Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-05 / 29. szám
2 TtOlSNÁ WtGTÉI NÉPÚJSÁG 1964. február 5. Termelési tanácskozások a mezőgazdasági üzemekben Ez már a kezdés jele. A gépállomásokon és az állami gazdaságokban e napokban tartják a termelési tanácskozásokat. Egy- egy üzemág. munkaterület dolgozói megismerkednek az éves terv- feladatokkal, egyszerűbben szólva azzal, hogy hány liter tejet, mennyi húst. mennyi kenyér- gabonát. takarmánygabonát, stb. kell termelniök, s az egész éves munkából kire. milyen feladat vár. A termelési tanácskozásokon beszélik meg azt is. hogy a brigádok, a munkacsapatok, az állattenyésztők, a traktorosok, a növénytermesztők, mit adnrk terven felül, milyen vállalásokat tesznek a termelési tervek túlteljesítésére. Éooen ezért nagyjelentőségű minden egyes üzemben a termelési tanácskozás. Az egyéni és a brigádversenyek jelentősége ismert. A múlt évben a vállalások nagymértékben segítették elő a mezőgazdasági munkák sikerét, a termésátlagok növelését, és azt, hogy optimális időben kerüljön földbe a mag, ugyanígy optimális időben történjék meg a betakarítás. A verseny lendülete b'ztos segítség és biztos erőforrás, olyan, amiZárszámadó közgyűlések megyeszerte A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek többségében e napokban tartják a zárszámadó közgyűlést. Van olyan nap. amikor 8—10 'közös gazdaságban tartanak évzárást. Tegnap egyebek között á tolnai Aranykalász 'termelőszövetkezet tagjai tettek pontot a tavalyi esztendő végére. Ma lesz a zárszámadás Nagy- vejkén és Simontornyán. Szombaton a bátaszéki Búzakalász Tsz-ben kerül sor az ünnepélyes évzárásra. Ezzel egyidejűleg a közös gazdaságokban a tsz-tagok megkapják a készpénz-részesedést. és az egyéb juttatásokat. lyenre az üzemek vezetői nyugodtan támaszkodhatnak. Feltétlenül fontos azonban úgy ismertetni az éves feladatokat, hogy a dolgozók a tenn'valókat áttekinthessék. és ezek ismeretében, reális vállalásokat tehessenek. Fornádon február 7-én, a Gyön- ki Gépállomáson február 11-én tsrtják a termelési tanácskozást. Ott is és mindenütt jó alkalom összegezni és elemezni a tavalyi tapasztalatokat. Hasznos és helyes. ha a vezetők a dolgozók javaslataink figyelembevételével,a verseny-értékelések rendjét úgy módosítják, ahogyan az legjobban meefelel a közösség érdekeinek. Több alkalommal fordult elő, hogy a nagy nekibuzdulású verseny papíron maradt, mert a felelősök nem fordítottak gondot a rendszeres és idejében való értékelésre, vagy a helyezéseket elmulasztották az érdekeltek tudomására hozni, vagy pedig pontatlanok. megbízhatatlanok voltak az értékelések. Mindezek úgy szerepeljenek a termelési tanácskozások napirendjén, hogy megszüntethető, felszámolható hibákról van szó. Ma ünnepélyesen megnyitják a Mezőgazdasági Könyvhónapot Megyénkben is megkezdődnek av Mezőgazdasági Könyvhónap rendezvényei. Ma. február 5-én, délután„3 órakpc..a Tolna megyei ¥aűács VB. művelődési osztálya, a Tolna megyei Tanács VB. könyvtára rendezésében Szek- szárdon a Béri Balogh Ádám Múzeumban tartják az ünnepélyes megnyitót. Tolnai Ferenc, a megyei tanács vb-elnökhelyettese tart előadást, majd az érdeklődők megtekinthetik a „Mező- gazdaság a fejlődés útján'' című tablós, képese kiállítást. „Kapoli maradjon A SIMONTORNYAI termelő- szövetkezet tagjai 1963-ban, hosz- szú évek óta először, jobb kedvvel, nagyobb ambícióval dolgoztak, mert észrevették, hogy látszatja lesz munkájuknak. A gazdák ma tartják a zárszámadó közgyűlést, amely minden várakozást felülmúlt, hiszen egy munkaegység 44 forintot ér. Erre a tsz történetében még nem volt példa. A szövetkezet gazdái tehát jogos bit zakodással nézhetnek az idei esztendő elé. örömük mégsem teljes, sőt a jövőt illetően bizonytalanok és rosszkedvűek. Sokan azt hangoztatják: kezdődik a szegénység elölről. A beszámolót jóváhagyó vezetőségi ülésen szinte kivétel nélkül így beszéltek a tagok, s egészen bizonyos, hogy ma, a zárszámadó közgyűlésen is ez lesz a fő téma. Miért? A jelennel a simontornyai gazdák elégedettek, de azt is tudják, hogy a szép és ígéretes tavalyi indulás Kapoli nélkül, Igar-Szőlő- hegy nélkül nem folytatódik. Érthető, hogy ebbe nem hajlandók belenyugodni sem ők, sem pedig azok, akik számára a megye határánál sokkal előbbre való a szövetkezeti gazdálkodás ügye, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek megszilárdítása. A simontor- nyaiakat éppen a megyehatár miatt fenyegeti az a veszély, hogy újból visszafejlődnek. Ha nem lenne nagyon komoly a dolog, akkor kitűnő vicc-téma lehetne, hogy talán egy országhatár sem okoz akkora gondot, mint ez a szóban forgó megyehatár. De kezdjük elölről. Simontor- nya Tolna megyéhez, Igar-Szőlő- hegy közigazgatásilag Fejér megyéhez tartozik. Akadémikus vita folyik itt-ott afelett, hogy ilyen körülmények között mi a leghelyesebb eljárás: segítheti-e a Fejér megyei tsz a Tolna megyei tsz-t? Vannak, akik úgy vélik, á Ivét közös gazdaságnak egyesülni kellene. Ez az út azonban járhatatlan, mert éppen a közigazgatási határok miatt az egyesülés sokfajta megoldhatatlan problémát vonna maga után, pénzügyi és beruházási vonatkozásban. Vannak, akik azt tanácsolják, vagy Igart csatolják Tolna megyéhez, vagy Simontornyát Fejér megyéhez. Erre persze nincs semmi szükség, mert a járható utat tavaly az iga- riak és a simontornyaiak végig járták, csupán ezen kellene tovább haladniok, gáncsoskodás és akadékoskodás nélkül. A KÉT KÖZÖS GAZDASÄG különben határos egymással. A simontornyai tsz rosszul, a szőlőhegyi tsz jól gazdálkodott. Kapoli Imre elvtárs, a szőlőhegyi tsz elnöke és PalQcz elvtárs a tsz főag- ronómusa 1963-ban elvállalta a simontornyai gazdaság irányítását. Elvállalták anélkül, hogy túlkomplikálták volna a dolgot. Nem a megyehatárt nézték ugyanis, hanem a magasabb rendű érdeket: Egy gyenge tsz megszilárdítását, amely népgazdasági szemlélettel bíró ember számára közügy. Kapoli Imre és munkatársai ilyen népgazdasági szemlélettel bíró emberek. Különben logikus és kézen fekvő, hogy szomszédnak elsősorban a szomszéd segít. Fejér megye érdekelt vezetői tavaly az elvtársi segítségnyújtásnak e módjában nem találtak és nem találnak semmi kivetni valót. Néhány hét óta azonban a sárbogárdi járás részéről más megnyilvánulások tapasztalhatók. (Igar-Szőlőhegyen a sárbogárdi járáshoz tartozik.) Má? megnyilvánulások tapasztalható!' pedig a két tsz együttműködése bevált. Előnyös a simontornyai és a szőlőhegyi gazdáknak is. Simontornyán a közös gazdaságban kevés a munkaerő, sok az idős ember. Szőlőhegyen viszont gyakran már gondot okoz a tagok foglalkoztatása. A simontornyai szövetkezeti' gazdáknak megtetszett az elnök és a főagronómus átgondolt munkastílusa, és főként az a mód, ahogyan e két vezető az emberekkel tárgyal. A két tsz tagjai barátságot kötöttek egymással. Az együttdolgozó?, ;az összefogás. ,a kiváló vezetés eredménye Simontornyán a 44 forintos munkaegység-érték. Amikor jjélcj^wl t^vgjy TÚegKézdték' a 'kukorica ekekapá- zását, az idős tagok nem bírták az iramot, néhány nap alatt kidőltek. Erre másnap megjelent az igari „Vörös Hadsereg” és két nap alatt megekézték, a gyomtól megmentették a kukoricát. Kapoli Imrét 1962-ben Fejér megye legjobb tsz-elnökei között tartották számon. 1964-ben már Tolna megye is magáénak vallja, itt is a legjobbak között emlegetik. Ettől egyik megye sem lett szegényebb, egy tsz viszont gazdagabb lesz, egy községben a szövetkezeti gazdák elégedettebbek lettek, anélkül, hogy ennek a társ- tsz tagjai kárát Vallották volna. A zárszámadó közgyűlésen sajnos Kapoli elvtárs nem vehet részt. Beteg, a székesfehérvári kórházban gyógykezelik. A simontornyai tsz-tagokat ez bántja legjobban. Nem mondhatják meg neki, hogy m?ga a mi emberünk, maradjon továbbra is velünk Kapoli elvtárs. Ezt szeretnék megmondani, mert olyan hírek hallatszanak, hogy Kapoli elvtárs éppen az akadémikus viták miatt menni akar. Vissza Igar-Szőlőhegyre, illetőleg két tsz helyett, már csak az egyiket vállalja, holott mindkét tsz-ben meg vannak vele elégedve. KAR LENNE ELMENNIE. Az Is nagy kár, hogy a főagronómust a sárbogárdi járás egy másik tsz-ébe akarják irányítani, holott Simontornyán és Igar-Szőlőhegyen nélkülözhetetlen ember. A főagronó- musnak nincs is kedvére a vándorlás. Február 3-án, amikor a párttagok és a tsz-vezetők együtt tanácskoztak, a ragaszkodás és a józan tárgyilagosság hangján tárgyalták a helyzetet. „Ne legyen új vezetőség, maradjon a régi. Egyszer. végre-valahára helyre vergődtünk. Kinek lehet érdeke, hogy újból kétforintos legyen a csoport? A két megye vezetőitől azt kérjük, hogy segítsenek bennünket, tegyék lehetővé, hogy úgy folytassuk a munkánkat, ahogy tavaly megkezdtük" — így beszélnek a kommunisták, a vezetőségi tagok és a tagok. Állandóan visszatérő refrén hogy Kapoli maradjon. Még nem lehet tudni, hogyan dönt az elnök és a főagronómus. Mindenesetre tavaly emberül helytálltak, s vezető számára a ragaszkodásnak, a megbecsülésnek Simontornyán tapasztalható megnyilvánulása a legnagyobb kitüntetés. Simontornyán tehát a legégetőbb kérdés egyelőre még válaszra vár. Ez a kérdés: A nagyszerű kezdést követi-e a folytatás? Szekulity Péter A nemzetközi gazdasági Francia hadparancsok — Sxehssárdon „Agyő" a somlói borért — Másfél évszázados jelentések a napóleoni sereg dunántúli megszállásáról Dr. Hadnagy Albert, a Szekszárdi Állami Levéltár igazgatója rendkívül érdekes történelmi adatokat tartalmazó vaskas iratcsomót fedezett fel. Tolna vármegye egykori okmányai között. a Háry János kilétének kutatása közben. A régi iratok a napóleoni hadak magyarországi tartózkodásáról tanúskodnak. Az iratok többsége a francia hadseregtől megszállt dunántúli vármegyék tájékoztató jelentései a megszállási övezeten kívül eső vármegyékhez miheztarlás végett. ha azoknak a területére is eljutnak a franciák. A jelentésekből kiderül, hogy a rémhír- terjesztés már abban az időben sem volt ismeretlen fogalom, s a vaklárma folytán halálra ijedt Dunántúl népe. amikor meghallotta. hogy jönnek a franciák. A jelentésekhez mellékelt levelekben, hírek továbbításában a háborús kegyetlenkedésektől kezdve a híres francia udvariasságig, Napoleon katonái vise'kedésének sokféle vál'ozRta sze-enel. Egy Vas vármegyei földbirtokos például arról panaszkodott, ‘ hogy hat francia tisztnek adott ebédet és vacsorát. A franciák igen megkedvelték tüzes somlói borát is, fizetség helyett azonban csupán a jobbjukat nyújtották, barátságosan leparoláztak a házigazdával, majd szívélyes adieu köszönéssel, elégedetten távoztak. A háborút valamiféle vendéglátó- ipari üzemmel összetévesztő földesúr keserve azzal tetéződött, hogy a franciák túlságosan rászoktak jó borára, attól kezdve! rendszeresen látogatták pincéjét, s mint panaszolta: attól tart, hogy lassanként m'nd megisszák szőlőjének nektárját, egy „ágyő”- felkiáltással fizetve, és franciás eleganciával távozva. Előkerült több francia nyelvű katonai parancs is, amelyeket a magyar hatóságokhoz ^ntézett a ' francia sereg parancsnoksága. I Ezekben a franciák azt hang- j súlyozzák, hogy felszabadítókén': I I érkeztek, s közölték kívánságai- 1 kát a napi ellátási, elszállásolási, j szállítási, stb. szolgáltatásokra 1 valamint a lakosság magatartú ára vonatkozóan. Ballabás László , Nemrégiben társaságban arról beszélgettünk, milyen hasznos számunkra, hogy öt baráti ország, Nyugat-Ukrajna, Románia, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország, összekapcsolták villamos energia-hálózatukat, s hogy ebből a hálózatból Magyar- ország 1965-ig annyi villamos energiát importálhat, mint amennyi egy teljes pécsi hőerőmű kapacitása. Mi is megállapítottuk, hogy ez jó dolog, hiszen milliárdos beruházást takarítunk meg, s olcsóbban kapjuk az áramot, mintha itthon termelnénk, ugyanis köztudomás szerint a nehéz bányászati viszonyok között termelt, alacsony kalóriaértékű magyarországi szenekből a szocialista országok közül nálunk állítható elő a legdrágábban villamos energia. A világos, és forintokban is mérhető kedvező eredmények ellenére mégis az egyik beszélgető társunk azt a megjegyzést tette, hogy abban az esetben, ha Magyarország nem épít annyi villamos erőművet, amennyi saját országa energiatermelését fedezi, hanem importálja a szükséges villamos energia egy részét, akkor a mi gazdálkodásunk — energia-szempontból — függő helyzetbe kerül. Ez a megállapítás — amelynek szülőanyja a túlzott nacionalizmus, szülőapja az úgynevezett autarchiás szemlélet, mely az ötvenes évek elején jellemzője volt gazdaságpolitikánknak — mélységesen hamis, káros, és elavult. A gazdasági függetlenség modem értelmezése ugyanis távolról sem az, hogy, gazdaságilag egy-egy ország csak abban az esetben független, ha saját maga termeli meg mindazokat a javakat, amelyek a népgazdaság számára elengedhetetlenül szükségesek. Miért? ...... E lsősorban azért, mert olyan ország, amelyik a modern ipari termeléshez szükséges valameny- nyi fontosabb nyersanyaggal rendelkezik — a Szovjetuniót és az Amerikai Egyesült Államokat kivéve — nincs is. Másodszor azért, mert az egyes országok gazdasági elkülönülését lehetetlenné, a nemzetközi gazdasági együttműködést pedig szükségszerűvé teszi a termelőerők fejlettségi foka. A termelőerők fejlettségének mai. fokán a termelés régen túllépte a nemzeti határokat. A nemzetközi munka- megosztás az egyes, országok termelésének specalizálódása és kooperációja a mai, fejlett termelőberendezéseknél ma már éppen olyan törvény, mint amilyen törvény volt a termelő erők fejlettségének egy korábbi fokán az, hagy a mezőgazdaság és az ipar, majd később az ipar egyes ágai, különváltak és együttműködtek, a több, olcsóbb termelés érdekében. Miért mondjuk azt, hogy a termelőerő fejlettsége már Yégen áthágta a nemzeti korlátokat és modern módon, gazdaságosan termelni csak a nemzetközi munkamegosztás legszélesebb kiterjesztésével lehet? Először is azért, mert a termelés fejlődésekor nagyon érdekes dolognak lehetünk tanúi. Miközben ugyanis egyre olcsóbban állítjuk elő a termékeket, a termeléshez egyre drágább gépeket, gépsorokat, berendezéseket használnak. Hogy ez • mennyire így van, néhány szám eléggé világosan bizonyítja. A cipész kisiparosnak, ha üzemét egy fővel bővítette, nem volt szüksége néhány tíz, esetleg néhány száz forintnál nagyobb beruházásra. (Egy kis asztalka, egy háromlábú szék. néhány olcsó szerszám.) A modern cipőgyárban egyetlen új munkahely megteremtése néhány százezer forintba kerül, de vannak olyan gyártási ágak is, ahol csak millió forintokkal lehet mérni egy-egy új munkahely beruházási költségeit. (Például kohászat, villamosener- gia-ipar, stb.) Ahhoz, hogy ezek az óriási beruházási összegek gyorsan megtérüljenek, e berendezéseket minél jobban ki kell használni. A modern termelő berendezéseket pedig általában csak akkor használhatjuk ki megfelelően, ha rajtuk a korábban elképzeltnél lényegesen nagyobb szériákban gyárthatók a termékek. E szériák