Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-04 / 2. szám

>64. január 4. T01,MA MEGYEI KÉPŰJSAG 3 Johnson távirata ttruscsovhoz és ßrezsnif övhez Moszkva, (TASZSZ). A Pravda >énteki számában közölte azt a áviratot, amelyet Johnson, az Egyesült Államok elnöke inté- ;ett Nyikita Hruscsovhoz és Leo- lyid Brezsnyevhez. Az elmúlt év jelentős előre- íaladást hozott az emberi tevé- cenység számos területén. Mind- iz azonban, amit a vegyész a la- >oratóriumban, a tudós az űr- cutatásban és az agronómus a iöldeken végez hiábavalónak bi­zonyul, ha mi nem tanulunk neg békében élni egymással i semmilyen műszaki eredmény iem hasonlítható össze az olyan politikai eredménnyel, amely igazságos békét hoz az emberi­ségnek. ) Az amerikai nép és kormánya az új évben a béke megerősíté­sét tűzte ki legfőbb céljának. Személyesen én magam minden népek közötti jobb kutatásának fogom erőmet a megértés szentelni. „Békét a földön a jóakaratú embereknek” — e gondolat nem lehet illúzió. Valóságra kell vál­tanunk azt. Elmúlt ae az idő, amikor csak beszéltek a békéről. 1964. legyen az az esztendő, amelyben további lépéseket te­szünk e cél felé. Ezt szem előtt tartva arra törekszem majd, hogy tovább javuljanak orszá­gaink kapcsolatai. A béke sorsa és milliók reménysége van a mi kezünkben. Hőn remélem, hogy méltók lehetünk erre a bizalom­ra. Az amerikai nép és a magam nevében szívélyes üdvözletemet és újévi jókívánságaimat ' kül­döm Önöknek, családjuknak és a Szovjetunió népeinek. Megkezdték az EiSSZ-axékháx bővítését New York (AFP). Az új évvel megkezdődtek az ENSZ-Bzékház bővítésének munkálatai. A köz­gyűlés termében — minden eset­re — százharminc ország számá­ra teremtenek helyet. Eddig a 113 tagállam már csak szűkösen fért el. A bővítéssel együtt csökken­tik a küldöttségek férőhelyét: az eddigi tíz helyett a közgyűlési te­remben minden országnak csak hat küldötte foglalhat helyet. A bizottsági termekben viszont növelik a küldöttek számára biz­tosított helyek számát és csök­kentik a sajtó képviseletét. A köz­gyűlési teremben elektromos sza­vazatszámláló berendezést szerel­nek fel. A munkálatokat az ENSZ-közgyűlés 1964. évi'üléssza- i káig befejezik. A Pravda vezércikke a békéért teendő újabb erőfeszítésekről Moszkva (TASZSZ). A Pravda I szántan fel kell lépni az impe- pénteki számának vezércikke „A j rialistáknak és gyarmatosítóknak népek nemes feladata” címmel1 a népek önrendelkezési joga el- azokkal az újabb erőfeszítések- j len irányuló merényleteivel szem­kel foglalkozik, amelyeket a bé- | ben. ke érdekében kell tenni. Emlé­keztet arra, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa legutóbbi ülés­szakán hozott határozatában csők. kentette a szovjet katonai kiadá­sokat, majd így folytatja: A Szovjetunió felszólítja a töb­bi államot, járjanak el hasonló­képpen a fegyverkezési hajsza csökkentése érdekében. A Szovjetunió pontos és világos programot terjesztett elő, amely megmutatja a békéhez vezető utat. E programot újból kifejtet­te. .N. Sz. Hruscsov újévi nyilat­kozataiban és üzeneteiben, ame­lyek világszerte nagy visszhangot keltettek. Mindenki meggyőződ­het, hogy ez a program összhang­ban áll a népek érdekeivel, s az emberiség sorsáért érzett aggoda­lom hatja át. A vezércikk hangsúlyozza, hogy a két társadalmi és politikai rendszer fennállása esetén csak a békés együttélés politikája az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy valóban békében élhessünk. „Ha a békés együttélés felborulna, ak­kor a háborús összeütközéstől mind a két rendszer szenvedne. Természetesen meggyőződésünk, hogy az emberiség azért fennma­radna: rendszerünk, a szocialista rendszer bármely esetben tovább élne. De azért mégsem akarjuk jövőnket az emberi kultúra rom> — Az új esztendő beköszöntése előtti napokban békés nyilatkoza­tok hangzottak el Washingtonban, Londonban, sőt Bonnban is. A szovjet közvélemény örömmel üd­vözli a békére szólító megnyilat­kozásokat és reméli, hogy a nyu­gati kormányok e kijelentéseket gyakorlati tettekkel támasztják LemoRdstt a kambodzsai kormány Pnom Penh (AP). Norodom Kantol herceg, kambodzsai mi­niszterelnök pénteken benyújtot­ta kormánya lemondását Noro­dom Szihanuk államfőnek, aki egyelőre nem volt hajlandó azt elfogadni. Az államfő hivatala közlemény ben indokolta meg, miért nem fo­gadták el a kormány lemondását. Eszerint a kormány lemondása nem volna célszerű most, amikor az országban több fontos gazda­sági és pénzügyi intézkedést kí­vánnak tenni, s a közeljövőben Hruscsov Lengyelországban Varsó, (MTI). A pénteki len- nemzetközi politika fontos kírdé- gyel lapok az első oldalon szá- seiről. mólnak be Hruscsov lengyelor­szági látogatásáról. Bár a szov­jet kormányfő .néhánynapos len­gyelországi tartózkodása nem hivatalos jellegű, valószínű, hogy ezalatt közvetlen eszmecserére kerül sor a lengyel vezetőkkel a lengyel—szovjet barátság és a A lengyel nép nagy érdeklő­déssel kíséri az utazást, amely a lengyel—szovjet barátság fontos eseménye, s alig néhány nappal követi a „Barátság” olajvezeték 675 kilométeres lengyel szaka­szának ünnepélyes átadását, a két ország gazdasági kapcsolatai fejlődésének jelentős állomását. Az angol köztisztviselők szövetségének kérése a pénzügyin niszíerhez London, (MTI): Veszedelmes zendülés fenyeget az angol kor­mány adminisztratív fellegvárá­ban, a fél millió főnyi köztiszt­viselői karban, amely nem haj­landó elfogadni a miniszter 3—3.5 százalékos fizetésemelési határát. A köztisztviselők szövetsége vezetőségének küldöttsége felke­reste Maudling pénzügyminisztert és kérte: engedélyezzen hosszú- lejáratú egyezményt jelentékeny fizetésemelésről és munkaidő­rövidítésről. A követelés igen kínos hely­zetbe hozza az angol kormányt, amely a fizetések rögzítését tart­ja gazdasági politikája alapjának és ennek megszegése választások közeledtével messzemenő követ­kezményekkel járó súlyos poli­tikai vereséget jelentene számára. A pénzügyminiszter nem adott határozott választ a követelésre, csupán azt ígérte meg, hogy a közeljövőben dönt. Bonn még nem tekinti lezártnak az Árgoud-ügyet majd alá a feszültség enyhítése külföldi áUamférfi érkezik erdekeben — írja befejezésül a Pravda. 1 hivatalos latogatasra az országba. Ciprus panaszt emelt Törökország ellen a Biztonsági Tanácsban New York (Reuter, AP). A hír- ] tanács készenlétben lenne, és ügynökségi jelentések szerint ; szükség esetén rövid idő alatt ösz­Rosszidesz, Ciprus ENSZ-képvi- selője csütörtökön kérte, hogy hívják össze a Biztonsági Taná­csot a ciprusi helyzet megvitatá­sára. Nem sokkal később azonban a ciprusi ENSZ-delegátus beje­lentette, nem ragaszkodik az ülés pénteki megtartásához, A TASZSZ-hírügynökség nicosiai tudósítói már csütörtök délutáni jelentésükben felhívták arra a fi­gyelmet, hogy a NATO egyre na­gyobb nyomást gyakorol Ciprusra, jaira építeni, olyan áron, amely el akarja tántorítani attól a szán emberéletek millióinak megsem- ’ ' * “ ' misülésével járna”. A Pravda hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió a békés együttélés le­nini politikájához híven változat­lanul élen jár a termonukleáris háború veszélyének kiküszöbölé­séért folyó harcban. — Állhatatosan arra kell töre­kedni — folytatja a lap —, hogy kiharcoljuk a termonukleáris fegyverek eltiltását, az államok fegyveres erőinek, a katonai ki­adások színvonalának csökkenté­sét, a NATO és a Varsói Szerző­dés közötti megnemtámadási egyezmény megkötését, a nukleá­ris fegyverek további elterjedésé­nek megakadályozására irányuló egyezmény létrehozását, atom­fegyvermentes övezetek megte­remtését, az idegen területeken ál­lomásozó külföldi csapatok lét­számának csökkentését. — A béke megszilárdításának fontos feltétele a második világ­háború maradványainak felszá­molása, a békeszerződés megköté­se a két német állammal, és a nyugat-berlini helyzet rendezése. Ez 1964. egyik elsőrendű feladata. A cikk megállapítja, hogy a bé­ke megszilárdítása érdekében el­dékától, hogy kérje az ENSZ közbelépését. Az ENSZ szóvivője ezt köve­tően közölte, hogy Rosszidesz egyáltalán nem vonta vissza a Biztonsági Tanács összehívására vonatkozó kérését, hanem csupán a pénteki ülés megtartásától állt el, mert újabb utasításokat ka­pott Makariosz elnöktől. Rosszidesz levélben fordult a Biztonsági Tanács elnökéhez és ebben panaszt emelt Törökország ellen. A ciprusi ENSZ-delegátüs rö­vid sajtóértekezletén ismertette az újságírókkal levele tartalmát. E levélben Ciprus azzal vádolja Tö­rökországot, hogy veszélyezteti a sziget területi egységét és Ciprus kettéosztására törekedik. A cip­rusi kormány azt óhajtja, hogy a Biztonsági Tanács a kellő időbén garantálja: nem kerül sor az or­szág kettéosztására. A ciprusiak többsége sohasem egyeznék bele ilyen cselekedetbe. A kettéosztás nemcsak Ciprus területi integritá­sát fenyegeti, hanem a Közel-Ke­let békéjét is. A Biztonsági Tanács összehívá­sáról szólva Rosszidesz elmondot­ta, kormánya azt szeretné, ha a szeülne. A ciprusi küldött jelezte, hogy kormánya azért nem ra­gaszkodik a pénteki üléshez, mert azóta döntés született a londoni értekezlet megtartásáról. Az AFP értesülése szerint Kü- csük ciprusi alelnök, a török ki­sebbség vezetője U Thant ENSZ- főtitkárhoz intézett levelet, is­mertette álláspontját a szigeten lezajlott eseményekről. A levél tartalmát nem hozták nyilvános­ságra. Bonn, (MTI). — Az Argoud ügyet a kormány olyan elszige­telt eseménynek tekinti, amelyet külön kell tisztázni és lezárni és amely remélhetőleg nem fog kihatni a nyugatnémet—francia kapcsolatok egészére — jelen­tette ki pénteken Von Hase ál­lamtitkár, a bonni kormány saj­tófőnöke. Az államtitkár közölte, hogy a bonni kormány rövidesen vá­laszol majd az Argoud vissza­szolgáltatását megtagadó francia jegyzékre és jövő kedden tájé­koztatja a parlament, külügyi bi­zottságát is az ügy fej lemén vei­ről. A nyugatnémet sajtó továbbra is vezető helyen foglalkozik az Argoud-üggyel. A kormánypárti Rheinische Poet azt írja, hogy a francia vá­lasz éles hangneme megütközést keltett bonni kormánykörökben és a francia jegyzék teljes szö­vegét azért nem hozzák nyilvá­nosságra, mert nem akarják még nagyobb megterhelésnek kitenni a francia—nyugatnémet kapcso­latokat. A szociáldemokrata párt beje­lentette, hogy szükség esetép interpelláció útján is kikénysze­ríti, hogy a parlament külön fog­lalkozzék még az Argoud-üggyel. Bonnban cáfolják Adenauer párizsi meghívását A CDU parlamenti frakciójá­nak szóvivője pénteken határo­zottan megcáfolta azokat a pári­zsi jelentéseket, amelyek szerint De Gaulle meghívta Adenauert Párizsba. A szóvivő szerint ezek a jelentések félreértésen alapul­nak amelyekre az adott okot, hogy De Gaulle levelet intézett Adehauerhoz és ebben az újévi jókívánságait tolmácsolta. A le­vél azonban nem tartalmazott semmiféle meghívást. Párizs és Bonn viszonya kényes szakaszhoz érkezett Párizs (MTI). Az Argoud-ügy körüli diplomáciai bonyodalom újabb feszültséget idézett elő Pá­rizs és Bonn között. A francia kormány jegyzékét — amelyben Ma indul a pápa szentföldi zarándokútjára Vatikánváros (AP, Reuter). VI. Pál pápa, a katolikus egyház feje, szombaton útnak indul, hogy fel­keresse azokat a helyeket, ahol a keresztény tanítások szerint Krisz­tus született, élt és meghalt. Az úgynevezett Szentföldre teendő zarándokút példa nélkül áll a ka­tolikus egyház történetében: VI. Pál az első, az eddigi 262 kato­likus egyházfő közül, aki Palesz­tinába látogat. Az utazás ezen­kívül még több szempontból is ér­dekes: először fordul elő, hogy egy katolikus egyházfő repülő­gépre ül. Százötven év óta ez az első példa arra, hogy a pápa el­hagyja Olaszországot (1809-ben Napoleon fogolyként szállította Grenoble-ba VII. Piust), s minden valószínűség szerint ez a leghosz- szabb távú pápai utazás a római katolikus egyház csaknem kétezer éves történetében. Rómában az utolsó ellenőrző re­pülésre készítik elő a DC—8 típu­sú, új sugárhajtású repülőgépet, amely a pápát, Cicognani, Tisse- rant és Testa bírosokat, és a mint­egy harminc tagú kíséret többi tagját szombaton Ammanba szál­lítja. Innen a pápa gépkocsival Jeruzsálembe hajt, hogy imádkoz­zon ott, ahol Krisztust a Biblia szerint megfeszítették. A pápa Jeruzsálemben találkozik Athena- gorasz konstantinápolyi pátriár­kával. Ez lesz a két keresztény egyház vezetői közötti első talál­kozó 1438 óta, amikor IV. Jenő pápa és II. József konstanti­nápolyi pátriárka utoljára kísé­relték meg áthidalni a XI. század­ban bekövetkezett egyházszaka­dást. Vasárnap VI. Pál pápa Na- zarethbe, hétfőn pedig Betlehem­be, Krisztus bibliai szülővárosába látogat. A tervek szerint VI. Pál gépe szombaton, 12.50 órakor érkezik az ammani repülőtérre, ahol Husz- szein jordániai király köszönti majd a katolikus egyházfőt, megtagadja Bonn kérelmét Ar­goud kiadatására vonatkozólag — Párizsban nem hozták nyilvános­ságra, jólértesült körökben azon­ban úgy tudják, hogy a francia válasz hangja szokatlanul éles. A francia kormány nemcsak vissza­utasítja az elítélt OAS-vezető ki- ádatását, hanem szemére veti a nyugatnémet kormánynak, hogv a francia hatóságok ismételt fel­hívása ellenére hosszú ideig meg­tűrte területén Argoud-t, aki az NSZK-ból folytatta összeesküvő tevékenységét. A francia lapok rámutatnak: az Argoud-ügy csak egy láncszem a francia—nyugatnémet együttmű­ködési egyezmény hatástalansá­gát bizonyító esemény-sorozatban.- Az Adenauer és De Gaulle között fennállt harmóniát — írja a Com. bat —, a kötek'-'dás s^eJl^mc vál­totta fel. Az Argoud-ügy olyan súlyos, hogy Efhard jónak látta Washingtont bevonni a nyugat­európai közös mezőgazdasági piac tanulmányozásába, holott kézen­fekvő volt, hogy ezzel. a leg­nagyobb mértékben felingerli De Gaulle-t. A Le Monde a nemzetközi po­litika 1964. évi kilátásait latolgat­va arra a következtetésre jut, hogy Párizs és Bonn viszonya ké­nyes szakaszhoz érkezett, aminels előjelei máris mutatkoznak*

Next

/
Oldalképek
Tartalom