Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-31 / 305. szám
ír 10 TOLVA MtÜÍÍTEI KÉPŰJSAŐ 19G.1 december 31. Hat és félmillió forint a város elektromos hálózatának bővítésére Az elmúlt néhány évben tekintélyes összegekkel korszerűsítették Szekszárd közvilágítását, de a jelentkező igényeket még mind- ezideig nem sikerült kielégíteni. Az 1964-es évben minden eddigit felülmúló korszerűsítés szerepel a DÉDÁSZ tervében. A város elektromos hálózatának fejlesztése az ez évi tervnek 10 szaza- lékát teszi ki. Hónapokkal ezelőtt -lapunkban hangzott el olyan javaslat, hogy — mivel sor kerül a városköpont úttestjének korszerűsítésére — az eddigi légvezetéket az útépítést megelőzően kábellal cseréljék fel. Nos. a DÉDÁSZ 1964-es tervében a Széchenyi utca, a Garay- tér, a Hunyadi utca kábelesítése, és a Polláck utca hálózatának korszerűsítése szerepel, három és fél millió forintot meghaladó költséggel. Ennek kiegészítéseként a Halközben falazott transzformátorállomás épül, kábelcsatlakozás- sal, megközelítően kétmillió forintos költséggel. Ezen kívül kisebb, kábel transzformátorok felszerelésére hatszázezer forintot fordítanak. Ezekkel, és egyéb kisebb munkákkal együtt a DÉDÁSZ a vá- íos közvilágításának, elektromos hálózatának bővítésére 6 523 000 forintot fordít a tervek szerint. GYORS LISTA a lottó 51. heti szelvényeinek tárgynyeremény-sorsolásáról 107 658 televízió, 105 536 háztartási ■kisgépesítés, 309 602 rádió, 516193 vásárlási utalvány, 316 201 televízió, 317 293 óra, 319 601 vásárlási' utalvány, 320 532 mosógép. 345 299 televízió, 354 731 televízió, 355 621 rádió, 355 622 vásárlási utalvány, — 367 290 televízió, 3 006 537 aranyóra, 3 008 687 villanytűzhely, 3 022 631 rádió, 3 022 676 vásárlási utalvány, — 3 029 158 televízió, 3 047 002 televízió 3 067 633 televízió, 3 072 32Ó rádió, 3 072 321 óra, 3 083 215. rádió. 3 099 271 teáskészlet, 3 099 710, 3 115 422 rádió, 3 119 799 vásárlási utalvány, — 3121 629 modern otthon gépei, — 3 135 848 teáskészlet, 3139 570 rádió, 3 166 667 vásárlási utalvány, — 8 171 445 rádió, 3 201 041 rádió, - 3 227 478 csemegekosár, 3 228 758 rádió. 3 235 330 vásárlási utalvány, 3 236 138 rádió, 3 240 014 motor- kerékpár, 3 247 498, 3 258 114 bútor, 3 262 166 rádió, 3 263 504 fényképezőgép, 3 267 170 televízió, 3 267 183 óra- és ékszer-utalvány, 3 270 560 televízió, 3 281 759 óra, 3 282 501 _ vásárlási utalvány, 3 283 452 rádió, — 3 289 037 bútor, 3 289 481 vásárlási utalvány. 3 298 608 vásárlási utalvány, 3 298 775 óra, 3 298 999 rádió, 3 300 378 vásárlási utalvány. 3 306 201 vásárlást utalvány. 3 311 583 ezüst kpkUUltészlet. 3 324 935 bútor, 3 325 132 óra, 3 336 074 tangóharmonika, 3 336 075 rádió, 3 339 Iái rádió. 3 343 963 mosógép, 3 348 030 rádió, 3 349 991 televízió. 3 351 464 vásárlási' utalvány, 3 369 526 tangó- harmonika, 3 381 087 rádió, 3 385 203 TOLNA MEGYEI NÉPŰJS ÁG A Magyar Szocialista iMunkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10'"' Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi, utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. rádió. 3 41.3 836 rádió, 3 461 701 vásárlási utalvány, 4 004 694 modern otthon gépei, 4 009 199 hűtőgép, -- 4 016 344 rádió, 4 020 683 vásárlási utalvány. 4 507 034 vásárlási utalvány. (Az alábbi számokat az OTP nem tudja megállapítani, hol vásárolták). — 4 511 033 vásárlási utalvány, 4 512 673 vásárlási utalvány, 4 513 059 óra, — 4 519 893 rádió, 4 523 392 televízió, — 4 527 0.33 televízió, 4 542 424 vásárlási utalvány, 4 555 848 rádió, — 4 561 366 padlókefélőgép, 4 562 634 vásárlási utalvány, 4 575 618 televízió, 4 575 704 csemege kosár, 4 579 917 televízió, 4 584 476 mosógép, 4 590 837 rádió, 4 594 664 vásárlási utalvány. 4 596 513 televízió, 4 609 097 csemege- kosár, 4 610 705 motorkerékpár, — 4 610 706 varrógép, 4 617 388 rádió, — 4 618 711 óra, 4 619 596 rádió, 4 622 778 -rádió, 4 637 036 vásárlási utalvány, — 4 641 398 rádió, 4 661 190 hangulatsarok. 4 686 198 rádió, 4 687 297 vásárlási utalvány, 4 690 760 óra, 4 695 280 vásárlási utalvány, 4 716 396 rádió, 4 717 332 óra, 4 721 619 rádió, 4 724 267 vásárlási utalvány, 4 727 912 televízió, 4 729 384 vásárlási utalvány, — 4 748 543 rádió, 4 752 527 rádió, — 4 758 327 hűtőgép, 4 758 328 rádió, — 4 783 035 vásárlási utalvány, 4 783 764 televízió, 4 786 648 rádió, 4 791 663 éléskamrautalvány, 4 804 371 óra, 4 837 806 rádió, 4 841 141 vásárlási utalvány, 4 858 857 éléskamrautalvány, 4 877 067 vásárlási utalvány, — 4 878 183 hűtőgép, 4 880 436 rádió,— 4 887 385 rádió, 4 899 960 vásárlási utalvány, 4 916 927 óra, 4 921 403 rádió, 4 926 714 vásárlási utalvány. — 4 930 844 rádió, 5 001 778 terített asztal, 5 011 004 rádió, 4 468 837 televízió, 5 474 286 televízió, 5 772 994 televízió, 5 479 286 rádió, 5 479 933 padlókefélőgép, 5 482 397 mosógép, — 5 497 443 rádió, 9 450 636 óra, 8 452 877 rádió, 9 485 332 rádió, 9 494 822 utalvány, 9 497 153 utalvány. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes jutalomsorsolási szelvényrészt 1964 január 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság- lebonyolítási osztályához. Ügyeletes orvos: december 31-én di-. Bagi Emília, Szekszárd, régi kórház, január 1-én dr. Ferenczy József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. — Két és félszer annyi gyümölcsöt és zöldségfélét hoztak forgalomba a földművesszövetkezetek az idén, mint az elmúlt évben. Káposzta és zöldség kivételével mindenből túlteljesítették tárolási tervüket a földműveszövet- kezetek. — 160 000 forint a társadalmi munka értéke, amit Simontomya lakossága 1963-ban végzett járdaépítésnél, az utcák rendezésénél és a zivatarkárok helyreállításánál. — Minden kedves olvasónknak boldog, eredményekben gazdag új esztendőt kíván a Tolna megyei Népújság Szerkesztősége és Kiadó- hivatala. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: Kedden: 10.00: Ifjúsági kisfilmek. 10.25: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 10.50: Hollókirály. 13.05: Kukkantó. 19.05: Esti mese. 19.15: Év végi beszélgetés. 19.35: Tv-híradó. 19.50: Sportcsemeték. 20.10: Parabola. 20.30: Zenés vacsoraszünet. 20.50: Slágermúzeum. 21.50: Szilveszter, 1963. 24.00: Himnusz, majd tánczenei koktél. Kb. 1.15: Műsorzárás. Szerdán: 10.20: A bűvös erdő. Mesejáték két felvonásban. 12.00: Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének köszöntője. 18.20: Külpolitikai műsor. 19.05: Petőfi Sándor születésnapján. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.40: Kuba nemzeti ünnepén. Dr. Juan Jósé Fuxa Sanz rendkívüli és meghatalmazott nagykövet beszéde. 19.55: Papa, mama, ő, meg én. Magyarul beszélő francia film. 21.30: Hírek. Tv-híradó. (Ism.) Csütörtökön: 17.30: Hírek. 17.40: Orosz társalgás haladóknak. 18.00: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: Zenekedvelő gyerekek klubja. 18.55: Súlyemelő világ- és európabaj nokság. 19.10: A jövő hét műsora. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: A bíró. Magyarul beszélő olasz—spanyol film. 21.40: Szülők, nevelők egymás közt. 22.00: Hírek. Tv-híradó. (Ism.) IdőA áB? b járás PÁR Várható időjárás kedd estig: felhős, párás, több helyen ködös, zuzmarás idő. Szórványosan jelentéktelen hószállingózás, ónos szi tálás, fokozódó síkosság. Kissé megélénkülő észak-nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között. Ai üzletek ünnep előtti nyitva tartása December 31. (Kedd, áthelyezett heti pihenőnap.) Tej boltok 7-« óráig, vasárnap is nyitva tartó boltok 8-18 óráig, járási székhelyeken egy-egy élelmiszerbolt 8-12 óráig, édesség- és dohányboltok vasárnapi nyitva tartás, halbolt 7-17 óráig, vendéglátóipari egységek szombati, illetőleg a járási (városi) tanácsok által kiadott meghosszabbítás szerint üzemelnek. Iparcikk-boltok zárva tartanak. 1964. január 1. (Szerda). Minden kiskereskedelmi egység zárva, vendéglátóipari egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. (Kabóczy Szilárd felvétele.) Hirdetmény Értesítem Tolna megye minden állandó jelleggel bejelentett lakosát, akinek személyi igazolványa érvényességi ideje 1964. évben lejár, köteles a lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányság által megjelölt helyen és időben személyi igazolványát kicseréltetni. I. A lejárt személyi igazolványok kicserélése 1964. január 15-től kezdetét veszi. A személyi igazolvány-csere szempontjából érintett személyeknek érdekük, hogy a csere mindenütt a lakóhely szerinti községben, városban, vagy munkahelyen kerüljön végrehajtásra. A csere ilyen módszerű végre-: hajtása megkíméli az érintett személyeket attól, hogy utazni kelljen, mely lényeges kiadásokkal, fáradtsággal, és a munkából való kieséssel járna. II. , Minden személynek, akinek a Személyi igazolványa érvényességi ideje lejár, saját érdeke, hogy az alábbi pontokban foglaltakat figyelemmel kísérje: 1. A fényképés2-szüvetkezetek és egyes községekben az ott működő fényképész magánkisiparosok közzéteszik, hogy a községben hol, és mikor lesznek fényképezések a személyi igazolvány-cseréhez szükséges fényképek elkészítése céljából. 2. A járási rendőrkapitányságok közzé .teszik, hogy-egyes községek lakosainak, üzemek, vállalatok és szervek dolgozóinak mikor, hol, és milyen okmányokat kell benyújtani. Az okmányok és fényképek benyújtása a személyi igazolvány-csere gyors, és jó végrehajtása érdekében 1963. évi. december 10-én kezdetét veszi. 3. Ugyancsak a járási rendőrkapitányságok hirdetmény, vagy személy-* re szóló felhívás alapján értesítik az érintett szegélyeket arról, hogy hol* és mikor jelenjenek meg az új sze- mélyi igazolványok átvétele céljából* III. 1. AZok a személyek, akiknek munkahelye állandó lakásuktól 100 ki- lométernél távolabb van, és ott beje-» lentett, ideiglenes lakásuk^ van, a munkahely szerint illetékes járási rendőrkapitányságon is kicseréltethetik a lejárt személyi igazolványaikat. 2. A járni .képtelen betegék személyi igazolványait - amennyiben gyógyulás suk előre láthatóan egy éven belül nem várható - a rendőrkapitányságok a lakásukon is kicserélik. A járni képtelen betegséget SZTK-, vagy tisz-t tiorvpsi .igazolvánnyal kell igazolni. 3. Minden állampolgár, akinek személyi igazolványát kicserélték, köte- les új igazolványával a lakóhelye sze- rint illetékes lakónyilvántartó-könyv vezetőjénél jelentkezni az új személyi igazolvány adatainak a lakónyil- vántartó-könyvbe történő bevezetése végett. 4. A személyi igazolvány-cserével kapcsolatban felvilágosítást a rendőrkapitányságok, rendőrőrsök és körzeti megbízottak adnak. 5. A személyi igazolványok kicserélése köz- és magánérdek, ezért a rendőri szervek, valamint a lakónyilvántartó-könyv vezetők felhívásának gajat érdekében mindenki tegyen eleget. 6. A rendelkezések be nem tartása szabálysértési eljárást vonhat maga után. Megyei Rendőrkapitányság vezetője fí ¥ ESZTENDŐ ¥ fin rrrí G» i ir/i B UJ SZERENCSE MjU 1 f M $2 civefíii •* IVCl J ■ (110)