berlinben gőzerővel dolgoznak. A hitleristák kutatói számára egyre több nehézvíz áll rendelkezésre. Norvégia megszállása lehetővé teszi a nácik számára, hogy ab­ban az egyetlen gyárban, ahol nehézvizet állítanak elő a termé­szetes víz többszörösen megismé­telt elektrolízisével, fokozzák a termelést. A rjukani Norsk Hydro gyár, amely egy óriási vízesés ál­tal működtetett erőműből nyeri a villamos energiát, 1940-ben mind­össze havi tíz liter nehézvizet ál­lított elő. A gyárat német mérnö­kök és fizikusok veszik át, a termelést minden eszközzel fokoz­zák. 1941-ben tíz liter helyett már 120, később pedig több mint 300 liter a havi termelés. 1940 végén érkezik meg az első nehézvíz­szállítmány Németországba. Ez ugyan nem sok, de elegendő ahhoz, hogy folytassák a kísér­leteket. Közben, 1941. december 7-én a japánok megtámadják a Pearl Harburt. A világháború elérte az Egyesült Államokat is. Az ameri­kai repülőgépek későn szállnak fel, s már csak eredménytelenül üldözhetik a japán orvtámadókat. Az egyik repülőgépben, amely Hawaiiból száll fel és részt vesz a japán gépek eredménytelen ül­dözésében, egy fiatal pilóta had­nagy, Claude Robert Eatherly ül az első pilóta ülésén. A fiatal pilótára elkeserítően hat a leve­gőből elétáruló látvány: az orvul támadó japán repülőgépek ször­nyű csapást mértek a csendes-' óceáni amerikai hadiflottára. Gyűlöli az ellenséget, s ahányszor bevetik, halált megvető bátorság­gal harcol. Hősies magatartásáért rövidesen főhadnaggyá léptetik elő. 1942. júniusában egyre inkább kibontakoznak az új fegyver meg­teremtésének lehetőségei. Egy fia­tal, energikus amerikai tudós, Robert Oppenheimer veszi kezébe a kísérletek irányítását. Berkeley- ben ülnek össze a tudósok, hogy beszámoljanak egymásnak kutatá­saik eredményéről és egybehangol­ják a további programot. Oppen­heimer közli, hogy Roosevelt és Churchill megállapodott egymás­sal, hogy egyesítik Amerika és Anglia atomkutatási eredményeit és a két ország minden tekintet­ben egyenlő félként részesedik a terv eredményeiből. A tudósok örülnek, hogy újabb lehetőségeket kapnak. Némelyi­kükben' ugyan felvetődik a kér­dés, hogy vajon, a harmadik szö­vetségest, a Szovjetuniót miért zárták ki az együttműködésből, de aztán megnyugtatják a lelki­ismeretüket. Hajnaltól késő éjsza­káig a laboratóriumokban dolgoz­nak, nem járatosak a politikában, csak a tudományban, s egyébként is: legtöbbjük „új amerikaiként” meglehetősen kényes helyzetben van. Európából emigrált a már említetteken kívül a német Lise Meitner, unokaöccse O. R. Frisch, a Nobel-díjas Bohr, Olaszország­ból Bruno Pontecorvo, Emilio Segré, Roberto Amaldi. A veterán német Nobel-díjas fizikus, James Frank ekkor már szintén Ameri­kában dolgozik. És az atomprog­ram megvalósításán munkálkodók között Szilárd León és Wigner Jenőn kívül más magyar szárma­zású tudósok is részt vesznek a munkában: Láncos Kornél, aki­ről azt állítják, hogy az egyetlen ember, aki Einsteint valójában megérti, Teller Ede, a harmincas évektől kezdve a Nap energia- termelését próbálja atomi folya­matokkal magyarázni és Neu­mann János, a világhírű mate­matikus. Ezek a tudósok egyre gyakrab­ban tapasztalják, hogy az FBI, az amerikai nyomozóiroda tudni akar minden lépésükről. Legtöb­ben azzal nyugtatják meg lelki­ismeretűket, hogy ez a háborúban álló Amerika jogos önvédelme: az Európából érkezettek között a hitleristák kémei, ügynökei is le­hetnek. Nem is sejtik, hogy az FBI emberei elsősorban más ada­gokra kíváncsiak. ,-,Kommunista kapcsolatokat” kutatnak és gyűj­tenek dossziékba. És nemcsak az európaiak, hanem az amerikaiak is gyanúsak. Maga Robert Oppen­heimer sem sejti, hogy az első jelentések már belekerültek az FBl-nél őrzött dossziéjába. Az FBI nyilván tartja, hogy az ifjú tudós jó baráti kapcsolatot tart fenn számos kommunistával és antifasisztával, egykori menyasz- szonya pedig az Egyesült Államok kommunista pártjának tagja ... 1942. júniusában a német atom­fizikusok, a német haderő embe­rei is ülést tartanak. Az addigi eredmény nem valami biztató. Az uránprogram kikerül a hadsereg- főparancsnokság hatásköréből és a birodalmi kutatási tanácshoz teszik át. Az Egyesült Államokban vi­szont 1942 nyarán veszi át a had­sereg az irányítást. Az akciónak „Manhattan District” a fedőneve. Az akciót irányító testület veze­tője, Leslie Groves tábornok, leg­főbb tudományos irányítója pe­dig Oppenheimer. A munkálato­kat azonban nemcsak a hadsereg, hanem a du Pont vegyitröszt, az egyik legnagyobb amerikai mono­pol-vállalat is ellenőrzi. Az úgy­nevezett ellenőrző bizottságban a négy tag közül kettő du Pont-ék embere. Ez az ellenőrző bizottság éppen szemlét tart a chicagói kutató- központban, ahol ebben az időben Fermi és Szilárd dolgozik, amikor a két tudósnak először sikerült megvalósítania a láncreakciót. Ez a döntő lépés az atombomba felé vezető úton tehát két európai amifasiszta nevéhez fűződik. 1942 decemberében az ő nevükön i; szabadalmaztatják a láncreakció az Egyesült Államokban. Az elv már megvan, most má csak hatalmas gyárakra van szűk ség, hogy az atombomba, amel; Fermi, Szilárd és tudóstársail hite szerint biztos védelmet nyúj a hitlerista fenevad ellen, meg valósuljon. „Van valami a rovásodon Claude?" Most már „csak” arra van szük­ség, hogy megfelelő mennyiségé tiszta 235-ös uránt, vagy a tiszta 239-es plutóniumot állítsák ele megfelelő mennyiségben. A Man­hattan District program keretéber három hatalmas üzem felépítésé tervezik. Az első Oak Ridge-ben Tennessee államban épült, a má­sodik a Washington államban, az óriási Grand Coulée erőmű köze­lében, az USA legtávolabbi, észak- nyugati részén. Az elsőt Clinton műveknek a másodikat Hanford- műveknek nevezik. A két ipari telepen kívül még egy harmadik „üzemre” is szükség van: itt „termelnek” azok a tudósok, akik ezt az egész programot irányítják A hatalmas kutatási központ el­hagyott, magányos vidéken van, teljesen elszigetelve környezeté­től, felszerelései és berendezései mégis a legmodernebbek a vilá­gon. Santa Fétől 50 kilométerre Üj-Mexikó zordon, délnyugati ré­szén épül fel Los Alamos, a titokzatos atomváros. 1943 már­ciusában érkezik meg. ide az a férfi, aki az utolsó szakaszban összefogja a szálakat és irányítja a kutatásokat: Robert Oppenhei­mer. És Oppenheimerrel együtt ebben a gondosan őrzött városban élnek a legismertebb tudósok. Az FBI ragaszkodik ahhoz, hogy a tudósok ne a saját nevükön sze­repeljenek. A rendőrök minden­kit átkereszteltek. így lett Fer­imből Farner, Wignerből Wagner, Bohrból pedig Backer. Az idős Bohr nehezen értette meg, hogy mi szükség van erre, s különösen kisfiának esett rosszul, hogy hir­telen Jimmire változtatták a ke­resztnevét. De az FBI nem elége­dett meg azzal, hogy hamis neve­ket adott a tudósoknak, hanem fáradhatatlanul kísérte is őket. A tudósok óriási munkát végez­tek Los Alamosban. Vállalják a névtelenséget is, hiszen meggyő­ződésük, hogy munkájukkal a szabadságot és a demokráciát védik. Harold Clayton Urey, aki a New York-i Columbia egyetem­ről került Los Alamosba és an­nak idején a nehézhidrogén fel­fedezésével tette ismertté a ne­vét, óriási munkát végez, csak­úgy, mint Szilárd, Fermi, Op­penheimer és a többiek. Csupán Teller Ede nem képes beleillesz­kedni a közös munkába. Nem akarja végrehajtani, amivel az általa vezetett csoportot megbíz­zák. Oppenheimernek nem marad más választása: le kell váltania a magyar származású tudóst. Minden széthúzás, minden óra huzavona, Végzetes következmé­nyekkel járhat. Ki tudja, hol tar­tanak a németek. Folytatjuk. MEIM IEHEI ICIHAGYNI 1 9 6 4 FEBRUAR 1D-2Z-IG (4) *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom