Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

10 fOtitta MEGYEI fffiPfJJSÄÖ 1963. leeemíef I; mmhhmmbmá A MAGYAR St0Cf Äl í5TA ,MUMKÄVfA K f TOLHA MUVtrílZOÍTSÁGA f S A MtGHÍ- TA>ÍI( S UPIl Megszületett az első terv idegen égitestek „hasznosítására Megszületett ae első részlete­sen kidolgozott terv idegen égi­testek hasznosítására. Amint ifj. Bartha Lajos, az Uránia" csillagvizsgáló munka­társa elmondotta, nemrég D. Cole angol, űrhajózási szakértő felelevenítette és konkrét tervek Tormájába öntötte a nagy orosz tudós, Ciolkovszkij régi gondola­tát: űrállomássá kell berendezni néhányat azok közül az apró bolygók közül, amelyek a Mars és a Venus között „hiányzó"’ bolygó helyén több százezer, sőt esetleg több millió számra kerin­genek a naprendszer térségében. Eddig egy-egy. űrállomás kiala­kítását úgy képzelték, hogy min­den egyes alkatrészt külön-külön küldenék'fél a meghatározott pá­lyára és kint az űrben szerelnék össze. Érthetően nehéz a feladat, hiszen rengeteg, a Földön előre elkészített lakóépületet, raktárát és kütatóhelyiséget kellene egyenként fellőni, nem is szólva a személyzetről, az élelmiszer- és üzemanyagkészletről, a tarta­lékrakétákról' és a töméntelen műszerről'.' É2zel szemben, ha az űrállomást például a mindössze 22 kilométer hosszú, 7 kilométer vastag Eroson építenék fel, a kis­bolygó természetes, vagy mester­ségesen kivájt űregeiben lehetne elhelyezni a „munkásszállásokat” a laboratóriumokat, a raktára­kat. stb. Még a Vizet sem kel­lene a Földről szállítani, mert a helyszínen lehetne kitermelni a kisbolygó kőzeteibe zárt .szerke­zeti vizet, mint ahogyan más cé­lokra is fel lehetne használni az ott kibányászható nyersanyago­kat. Az ilyen apró kisbolygók pá­lyáját szükség esetén meg Is le­hetne változtatni. így megfele­lően beirányzott rakétákkal pél­dául az Erőst aránylag lps energia felhasználása árán a Nap körül keringő bolygóból akár a Föld félig természetes, félig mes­terséges bolygójává is át lehetne alakítani. Valóság lesz-e a tervből, még kérdés, hiszen rendkívüli nehéz­ségek leküzdését igényli. Elvileg azonban nem megoldhatatlan, sőt a tudomány és a technika-'roha­mos fejlődésének korában még gyakorlatilag sem minősíthető megvalösíthatatlannak. Ellesett beszélgetés a becsületes megtalálóról Megyei ankét a szakember- és szakmunkásképzésről Ankétot rendezett pénteken a Hazafias Népfront és a palánki mezőgazdasági technikum Szek- szárdon a megye szakmunkás- és szakemberképzésének helyzetéről. Az ankéton mintegy 100 tanár és oktatással foglalkozó állami gaz­dasági és termelőszövetkezeti ve­zető vett részt. Ott volt a tanács­kozáson dr. Nagy József, a bu­dapesti tanárképző intézet tanára, Bárd Flórián, a megyei tanács művelődési osztályvezető helyet­tese, Mártonfay Dénes, a palánki technikum Igazgatója, Kürti Im- réné és Deli Gyula tanárok, az országos levelező központ képvi­seletében, Kiss László, a palánki ífechhikürti levelező tagozatának vezetője, Kiss Pál, a Hazafias Népfront megyei elnökségének és Pintár Antal, áz SZMT képvisele­tében. Az ankéton dr. Nagy Jó­zsef vitaindító beszédében a fel­nőttoktatás módszertani kérdései­vel foglalkozott. Az előadás után az ankét részt­vevői három csoportbaft folytat­ták munkájukat, hbgy az egyes szakterületek problémáit alapo­sabban megvitathassák. A taná­rok részére a palánki technikum­ban mintaórákat mutattak be. Két fiatalasszony — nyilván barátnők — magukba feledkezve beszélgetnek a szekszárdi korzón. — Képzeld, milyen szerencsém volt. Megkerült az elvesztett pénztárcám, — mondja az egyik. — Persze pénz nélkül küldte vissza: a becsületes megtaláló, — így a másik. — Tévedsz.. A pénztárcával együtt hiány nélkül kaptam Vissza az elvesztett ötszáz íorin-- tot is. — Ne mond! Szinte hihetetlen. — Pedig így van, ahogy mon­dom. — Ne idegesíts. Beszélj, hol ta­lálták: meg és hogyan sikerült visszakapnod? — Ne idegeskedj és várd meg a végét. Mint mondjam, magam sem tudtam, hol keressem. Az­nap, amikor az eset történt, be­vásároltam, s több helyen meg­fordultam. Mielőtt a férjemmel moziba mentünk, elfelejtettem pénztárcámból a megmaradt öt­száz forintot kitenni, s a moziba is magammal vittem. Valószínű­leg a zsebkendőmmel együtt ránthattam ki a pénztárcát, kézi­táskámból. Őszintén szólva, ma­gam sem bíztam, hogy a pénze­met valaha viszont látom, de harmadnap még utolsó kísérlet­képpen elmentem a mozipénztár­hoz, jelentettem az esetet. És képzeld, nem akartam hinni, hogy jól hallok, amikor a mozi- iizem vezetője Gombor Sándorné Esze Tamás utcai lakos nevét említette, aki a mozi pénztárá- : nál bejelentette, hogy egy pénz­tárcát talált, ötszáz forinttal. — No, ez igazán nagyon izgal­mas. Mond csak tovább. — Felkerestem a becsületes megtalálót. Először alaposan ki­kérdezett, milyen volt a pénztár­ca? Mennyi pénz volt benne? Mint kiderült, valóban az én el- | vesztett pénztárcámat találta meg, de mint mondta, pillanat­nyilag a pénztárcát szolgáltat­hatja vissza, a pénzt csak más­nap. — No ugye, a pénz mór nem Volt meg. Időközben elköltötte. — Ismét tévedsz. A pénzt nem költötte el, hanem,.« — Hanem? — A takarékba, betétkönyvbe helyezte el. hogy ne tegye ki ma­gát kísértésnek, s bármikor je­lentkezik a gazdája, hiánytalanul visszaszolgáltathassa. — Hogy milyen szerencsés vagy, ha nem te meséled, el sem hiszem, hogy vannak • ilyen véletlenek, és ilyeft becsületes megtalálók. Pozsonyi Ignácné Repülőszerencsétlenség Kanadában — 118 halott Montreál (MTI). A montreali repülőtérről az esti órákban szakadó esőbeft fel­szállt egy DC—8 típusú utas- szállító repülőgép, hogy utasait Torontóba szállítsa. Alig hat perccel az indulás után a környék lakói nagy­erejű robbanásra figyeltek fel. A lezuhant, és hatalmas lánggal lobogó gép roncsát két órán át nem lehetett megközelíteni. Az időközben kiérkezett mentő­osztagok és a vizsgálóbizottság megállapította, hogy a repülő­gép fedélzetén tartózkodó 118 személy közül senki sem maradt életben. A szerencsétlenség okát még nem tudták megállapítani. ADALÉK AZ Gyerekkoromban a lányok Courts-Mahler regényeit olvasták. A könyvek tarka borító­lapján , borbélyláblák- ra emlékeztető gró­fok hajoltak elárvult cselédlányok fölébe, mert lehetett-e eb­ben az időben más dolga egy grófnak? Courts-Mahler iv- mantika-pótszere per­sze már ekkor is megromlott, s úgy tűnt, mint amit a régmúltból felejtet­tek itt. Nem tudom, meny­nyiben tartozik az Írod Imi műveltség­hez, de mindig úgy képzeltem, hogy a mi Beniczkynénk kor- társa volt, aki csak serdülő lányoknak köszönhette gyanús halhatatlanságát.. Még az a romantika is, amelyet — monjuk Dumas neve fém­jelez, a kalandra épül. csak másod­sorban az irodalom­ra, s maradandósága is egy bizonyos ifjú és lelkes korosztály érdeme. De hol van Dumastól Courts- Mahler, ez a mesz- sze múltba süllyedt úrhölgy, aki arra tet­te fel életét, hogy minden grófnak ki­utaljon egy elárvult cselédlányt? Á látszat • néha megtéveszt. Meglepőd­ve olvasom a német íróllexikonbanfVo'Jcs- vérlag Weimar, 1963), hogy . Hedwig Courts- Mahler, született Mah­ler, 1950 november 26-án halt meg Te- gernseeben. Kortár­sunk volt — nem le­het betelni a csodál­kozással, s élete utolsó éveiig lanka­datlanul írta műveit. Szorgalmas volt, és termékeny: egy-egy szerencsés esztendő­ben, amilyen 1920 is bolt, 14 regényt írt, egyenként átlag 300 oldal terjedelemben! A legendásan termé­keny Balzac, vagy Jókaink igazán ta­nulhatott volna tóle! Az olvasók méltá­nyolták is ezt a szor­galmat. Az irodalom- tudomány tudni véli, hogy 207 könyvéből 1955-ig 30 millió pél­dány fogyott el. A ,.Szabadíts meg” cí­mű könyv 500 000 vásárlóra talált, at „Akarlak” című re­gényéből több min1 pgv millió fogvott A Uxikoh „Kitsch- Schrifts*ell"riiinek ti tulálja Courts-Ma­hlert, amit aponyva­Novetnber í3-én Szekszárdon megnyílt a küHúrcikk-kiállitás, mely- lyel egybekötve a játékbolt is bemutatta új játékait. A kiállítás anyaga kozmetikai cikkfekből, kerámia tárgyakból, játékokból és Írószerekből tevődött össze. Az ízléses, szépen megrendezett kiállí­tásnak sok látogatója volt. yjr. alacsonyra észül a ereskedelem Már csak néhány hét választ el bennünket karácsonytól. Az ün­nep közeledése mindenekelőtt a kereskedelmi szerveknek jelent nagy gondot. A minap a megyei tanács kereskedelmi osztályán el­mondották: jobb lesz az áruellá­tás, mint tavaly. Körülbelül 800 mázsa szalon­cukrot hoznak forgalomba a me­gye üzleteiben. Ez nem nagyobb a tavaly forgalomba hozott meny- nyiségnél, de ha figyelembe vesz- szük, hogy a múlt évben sem fo­gyott el, joggal remélhetjük, hogy az idén is elég lesz a szaloncukor. A karácsonyfadísz jóval több lesz a tavalyinál, és bővül a vá­laszték is. 29 000 méter fenyőfa kerül a piacokra a következő he- 1 tekben. Ez a mennyiség 20 száza­lékkal több a tavalyinál. A ki- 1 vánságnak megfelelően kevesebb | lesz a nagyméretű fenyőfa, ugyanakkor növekszik a 100—150 centis fenyőfák aránya. Tavaly kevés déligyümölcs volt az üzletekben. Az idén jobb lesz az ellátás, a forgalomba kerülő mennyiség 50 százalékkal növek­szik. Narancsból 13—14 vagonnal kap a megye. Füge tavaly kará­csony előtt nem volt az üzletek­ben, az idén gz is lesz, ugyanak­kor jóval több lesz az alma is. író elég pontatlanul ad vissza. A nyugat­német olvasók azon­ban úgy látszik, nem sokat törődnek az esztétikával, mert Kitsch, vagy-“ nem Kitsch, ma is olvas­sák. Az, hogy egy nép milyen írókat zár a szívébe, azt is ki­fejezi, mennyire ér­tékeli önmagát. A lexikon tanúsága sze­rint Nyugat-Német- országban ma is sorra jelennek m.eg, nagy példám i szám­ban, Courts-Mahler regényei, nem egy képeslap pedig — nyilván az olvasók kérésére — folytatá­sokban közli ezeket a régi ócskaságokat. Könuvéhséqről. nagy pé'dá’V's-ámokrói mi is beszélhetünk, s az UNESCO-stotisztkák is mutatják, hogy Magyarországon napi szükséglet lett a könyv. Legfeljebb any ■ ni ti a különbsón a nyu­gatnémetekkel szem­ben. hami Courts- Mahler helyett má­sokat választottunk magunknak a mai " 'met irodalomból Például Thomas Mannt. (cs) — Ugyelétes orvoS vasárnap: dr. Jakus; Magdalba, .fizekszárd, Rákóczi u, 4S..J . — Megjutalmazták a Bikács- győrmajori gyermekek, megmen- tőit. Az ÁlÍa_miT3iétosító és a me­gyei tűzoltópargincsnokság Rupl Jánosnénak .elismerő oklevelet és értékes tárgyjutalmat, Bonnyai Józsefnének pétiig elismerő okle­velet adott át szombaton, ^amiért az égő lakásból kimentették az IllyéS-gyerekeket. ' " — Teljesítette egész évi export tervét a Dombóvári Vasipari Ktsz. A szövetkezet 60 tonna drótfonatot készített exportra. ! — Indiai rézvázák, román nép­művészeti cikkek, cseh bizsuk érkeztek a szekszárdi óra- és ék­szerboltba. Az ünnepi vásárra, 1 többek között, 80 000 feyint-értékű , arany és ékszerárut. is. forgalom­ba hoznak. I — 3000 újítást vezettek be a megye üzemeiben 1948, az újító­mozgalom kézdéte óta. A 15 éves mozgalom legérdekesebb újításait mutatja be az SZMT deóerriber 9-én nyíló kiállítása a szekszárdi múzeumban.. •' 5 . — Megjelent a háziipari szö­vetkezetek lapja, a Népművészet- Háziipar november—decemberi száma. A kiadvány sokoldalúan elemzi és mutatja bé a szövetke­zetek munkáját, . ... . ! — A Televízió műsora: 9.45: Szomszédok. (Televízió-bábjáték, ism). 10.20: - Copperfield .Dávid. (Magyarul beszélő angol film). 10.55: Fiatal szólisták koncé: tje. 11.45: Négyszemközt a műalkotás­sal. 17.10: Mezőgazdasági, szak- filmműsor. 17.40: A Magyar Hir­dető műsora. 17.50; JMAFC—Bp. Honvéd kosárlabda népköztársa­sági kupa döntő mérkőzés. 19 20: Esti beszélgetés. 19.30: Tv-híradó, 18.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Vasárnapi vers. 20.10: Va­lahol Európában. (Magyar film). 21.45: Egy kis könnyűzene. 22.05; Telesport. 22.25: Hírek, a tv- híradó (ism). jams ^ Szeles, ködös idő Várható időjárás ma estig: vá tozó mennyiségű felhőzet csapi dék nélkül. Megélénkülő délkei« ti szél,' többfelé reggeli és dél előtti , köd. Várható legmagasab nappali hőmérséklet 4—7 fok ke zött. TOLNA MEGYEI NEPCIISAG A Magyar Szocialista Munkáspárt folnu megyei Bizottsága és a- Megyei Tanács lapjo Főszerkesztő: Petrits Ferenc <ladja a Népújsáa Lapkiadó Vállalata Fe'elős kiadó Oirbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd Mártírok tere 15—1?. Telefon Szerkesztőség. 20—11 Kiadóhivatal- 20—10 KészO» a Szekszárdi N/orrdóban Széchényi utco *o. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető’ Szél* István Terjeszti o Magyar hosto oflzethető a hely» pertr mátoknál és Előfizetés: díj égy hónapra 12 Fi Index-szám: 25 069.

Next

/
Oldalképek
Tartalom