Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-03 / 1. szám

ft TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19G4. jainiar S. Elkészült a világ legnagyobb lineáris elektrongyorsítóia Moszkva, (TASZSZ). Elkészült a világ legnagyobb — két mil­liárd elektronvoltos — lineáris eiektrongyorsítója. A TASZSZ tudósítójának kérésére Konsztan- tyin Mescserjakov, a Szovjetunió állami atomenergia bizottságá­nak tagja tájékoztatást adott erről világviszonylatban egyedül­álló új berendezésről. A Harkovban készült lineáris elektrongj orsító segítségével nagyszabású atomfizikai tudomá­nyos kutató-programot hajthat­nak végre — mondotta Mescser­jakov. Eltérően az ismert dubnai szinkrofazotronlól, a lineáris gyorsítóban a negatív töltésű elektronok gyorsulnak fel és érik el a fénysebességhez közeli se­bességet és nem a pozitív töltésű protonok, amely eknek tömege kétezerszer nagyobb az elektro­nokénál. Az új berendezés második sa­játossága, hogy az elektronok egyenes vonalban haladnak és érik el végső sebességüket a gyorsítón keresztül való egyszeri áthaladással, míg a szinlcrofazot- ronban a felgyorsított részecskék sokszori köralakú pályán való haladás után kapják csak meg az adott energiát. A lineáris gyorsítóban az elekt­ronok 240 méteres út után két­milliárd elektronvoltnak megfe­lelő energiát halmoznak fel. A felgyorsított elektronok különle­ges elektronvezetéken (vákuum­csövén) haladnak a kísérleti te­rembe, ahol felhasználhatók kü­lönböző fizikai eljárások végzé­séhez. Dél-Dunnntúlon 170 községgel szakadt meg a távolsági telefonösszeköttetés Még az ó-évben kezdődött a jegesedés, zúzmara-képződés, amely azóta is tart, s jelentős károkat okoz a postának. A „fe­hér szakáll” a néhány milli­méteres telefondrótokat általában 7—8 centiméternyire megvasta­gítja. s a nagy súly elszakítja a vezetéket. Egy helyen, Pécsvárad és Egerág között mintegy 3 kilo­méter hosszúságban á telefon- oszlopokat is kitörték a leszaka­dó vezetékek. Csütörtökön érde­kes rekordról számolt be a Pécsi Postaigazgatóság: Nagykanizsa és Letenye között 14 centiméternyi zúzmara-lerakódást mértek a ve­zetékeken. A legújabb jelentések szerint a Pécsi Postaigazgatóság terüle­tén okozott komoly károkat és zavarokat a zuzmarásodás. Mo­hács, Nagykanizsa. Pécs térségé­ben mintegy 100 távolsági tele­fonösszeköttetés rongálódott meg Csütörtökön reggelre Baranya megyében 150, Tolna megyébem 16, Zala megyében pedig 4 köz­séggel szakadt meg a távolsági telefonösszeköttetés. Baja és Kiskörös környékén ugyancsak 50—60 helyen pattant el a távolsági telefonforgalmat lebonyolító vezeték, de ezeket n hibákat csütörtökön már ki it javították. Az érintett postaigazgatóságok megerősített létszámmal dolgoz­nak az összeköttetések helyre­állításán. A Pécsi Igazgatóság­nál mintegy 200 postás 40 főnyi honvédségi segédlettel tevékeny­kedik a' megszakadt telefon­összeköttetések helyreállításán. A Postavezérigazgatóság Pécsre csü­törtökön 30 000 méter olyan ve­zetéket is küldött, amelyet a földre tudnak fektetni, s így ideiglenesen pótolni tudják a légvezetékeket. A Postavezérigazgatóság sze­rint — amennyiben a zúzmara- képződés nem fokozódik —, pén­teken estig valamennyi interurbán telefonösszeköttetést ideiglenesen helyreállítanak. (MTI) — A Víz- és Csatornaművek Vállalat új irodaháza, amelyet a szekszárdi fürdő mellett építe­nek, előreláthatólag még január­ban teljes egészében elkészül. Az építést a múlt évben kezdték meg. — Megjelent a Tolna megyei Egészségügyi Tájékoztató 12. szá­ma, mely egyebek között a ba­latonfüredi orvosi napok kereté­ben elhangzott előadásokról és az egészségügyi középkáderek munkájáról tartalmaz cikket. TOLNA MEGYEI NÉPCJSAG — Hunyadi Károly, országgyű­lési képviselő, a Hazafias Nép­front megyei titkára január 11- én Kocsolán képviselői beszámo­lót tart. — A konfekcióáruk választékát a szekszárdi Ruhái pari Vállalat is elősegíti. Az idén mintegy 100 féle fazont készítenek bébi, leány­ka és női ruhából. — Több mozit építenek át szélesvásznúra az idén a megyé­ben. A Mozi üzemi Vállalat idei munkájában a legnagyobb he­lyet a hálózat korezerűsítése fog­lalja el. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15-17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél ■Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 23 069. — A Televízió műsora: 9.30: Mezőgazdasági filmműsor. 10.00: Tv-híradó. (Ism.) 10.15: Germa- nus Gyula professzor útiélmé- nyei (Ism.) 10.40: Stockholmi súlyemelő világ- és Európa-baj- nokság. (Isim.) 10.55: Miniszterné asszony. Jugoszláv film, 12.15: A jövő hét műsora. BORULT, KÖDÖS IDŐ Várható időjárás péntek estig: túlnyomóan borult idő, szórvá­nyosan hószállingózással. Mérsé­kelt szél, több helyen újabb köd, ■'ii zmara képződés. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 0 mínusz 5 fok között, (MTI). GYORSLISTA a lottó rendkívüli tárgynyeremény-sorsol ásáról Az új év első napján tartották meg az Erkel Színházban a rend- | kívüli lottó tárgynyeremény-sor- I solást. Az 52. heti szelvények tu­lajdonosai között 1500 értékes tár­gyat sorsoltak ki. A 8 644 238 számú szelvény nyerte Budapest, II., Mártírok út­ja 24. III. em. 13. sz. alatti, azon­nal beköltözhető 2 szoba hallos komfortos öröklakást, teljes be­rendezéssel, használati tárgyak­kal, felszerelt éléskamrával, 12 000 forintos ruházati utalvánnyal és Moszkvics 407-es tip. személygép­kocsival. A 124 042 számú szelvény nyer­te a Budapest, VII., Baross tér 20 —21. szám alatt felépülő társas­házban az I. em. 5. szám alatti 1 szoba hallos, komfortos örökla­kást. 5 061 001, 5 109 684, 5 261 605, 5 265 452, 5 271 585, 5 419 509. 5 437 933, 5 472 177, 5 510 266, 5 516 019, 5 535 994, 5 572 269, 5 620 308, 5 649 301, 5 656 524, 5 658 118. 5 672 800, 5 719 296. 5 721 414, 5 721 455, 5 742 085. 5 749 521, 5 749 522, 5 811 248. 5 869 023, 5 879 713, 5 863 702, 5 932 365. 9 032 694, 9 049 600. 9 073 504. 9 090 316. 9130 283, 9 135 301. 9 138 699. 9 143 587. 9 163 430. 9 190 379, 9 221 779, 9 284 321, 9 285 575, 9 296 279. 9 309 293. 9 309 973, 9 336 320, 9 3356 816, 9 1376 ! 104. 9 378 833, 9 401 946. 9 423 238. 9 504 361. 9 559 514. 9 570 334, 9 580 225, 9 669 898, 9 673 131, 9 673 448, 9 698 485. 9 721 953, 9 745 275. 9 758 780. 9 820 338. 9 822 092, 9 858 290, Az alábbiakban a Tolna me­gyében vásárolt, nyertes szelvé­nyek számát közöljük: Wartburg camping limousine személygépkocsit nyertek: 5 501 452, 9 520 878. Háztartási gépparkot nyertek: 1 782 885, 3 291 230. Alba Regia televíziót nyertek: 1 925 471, 7 694 224, 1 575 776 7 679 765, 2 644 344, 1 786 434 4 117 613, 460 294, 1 507 234 605 301, 3 667 154 1 524 676 9 863 771 759 193, Mambó magnetofon: 120 830, 314 550 602 311, 755 457, 2 565 490. 2 962 214, 3 019 576, 3 226 528. 3 634 939, Mosógép: 102 561, 432110 578 578. 594 159, 1 249 718, 1 783 325, 1 967 392, 1 971 844, 2 627 827, 2 727 251, 2 902 148 2 966 332, 3 027 920. 3 378 790, 3 446 607, Carmen televízió: 138 527, 302. 216, 346 5 76, 420 866, 2 224 479, 2 351 039. 3 021 176, 3 075 188, 3 135 584, 3 142 628. 3 190 410. 3 248 125, 3 321 788, 3 431022. 3 451 391, 3 459 837. 9 463 690. 9 564 669, 9 585 966, 9 618 786. 9 713 619, Orionton tranzisztoros táskará­dió: 339 921, 666 782, 692 986, 853 809, 1 837 752, 1 842 359, 1 849 323, 2 607 471, 2 902 042, 3 M4 109, 3 309 997. 3 553 419, CYMA fém karóra: 374 622, 769 262, 790 263, 790 265, 1 596 497, 1 703 950, 1 877 565, 2 542 130, 2 840 669. 2 921 151, 2 929 954, 3 023 124, 3 260 563, 3 361 137, 3 435 679. 3 647 205, 9 303 873, 9 364 712, 9 677 452, 9 908 980. 9 919 835, 2000 forintos vásárlási utal­vány: 108 039, 116 105, 117 958, 128 942, 136 764, 142 333, 145 971, 263 766. 272 091, 278 451, 305 855, 307 345, 337 465, 340 588. 339 223, 421419, 455 955, 610 387, 619 685, 653 448, 673 882, 693 317. 783 682, 783 687, 785 459. 786 620. 797 830. 807 921. .815 814, 824 232, 853 340, 887 503, 937 137, 948 304, 951 638, 1 276 910, 1 508 889, 1 527 774. 1 533 031. 1 535 414, 1 541 423, 1 560 667, 1 576 856. 1 579 709, 1 586 588. 1 681 406. 1 730 122. 1 852 847. 1 879 463. 1 879 795. 1 942 952. 1 955 115, 1 957 585, 2 220 663. 2 227 227. 2 278 012, 2 513 099. 2 533 983, 2 540 508, 2 558 897. 2 564 915, 2 722 455, 2 727 708. 2 731 264, 2 739 986, 2 816 557. 2 826 251. 2 827 877. 2 628 571. 2 038 195. 2 868 335, 2 874 678. 2 881 761. 2 887 004. 2 912 794. 2 919 650, 2 219 651. 2 925 823. 2 928 907, 2 969 832, 3 027 200, 3 027 747, 3 038 165. 3 044 611, 3 045 211, 3 054 269. 3 106 872, 3 112 504, 3 112 516, 3 167 282. 3 179 898, 3 192 624, 3 223 499. 3 245 845, 3 273 055, 3 296 860. 3 212 393, 3 447 439, 3 461 552, 3 544 777, 3 554 653, 3 594 121. 3 620 208, 3 643 330, 3 651 596. 3 678 096, 3 696 084, 3 678 689, 4 867 248, 4 901 818, 4 914 943, 4 919 488, 5 044 816, 5 043 974, 1000 forintos vásárlási utalvány: (I. rész). 276 728. 445 036, 557 061. 578 360. 602 97Ó. 692 625, 734 877, 768 103. 851 800, 972 443, 417 181, 423 714, 482 131, 522 577, 557 278, 564 907, 578 366, 578 367, 632 278, 685 764. 693 391, 702 439. 743 987 , 764 934. 774119, 836 088. 887 707. 959816 978-905. 9S8 908, 276 723, 443 179, 555 708, 572 738, 592 639 690 955, 730 616, 768 102. 845 796, 959 377, 983 640. 1 224 632 1 517 899 1 586 655 1 636 124 1 664 174 1 715 382 1 735 167 1 772 275 1 812 766 1 844 189 1 871717 1 917 209 1 927 323 1 968 878 2 508 342 2 526 321 2 526 453 2 547 258 2 595 335 2 645 180 2 725 640 2 771 340 2 820 949 2 857 573 2 893 033 2 944 054 3 029 315 3 083 595 3 109 711 3 141 457 3 170 765 3 188 685 3 222 621 3 264 502 3 996 810 3 344 736 3 405 291 3 439 762 3 554 461 3 657 346 5 034 053 5 069 586 5 239 842 5 275 402 5 313 353 5 412 871 5 482 653 5 529 106 5 553 789 5 575 713 5 612 619 5 666 432 5 675 807 5 093 609 5 712 681 5 767 635 5 779 336 5 808 622 5 866 967 5 880 500 5 912 025 8 984 162 9 031 026 9 045 714 9 072 750 9 096 527 9 150 679 9 227 817 9 268 343 9 310 614 9 345 593 9 475 080 9 496 623 963 910, 1 254 656 1 549 171 1 616 628 1 639 972 1 683 870 1 728 492 1 744 155 1 774 468 1 837 004 1 853 634 1 895 806 1 916 968 1 932 492 2 220 037 2 510 099 2 526 445 2 531 078 2 563 003 2627 456 2 706 612 2 744 163 2 775 093 2 823 632, 2 867 709 2 909 424 2 945 756 3 078 132 3 093 385 3 110 736 3 142 127 3 173 683 3 194 404 3 237 420 3 264 509 3 307 910 3 357 523 3 414 780 3 461 533 3 591 300 5 023 641 5 045 043 5 156 649 5 248 306 5 308 257 5 522 456 5 447 981 5 518 921 5 539 053 5 556 616 5 579 435 5 661 622 5 670 095 5 587 173 5 704 321 5 761 647 5 774 279 5 796 043 5 842 346 5 872 454 5 900 538 5 912 026 9 030 698 9 034 464 9 063 699 9 073 096 9 114 432 9 176 492 9 227 818 9 279 833 9 322 679 9 379 855 9 476 935 9 523 179 1 220“329, 1 351 3*1, 1 568 440. 1 619 598. 1 640 323, 1 694 034, 1 733 915, 1755 463, 1778 085, 1 844 161, 1866 250, 1 900 5«. 1 922 087. 1 963 583, 2503 553, 2515 322, 2 526 451, 2 538 030, 2 589 T63, 2 633 806. 2 709746, 2 762 01«, 2 792 154, 2 831 929, 2 877 530, 2 928 231; 3 004 600, 3 080 629, 3 093 516, 3 141 456, 3 159 514, 3 181 589, 3 227 828, 3 247 490, 3 292 979. 3 344 730, 3 376 708, 3 435 383, 3 480 002. 3 633 089. 5 031 319. 5 059 275, 5 222 366. 5 260 879, 5 310 863. 5 411 236. 5 445 883, 5 523 242. 5 546 672, 5 574 911, 5 580 842. 5 665 830, 5 671 618, 5 689 619, 5 712 583, 5 765 665, 5 779 152, 5 801 972, 5 842 424, 5 876 389. 5 909 155, 5 972 779, 9 031 018, 9 035 331, 9 064 522, 9 076 713. 9 145 339. 9 214 861, 9 243 990, 9 294 780, 9 335 216. 9 402 810, 9 478 639, 9 549 305, 9 554 746, 9 610 155, 9 630 647. 9 650 807, 9 694 479, 9 707 707, 9 718 357. 9 726 341, 9 733 997, 9 739 292, 9 740 578, 9 830 496, 9 834 543. 9 838 146. 9 856 369. 9 857 075, 9 876 834, 9 877 264, 9 886 465, 9 887 547, 9 892 152, 9 893 433, 9 926 016, 9 932 577. (II. rész) 100 626, 101 945 115 488, 117 342, 128 943, 134 279, 144 108, 147 724, 157 977, 159 027. 296 576, 311 361, 345 548, 345 549. 382 240, 387 672, 424 761 440 860, 451 844, 451 846, 454 904, 455 596, 542 250, 545 217, 552 802 .577 141, 602 852, 621850, 642 667, 654 480, 892 881, 7Í6 707, 758 2^8 7($5 604. 829 251, 894 716. 962 505, 978 411, 1 227-926, 1 254 261 1 503 908 1 536 574 1 595 586 1 640 2Í5 1 655 667 1 755118 1 779-265 1 822 421 1 Safi3' 27-2 1 919 ,32 3 192R3Ö9 2 532TH3 2 595B84 2 640 179 2 668-646 2-680 253 2695000 2-774 974 2 762 817 2 774 218 2 78993 8 2 865883 2 913 4113 2945 606 2980 232 3T&16BÖ 393*-538 30751*4 112 251, 112 455, 124 050, 125 091. 134 743, 137 551, 147 775, 148 243, 268 816, 280 896, 319 220, 340 995. 354 733, 356 041, 402 344, 415 188. 444 360, 445 339, 452 930, 452 939, 455 745, 461 933. 551 109. 551 253, 594 161, 601 791. 629 342, 629 349, 658 733, 687 002, 719 721, 753 441, 777 981. 815 057. 913 057. 962 504, 989 150, 989 154, 1 253 768, 1 501 448. 1 530 734, 1 551 642, 1 639 106, 1 651 431, 1 729 501, 1 770>868, 1 895.043, 1 880 456, 1 914 737, 1 920 m, 2:508 28*4. 2-583 608. 2628 238, 2 645 302. 2 680 27-1, 2 689 072. 2738 736. 2758 47®, 2-700 177, 2 787 371, 2 816 997. 2 903 023, 2 935 550, 2 951 358, 3 000 293. 3 018 026. 3 044 706, 3 088 787, 1 252 359, 1 275-238 1 527 105, 1 548 309, 1 622 846, 1 644 436, 1 698 456; 1 762,695. 1 895«:i5. 1 880 441. 1 906 339. 1919 835, 1 953-MB, 2-5906&7. 2626'232, 2-640287, 2656 fi®, 2*682 «89, 2.7&25Ó8, 2 746 222. 2 782-976, 2 7791>26, 2W& 906 2 888-947, 2 9® 494. 2 948 760, 2 982 080. 3 016 440. 3035-010, 34»? 719. 3 120 Ml, 3*251 93-2 3-284*7, 3 429 949, 3 467 488, 3611 742. 3 632 085. 5-028 355, 5 087 590. 5 151 972. 5 270 508. 5 283 997. 5 319 938, 5 424 225. 5 445 196, 5 485 729, 5 521 352, 5 618 763, 5 640 006. 5 654 120, 5 742 230, 5 841 816, 5 882 815, 5 897 100, 8 955 882, 9 010 629, 9 053 722, 9 075 960, 9 080 888, 9 099 293. 9 113 516, 9 180 644, 9 195 421, 9 231 438, 9 266 861. 9 291 655. 9 346 405, 9 504 686. 9 575 054, 9 645 839. 9 728 963. 9 802 124. 9 834 115, 9 868 134. 9 882 664, 3-136 860. 3-275 342, 3-286 236, 3 46:4-161. 3 503 910. 3 611 746, 3 667 166, 5 037 744, 5 109 508 5 231 804. 5 275 363, 5 313 097, 5 320 701. 5 425 902, 5 460 579 5 497 753, 5 547 496, 5 632 011, 5 644 274. 5 724 109, 5 818 685, 5 861 549, 5 886 147, 5 932 745, 8 974 271. 9 022 369, 9 057 169, 9 077 535, 9 082 304. 9 106 343, 9 130 878, 9 191 363, 9 208 510. 9 256 886, 9 284 293, 9 313 192. 9 371 265. 9 505 449. 9 597 351, 9 669 598. 9 741 717, 9 825 153. 9 844 419, 9 874 425, 9 917 442. 3 175 201. 3 279 374, 3 310 063, 3 465 150, 3 563 496. 3 612 085, 5 026 267, 5 062 970. 5 144 710. 5 267 869, 5 280 714, 5 319 528, 5 419 705, 5 431 000, 5 467 358, 5 521 351, 5 553 643. 5 639 525. 5 653 465, 5 730 066, 5 837 207, 5 869 481. 5 890 547. 8 933 906. 9 002 790, 9 027 017, 9 070 647. 9 080 404. 9 090 418. 0 113 493. 9 138 937. 9 191 364, 9 211 651, 9 259 461, 9 291 430. 9 318 136. 9 449 975, 9 574 520. 9 626 169. 9 683 056. 9 785 273. 9 831 977, 9 849 361. 9 878 393. 9 920 262. A lista húzás közben készült. Az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget! A nyertes szelvényeket leg­később január 16-ig kell eljut­tatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztá­lyához!

Next

/
Oldalképek
Tartalom