Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-10 / 263. szám

*9*5. november- 10. hi WfcNA ÜíftÖTtT NEPÜJSAG Megélénkült a katonai tevékenység Dél-Vietnamban Saigon (Reuter, AP). A dél-viet­nami rendőrség közlése szerint eddig 250 politikai foglyot bocsá­tottak szabadon. A dél-vietnami hírügynökség jelentése szerint je­lenleg a Diem-rendszer által lé­tesített „titkos börtönök’* helyé­nek megállapítására folynak ku­tatások. Az AFP saigom jelentése szerint Dél-Vietnamban a múlt héthez viszonyítva megélénkült a katonai tevékenység. Számos na­gyobb összecsapás volt a főváros környékén is. A kormánycsapa­tok vesztesége e héten már eddig 475 ember. Bernal professzor a dél-vietnami kérdésről London (Reuter). John Bernal professzor, a Béke-világtanács ügyvezető elnöke a dél-vietnami helyzettel foglalkozó nyilatkoza­tában megállapítja: az új katonai rezsim első intézkedései alapján nem lehet remélni az ottani hely­zet lényeges megváltozását. „A dél-vietnami nép elleni há­ború folytatódik, vagyis a parasz­tokat változatlanul behajtják a stratégiai falvakba, a levegőből továbbra is mérgező vegyszereket szórnak és napalm-bombákkal árasztják el a városokat és falva­kat. Folytatódik a nagymérvű amerikai katonai beavatkozás, a nemzeti fegyelem hangoztatása pedig arra mutat, hogy Dél-Viet­nam népe nem számíthat valóban demokratikus reformokra” — ál­lapítja meg a nyilatkozat. A Béke-világtanács ügyvezető elnöke végül hangoztatja, hogy a vietnami nép boldogabb jövője érdekében energikus lépéseket kell tenni a Béke-világtanács el­nöksége által hozott határozatok — a dél-vietnami háború felszá­molása, az amerikai haderő kivo­nása, az 1954. évi genfi határoza­tok megtartása, a vietnami nép önrendelkezési jogának biztosítá­sa — megvalósítása érdekében. Az atom-leszerelésért küzdő szervezetek „hadgyakorlatra64 készülnek Angliában Az atamfelfegyverzés ellen küz­dő CND szervezetei november 14 —17-ig bemutató „hadgyakorla­tot” rendeznek egész Nagy-Bri- tanniában. A Fall X 63 — az 1962-ben Fallex—62 fedőnéven rendezett N ATO Jhadgy akorlat alapján — azt kívánja demonst­rálni: milyen hamisak azok az an­gol kormány által keltett illúziók, hogy a nukleáris fegyverkezés „az önálló brit atomütőerő” megment­heti Angliát a megsemmisüléstől. Ha háború törne ki, mondjuk egy pénteki napon, délben 12 órakor bevetnék a taktikai fegyvereket. Ugyanazon a napon éjfélkor már minden nukleáris fegyver haszná­latban volna. Ez azt jelenti, hogy a Nagy-Britanniában lévő 62 an­gol és amerikai támaszpont mind­egyikére — a Szovjetuniónak a támadásra adott válaszaként — a hirosimai atombombánál öt— húszszor nagyobb erejű bombák hullanának. Mondani sem kell, hogy ilyen körülmények között gyerekes dolog az az elképzelés, amiről a kormány beszél, hogy az angol lakosság 43 százalékát „evakuálják”. A támaszpontok el­leni támadás után hat órával ezek körzete pusztasággá válnék, 36 órával a taktikai fegyverzet harc- bavetése után az egész szigetor­szág megsemmisülne. A CND „leleplező hadgyakorla­tával” kapcsolatban a Daily Wor­ker, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja felhívja a figyel­met arra, hogy az elmúlt 15 esz­tendőben állandóan emelkedő an­gol fegyverkezési kiadások elér­ték az évi 1900 millió font ster­linget. Ha fegyverkezés helyett — ami másodpercenként 60 font sterling­be kerül az angol adófizetőknek — békés célokra költenék ezt az óriási összeget,, akkor a következő létfontosságú beruházásokat le­hetne eszközölni: 14 millió elegendő volna 400 000 tanácsi lakóházra; 160 millióból 120 új iskola épül­hetne; 120 millió kellene 60 új kórház építésére; 80 millióból korszerűsíteni és szélesíteni lehetne az egészség- ügyi hálózatot; 126 millió elég lenne a közle­kedés modernizálására és a vitel­díjak csökkentésére (jelenleg kö­zepes távolságra egy vonaljegy ára átlagosan 4 forintnak felel meg); 60 millióból 400 mérföldnyi új utat lehetne építeni; 300 millióból minden öregem­ber egy fonttal több nyugdíjat kaphatna. — Mindezekre telnék a fegy­verkezési kiadások feléből: 860 millió font sterlingből — fűzi hozzá a Daily Worker. Újabb bányaszerencsétlenség Lengédében a gyönki Vörös Csillag Tsz-ben a felhők, napfényben csillognak a gödrökbe szorult tócsák, ami­kor kifelé igyekszem. A gumi­csizmás emberek mosolyogva né­zik ügyetlenkedésemet a sár­tengerben. Ök alkalmazkodtak az időhöz. Öltözékben is, mun­kában is. ÜM|K JÓZfCj | Reggel haragosan beborult az ég, igazi őszi napra virradtunk. Nemsokára az eső is eleredt, kövér tócsák nőttek mindenütt. Nem sokat lehet tem­pi ilyenkor a felázott földeken. A gyönki Vörös Csillag Tsz Udvarára csak nagy küzdelem­mel sikerül bejutnom. Az épü­letek között alig látni egy te­nyérnyi száraz helyet, mindenütt pocsolyák és embermarasztaló sár. Azért van élet az udvaron. Az imént jött kocsiról szórják le a kukoricaszárat. Nagy halom gyűlt már össze belőle az istálló mellett. Ha kevés a szalma, ez is jó almoláshoz. a fedett fészer alatt traktor dohog. Hosszú, csavart szíj húzódik tőle a tisz­títógépig. Asszonyok dolgoznak itt, etetik az éhes masinát. Napraforgót tisztítanak. Most nem ez a legfontosabb munka, de mindig azt kell csinálni, amit az idő megenged.­Újabb nagy csatát vívok a sárral, míg eljutok az irodáié- Szorgos munka folyik itt is. — Az elnök elvtárs? — 'Néni * tudom hol mondja egy fekete köpenyes kis­lány. — Az előbb még láttam az istállók körül. Ilyenkor nem lehet az irodában találni. Hol itt, hol ótt jár,- irányítja a munkát. így Balassa Tiborral, a tsz agronómusával beszélgetünk az őszi munkákról. — Most elég jól magunkra ta­láltunk — mondja. — A betaka­rítást nagyrészt befejeztük. Csak kukoricából vannak vissza az utolsó holdak. Ahogy valami­lyen terület felszabadul, még „melegében" elkezdjük a mély­szántását. A gépek ma is ki­mentek. Nálunk nagyon pásztás eső volt, sok olyan terület van, ahol ma is lehet dolgozni. Ki­használunk minden percet, az idén nem lesz mire hivatkozni, kedvezett az idő. I Két műszakot ártot­tak be, hogy minél gyorsabban felszánt­hassák a visszalévő területeket. A saját és a gépállomási gépek hétköznap, vasárnap is mennek. Ünnep nem érdekes ilyenkor, ha sürget a munka. Szóba kerül a téliesítés is, jó gazda előre gon­doskodik, nem akkor kapkod, amikor már az idő figyelmeztet. A gyönki tsz tagjai jó gazdák­nak bizonyultak. Már hónapok­kal ezelőtt téliesítettek a három szerfás istállót. Méghozzá a le­hető legjobb módon, téglával. A- többi istállónál nincs ilyen prob­léma. Télen is kitünően lehet használni őket. Egy hónappal ezelőtt költöztették be az ál­latokat az újonnan épült száz­férőhelyes tehénistállóba. — Télen is meg tudjuk oldani a sertések fiaztatását — mondja az agronómus. Erre külön férő­helyünk van. Az eső ellenére a silózás sem szünetel. — Silóból jóval nagyobb meny- nyiséget készítünk, mint ameny- nyi a terv, ezzel pótoljuk a réti takarmányt. Középkorú ember jön az Iro­dába, esőkabátban, gumicsizmá­val a lábán. Fogatot kér, hogy másnap elszállíthassák az istálló paláit. Az agronómus feljegyzi, másnap már úgy irányítja a munkát. Pontos, tervszerű munka folyik itt. Nem tapasztalni azt a néhány helyen jelentkező fejet­lenséget, ami az őszi munkák gyorsabb üteménél fellép. Min­denki tudja mi a feladata, mi­kor, hová kell mennie. A fő­könyvelő már a „legizgalmasabb” munkán dolgozik. Felméréseket végez, kalkulál a zárszámadás­hoz. Latson elosztanak Hői szövetruhák 200 Ft-tól 530 Ft-ig. _____________________________________________________________________________ (■» Lengede (Reuter) A nyugat-né­metországi Lengédében újabb bá­nyaszerencsétlenség történt pén­teken. Tizenkét kilométerre attól a tárnától, amelyből csütörtökön mentettek ki 11 bányászt, akik két hétig el voltak zárva a kül­világtól, föld alatti kőomlás tör­tént. Két bányász éppen dinamit- töltetet helyezett el robbantáshoz, amikor az omlás bekövetkezett. A közelben tartózkodó bányásztár­saik a kezük ügyében lévő szer­számokkal, sőt puszta kézzel lát­tak a két szerencsétlenül járt ki­ásásához. Megfeszített munkával sikerült is a két bányászt a kőtö­meg alól kiszabadítani. Súlyos sé­rülésekkel szállították őket kór­házba, de remélni lehet, hogy életben maradnak. A lengédéi (Nyu­gatnémetország) bányaikatasztrófa alkalmával a men­tési munkálatok során leküldött parányi vakuval készült felvétel a bányában rekedt, de azóta már meg­mentett egyik bá­nyászról. > Légi felvétel a lengedel (Nyugat­németország) bá­nyaszerencsétlen­ség mentési mun­kálatairól. Közé­pen a fúrótorony. (MTI Külföldi Képszolgálat.) V

Next

/
Oldalképek
Tartalom