Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-30 / 304. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. december 30. 4Vezetőségválasztó közgyűlést tartott a Dalmandi ÁG önkéntes tűzoltótestülete A Dalmandi Állami Gazdaság önkéntes tűzoltótestülete a tíz tűzoltócsapat összevonásával vezetőségválasztó közgyűlést tartott. Beszámolót Vas István, a testület elnöke tat tóttá meg. Többek között arról beszélt, hogy az elmúlt három év. alatt a gazdaság több új létesítményt kapott, s ezzel párhuzamosan növekedett a tűzoltók feladata is. Ezt figyelembe- véve a gazdaság megteremtette teltételét annak, hogy az esetleges tűzeseteknél megfelelő felszereléssel rendelkezzenek az önkéntes tűzoltók. Közel négyszázezer forint értékben vásároltak tűzoltó ruhát, és egyéb felszereléseket. A beszámolót vita követte. majd Vas István kiosztotta a tűzoltócsapatok házi versenyében elért legjobb öt csapat között a díjakat. Az első helyezést a vörösegyházi csapat nyerte el. A tűzrendészen munkában kitűnt tűzoltók közül 23-an jutalmat, 20-an dicsérő oklevelet, 10 fő pedig előléptetést kapott. Ezután került sor a vezetőség választására. A testület elnökének ismét Vas Istvánt választották meg. Szabó Mátyás A mi emberünk Kilenc év óta dolgozik a községi tanácsnál mint adóügyi előadó. Nem szereti a nagy szavakat, szerény, de határozott ember. A nagy szorgalmat és türelmet igénylő beosztásában évek óta nagy tapasztalatra tett szert; Ez a beosztás nem jár mindig népszerűséggel és mégis megtalálta azt az utat. hogy kialakuljon a kölcsönös bizalom közte és az adózók között. Az vallja, hogy bízni kell az emberekben, mert ez viszi előre a munkát. Az adótervek teljesítésének fontos előfeltétele a meggyőző, felvilágosító munka és ez soha nem helyettesíthető adminisztratív eljárással. Az a tapasztalata, hogy türelmes, szép szóval sokkal több eredményt lehet elérni, mint adminisztratív intézkedésekkel. Ennek tudja be azt is, hogy 1956 után, egy esetet kivéve, mindig teljesítette a község az adóbevételi tervét. De ez az eredmény úgy jött létre, hogy nem kellett adminisztratív intézkedést foganatosítani az elmúlt 7—6 esztendőben Mórágy község egyetlen adózójával szemben sem. És ebben az eredményben benne van Kreuzer Tamás adóügyi előadó jó munkája is. Hogy bíznak benne és megbecsülik a faluban az is bizonyítja, hogy már harmadízben választották tanácstagnak a község dolgozói. Ijovák András levelező FALUSI HUMOR .,Vj , ;, ’ ■ ■ f. .. k * ■' A termelőszövetkezet közgyűlésén az állatállomány fejlesztéséről vitatkoznak. Feláll az egyik brigádvezető és szenvedélyes hangon mondja: „Elvtársak! Néz-, ziik meg a tojásier- inelésünket is! Hát csak tojogatunk!”. — oOo — Egy tsz-tag suty- tyómban kivágott néhány fát a közös erdőből. A dolog kitudódott, behívták az irodába. A következőképpen tagadott: — Az nem létezik, hogy rájöttek! Úgy betakartam én a helyétj mintha sose lett volna ott fa! — oOo — Pulyka tenyésztési tapasztalatcserére gyűltek össze a szövetkezeti szakemberek, vezetők. Az előadó arról beszél, hogy milyen igénytelen állat a pulyka, elbogarászik a mezőn. — A lucernaböde és egyéb bogarak már eltűntek, de van még egyebek között mezei pocok, amivel a pulyka szívesen rftegbirkűzik és az jelentős fehérjebázist biztosít számára. — oOo — Megkérdeztem egy idős tsz-tagtól, hogy véleménye szerint igazságos-e a szövetkezet vezetősége,megkapja-e mindenki pontosan, ami jár? — A múltkor meg- í döglött egy lovunk — mondta —. én ástam el. Még arra is kaptam munkaegységet. (szó) 49. — És mikor kapott utasítást Kemec-sei őrnagy meggyilkolására? A hidegvérű, mindenre elszánt kém felkapta a fejét. Erről eddig nem volt szó. Még csak nem is kérdezték tőle, hogy mi köze van Kemecsei halálához. — Erről semmit sem tudok... Nem tudom, kiről beszél őrnagy úr.., — Nézze, mondtam már magának, hogy jobb, ha mindent őszintén bevall... Az őszinteség mindig enyhítő körülmény... — Semmit sem tudok róla — makacskodott a B.26-os. — Ezt sem ismeri? — kérdezte Pálos, és felemelt az asztalról egy kis dobozt, majd óvatosan kivett belőle egy törött üveg- fiolát. A nyugatnémet vadász nagy önuralommal nézte Pálos kezét, és hallgatott. — Megtaláltuk rajta az ujjlenyomatát. Egyeztettük, kár tagadnia. — B.26-os látta, hogy már nem tagadhat. Bólintott. — A szakaszvezetővel hogyan tartotta a kapcsolatot? — fordí tofct a kérdésen az őrnagy. — Telefonon és levélben. — ö ismerte magát? — Nem. — És maga? — Én természetesen ismertem. — Hogyan került vele érintkezésbe? — Kintről kaptam meg az utasítást és a korábbi fedőnevét. — Hogyan látta, el pénzzel? — Postán .. — Korábban adott neki utasításokat? — Csak hálózatszervezési parancsot kapott, meg néhányszor kísérletezgettem vele. hogyan viselkedik — Hogyan válaszolt magának'’ — Mindig más és más faluból, gépelt borítékkal, a miskolci postára... küldtem neki vegyi indigót. Aztán kapott ótven különböző nevet, besorszá- mozva.' Ugyanennek a másolata megvolt nálam is. és mindig a következő névre kellett küldenie a levelet a miskolci postára .., — Rágyújt? — Ha megkínálna, őrnagy úr, szívesen venném ... — No, gyújtson rá! Kísérjék ki az előszobába! A B.26-ost újra megbilincselték és kivezették az előszobába. Az őrnagy aztán Ferenczit faggatta, hogy milyen embernek ismerte meg a szakaszvezetőt, hogyan került a hadsereghez? Fe- renczi részletesen válaszolt a kérdésekre. Egy óra is elmúlt már, amikor Pálos javasolta .hogy menjenek le ebédelni, addigra megjönnek PINTÉR ISTVÁN • SZABÓ LÁSZLÓ« &N&S v-adÁMuU Ferenczi szülei is. — Beszéljen a húgával — fordult Ferenczi századoshoz ismét —, talán éppen az erősítené meg, ha teljes meztelenségében megmondanánk neki, ki volt ez a gazember ... — Akkor is várjunk még néhány napot, őrnagy elvtárs. — Van egy tippem. Jelen lesz Éva is, amikor a szüleivel be szélgetünk. Csakugyan! Behívjuk! Ha ez sem döbbenti meg, akkor ... — őrnagy élvtárs... ne feledje, hogy Éva nagyon rendes lány... Az ügyész és a rendőrtisztek lementek az ebédlőbe. Liszikai közben odasündörgött a parancsnoka mellé, s kissé hízelegve próbált kiszedni belőle néhány dolgot, amit még mindig nem értett. — De kíváncsi maga, főhadnagy elvtárs — csapott a vállára Pálos. — Nem volt ebben semmi ördöngösség. — De hát Kovács igazgató. Az őrnagy elvtárs is azt mondta eleinte, hogy őrá gyanakszik ... — Magának még mindig az éjszakai villogás jár az eszében, amit a toronyban láttunk? Meg a toronyszoba, ugye? — Az is. És a különös viselkedése ... A képek ... — Én is csak később jöttem rá, hogy Kovács a televíziós antennát igazította a toronyban, mert Besztercebányát akarták fogni. — Mi volt azzal a toronyszobával? — kérdezte az ezredes, aki - eddig is nagy figyelemmel hallgatta Pálos mindén szavát. — Az üdülő igazgatója berendezett magának a toronyban egy festőszobát. .. Az az érzésem, hogy túlzott belső kételyei vannak ennek az embernek, bár amint elnézegettem a Képeit, nem is olyan rosszak ... Szé- gyellte őket mások előtt,, ezért húzódott a toronyba. Tény, hogy nagyszerű kilátás nyílik onnan ... Mi észrevettük, s meglestük. Gyanúnkat csak fokozta, hogy olyan lopózva jött le a szobából, mint egy besurranó tplvaj. Pedig egyszerűén csak nem akarta leleplezni magát a vendégek előtt, hogy hol dolgozik. De egy másik dologgal félrevezetett .. . Kiderült, hogy Kovács igazgató hajnalonként egy mészkőbarlangba jár fürdeni, amelynek egyik üregében forró, a másikban hideg víz va'n. Ezt később magam is ellenőriztem Mire ismét felmentek, már ott ült a két öreg is, Ferenczi néni és Ferenczi bácsi. Ferenczi százados hozta fel őket a fővárosba, de minthogy két órára szólt az idézés, kicsit körünéztek a városban ... Kissé ijedten pislogtak a sok emberre, akik egymás után léptek a szobába. Pálos igen barátságosan köszöntötte őket. Ferenczi bácsi mélyen az őrnagy szemébe nézett, aztán csodálkozó hangon felkiáltott: — Nézzenek oda! Hiszen mi már találkoztunk ... — Persze, Ferenczi bácsi. Ügy emlékszem magára, mintha nia lett volna. Csak azóta én is megöregedtem egy kicsit... — Látom, látom... Maga is beleőszült az időbe. —Meg egy kicsit a munkába. — De régen volt is az... Sokszor gondoltam magára. Már voltam úgy, hogy felkutatom, mert fúrt a kíváncsiság, mi történt abban a dologban ... ■ — Eddig, sa jnos, nem sok .. Illetve... De hát üljenek le, foglaljanak helyet. Nem parancsolnak valami hűsítő italt? Ebéd után biztosan jólesik... Meg ez a meleg .,. — Ne fárassza magát, köszönjük — szólalt meg Ferenczi néni. Miután mindenki helyet foglalt, Pálos elmondta a honvédszázados szüleinek és Évának, hogy mi történt. Nem hallgatott el semmit, úgy ismertette az ügyet, olyan részletességgel, ahogy az ügyészek szokták, amikor a vádiratot felolvassák a bírósági tárgyalóteremben. A lány tágra- meredt szemmel figyelte az őrnagyot, aztán felzokogott. A szülők álmélkodva hallgatták, hogy ilyesmi létezik, de amikor kislányuk is szereplője lett a történetnek, Ferenczi néni is elsírta magát. Ö nem így gondolta lánya első szerelmét, s ami most Évának nagyon fájt, az neki, az anyának ezerszer fájdalmasabban hasított a szívébe. (Folytatjuk) A Sió-sziget ín. Most újból egy ilyen végtelen lassú kúszás következik. Megkeresni az állatot. Egy óra, talán kettő is eltelt már. és látott közben nem egy halat, amit könnyen meg is foghatott volna, de az öregnek egyik sem kell. Egyre a megszökött pontyot cserkészi, mígnem újból ráakadd Most apró' kavicsokat szed elő az ihgzsebből. Babszemnyi kövek. Egyet a hal felé dob, aztán kétoldalt is többet. Tereli. Sikerült is. A hal kiúszott a part közelébe, a zsombék közé. De a halász most nem megy utána. Pipáját szortyogtatja nagy óvatossággal. Rá is gyújt a benne- aludt dohányra és feléje sem néz a zsákmánynak, inkább a felhőt nézi, azt az egyet a Duna partján. Most. Kihajítja pipáját a parti fűre. Tűr még egyet ingén, gatyáján, aztán óvatosan, előreszegezett nyakkal, hajlott térdekkel közelíti meg a zsombék árnyékában elbóbiskolt halat. Már csak egy halk lépés... most fölemeli újból a kosarat. Egy pillanatig áll a kitartott szerszám, farkasszemet nézve a vízben képmásával. A halász is, hogy meg nem veri szemmel a hatalmas, szürke testet... De most... Egy kiszámított pillanat remegő izgalmában, mint ölyv az egérre, egész testével rázuhan a halász a vízre. Kosarastul. Ebben a pillanatban a nagy hal felébredt. Ha hangot tudna adni, bizonyosan óriási bődület rázná meg a sziget minden porcikáját. A csapdába került tigris, vagy oroszlán mozdulata hasonlít csak ehhez a rémült halálugráshoz, amellyel a hal rádöbbent végzetes fogságára. Hatalmas sár- és vízsugarat vetett farkával a halász szemébe, mellére, majd egyetlen mozdulattal, mint egy faltörő kos. zuhant neki a nyomó oldalának, hogy méternyire cipelte magával azt a halásszal együtt. Ha azonban most látná valaki az öreg Károly bácsit, bizonyosan elcsodálkozna. Egy atléta ügyességével vetette magát a menekülő halra. Karjával benyúlt a háló nyílásán és biztos mozdulattal kapta el az állat fejét, torkában úgy, hogy a hüvejkje a bal, a középső ujja pedig a hal jobb szemébe mélyedt. Mesterfogás volt. A nagy halak óriási erejét a vízben ismerjük. De ha a két szemét jó erős és biztos fogással benyomjuk, erejének felét is elveszti, bár hatalma így is elképzelhetetlen azok számára, akik még nem láttak, nem tapasztaltak nagy halat az életért való küzdelemben. A harc eleinte — a halász javára — igen egyenlőtlen volt. Az öreg egyik, kezével a sikerült fogást tartotta fogcsikorgatva, míg amazzal a hálót igyekezett az iszapba belenyomni. Egész felső testével rávetette magát a kosárra, hogy bal kezével is elkapja a szép állat kopol- tyúját. Azonban az erős ponty háta nem fért ki a háló nyílásán, melynek készítésekor ekkora zsákmányra aligha gondolt a vén mester. Egy újabb küzdelem árán alulról próbált fogást. így azonban fél testével neki is a vízbe kellett buknia. Ha a hal ereje a titka vízben óriási is, nem úgy az emberé. A kiegyenlített erők harca most ért tetőfokára. A hal észrevéve gyengülését, minden erejét a szabadulás sikerének szentelte. Hatalmas farkuszonyát nekivetve a homoknak, óriási erővel vetette el magát a tófenéktől, belerántva üldözőjét is a vízbe. Ügyes volt azonban az öreg is. Mint a villám, csuromvizesen pattant fel veszedelmes helyzetéből és újabb támadásba lendült. A hal azonban szerette volna kipihenni a pillanatba sűrített, szörnyű erőfeszítés fáradalmait, s új erő gyűjtésére ernvesztette izmait. Veszte lett. A balkezes fogás sikeres volt. A háló oldalra dőlt, ae már két erős kéz szorította a hal kopoltyű- ját. Most újból lebukott a halász a halhoz, egészen, fejét a víz alá és erősen beleharapott a hatalmas állat tarkójába. Fogai könyörtelenül mélyedtek a hal izmos nyakába. Egy hosszú percig tartott a víz alatti küzdelem, amikor a már bugyborékoló vízből kiemelkedett a hal és a halász. A hal még mindig nem adta meg magát sorsának. Még a (síkos, vizes parton is akkorákat lódított fogvatartóján, hogy az térdre vágódott. De végül teljesen legyengült. Károly bácsi meg fölállt, még mindig a nagy halat szorítva öregbarna, izmos kezében, s magasra tartotta áldozatát, a Nap felé: — Legyőztelek! Hogy ezután mi történt, nem tudom. Én holtan találtam a Sió menti halászok koronázatlan, vén királyát, Károly bácsit, mellette a példátlanul ritka, nagy hallal — holtában is rámosolyogva. Szomorú történet? Halálos, de nem szomorú. Károly bácsi mindig azt kívánta, hogy a szabad természetben haljon meg. Kívánságát a mennyei vadászmezők és égi vizek ura teljesítette. A nagy hallal együtt temettük el, ott, a három jegenyefa tövében, ahonnan beláthatja az emberi szem az egész látóhatárt. Megrendülve bár, de mégis gazdagon álltunk sírja fölött, mert Károly bácsi ránk hagyta a szigetnek és boldog életének titkát — a természet szeretetek (Vége.) Csikós Ferenc
