Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-09 / 6. szám
R * » 4 TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 1964. január 9 fi jövő televíziója Hallottunk már arról, hogy a belgyógyászok miniatűr rádióadót, rádiószondát nyeleinek le az emberrel, hogy gyomrát megvizsgálják. Nos, a jövőben televíziós vizsgálatokat folytatnak majd az ember belső szerveiben, tartósan megfigyelnek daganatokat, élettani folyamatokat, gyógy hatásokat, a képernyő segítségével. Az „adást” az ember belső szerveiből — például vesevizsgálatoknál miniatűr adóberendezés, kamera végzi majd. Meg kell említeni, hogy a televízió nagyfokú sterilitást biztosíthat az orvosi gyakorlatban. A jövőben a beteglátogatást, újszülöttek látogatását nem személyes érintkezéssel, hanem a televízió segítségével bonyolítják le... Hallunk már színes televízióról, és kísérletek folynak a térhatású „plasztikus” televíziós képek előállítására... További igényünk lehet, hogy a. kép ne legyen a televíziós készülékhez mai formájában kötve, hanem kivetíthessük azt moziszerűen lakásunk, környezetünk bármelyik síkjára. Az sem utópia már, hogy felvevő kamerák széles körű rendszere hálózza be a világot. Egy gombnyomás, vagy tárcsa elforgatása árán képet, hangulatot, eseményt hozzon a televízió a világ négy sarkából, legyenek világvevő televíziók. mint vannak világvevő rádiók. Lem lengyel író érzékletesen leírja „Magellán felhő” című fantasztikus regényében, hogy a 2531. évben a Föld minden lakójának rendelkezésére áll majd egy különleges rádió-televízió rendszer. Az ember könyvtárba például nem fog járni, hanem csak a zsebébe nyúl egy vevőkészülékért és: ..Akár ausztráliai dolgozószobájába, akár holdbéli megfigyelőállomásán. akár a repülőgépben felhívja a Trión könyvtár központját (ebben a könyvtárban parányi kristályokba rögzítve őrzik az emberiség szellemi kincsét), s az bemondja a kívánt művet, s másodperc múlva az máris ott van előtte, televizorának képernyőjén...”’ Sőt az ember lakásába odavarázsolhat festményt, szobrot, vagy éppen ablaka alá a háborgó tenger egy részletét, a sós tengeri levegőt. illatával együtt. Ennek a ma még fantasztikusnak tűnő televíziós berendezésnek a lényege a felvevő, illetve képtároló készülék, amelynek hatóköre kiterjed az egész naprendszerre. Bár mindez fantasztikus, jól kifejezi várakozásunkat a jövő televíziója iránt. Gondoljunk arra is, hogy például a tudományos kutatásban mennyire élő szükséglet a tudományos eredmények gyors cseréje. Ennek megoldása, hogy a tudósok lehetőleg mielőbb tudomást szerezhessenek egymás munkáiról és a tudományos cikkek megírása, elolvasása, rendszerezése, s értékelése ne rabolja el mai módon drága idejüket. Mindehhez persze béke és egységes társadalmi rendszer kell. Kérdés, hogy a ma embere milyen televízióra számíthat? A Telstar rendszerű televíziós adások mutatják, miként küzdi le az ember a televízió helyhez-kötött- ségét, a tengerek és hegyláncok akadályát. A színes televízió már megvalósult, az illatokat „közvetítő” televízió sem tartozik feltétlenül az álmok birodalmába. Ami a zsebkészülékeket illeti, sok rádiótechnikai alkatrészt „miniatürizáltak” már, készítenek gombakkumulátorokat, amelyek alig nagyobbak a tízfilléresnél, nyomtatott áramköröket és terjedelmes rádiócsövek helyettesítésére parányi félvezetőket. Például tizenöt évvel ezelőtt ugyanott, ahol 8000 alkatrészt helyeztek el egy dobozban, ma 6—700 ezret tudnak elhelyezni... SZLUKA EMIL Mocsarakon, sivatagokon, őserdőkön gázol át a légpárnás terepjáró A világ minden táján fejlesztik a termelést. Mocsarakat csapolnak le, sivatagokat igyekeznek öntözéssel termővé tenni, őserdőket alakítanak át szántóföldekké, természeti kincseket kutatnak fel. Legújabban az uránt keresik lázasan. Persze, ma már nem az aranyásók romantikus eszközeit használják, hanem gyorsan és biztosan dolgozó gépeket. Gyalogszerrel sem vándorolnak, hanem jól felszerelt autókkal. Kiderült eközben, hogy a távoli és jobbára ismeretlen vidékekre nem tudnak behatolni, mert mocsarak, sivatagok, az őserdők sűrűje állják el az utat. Ezért olyan szerkezetű kocsikat hoztak forgalomba, amelyek számára nem akadály, sem a meredek hegy, sem az iszap, sem a homok. E gépek átgázolnak a patakokon és a folyókon. Egy amerikai gyár hozta ki azt a kocsit, amely a páncélos, a csónak, és a légpárnás járművek kereszteződése. A gyorsasága is meglepő a monstrumnak: száraz úton nyolcvan kilométert halad óránként, vízben pedig ötven ki lométérné) is gyorsabban. Különleges tulajdonságait az magyarázza, hogy hernyótalpát nem fémküllők, hanem levegővel telített gumicellák alkotják. Nem futókerekek hajtják. hanem levegőáramlás. Az újfajta terepjáró bemutatkozásakor azt tapasztalták, hogy robogás közben semmi zajt, zörejt nem idézett elő. Csak a motor zúgott. Ez a motor nemcsak a kocsi orrától a faráig terjedő lánchajtókerekeket forgatja, hanem egy kompresszort is. A vezetőfülkében elhelyezett kompresszor levegőt szív magába és azt egy kamrába préseli be- Innen jut éli sűrítetten egy porlasztó csövön keresztül a gumihengerekbe, amelyek könnyedén felemelik a járművet. A folyamatosan adagolt sűrített lég viszi előre a kocsit. A kísérleti bemutatón a vezető behajtott egy mocsaras mélyedésbe. Leállította a motort, mire a kocsi lesüllyedt, de amikor újra hoegindította a motort, a kompresszor beszívta a levegőt és azt megsűrítve továbbította a hemyótalp felé, mire a kocsi önerejéből kiemelkedett a maszatos iszap mélyéről. Szinte zajtalanul működtek a hernyóláncok és a kocsi máris felgördült szilárd talajra. A mocsárból már csak a láncra és légpárnákra ragadt iszap emlékeztetett, de a kompresszor-kamrából kilövellt sűrített levegő pillanatok alatt tisztába rakta a kocsi alját is. A bemutatón elért eredmények alapján elhatározták, hogy olyan kocsit építenek, amelynek hosz- sza 4,5. szélessége 2.5 méter lesz. j és tíz embert visz. A szakértők szerint ezzel majd nemcsak Dél- Amerika őserdeit szelhetik át, hanem a sarkvidéket is. A veze tőkocsit lakótelepnek, a hozzá kapcsolandó pótkocsikat pedig az expedíció számára szükséges felszerelések és élelmiszerkészletek befogadására képeznék ki. így a légpárnás terepkocsikkal a jégmezőkön és a nyílt vizeken is át tudnak hatolni. Elemi katasztrófák esetén ezek a kocsik alkalmasak volnának arra is, hogy földrengés okozta romtör- : melékeken, vagy árvíz elöntött I területeken áthatoljanak és elvé- ( gezzék a szükséges, sürgős mentőmunkákat. H, J. V. Egy ideje ő is idejárt a Pálma kávéházi összejövetelekre. Sollner még az állam szerepét magyarázta: — Láthatjátok — mondta — a kapitalista államban is minden intézmény az uralkodó osztály hatalmát védi. Hiába papolnak alkotmányról, emberi jogokról. Ha veszélyben érzik uralmukat, a polgári demokráciában is lecsapnak a munkásmozgalomra. S ha ez nem elég, rászabadítják a népre a fasizmust, a háborút... Éles csattanássa] kivágódott a helyiség ajtaja: — Államrendőrsóg! Senki se mozduljon! Tíz, tizenkét detektív rontott a helyiségbe. Hain Péter irányította őket. Szinte valamennyinek revolver volt a kezében. Néhány percig így álltak, aztán főnökük intésére zsebükbe süllyesztették a fegyvert. Kettő továbbra is felemelve tartotta. Ezek az ajtóhoz hátráltak, elállták a kijáratot. A többiek mindenkit megmotoztak, aztán a fogasok körül gyülekeztek. Átkutatták a télikabátokat. Hain Péter is szorgoskodott. Valami gyanús tárgyat tapogatott ki az egyik kabát zsebében. — Kié ez a boxer? — kérdezte és magasba emelte a csillogó ütőszerszámot. — Az enyém — jelentkezett Czi ráki. — Áá... Nicsak... régi ismerős! Nem lehetett tudni, hogy Hain valóban meglepődött-e, vagy csak megszokott, jól begyakorolt szerepét játszotta. A detektívfőnök valóban rég ismerte Cziráki Józsefet. Tudta. VADÁSZ FERENC: A TÉL — Jóska, gyere, menjünk ketten. Lássuk a medvét. A MESEAÚTÓBAN A gondnok hatalmas, hordóhasú ember volt. Nyomhatott vagy száznegyven kilót. — Azért hivattam magukat — kezdte —, hogy megtudjam: miért folytatnak éhségsztrájkot. Engem ugyan nem nagyon izgat, hogy maguk esznek-e, vagy sem, de előírás, hát egyenek. — Ámbár — morogta —, egy kis koplalás csak használ az egészségnek ... Hetenként egyszer engem is koplaltat a feleségem, mert attól fél, hogy megüt a guta. Senkinek se árt, ha kevesebbet zabái. Csakhát én nem orvosi tanácsadás céljából hogy tizenkilencben, egészen fiatalon. a Mátyásföldi repülőgyárban dolgozott, és azt is, hogy ha szükség volt rá, ki-kiruccant csatázni az ellenforradalmárok ellen. Amikor leverték a fehérek ellenállási kísérleteit, visszament az üzembe fegyvert gyártani a munkáshadseregnek. Korábbi lebukásai alkalmával Hain már sorra a fejére olvasta Czirákinak azokat a bűnöket, amelyeket még sokszorosan megtetézett azzal, hogy a Tanács- köztársaság összeomlása után sem maradt tétlen, már hatszor volt letartóztatásban. — Őszintén, hiányoltuk már — gúnyolódott Hain. — Két éve is elmúlt, hogy találkoztunk. Jól emlékszik a ravasz róka — gondolta Cziráki. Tényleg, huszonkilencben ült utoljára. Akkor Fürst Sándorral együtt került a kezeik közé. Eszébe jut: nyolc napja tartották mát őket a toloncházban. — Fürstot egy évvel előbb helyezték rendőri felügyelet alá —, s ők. néhány más elvtárssal együtt, második napja visszautasították az ételt. Akkor megjelent a zárkában egy őrmester. — Fürst Sándor — harsogta —, jöjjön ide. Válasszon ki egy magához hasonló bolsit, és jöjjenek velem szépen, rendesen a gondnok úrhoz. — Minek? — kérdezte Fürst. — 'Majd a gondnok úr megmondja. Fürst nem sokat gondolkozott. Úgyis tudják odafent az irodán, hogy ki miért van itt. Nézzük, mit akarnak. Odaszólt neki: állíttattam elő magukat — szuszogta —, hanem azért, hogy megtudjam, miért nem esznek. Fürst válaszolt. — Gondnok úr! Minket már nyolc napja itt tartanak. Megtörténtek a kihallgatások. A jegyzőkönyvet is felvették, de máig sem történt velünk semmi. Ha bűnösök vagyunk, vigyenek bennünket a fogházba, ha nem, akkor ne fogjanak itt minden ok nélkül mert... A gondnok türelmetlenül közbevágott : — Nanana! Álljanak csak meg a szóáradattal. Én nem arra vagyok láván esi, hogy maguk hogyan szoktak szónokolni az elvtársaiknak! Két szóval mondják meg, miért nem esznek. — Ha bűnünk van — folytatta Fürst Sándor —, tegyenek át bennünket a fogházba, ha nincs, engedjenek haza' Akkor megúsztam büntetés nélkül ... gondolta Cziráki. — Most.. . ? Jutott rá ideje, hogy mindezt végig gondolja, miközben a detektívek az újoncokkal foglalkoztak. Ö már ismerte a dörgést: ebből a szemináriumból, ha ügyesen védekeznek, valami istentelenül nagy ügyet nem tud összefabrikálni a rendőrség. Akkor huszonkilencben Fürst Sándort elítélték, egy éve sincs, hogy szabadult. Útjaik elváltak, nem ismeri Fürst mostani munkáját... Hain Péter úgy látszik, őt tisztelte meg különleges figyelmével. Belékarolt. — Visszaadjam? — incselkedett és állához tolta a boxert. — No ne féljen. Vissza ugyan nem adom, de maga tudja, bántani mi senkit se bántunk. Nem úgy mint maga... Nem átallotta volna a rend valamelyik kötelességtudó őrét állonütni vele, ha ne adj isten készületlenül találja. — Kültelkeken járok — mondta Cziráki, figyelmen kívül hagyva a detektívfőnök kötekedését. — Sok az éhségtől elvadult útonálló. önvédelmi eszköz... — A világmegváltókat is bántják? Ejnye ... — Nincs ránk írva — vont vállat Cziráki és elhúzódott. Hain karja lecsúszott, Dühösen hátbataszította. — Gyerünk! Akkor látta meg Sollnert. — Á, még egy régi ismerős. A marxizmus fáradhatatlan hirdetője. Most nem ússza meg szárazon ... A detektívek egymás után tuszkolták be az embereket a kávéház előtt várakozó „meseautóba”. Akiket a helyiségben találtak, mind egy szálig elfogták. Németh Piroskát, aki az angyalföldi Rák Kötszövőgyárban volt felvetőnő, Szabó Piroska vasmunkást, Bodnár István vasast, aki a Lukácsfürdőben dolgozott. A tolonckocsiban két pad volt. Csak néhányan .fértek rá. A többiek összezsúfolódva álltak egymás mellett. A hátsó ajtón át némi fény szűrődött a kocsi belsejébe. Lelakatolták az' ajtót. — Most aztán helyben vagyunk — suttogta Kotlár Mari. — Ez ám az igazi farsangi mulatság! Vigyázott, hogy nyugton maradjon. Nagyon erősen dobogott a szíve, de rászorította a kezét. Ha ma nem is, arra felkészült, hogy egyszer ilyesmi is megtörténhet velük. Ladányi Karcsi odafurakodott hozzá, bátorítóan szorongatta a kezét. Úgy mondta neki, hogy Beke Zoli is hallja: — Bízhatsz benne, megtáncol - tatásban nem lesz hiány. De azért én tanácsolom, elegáns bankfiú létemre: ha szoknyában jársz is, mutasd meg, hogy legény vagy a talpadon! AZ IPAROSKÖR VENDÉGE Amikor Tóni beleegyezett a dologba — sőt, bátorította is, hogy menjen csak el az iparosok báljára — Feri úgy érezte, mintha szárnya nőtt volna. A meghívót — Ilonka szerezte rákospalotai fodrász nagybátyától — Feri egész nap a munkaruhája zsebében őrizte. Amíg lemezre várt a gép mellett, titokban elővette, újra végigolvasta: „...tisztelettel meghívja önt és b. családját ...” Vigyázott, hogy be ne maszatolja. De jólesett újra és újra meggyőződnie róla: estére ő is ott lehet a bálon, újra együtt Ilonkával. Jó negyedórával a kezdés előtt érkezett az iparotskörbe. A ruhatári fogasokon még csak az első sor telt meg. A belső teremben néhány fiatalember lézengett Két-három kipirult arcú lányt fogtak közre. Mindannyiukon ünnepélyesség látszott. A színpad előtt, a terem sarkában a zenekar hegedűsei gondosan hangoltak. Égszínkék szalagos, fehér kesztyűs. jobbára fiatal rendezők szaladgáltak a teremből az előcsarnokba és vissza. Udvarias meghajlásokkal köszöntötték az érkezőket, a hölgyeknek karjukat nyújtották, hogy bevezessék őket a terembe. Két teltkeblű, korosabb hölgy kutató tekintettel mérte végig a bálterem ajtaja előtt álldogáló Ferit, ö meg találgatta: kik lehetnek. Társak talán, kalap- szalon-tulajdonosok? Fodrásznők ? Azzal szórakozott, hogy valamennyi érkezőről próbálta kitalálni a foglalkozását. A henteseknek, mészárosoknak, nagy, vörös kezük van, az asztalosokét megfogja a politúr. Látott olyan kezeket is, amelyekről csak annyit lehetett leolvasni, hogy megkímélt, finom kezek. Feri érdeklődéssel. de ahogy telt az idő. növekvő nyugtalansággal szemlélte az ismeretlen embereket. Kellemetlen volna, ha Kaszásék nem jönnének. Kínos lenne mindjárt a bál elején elmenni. Már pedig, nélkülük mi keresnivalója lehetne itt? — Folytatjuk. —
