Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-29 / 23. szám
V TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. január 29. (üizityaid&izak Ezekben a január végi, február eleji napokban nemcsak az oktatási intézmények „hivatásos”, vagyis rendes hallgatói, növendékei izgulnak az iskolák folyosóin, otthon és mindenütt a vizsgák előtt. Mostanság vonaton, autóbuszon az utasok azt is megfigyelhetik, hogy jó néhány útitársuk előtt ott a könyv, és egy hosszú lista: a vizsgatételek. Felnőtt diákok az utolsó percig készülnek. örülnek, ha sorstárssal találkoznak utazás közben, meg is szervezik ezt, ha van rá lehetőség, mert akkor az úton, több szem többet lát alapon, még egyszer átvehetik a tételeket. A munkahelyeken is, íróasztalokon, táskákban ott a tankönyv. Ki gimnazista, ki technikumos, és igazi tisztelet övezi az egyetemistákat, . Körülöttük jönnek- mennek a többiek, azok is, akik már vizsgáztak, és néhány napja még nem tudták elképzelni, hogyan is sikerülhet, amikor annyi mindent összetanultak a könyvekből, Mit tud produkálni a vizsgán az agy? Hogyan képes rendszerezni az anyagot, amikor megkapja azt az egyetlen kérdést? Hiába vizsgáztunk csak fél évve’ előbb is, elképzelhetetlennek tartjuk, hogyan jutunk át ismét a tű fokán. Mert az esti-, vagy levelező hallgatók többsége csak any- nyit kíván, hogy átmenjen. Nem vágynak az „ötös”-dicsőségre. A hármas, ez a szép, kerek szám, nagyon megfelelő. Az izgalom mellett, vagy épp emiatt, a vicc is bőven terem. Vonaton utaztam, mikor valaki — már vizsga után — így sóhajtott fel: — Szerencsés ez a 21-es szám! Mire két vizsgára utazó, előttük vaskos műszaki könyv, egymásra néztek és összenevettek. — Na, akkor minket holnap, 22-én úgy vágnak ki, mint a huszonegyet! Másutt meg azt hallom, hogy lehet döntetlenre is jutni az egyetemmel. Ha az ember két tárgyból vizsgázik, — s az egyikből engedik át... De a vizsgaidőszak után, mikor kicsit pihenhetünk, a tanulás öröme kerül előtérbe. A tanulásé, amely ma nálunk intézményesen, nagy tömegek előtt nyit távlatot a megismeréshez, szellemi gazdagodáshoz, vagy éppen életpálya, hivatás, munkakörváltoztatáshoz, az ember önként választható, egyéni életcéljának megvalósításához. Óriási formája a továbbtanulás, az ismeretek társadalmi hasznosításának. Mert az esti- és levelező úton szerezhető oklevél nemcsak azt jelenti, hogy az egyén, ha később is, de maga választ helyet magának a társadalomban, hanem ezzel együtt azt is, hogy a társadalmon belül a közösségnek leghasznothajtóbb módon; képesség, tehetség, érdeklődési kör szerint, ezek alapján kerül minden egyes posztra az ember, ahol így képes valóban alkotó módon dolgozni. (b. k.) Problémás határokról Kétféle tss-kiisgyülés Madocsán A legtöbb termelőszövetkezetben gondot okoz a közgyűlések megtartása. Az év végén, a zárszámadáskor még, csak összejön a tagság, de máskor a kétharmados többség sem jelenik meg mindig, és így nem határozatképes a szövetkezet „törvényhozó” testületé. Sokszor megesik, hogy el kell halasztani a közgyűlést, de aztán egy hát múlva sem jelenik meg a szükséges kétharmad, és már kénytelen szavaztatni az elnök, határozatot hozatni ilyen módon. A madocsai Igazság Tsz-ben megoldást kerestek a közgyűlések jobb megtartására. Úgynevezett küldött-közgyűléseket tartanak minden esetben, amikor nem szükséges összehívni az egész tagságot. Tehát a tagfelvétel, vagy kizárás, a zárszámadás jóváhagyása és a terv jóváhagyása kivételével nem hívják össze mind a 600 tagot (sőt az. öregekkel együtt 800), hanem a tagok képviseletében 90 ember tanácskozik. Minden 10 tsz-tag választott maga közül egyet, titkos szavazással. Ezek az emberek közel laknak egymáshoz, mert házszám szerint jelölték ki a tizes csoportokat, tehát könnyen megtalálják küldöttjüket, ha beszélni akarnak vele. A választás, illetve újjává- lasztás most történt meg, a napokban. Az idős embereket pedig akkor hívják össze, amikor már nem lesz ilyen síkos az út. Az öregek közül minden 15-ből választanak küldötteket. Azért újjá- választás ez, mert tavaly már próbálkoztak Madocsán a küldött- közgyűlés megvalósításával, de az akkori formájában nem bizonyult jónak. Tavaly ugyanis munkakörök szerint választották a küldötteket, tehát például minden tíz kocsis egyet, vagy minden tíz gyalogmunkás. Ez vitákra, személyi sértődésekre adott okot. A mostani elgondolás jónak látszik, elégedettek az emberek, mert a tizes csoportok 60 küldötte, meg a 200 öreg 15 küldötte mellett még 15 tsz-tagot beválasztottak a küldöttek közé, a legrátermettebb emberekből. A választás után „megbízólevelet” kapnak a közgyűlési küldöttek a választóiktól: Mind a kilenc tsz-tag aláírja a papírt, meghatalmazásként, hogy a nevükben beszélhet az illető. Küldött csak az lehet, akinek legalább 200 munkaegysége volt az előző évben, és fegyelmi büntetést nem kapott a szövetkezetben. EGY ALIG TIZENNÉGY ÉVES GYEREK sorozatban követett el lopásokat. Meghökkentően és el- szomorítóan hat ez a summázás, és önként adódik a kérdés: Mi vihette az egyébként jó észjárású, s határozottan- jobb sorsra érdemes fiút a bűn útjára? Akkor is felmerül ez a probléma, ha ellentétben néhány külföldi országgal, a fiatalkori bűnözés nálunk kevésbé tapasztalható. A szórványosan előforduló esetek azonban aggodalmak özönét adják. Úgymond: melyek azok az okok, amelvek a zsenge jellemet eldeformáliák, s a gyermeket arra késztetik, hogy valamilyen bűncselekményt kövessen el? A pszichiáter, vagy az ügyben eljáró nyomozó szakember azt mondja: Minden eset külön sajátosságokkal / rendelkezik. A megtévedt gyermekek különböznek egymástól felfogókészség, ítéleti adottság, lelki gazdagság, műveltség tekintetében, s különbözőek azok a körülmények is, amelyek között az adott ideig felserdültek, s amelyek így, vagv úgy alakítóan hatottak rájuk. Ennélfogva az ügyek vizsgálatában mindenki azt a mozzanatot próbálja megkeresni, amelyik a gyermeket a lejtőn elindította. Ezek is rengeteg különbséget mutatnak. Van amikor a magára hagyottság, máskor a rossz bánásmód, megint máskor az ott- hontalanság az első mozzanat — hogy csak a leggyakrabban előfordulókat említsük. A cikk elején szóba került gyermek kalandos utat futott be. Ott- hontalanságából származó lelki sérüléseit gyermekotthonban próbálták meggyógyítani. De a fiú onnan is megszökött. Született bűnöző lenne tehát? A kérdést könnyebb feltenni, mint megválaszolni. Azt azonban a nehézség ellenére is mondhatjuk, hogy az olyan választ, amelyik igennel felelne, csak a bűnözés iránti ösztönös gyűlölet, vagy valamilyen más elftígültság diktálhatja. Mert a „kutyából nem lesz szalonna”, vagy „az alma nem esik messze a fájától” mondások inkább a konvenciót, semmint a tényleges helyzetet tükröznék. De még tán a megszokást is többszörös áttételben. Született bűnöző ugyanis nincs. Ha lenne, akkor a történelem folyamán tolvaj, betörő, zsebmetsző, avagy gyilkos „családfák” alakultak volna ki. Ilyenek pedig nincsenek, nem is lehetnek. És nem csupán azért nem, mert a törvény mindig szigorral járt el a bűnözőkkel szemben, hanem azért sem, mert a legsilányabb lelkű ember is, ösztönösen kívánja, hogy a gyermeke több és különb legyen nálánál. Viszont van környezet, szűkebb és tágabb értelemben. Nézzük először az utóbbit. Társadalmunk egyik központi problémája a gyer• • mek, annak nevelése, jellemének egészséges kiformálása. Óvodák, iskolák, nevelő-intézetek hálózzák be az egész országot, s ezekben reális alapokra helyezett pedagógiai módszerekkel nevelik a gyermekeket. Az alapvetés körül tehát nem látszik hiba. A közösség sokat vállal magára, az oktatás és nevelés gondjaiból. Lehet azonban bármilyen, jó is a társadalmi nevelő apparátus, ha az ott tanultaknak éppen az ellenkezője nyilvánul meg a szűkebb környezetben, az otthonban. Vegyünk egy példát. Oktatási, nevelési intézményeink minden igyekezete arra irányul, hogy a gyermekekben elplántálja a közösségi érzetet, az élet józan1 megfontolt élésének gondolatát, a munka tiszteletét és szeretetét. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A másikon az otthon áll, ahol viszont gyakran éppen az ' ellenkezőjét látja, vagy hallja a gyermek. Itt a társadalom iránti kötelezettségek helyébe az önző egoizmus, a pénz feltétlen imádata lép, a munka szeretetének gondolatát, vagy a józan életmódot, az úgynevezett könnyebb élet akarása váltja fel. S ilyen helyzetben bekövetkezik a gyermek léikében a törés. Kit és mit kövessen? Azt, amit a tágabb környezetben hall és lát, vagy azt, amit otthon tapasztal? Az önmagának feltett gyötrő kérdést aztán néha a lejtőre csúszás válaszolja meg. KOCSOLÄN HALLOTTAM a következő történetet: Lakodalomba hívtak vidékről egy 17 éves fiút. Még a kitűnő hangulatban is feltűnt, hogy az alig pelyhedző állú legényke milyen biztonsággal „forgatja” a poharat. Volt aki nevetett a jópofa fiún, de olyan is, aki csóválta a fejét: „De korán kezdi, mi lesz vele később!” A figyelmeztetésre azonban*“senki sem vállalkozott, hangulatrontás lett volna belőle. De a hangulat így is megromlott, mert a legényke a lagzi után úgy távozott, hogy közben magával vitt néhány ruhadarabot is a násznép holmijából. Lesz-e bírósági ügy az esetből, vagy sem — ez most mellékes. A fontosabb, hogy ebben a kritikus ügyben az első és második hibát, nem a'fiú, hanem a szülők és a felnőttek követték el. A szülők azért, mert már eleve nem tiltották az alkoholtól, a többi felnőtt pedig, mert nem állították meg időben a rosszra vezető úton. Mindkettőre kínálkozott volna alkalom, s ha élnek vele, nem adódik a harmadik hiba, amelyiknek egy egész életre szóló következménye lehet a fiú lelkében, NEVELÉSI ELJÁRÁSAINK között van egy nemes törekvés: Mindnyájan azt akarjuk, hogy gyermekeinknek jobb élete legyen, mint amilyen a miénk volt. Egy bizonyos határig nincs is ebben semmi rossz. Azon túl azonban a jó az ellentétbe, a rosszba csap át. Hol ez a problémás határ? Több eset tanulsága szerint ott, amikor a gyermekben akarva, vagy akaratlanul azt a gondolatot próbáljuk tudatosítani, hogy az élet könnyű, s mindig olyan tehermentes marad, mint a csokoládés gyermekkorban, amikor a legképtelenebb kívánságok is teljesülnek. Az élet azonban reálisabb a sze- retetében könnyelműen elfogult szülőnél. Lépten-nyomon bebizonyítja, hogy ingyen semmit sem ad. S aki korábban a kényelmesebb ingyenhez szokott, a határnál könnyen az erőszakhoz folyamodik. Amit nem kap meg, azt elveszi, mert a megszokás nem alakította ki benne a miénk fogalmát, csak az enyémét. S ekkor következik a tévedés, meg a kiábrándulás. Korántsem lezárt még az itt körvonalazott téma. Nem is lehet lezárni, mert az életben adódó esetek újabb és újabb vonatkozásokat tárhatnak elénk. Egy azonban szinte bizonyop: ahogy haladunk előre fársadalmunk új arculatának formálásában, úgy csökken a gyermekbűnözési esetek'-1'aránya. De legalább ennyire bizonyos az is, hogy a csökkenést meg lehet gyorsítani, egységes alapokon nyugvó neveléssel, olyan neveléssel, amelyiknek alapgondolata nem az alantas önzés, hanem a társadalom megbecsülése, az élet, a munka egészséges szeretete. Szolnoki István Gyósynsifésy-vánMiállitást rendez a Természettudományi Múzeum Rövidesen útnak indul a Természettudományi Múzeum gyógynövény-vándorkiállítása. 41 féle gyógynövényt, valamint az egészségre különösén hasznos vad gyümölcsöt mutatnak be eredeti formában és képen, rajzon. A növények nagyrésze mellett elhelyezik a belőlük készült gyógyszert is. A kiállítás célja: elősegíteni a gyógynövények gyűjtését és termesztését. Ehhez tájékoztatásul térképekén ábrázolják a legjobb termőhelyeket. A vándorkiállítás anyaga két példányban készült el. s 52 vidéki városban és községben kerül bemutatásra. Öregasszon yok jégen Étel-újdonság az ötvenesben Egy idő óta hidegkon"'”' ményeket is árusítanak a sze-k- ^ Szárdi ötvenesben. Erre már régóta várt a s t . ' zön-ség. Miután Budapesten elterjedtek a hideghonyha-készítmé- nyek, s megízlelték a szekszárdiak is, egyre többen kérték, hogy vezessék be itt is árusításukat. Erre azonban sajnos, hosszú időn keresztül nem kerülhetett sor, mert nem volt, aki azt előállította volna. Most végre találtak megoldást: Pécsről szállítják minden csütörtökön Szekszárdra ezeket a készítményeket. Körülbelül 15 féle ilyen ételkülönleg síégből válogathat a közönség. Amint Vígh Józsefné üzletvezetőhelyettestől megtudtuk, igen népszerűek ezek a készítmények. Egy-egy alkalommal körülbelül ezer forint értékű ilyen áru érkezik, de azt 1—2 nap alatt elkapkodják. A legkedveltebb természetesen itt is, csakúgy, mint a fővárosban a kaszinó- tojás és a franciasaláta. Állok a parton. Pakson. a hajóállomás előtt. Az öreg Duna most olyan mint egy gigászi tankcsapda. Alaktalan jégtáblák sarkai állnak ki a jégmezőből. Mint a tankcsapda tüskéi. Szikrázó fehérség vesz körül mindent, mert a Nap is kisütött és csalogatja 1 már a szépet szerető embert a Duna-partra. ; Az alsó kanyarban, ahol nyáron át sódert hordó autók dübörögnek, most csend van. 1 Ott is szikrázik és mozdulatlan minden. Jégtáblák viaskodásáróltanúskodik az össza-v'ssz : szabd-tlt Duna-hát... A túlsó parton: ké‘ fekee pont. A kpvé I mozogni kezd... Elindulok. szép. komótos léptekkel lefelé én is... A Zádor-részröl a két pont egyre erősödik... Már ott állok, valahol azon a tájon, ahol a múlt évben egy vakáción lévő gyéreket nyelt el örökre a víz... Két ember jön a jégen. Két öregasszony. Kerülgetik a tankcsap- dányi jégtáblákat. Hátukon egy-egy kéve rozsé. A meredező jégtáblák között már víz csörgedez. A két öreg szüle csak jön. Konok egykedvűséggel kerülgetik a vállmagasságig érő jégtábláiul, óvatosan kerülik rzt a részt, 'hol már folyik' a víz. Hátukon a kéve rőzse meg-meg- billen, amint talpuk lecsúszik egy ferdén álló jégtábláról. Elöl jön a látszólag idősebb asz- szony. Fekete. kopott berliner-kendőbe bugyo- lált fejét mereven előreszegezi. meghajol nagy terhe alatt. Most megállnak. Hátukat nékitámasz1- ják egy magasabban kiálló jégtáblának, pihennek. Kis idő múltán ismét elindulnak... Már nem messzire van a part... Itt a jégtáblák még jobban összegabalyodtak. AV.g fér el közte a nagy kéve rőzse. Mert az öreg szülék könnyen el tudnak vékony testükkel csúszni a hegyes, éles és veszélyt rejtő jégtáblák között. Már itt a part. Még egy erőlködés, még egy utolsó feszítés az öreg, remegő lábakkal; már havat tapos lábuk. És a hó alatt már föld van. Nem víz. Nem jegesen örvénylő, surrogó ár... Itt már jó. Arcukon mosoly-féle jelenik meg — vagy tán a csípős északi szél dermesztette ráncos bőrüket mosolygóvá? Azután felteszik a kéve rozsét az út korlátjára. Alábújnak, vál- lukra billentik a száraz, ropogó, töredező faágkévét. És elindulnak a község felé... Úgy látszik, még nem múlott el a tél. Még hideg lesz. — pá; kovács —
