Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

f A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG ULTURALIS MELLÉKLETE Egy kasszafúrás története A jó múltkorában otthon törökülésben a szőnyegre teleped- talanság történt velem, s abban a jártam. Valami ügyes-ba- tem, onnan pislogtam a mackóra, percben gyilkolni is képes lettem jós dolog miatt a tanácsházán is Közben azért, saját lelkiismere- volna. megfordultam, s miközben ott be- tem megnyugtatására leemeltem Fehér úr ezzel mit sem törő- szélgettiink, egyszer csak egy néhány kulcsot a karikáról. Az- dött. ötven évét meghazudtoló páncélszekrényen akadt meg a után megropogtattam csontjaimat, fürgeséggel a mackónál termett, szemem. Cltött-kopott volt már a és lassan munkához láttam. Wert- Két kattanás hallatszott és a sarokba állított öreg jószág, és heim-szekrény volt, nem sok re- kulcs eltűnt a zsebében. Majd egyik helyen sebesülés látszott ménnyel dolgoztam. Egyik kulcs csak ezután szólalt meg. rajta. Alaposan szemügyre vet- bele se ment a zárba, másik bele- — Marha! öt pengőt se fizetett 1em és csakhamar kiderítettem csúszott ugyan, de alig bírtam volna... ismerem én ezt a mackót, már visszaráncigálni, harmadik úgy régen. elveszett benne, mintha a zsebem- jVí ég fel sem ocsúdtam, oda­Ha emlékezetem nem csal ezer- be tettem volna be. Ennek ellené- *** kintről lépések hallatszot­kilencszáznegyvenegy nyarán tör- re se csüggedtem. Kiválasztottam tak. A mester, a mackónál ter- tént az eset, amelyen ma már még néhány kulcsot, már csak mett újra, és mire az ajtó ki­esek mosolyogni tudok. azért is, ha a mester megérkezik, nyílott, már duruzsoltatta is az Géplakatos tanuló voltam a fa- lássa, bennem megvan a jóakarat, amerikánert. lu leghíresebb mesterénél Fehér Egyekfalvy megállt az ajtóban, urnái, akinek a műhelye közel az Ügy rozsdás, lapos, semmi jót onnan érdeklődött: állomáshoz, a legforgalmasabb nem ígérő kulccsal is meg- — Jónapot! Kinyitják, kérem, helyen épült. Azon az emlékeze- próbálkoztam. Mozgattam, forgat- sikerül? tes délelőttön éppen valami törött tam, és egyszerre csak kellemes — Megfúrjuk, képviselő úr — darálókereket hegesztettünk, ami- kattanás hallatszott: elfordult a válaszolta Fehér készségesen, kor egy sötétkékruhás cifrasujtá- zár! ■ Közben azon ügyeskedett, hogy a sós hajdú megállt a műhelyajtó- Mondhatom, egyéves géplakatos fúrót ne moccantsa el a páncél ban: pályafutásom alatt még nem vol- ajtajától, mert az igaz, kellemet­— Jónapot, mesterek! A kép- tam ilyen büszke. Csak azt saj- *en lenne, ha a gazdának vélet­viselő úr azt üzeni, keressétek fel náltafn, hogy senki nincs a kör- lenül eszébe jutna kinyitni a be- azonnal, mert elvesztette a pán- nyéken, aki tanúja lehetne dicső- zártnak hitt ajtót, célszekrénye kulcsát. ségemnek. A hajlott hátú mester kicsi Eltörtünk öt fúrót, teleraktuk T»., .... ___,»_ i . „ .. ,, szerszámmal az egész szobát. És i áiig hallgatott, azután, mint az behajtóttám a páncél ajtaját, és húsz’1 p^rcceí* WnvUottuk*'a^ulcsf gyakorlati emberhez illik, kije- végignyújtóztam egy kényelmes h“, perccel kinjítottuk aJ^ulcs­lentette: _ fotelben. Nem sokáig pihentem — Megyünk ... Megfúrjuk a azonban, mert Fehér úr hamaro- kasszát! san bekopogtatott: - < A hajdú ebben megnyugodva elporoszkált a szemközti kocsma irányába, Fehér úr pedig szólt hozzám: csal a mackót, csekély hatvan pengőért. Már világítottak az ab­lakok az esti szürkületben, ami­kor végre hazafelé indultunk. Én — Alázatosszolgálja! — köszönt mentem elöl, a mester utánam, udvariasan. Majd amikor észre- j)e mintha semmi közünk nem vette, hogy egyedül nekem cí- ienne egymáshoz, egy szót sem , ., mezte a beköszöntőt, tüstént más- váltottunk. Jó fele útján járhat­- Szedjed a kulcsokat, eridj! képp kezdte: - Hát te. a fene a tunk már, amikor végre az öreg Negyedóra múlva én is ott leszek, kis bokádat, miért nem csinálsz beszélni kezdett: Vitázni nem volt tanácsos, így valamit? hát elindultam a kisebb koszorú­Meg kell tanulnod ezt is Elegáns mozdulattal emelked- j;arn, ha mester akarsz lenni... -nak is beillő kulcsköteggel a ka- tem fel. A mackóhoz mentem, egy romon a képviselő lakása felé. És mozdulattal kinyitottam ajtaját. v 1 bár cseppet sem siettem tíz perc megdöbbenve nézett alatt megérkeztem a tetthelyre. ,, & ahol a sudár termetű őszülő ha- 'am' lántékú képviselő, Egyekfavy — Mi ez? Egyek István személyesen foga- Színpadias mozdulattal mutat- dott. Amint beléptem a faragott tam a szekrényre: bútorokkal berendezett szobába, _Kinyitottam! m ire... Nagyot sóhajtottam, mondtam magamban egy cifrát, de már a vacsorán járt az eszem. Akkor még nem értettem meg, így akart belőlem embert faragni, a maga mu.1f.ÍLa„„kÖ; A mester abban a pillanatban módján. Ahogy ő is tanulta... Eltörölték a származási kate­gória szerinti felvételt. Az idei közép- és főis­kolai felvéte- ^ leknél a döntő “ érv a felkészült­ség, a tehetség volt. Sok olyan fiatal került az egyetemekre és más főiskolai jellegű intézmé­nyekbe. akik néhány évvel ko­rábban, mert származásukból hátrányba kerültek, nem is gon­dolhattak arra, hogy egyetemi: vagy főiskolai polgár legyen belőlük. És ez így nagyon jó. Nemcsak azért, mert „zöld utat” nyit a tehetségek előtt, hanem azért is, mert lehetővé teszi a parlagon heverő képességek ki- fejlesztését. Hosszú gyakorlat tapasztalata igazolja, hogy az érdeklődés még nem egyenlő a tehetség­gel, az adottsággal. Azt a ké­pességet, hogy egy-egy terüle­ten a tanuló az átlagosnál na­gyobb erőkifejtésre legyen al­kalmas. tartalmas és türelmes nevelés teszi lehetővé. A kezde­teknél még a csodagyerekek esetében sem találkozunk telje­sen kiforrött egyéniségekkel, csak olyanokkal, akiknek az ér­deklődése. figyelme fokozottab­ban fordul különb-különb kér­dések felé. Namármost, az a kérdés: biztosítják-e oktatási intézményeink, hogy a tanuló elmélyültebben foglalkozhassék azzal a tárggyal, ami sokszor csak ösztönösen érdekli. Az ország több középiskolá­jában szerveztek speciális kí­sérleti osztályokat. Vitatható, hogy az ilyesféle elkülönítés minden esetben helyes-e. Egy azonban bizonyos: annyit lehe­tővé tesz, hogy a gyer­mek nejn nélkülözve az irányító szülői segítséget, maga döntsön. Ez azonban még min­dig csak a kezdet. A folytatás attól függ: felismerik- e a ter­mészetesen adott képességet, s kínálkozik-e alkalom arra. hogy ez a — gyakran s oon tán je­lentkező — sajátosság, az idők folyamán tudatossá váljék. Úgy érzem, az egész problé­makörben ez a legfontosabb, s a. tehetség kibontakoztatásának lehetőségeit elsősorban itt kell keresnünk. Több út kínálkozik. Már csak azért is, mert isko­láink minden szinten kezdik le­~—'— --------------& v etkőzni azt d, bizonyos és a> valóságtól gyak ran elszakítva, jelentkező isko­lajelleget. Egy­re inkább az élet iskoláivá válnak, s ennélfogva nem ön­magáért való tanulásra, hanem az életre, a munkára, a társada­lom érdekében végzett tevé­kenységre készítenek elő. Ez is-, mét egy feltétlenül pozitív vo­nás. Még pozitívabb azonban az, hogy az életszag érződik az óra­rendben előírt iskolai foglalkozá­sokon túl is. Különösen azokban a szakkörökbe^, amelyeknek szá ma egyre inkább szaporodik. A realitás megkíván egy megjegy­zést: szakköreink nagyobb ré­sze még általános, de van kö­zöltük már több olyan, amelyik feladatául tűzte ki a tehetségek képzését, s azt, hogy az adott­ságokban bővelkedő fiatalok minél jobban elmélyülhessenek abban a szakmában, szakterü­let tanulmányozásában, ami el­sősorban érdekli őket, mint élethivatás. Több jó és hasznos kezdemé­nyezéssel találkoztunk. Ezek azt bizonyítják, hogy a tantestüle­tek többségében világosan lát­ják a származási kategória el­törléséből és a gyakorlati kép­zésből eredő fokozottabb fel­adatokat. Egyebek között azt, hogy ifjúságunk képzése nem öncélú nevelői bravúr, ha­nem nagyon is időszerű követelmény. S ebből az időszerűségből adódik az uni­formizálás elkerülésére való igyekezet, mint nagyon fontos tényező. Ez alfája és ómegája a tehetségek feltárásának és to­vábbképzésük előkészítésének. S mint ilyen, a korábbiaknál na­gyobb feladatok elé állítja ok­tatási intézményeinket. Azt írja elő követelményül, hogy a bo­nyolultabb helyzetnek megfele­lően a maga bonyolult sokolda­lúságában foglalkozzanak az ál­talános képességű és a feltűnő adottságú tanulókkal. S erre kiváló lehetőségeket nyújtanak módosított tanterveink, de első­sorban az a tény, hogy iskola- rendszerünk mechanizmusában egyre, jobban előtérbe kerül a itevelők, tanárok alkotó munká­ja. ■ SZOLNOKI ISTVÁN DUNAI TÁJ páncélra mutatott: meglendítette kezét, és iszonyatos A pofont kihevertem. Amint a PECHES KIBIC . , .. pofont kent le bal orcámra. — , a, — Nyisd ki fiacskám, mert a Hol a kulcs? — sziszegte dühösen. lattam' a kassza Is a fúrást. És kulcsokat elhagytam! Előkotortam a rozsdás kulcsot, lr“íg mindketten jó egészségben K átnyújtottam. Vérig voltam sértve, szolgálunk. örül tapogattam a kis mac- úgy éreztem, egetrázó igazság- Gerő János kot. Vastag volt, nem saj­nálták belőle az anyagot. De ^ azért sose lehet tudni, hátha si­kerülne — így gondoltain és a kulcsok között keresgéltem. Amíg én az előkészületeket megtettem, a képviselő úr ott topogott körü­löttem és kétségbeesve ecsetelte helyzetét’: —; Minden irat benne maradt, pedig nekem még a mai vonat­tal utaznom kell. — Fürkészve az arcomba nézett, hogy vajon meg­értem-e ennek fontosságát. Az­után kihúzta magát és ígv foly­tatta: — Holnap ül össze a Ház és. az interpellációm be van zárva ebbe az átkozott szekrénybe. Hát csak nyisd ki. minél előbb! . Nem vághattam valami értel­mes képet, mert dühösen legyin­tett. Mielőtt magamra hagyott Volna, még megkérdezte: — A mester nem jön? Némi sértést éreztem a hangjá­ban. de azért illedelmesen felel­tem: — Azonnal itt lesz Fehér úr is... Amikor magamra maradtam, (Szlovák György rajza) Uj igazgató került a Szem- ellenző Művek élére. Bemutat­kozása után megkérte a fő­könyvelőt, hogy küldje át va­lakivel ae előző év termelési kimutatását. Pár perc múlva alacsony, kopasz, szomorú kül­sejű, ötvenöt év körüli ember­ke kopogott be és hajlongva adta át az adatokat tartalmazó iratokat. — Milyen beosztásban van nálunk, kedves kartársam? — kérdezte az igazgató. — Segédkönyvelő vagyok — hangzott a válasz. — Mióta van a vállalatnál? — Harminckét éve. A ma­szek tulajdonosnál is dolgoz­tam. — És ilyen hosszú ideig ala­csony beosztásban maradt? A segédkönyvelő íelsóhajt.otí: — Mindig peches voltam . .. Peches kibic ... — Kibic? Hogy értsem ezt? — Nem akarom igazgató elvtársat fárasztani. Hosszú tör­ténet. — Csak mondja el nyugod­tan. Kíváncsivá tett. Foglaljon helyei, A könyvelő leült: — Köszönöm, Hol is kezd­jem? Ezerkiiencszázharminc- egyben kerültem ide. öt évvel később főnököm behívott és kö­zölte velem: a főkönyvelő nyu­galomba megy, valószínűleg " engem nevez ki a helyébe. Meg­köszöntem a bizalmat. Harmad­nap vidékről vendégem érke­zett és este egy divatos zenés kávéházba mentem vele. Pe- chemre a szomszéd asztalnál a főnököm ült bizalmas kettes­ben, egy fiatal, kacérul visel­kedő lánnyal. Másnap ridegen fogadott, nem tudta megbo­csátani, hogy észrevettem őket. Tudtom"' adta, hogy ngm én. hanem a kartársam lesz a fő­könyvelő. Felsóhajtott: — Azóta nyomon követ a pech. Legalább fél tucat ha­sonló esetet tudnék felsorolni azokból az időkből. — Na és negyvenöt után? — Azt hittem, most végre ... De az én kibic-pechem ... Az új igazgató szenvedélyes, de rossz sakkozó volt. Partnere­ket keresett. Keltán jelentkez­tünk: egy kollégám és én. Mondanom se kell, állandóan kikapod tőlünk. Ha nem ve- *em játszott, okkor kibiceltens Azt még valahogyan el tudta viselni, ha én megvertem, de az nagyon elkeserítette, hogy tanúja, vagyok a vereségének. A Pálamnál gyengébb ellenfél is folyton megmattolta. Lassan- lassan meggy-ülőit.. Amikor is mét főkönyvelő-változás volt, megint nem én voltam az. akit kineveztek. — Hát bizony balszerencséje volt ezekkel a kibicelésekkel. de ne féljen, én gondoskodtam arról, hogy képességeinek meg­felelő beosztást kapjon. Uj üze­münkben úgyis önálló főköny­velő kell. elintézem, hogy meg­kapja az állást. Harmadnap behivatta az ú.i üzem igazgatója. A tervosz­tály vezetőjével tárgyalt. — Üljön le. maga előtt nincs titkunk. És nyugodtan megbeszélték, hogy fiktív tételekkel felemelik a raktárkészletet, mert el kell tüntetni a mérleghiányt. — Amint látja, bizalmasan „felfedtük maga előtt kártyáin­kat. Úgyis maga írja alá a je­lentést, mint új főkönyvelő. — Köszönöm — hangzott a válasz. —. de én erre alkalmat­lan vagyok. Világéi etemben rossz kibic voltom. Tessék en­gem meghagyni az eddigi be­osztásomban. Palásti László >••■***.

Next

/
Oldalképek
Tartalom