Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-03 / 282. szám
4 TOLNA ’VTEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. december 2. Huszonnégy lapátos ember — Itt menjenek csak előre, a fa. irányába. Ott az a fehér karó, az a jel... — Attól jobbra, nagy balra lesz az út, szomszéd? — A karó az út baloldalát jelzi, szomszéd... A bőrkabátos, meg a micisap- k ás, ízlelgetik a szót. „szomszéd”. Még nem ázok, de nem telik bele egy év, szomszédok lesznek. Egymás mellé kerültek a sorsoláskor. Vasárnap reggel huszonnégy lapátos ember találkozott itt, a Bakla-oldalban. Huszonnégy leendő háztulajdonos. A tavasszal kezdődik meg az . építkezés, ők most a terepet rendezik. Mindenekelőtt az utat csinálják meg, hogy a tél végén már megindulhasson az építőanyag- szállítás. Miift a kíslakásépítő közösség intézőbizottságának egyik tagjától. Kovács Jánostól megtudom, a Hazafias Népfront városi bizottsága hozta össze, szervezte meg, és segíti a házépítőket, helyesebben. az építtetőicet,. A múlt hónapban volt az alakuló •gyűlés, akkor határozták el, hogy közösen készítik elő az építkezést, csinálják meg az utat. — Csak az útépítésre fogtak össze? — Ez csak az első lépés — válaszolja Samu Lajos elvtárs, az intéző bizottság elnökhelyettese, egyébként a huszonnégy leendő háztulajdonos legfiata- labbika. — Sokba kerül egy-egy ház felépítése, de úgy kevesebb lesz a költség, ha minél több munkát elvégzünk magunk. így például az alapok kiásását, a padlás be salakozását, a járdák megépítését, az anyagok rakodását. E munkákban aztán összesegítünk egymásnak. Például úgy. hogy ha a ktsz — a bátaszékiek jönnek ide — hozzáfog egyszerre öt házhoz, akkor előtte mind a huszonnégyen itt ássuk ki az alapokat. Azután összefogunk a következő ötnek a kiásásához... — Milyen az összetétele a közösségnek? — Hát kor szerint huszonnégy évtől ötvenhatig. Foglalkozás szerint meg azt hiszem, ahányon vagyunk annyiféle foglalkozásúak. Egy év múlva, de inkább előbb — szeptember 10 a lakások átadási határideje —, egy közös jelzője lesz a huszonnégy embernek: háztulajdonos. (J> A szekszárdi fürdő napfényes előcsarnoka. (Fotó: Brb János) 31. Évát csak most ön töt te el a forróság. Milyen különös dolgokat mondott neki ez a kedves tanárember. Persze nincs igaza, nyilván az ő fiatal éveiben más morálra tanították az embereket. Mi oka lehetne Ferenczi Éva mérnöknek, hogy ne higgyen ebben az emberben? A szerelemben persze vigyázni kell, mert a férfiak gyakran törnek könnyű sikerekre. De Tibor nem ilyen. Szegény néha olyan szomorú. Másszor meg úgy örül, mint egy gyerek. Mennyivel más az idősebb korosztály, mint a mai fiatalok ... Ö, aki eddig csak egyszer volt szerelmes, de akkor oly nagyot csalódott, hogy utána csupán a tanulás, a mozgalmi munka érdekelte ... Most viszont egyszerűen kívánja a fiú közelségét ... — Min gondolkodik a kislány? — zavarta meg ábrándozásában Sipos, s megfogta a lány kezét. — 0, semmi, semmi... A zenét hallgattam... — válaszolta zavartan. Liszkai is észrevette a lány zavarát. Koccintottak és ittak. — Az előbb már úgy éreztem, hogy megfordul körülöttem a terem, annyira be voltam csípve — mondta Liszkai, fiús fecsegéssel. — Ha a tanár elvtárs nem visz ki a levegőre, biztos, hogy bekövetkezik a baj ... Nem vagyok hozzászokva ... — Pedig ilyen korban kell ed- zenie magát az embernek — biztatta az egyetemistát Sipo6. — Jobban mennek a vizsgák — tette hozzá nevetve. A tánc par két ten már egyre kevesebben járták. Jó néhányan felmentek a szobájukba. Síposnak és Évának azonban nem volt kedve elmozdulni az asztaltól. Fogták egymás kezét, és hallgattak. Liszkai érezte, hogy fölösleges harmadik, ezért felállt, s elment a bárpulthoz. Az ismerkedési est a késő éjszakába nyúlt. * A hegyek mögül előkandikáló kora reggeli nap már kint találta Pálost a szabadban. A szálló mögötti kis réten, egy kerti pádon ült, és valamit erősen figyelt. Mindössze száz méterre lehetett a tó partjától, de a vizet nem láthatta, mert eltakarták a gondozatlan, vadul nőtt rózsabokrok. Lábait keresztbe rakta, nyitott könyv hevert mellette — egyszóval tökéletes képét adta a korán reggel ébredő, álmatlansága miatt unatkozó öregúmak. AnyPINTÉR ISTVÁN • SZABÓ LÁSZLÓ • kül ÖNÖS wxdádba nyira elmerülten figyelt, hog- észre sem vette, amint a nyelvével a szájába húzta a bajuszát... Nem volt szándékában ilyen korán reggel kiülni a kertbe, a hallba akart menni, de a folyosón, a lépcsőház kanyarulatában egy alakot látott elsuhanni. Csak a hátát és a kezében tartott holmikat látta Nem tudta megítélni, ki lehet az. Utána sietett. De a hallban már ott ültek a juhászok, akik — szinte érthetetlen módon — kora reggeltől késő estig ott pipázgattak. Megállították Pálost, és gyufát kértek tőle, mert a büfé még nem nyitott ki. Ezzel időt vesztett, és mire kiért a hátsó ajtóin a parkba, már nem látta a fürdőruhás embert. Lassan már egy órája, hogy itt ül, a kerti pádon. Csend honol még a völgyben, nem veri fel a szokásos reggeli zaj, a tejesautó, a kenyeres, a konyhai személyzet. .. Az egyik bokor megrezzent. Pálos felemelte könyvét, s úgy tett, mintha olvasna. De a szeme sarkából figyelte a bokrot. Először egy fejet látott, amint óvatosan kibújt a levelek közül, és körülnézett. Az őrnagy most már nem lepődött meg, amikor a bokrok között Kovács igazgatót ismerte fel. Kovács hirtelen visz- szarántotta fejét, amikor a könyvébe merülő zenetanárt: észrevette. Egy darabig ismét mozdulatlanul álltak a levelek, aztán az épület sarkánál, ahol a vadrózsabokrokat szabályosan nyírt bukszusok váltották fel, ismét előtűnt az üdülő igazgatójának meztelen felsőteste. Pálos féloldalt ült, s az igazgató úgy vélte, hogy a zenetanár itt már nem láthatja őt. Hirtelen felpattant, s a hóna alá csapott békafelszereléssel benyargalt az egyik kis- ajtónr Vajon mit kereshetett Kovács igazgató ilyen korán reggel a tónál? Fürdőit? Akkor miért bujkált? Pálos felállt, s odament a bokrokhoz. A tüskék bizonyára össze- szaggatjáik majd a ruháit, de UTAK NÉMETORSZÁGBAN I. ' Először Mindig jelentéktelenségek türfntek fel az utasnak: a trafikokban pálinkát is árulnak, men mindegyik élvezeti cikk, az ebédhez' csak hosszas magyarázkodás után adnak kenyeret, berántják á húslevest, s megkívánják, hogy biztos ítélettel döntse el az ember, az erfurti sör a jobb. vagy a jénai? Viszont a vendéglők költői neveket viselnek, nagyon sok a hattyúhoz, a sashoz, a napsugárhoz, a medvéhez címzett venídégfogadó, ami azért mégis csak jobban hangzik, mint a mi jellegtelen italboltjaink. S ami öreg , feltűnik: mindenütt roppant tisztaság, vendéglőkben, utcákon, lépcsőftázakban. Az első benyomás rokonszenves és megnyerő, s amint szaporodnak a kilométerek az utazó mögött, úgy ismeri meg egyre jobban annak a nfpnek áz életét, amelyről már annyiszor leírtuk, hogy létrehozta az első német munkás—^paraszt államot. Természetesen nem szabad elfelejteni,* hogy a kettéosztottság, s á Nyügíft-Némétországban erjesztett ’és élő revansszellem sajátos helyzetet teremt a Német Demokratikus Köztársaságban, s az emberek tudatában állandóan ott él, hogy többet, jobbat kell - produkálniuk, mert nem adhatják alább a világszínvonalnál. Friemarban a termelőszövetkezet könyvelője azzal fogad, hogy sok ugyan még a tennivalójuk, de immár versenyképesek, nincs szégyenkeznivalójuk a világ előtt. A lipcsei opera fődramaturgja, azt mondja, hogy Wagner Nürnbergijének előadása világszínvonal, s az erfurti Optima gyár igazgatója is arról beszél, hogy új írógépeik és könyvelő gépeik a világ bármely gyártmányával versenyképesek. Tudatos törekvésből és az emberekben élő természetes hajlamból fakad mindez, megmutatni a világnak, hogy a német munkás —paraszt állam semmiben sem marad el a nyugati országrész mögött. S megmutatni azt is. hogy méltó a klass&zikus örökséghez. Német földről indult el a munkásmozgalom, s Erfurt vagy Gotha jelentősége túlnőtt a német határokon, a klasszikus német irodalom középpontja pedig Weimar volt, amelynlek kisugárzó, termékenyítő hatása ma sem múlt el. Nem is múlhat el. mert az NDK népe hűséggel ápolja a nagy hagyományt, létrehozta a Nationale Forschungs- und Gedenkstätten der klassischen deutschen Literatur nevű intézményt, amely a weimari hercegi kastélyban szókel, s a tudományos kutatás mellett az is feladata, hogy közkinccsé tegye a német klasszicizmus emlékeit. Weimarern kívül 11 múzeumot tart fenn ez a méretedben is hatalmas intézmény, s munkáját dicséri a dornburgi kastélyok rendbehozása, a stützerbachi Goethe- ház megnyitása, s az intézmény rendezte be múzeumnak a tiefur- ti kastélyt, vagy Ossmannstedt- ben a Wiéland-múzeumot. Ha Goethe végigsétálhatna Weimar utcáin, — sóhajt az utas. De Goethének nem kellene csalódnia, nemcsak saját házában találna mindent a helyén, hanem á városban is, s még azt sem venné észre, hogy 1945. elején indokolatlan és soha nem menthető bambatámadás érte a várost, mely a Goethe-ház egy részét is romba döntötte. Azóta mindent újjáépítettek, sőt a legtöbb helyen többet is építettek, mint ami korábban volt. Goethe legfeljebb ezért nem ismerhetne Wei- marra, hisz a 10 000 lakosú helység, amely Herder szavai szerint átmenet, volt a falu és a hercegi székhely között, ma csaknem 100 000 lakost számol, s itt is épp úgy, mint Erfurtban, Jénában, Nordhausenben, vagy a kisebb községekben, új lakónegyedeik, gyárak, intézmények épületei emelkednek. Pedig mélyről, a hitleri évek és a háború poklából indult el a német nép. hogy megőrizzen és építsen. A múlt nem mért fukar kézzel, van mit megőriznie a német népnek, mert nemcsak elmúlt századok művészeti emlékeit kapta örökül, hanem a szellem múlhatatlan alkotásait is, de a fasizmus után joggal kérdezte a nagy költő, Johannes R. Becher: Wann, Deutschland, wirst du von der Schande frei? — mikor szabadulsz szégyenedtől, Németország? Mert nemcsak Weimar, a gótikus katedrálisok, Goethe gyűjteményei, Wartburg korokat, magában foglaló vára jelentik az örökséget, hanem Buchenwald is, mely a humanizmus kiáltó ellentéteként Weimar fölött emelkedik, s ahol 18 nemzet tízezernél több halottját temették tömegsírba a fasiszták. Buchenwald figyelmeztet, s a hatalmas emléktorony messze kimagaslik a vidéken. Harangjai minden esztendőben megszólalnak, s a világ minden tájáról egybegyült antifasisztákkal hirdetik, hogy soha többé nem ismétlődhet meg a hitleri évek pokla, soha többé nem szabadulhat a világra az embertelenség, a gyilkolás: De a buchenwaldi harangok azt is hirdetik, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban új országot, biztos jövőt épít az a nép, mely valóban irányítójává vált sorsának. (Folytatjuk.) Csányi László meg kell néznie, hol járt Kovács, és mit csinálhatott. Lehasalt, és átkúszott a rózsabokrok között. A meredek part alatt a víz jó három méter mélységben csillogott, semmi gyanúsat nem talált, pedig mindent átkutatott. Már éppen indult volna vissza, amikor észrevette, hogy nem messze tőle a sziklás partfalon egy keskeny nyílás tátong. Akkora volt mindössze, mint egy jókora lábas. Felnőtt ember csak nagyon nehezen tudhat rajta bejutni, de meg kell próbálni, meg kell néznie, mi van odabenn ... Azonnal ledobálta magáról ruháit, aztán alsónadrágban leereszkedett a kiálló, éles sziklafalon. Nagy keservesen bebújt a nyíláson. Odabent sötét volt. Pálos érezte, hogy a barlang hirtelen mélyül, és nincs lejárata. Csak létrával lehet lejutni, gondolta. De amíg létrát szerez, már a fél üdülő tudni fogja, hogy ő itt járt... Lesz, ami lesz, bemászik. Óvatosan kúszott egyre beljebb, vigyázott, hogy fel ne sértsék az éles kövek, ám egy sziklaél mégis felkarcolta a hátát. Feljajdult, de nem állt meg. Aztán megcsúszott, és zuhanni kezdett a sötét üregbe. Oly hirtelen történt mindez, hogy fel sem tudta fogni, mennyi ideig zuhanhatott. Szerencsére azonban a barlang mélyén víz volt. Nagy loccsanással ért a barlangi tóba. Alámerült, de gyorsan feljött a víz színére. Élesen hasított bele a fájdalom: a víz marta a hátán a nyílt sebet. öt-hat méter mélyen lehetett a nyílástól. Talpa nem ért talajt. A kis nyíláson át beáramló világosság gyenge fényénél ki tudta venni, hogy egy barlangrendszer első üregébe zuhant. Aztán, amint hozzászokott szeme a sötétséghez felfedezte, hogy a sziklafalon lépcső vezet a keskeny nyíláshoz. Megörült ennek a felfedezésnek . .. Csuromvizesen mászott ki. Senki sem tartózkodott, a közelben. Nem tehetett mást, felhúzta ingét, s mezítláb, vizes alsónadrágban gyorsan megkerülte a rózsabokrokat, aztán a gyepen át rohant a bejárathoz. Ebben a pillanatban lépett ki a haliból Sipos és Éva. A lányon sort volt és ingblúz. A kezében könyv. Sipos szintén rövid nadrágban és szandálban. Meglepődve torpantak meg. Különösen az tűnt fel nekik, hogy a tanár úr alsónadrágban fürdött... — Ilyen korán? — szólalt meg meg enyhe éllel Sipos. — Fiatal koromban sokat fü- rödtem meztelenül korán reggel, s most ki akartam próbálni, de belecsúsztam a tóba, alsónadrágban ... — magyarázkodott nevetve Pálos. De elég kényszeredett lehetett a mosolya, mert Sipos szemében valami különös fény tállant. Csak nem fogott gyanút az ügynök? Még csak az kell, hogy éppen ő, a nyomozást vezető parancsnok rontsa el a dolgokat ... Átkozta magát ezért a baklövésért. Mint egy kíváncsi kölyök bement a barlangba, világos nappal. S ha már így tett. miért nem öltözött fel utána? Kezdők is okosabbak ... Otthagyta őket, és felrohant a léptcsőn. Sípos és Éva megkerülték a szállodát, aztán néhány^ száz méterre az üdülőtől, a Szinva-patak mentén egy csendes kis zugot kerestek maguknak. — Nem vetted észre, milyen fiatalos combja van a tanár úrnak? — kérdezte Sípos a lánytól. — Egyáltalán nem hasonlított a hajlott hátú öreg emberre . . (Folytatjuk.) /
