Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-19 / 15. szám

1 B TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. január 19. Az üvegajtót csak üggyel-bajjal tudjuk kinyitni, mert odafagyasz- totta a lecsapódott, jéggé fagyott pára. Amint belépünk, mintha más égöv alá kerültünk volna, délibb tájakra, a mínusz tíz fo­kos hidegből plusz tizenöt fokba. Az „égbolt"’ amely alatt ez a kel­lemes idő fogad bennünket — üvegtető, amely vasszerkezeten feszül fölénk, a kurdi termelő- szövetkezet hajtatóháza. A legelső, amely a tekintetün­ket megragadja, a hosszú szegfű­ágyak fölé hajló, szorgoskodó asz- szonyok, lányok csapata. Öntöző­kannákból locsolják, drót- és zsi­neghálóval zárnak kalodába min­den egyes tövet. A rács közül itt- ott már a kinyílt virág kandikál elő. — Nyolcezer szegfűtövet gon­dozunk — mondja Bodrogi Ottó főkertész —, amelyről rendszere­sen szállítunk vágott virágot budapesti és pécsi virágüzletekbe. Az első osztályú virág száláért hat forintot kapunk. Az első osz­tályúnak 4Q—60 centis, egyenes szárúnak kell lenni. Azért hálóz­zák most is az asszonyok, hogy ne rogyjon meg a szára. A szegfűvel foglalatoskodó asz­állapítja meg némi számolgatás radicsomot, azonkívül kisebb után Soós István, az üvegház ve- mennyiségben retket is. Salátát zetője. — Az utolsó szállítmányok így március végén már küldhe- kilójáérí már 25 forintot kap- tünk a piacra. Ide majd saláta kerül. A hajtatóházban külön kis bi­rodalom az a rész, ahol a palán­tát, és muskátlik, aszparáguszok és más virágok, dísznövények so­kaságát nevelik. — Cserepes virágot is rendsze­resen küldünk az üzletekbe, név­napokra, különböző ünnepekre r— magyarázza a főkertész. A virágok- állványai alatt több tízezres garmadában már ott so­rakoznak a tápkockák, amelye­ket a paradicsom, a paprika pa­lántázásához használnak fel. Szinte nem is "meglepő, amikor a főkertész azt is elsorolja, hogy a kertészet bevételi terve — a 4600 négyzetméter területű hajta­tóházzal és a tavasszal 6000 négy­zetméter területen hollandi ágyak­kal — az idei évre kereken.egy­millió forint. Egy évvel ezelőtt még csak ki­alakulóban voltak a hajtatóház körvonalai. A szövetkezet építő­brigádja a legnagyobb hidegben is szerelte a vasvázat, cipelte, és szerelte be a súlyos fűtőtesteket, a patronáló Budapesti Hőerőmű szerelői a kazánházakat, a fűtő­A cserepes virágok is állandó gondozást kívánnak. szonyoknak átellenben ketten ásóznak. Saláta, paradicsom, és paprika palántázásához készítik a talajt. — Most került ki innen a pap­rika, eddig abból is szállítottunk Pestre, piacra ... — Mennyit? — Mintegy tizenöt mázsát — tunk. Április végétől .már ismét rendszert szerelték. Már akkor is tudunk küldeni a piacra. emlegették, milyen allando pemz­__Hogyan? forrása lesz majd a szovetkezet­— Tápkoekában előneveljük a r‘e*c' , > , . palántát és akkor ültetjük a vég- f Most pedig az évi egymillió fo- leges helyre, amikor már virá- rintos terv szerint a kurdi szö­gezni kezd. Tizennyolcezer tő vetkezet kertészete 30 melegagya paprika mellett ültetünk még apénznek. 50 000 tő salátát és tízezer tő pa- Bognár—Erb Sálózzák a szegfűt ÉRTESÍTÉS! Értesítjük a lakosságot, hogy o szekszárdi fürdő 1964. I. 17-től újra üzemel. Uj nyitva tartás: Thermál-fürdő nők részére Hétfő, szerda, péntek: 9—19.30-ig Thermál-fürdő férfiak részére: Kedd, csütörtök, szombat: 9—19,30-ig. Vasárnap: 8—12-ig Jegykiadás hétköznap: 9—19-ig Vasárnap: 8—11-ig. Kád- és zuhanyfürdőt mindennap férfiak és nők egyaránt igénybe vehetik. Gyógykezelés SZTK-alapon igénybe vehető. _____________Vezetőség.________(77) [ ... Apróhirdetések... Az apróhirdetés díja; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap' és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. 6 q moharmogot vennénk ármegjelölés­sel. Rákóczi Mg. Tsz. Gerjen. (90) Szekszárd Városi Tanács VB. kertészeti részlege férfi virág kertész technikust keres parképítő munkakörbe. Jelentkezés: Szek­szárd, Városi Tanács kertészeti részlegé­nél. Felvétel esetén az útiköltséget meg­térítjük. A ^ (73) A DÉDÁSZ Szekszárdi üzemvezetősége értesíti fogyasztóit, hogy f. hó. 19-én 7 árától 10 óráig áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: Hunyadi utca, Tárcsái utca, Keselyűs! út. Béke telep. Északi Kertváros, és Bor­kombinát. (64) Eladó 20 db igásfő. Érdeklődni Kossuth Tsz. Kéty. (87) Uj családi ház eladó. Boayhád, Er­kel ‘Ferenc 20. Újtelep. (84) Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy családi házának építéséről, átalakításá­ról idejében gondoskodjon és forduljon bizalommal a Szekszárdi Építőipar» Szö­vetkezethez, írásban, vagy telefonon. Szövetkezetünk a tervezéstől a kulcs­átadásig családi házak építését vállalja, olcsón, rövid határidővel. Villany, víz­vezeték szerelését, javítását, továbbá bármilyen természetű bádogos-,, asztalos-, bognár-, kovács-, üveges- és képkeretező­munkákat is vállalunk. Uj cserépkályhá- kot . készítünk, régieket átrakjuk, meg­javítjuk. Megrendeléseket óz alábbi cím­re kérjük: Építőipari Ktsz Szekszárd. Rákóczi u. Í5. sz, Telefoni 23—57» (99) Tavaszi, nyári ruháit ^ MOST TISZTÍTTASSA, FESTESSE! 8—10 nap alatt elkészítjük. Ha most beadja, a tavaszi hosszú várakozási időt elke­rüli. Szekszárdi Patyolat (36) Hirdessen, a Tolna megyei Népújságban! Gyalupadot, asztalos-szerszámokat ke­resünk megvételre. Szekszárdi Fodrász Szövetkezeti, Mártírok tere 14. (93) Értesítjük a járás lakosságát, hogy bonyhádi női fodrász-részlegünkben szak­képzett pedikűrös kezdte meg működését. Bonyhádi Ruházati Ktsz. (911 Házhely (szépfekvésű) sürgősen eladó.. Szekszárd, Kadarka 66. (Szombat, va­sárnap). (86) 650 öl szőlő, présházzal, felszereléssel* szobával, kúttal eladó Bonyhádon, Bar* tók B. u. 8/a alatt. Érdeklődni: Komló 5, Iskola a. 35. (68) Szekszárd város területén 1000 négy« szögölig kertet bérelnék, Cím: Szek­szárdi Hirdetőben. . (72) Oly ásd, terjeszd A TOLNA MEGYEI Népúj s ágot! AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A szekszárdi, malom február 1-i belépéssel felvételre ke­res 2 fő segédmunkást Jelentkezés a malomban. ___________ (92) A Tolna megyei Tanácsi j Építőipari Vállalat felvesz j kőműves, ács, műköves, asz- 1 talos, épületlakatos, villany- szerelő, vasbetonszerelő, bá- 1 dögös, kövező-útburkoló, hő- ! és vízszigetelő, üveges szak- : munkásokat, betanított mun­kásokat, segédmunkásokat, kubikosokat, ipari tanulókat és átképzősöket. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán írás­ban vagy személyesen. Szét­szórd, Keselyüsi út 6. sz. alatt. Építésvezetőségeken: Szekszárd, Várköz, Szek­szárd, Toldi u., Paks, Dózsa u. 62., Dombóvár, Erzsébet u. 134., Tamási, Vöröshad­sereg u. 32.. Bonyhád, Gyár u. 2. (82)

Next

/
Oldalképek
Tartalom