Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-31 / 255. szám
4 TOLWA MEGYEI NÉPÜJSAG 1903. oKTöner 3i. Amikor a könyvtár kér kölcsön• .. Múltkoriban esti egyetemesekkel beszélgettünk, arról, hogy milyen nagy szükség lenne egy új filozófiai lexikon kiadására. Szükség lenne rá azért, mert a korábbi kiadás igen sok vonatkozásban elavult, és meglehetősen kevés példányszám lelhető fel belőle. Ennek a beszélgetésnek kapcsán merült fel az olvasás és a könyvtári munka „szakosodása” is. A könyvkiadásban is megfigyelhető ez a folyamat, a nehezen kezelhető lexikon-sorozatokat mindjobban felváltják a könnyebben kezelhető, mozgékonyabb szaklexikonok, amelyek jobban is tudnak lépést tartani a legújabb tudományos kutatási eredményekkel. Az egyre duzzadó szakirodalom teljes, átfogó feldolgozása komoly gondot jelent a könyvtárak számára is. Megnő tehát a szerepük a szak- könyvtáraknak is, amelyek egy- egy tudományággal foglalkozó kiadványokat gyűjtenek össze. Az is tény, hogy napról napra több ember szeretne hozzáférni a munkájával kapcsolatos szak- irodalomhoz, márpedig erre minden könyvtárban nem nyílik lehetőség. Mégis mi az az áthidaló lehetőség, amely biztosítani tudja azt, hogy vidéki könyvtárakban is hozzájuthassanak az olvasók, akár a legteljesebb szakirodalomhoz is? Ezzel a kérdéssel kerestük fel a megyei könyvtárban Koloszár Andornét. — A könyvtárközi kölcsönzéssel. — hangzott a válasz. — Ez azt jelenti, hogy az olyan szakkönyveket, amelyekkel a mi könyvtárunk nem rendelkezik, olvasóinknak mi kérjük kölcsön az országos nagy könyvtáraktól, szakkönyvtáraktól. Erre a célra kapcsolatot tartunk az Országos Széchenyi Könyvtárral, a debreceni, a pécsi, a budapesti egyetemi könyvtárakkal, az Országos Műszaki' Könyvtárral, a gödöllői Agrártudományi Egyetem könyvtárával... — Nem egy esetben ritka szakkönyvekről, igen értékes kiadványokról van szó — vetjük közbe. — Saját könyveinket is óvjuk minden rongálódástól. Természetesen az így kölcsönkért könyvekre ez még fokozottabban vonatkozik, ezért csakis olvasótermi használatról lehet szó, a határidő pontos betartásával. A megszabott időre kapott könyveket minden esetben vissza kívánjuk küldeni a határidő lejártával, mert tudjuk, hogy az esetleges késedelemmel más ember, vagy éppen munkaközösség tudományos kutatását hátráltatnánk. — A speciális könyveket, vagy szakkönyveket kérő olvasóink a könyvtárközi kölcsönzés igénybe vételekor vagy a témát jelölik meg. vagy méginkább pontosan feljegyzik a keresett mű címét és szerzőjét, aminek alapján már a megyei könyvtár fordul a kéréssel az országos könyvtárakhoz. — Eddig milyen könyveket vettek ilyen úton igénybe az olvasók? — Sok példát még eddig nem tudnék felsorolni — folytatta Koloszár Andorné —. mert a kölcsönzésnek ez a formája még nem nagyon ismert. Eddig helytörténeti anyagokat és mezőgazdasági vonatkozású szakirodáimat kerestek nálunk ilyen úton. Mindenesetre jóleső érzés a jövőre nézve, hogy ez a lehetőség fennáll vidéki olvasók, kutatók, érdeklődők részére is, s ez azt is jelenti, hogy a több mint negyvenezer kötet mögött még ott tudhatjuk az országos könyvtárak szakkönyv-állományát is. V. M. Gazdag halászat Tolnán A tolnai Béke Halászati Termelőszövetkezet, egyik 120 holdas tavában az idén kezdte meg először az etetéses halgazdálkodást, amely gazdag eredményt hozott az őszi halászaton. A vetőmagnak HVMWHII Xsl'“" alkalmatlan, kiselejtezett lucerna és lóheremaggal és sajáttermósű árpával, kukoricával táplált, s a tóba májusban kihelyezett tíz-ti- zer.öt dekás nemespontyivadékok egy kilósra, a hatvan-nyolcvan dekások pedig 2.5—3 kilogramm súlyúra nőttek meg, s mlntegv 400 mázsa nemes „haltermést” adtak a szövetkezetnek. A mostani ..halszezonban’' azonban nehéz a piaci értékesítés, ezért attól tartanak, hogy a telelőben kell tárolni majd a halakat, ami a későbbiekben suly- veszteséggel járhat. Százötven mázsa elsőosztályú, darabonként 2.5—3 kilós nemes ponty vár vevőre a szövetkezetben. A fogyasztók általában nem szeretik a túl- hízlalt halat, a tolnai szövetkezetnek nemestakarmánnyal etetett halai azonban zsírtalanok, nagyon ízletes húsúak, nagyságuk folytán kevésbé szálkásak, s főleg az üzemi konyhák és a nagyvendéglők, társasvacsorák étlapjára „kívánkoznak”. 9. Sipos eléggé közömbösen hallgatta végig az ezredest. Felkészült az útra, s egy pillanatig sem gondolkodott, hogy vissza is fordulhatna, le is mondhatná az egészet ... Teljesíti feladatát, s ha visszajön, vége lesz ennek a szakadatlan tanulásnak, folytonos kiképzésnek. Ezt utálta a legjobban. Megcsömörlött tőle. Csinálni bármit, csak valamit csinálni már... Igaz, itt a hírszerző-iskolán már nem nyomorgott, mindene megvolt, mégsem tudta élvezni a teli erszény örömeit. Olyan szigorúan fogták őket négy éven át, hogy még kimenőre, vagy lányokhoz is csak felügyelettel mehettek. Volt egy állandó, amolyan belső, kincstári bordélyházuk. Itt vezették le azt a fölös energiát, ami még bennük maradt a szörnyen nehéz kiképzések után. Menni kell, s örült is, hogy rövidesen indulhat. A feladatnak, ha tizennyolc éves korában kapja, még lett volna romantikája, hiszen annyi könyvet összeolvasott már ebből a témakörből. De az iskolán kiöltek belőlük minden romantikát, csak egyet hagytak meg és fejlesztettek hihetetlen mértékűre: a pénz imádatát... De a szülőfölddel való találkozás izgalma is serkentette az útra ... Ezt a betegséget mindenki a világon megkapja, ha hosszabb időre elszakadt hazájától, még akkor is, ha szívét acélkarmokkal edzette az élet. Ott benn, egészen mélyen, a kemény szív, egy icipici kis csülkében megmozdul valami: az emlék. A szülői ház, a gyerekkor, a fiatalság emléke. Síposban a szülőföld levegője élt a legjobban; szó szerint a levegő, az oxigén és nitrogén keveréke. Biztos, hogy ugyanaz az összetétele a levegőnek itt is, mint ott, és mégis, amikor emlékezik egy-egy álmatlan éjszakán, valami mást érez itt, mint otthon érzett. Érzéki csalódás? Mást lehelnek a fák, a virágok, itt, mint ott? Nem, a levegő ugyanaz. De az ember gyerekkorában magába szívja az anyja kötényének illatát, a föld leheletét, és ezt egy életen át hordja érzékszerveiben. Sipos várta ezt a találkozást. Hogy milyen lesz, elképzelni sem tudta. De amikor megmondták neki, hogy ő megy, ez jutott eszébe, s csak ezért kerülte el szemét az álom. nem a félelem, vagy a veszély miatt. Indulnia kell. már az ezredes is búcsúzkodik tőle. Mit is mondott, hogy mégiscsak a hajtóanyagot szerezze meg? Sipos nem ismert magára: gondolatai úgy szétestek, mint egy ráf nélküli hordó dongái. Félfüllel még hallotta, hogy óvatosságra és elszántságra inti őt az ezredes, de már kívül volt az ajtón. Mennie kellett, várták közvetlen parancsnokai. akik technikailag is felkészítik az útra. hogy aztán erős kíséret mellett, autóval a határig szállítsák. * Csodálatos a Bükk hegység. Hatalmas hegyek karéjában, egy kis völgyben emelkedik a lillafüredi Palota-szálló. Mint valami középkori kastély, amelyet elrejtettek a világ szeme elől, úgv bújik meg a hegyek védelmében. Csak ha belépünk a PINTÉR ISTVÁN* SZABÓ LÁSZLÓ • KO ÖN&S Wtdádbal Hámori-tó völgyébe, akkor tárul elénk teljes pompájában ez az üdülő, amelyet még a harmincas években építettek hazai és külföldi mágnásoknak. Hófehér, csipkés homlokzata élesen elüt a háttér sötétlöldjétől, s ez még inkább becsalogatja az erre tévedt idegent... A völgy ezen a forró augusztusi délutánon is egészen hűs volt. A meleget elnyelte az óriási erdő és a Hámori-tó. A bukszus-bok- rokkal szegélyezett kavicsos úton egy idősebb, de jótartású férfi közeledett. Autóval érkezett, üres kézzel, csomagok nélkül tartott a szállóhoz. Felsietett a lépcsőn, s a szálló portásához lépett. A portás nem köszöntötte, csupán valami tisztelgésféle mozdulatot tett, és kérdéssel fogadta: — Jönnek, igazgató elvtórs? — Igen. Miskolcon vannak, ott ebédelnek. Beszéltem velük, mindegyik külön szobát akar. Adja ide a szobabeosztást, újra kell rendeznünk az egészet — mondta a portásnak Kovács Ferenc, a Palota-szálló igazgatója... Idestova már kilencedik esztendeje igazgatja a lillafüredi Paiota-szállót, s nemcsak a vendégek, hanem a felettesei is elégedettek munkájával. Igyekezett mindenkinek a kedvében járni, kielégíteni még a legképtelenebb igényeket is, s ezzel elérte, hogy voltak olyan vendégei is, akik minden évben visszatértek Lillafüredre. A hegyi levegő — bár sokat dolgozott — jót tett neki, s az elmúlt hét-nyolc esztendőben alig öregedett valamit. Aki korábban is ismerte Kovácsot, s tudta korát, meglepődött, amikor évek múltán találkozott vele. A középkorú férfi megőrizte jó tartását, fürgeségét. Érdekes embernek tartották. Mindenkit készséggel fogadott, szívélyesen elbeszélgetett a vendégeivel, a szálló alkalmazottai körében mégis az a hír járta róla, hogy roppant zárkózott, s ha csak egy kicsi kis szabad időt le tud csípni magának, máris visszavonul a szobájába, vagy beül a kocsijába, s barangol, hol Miskolcon, hol a környékbeli falvakban. Gyakran sétál a hegyekben is, szereti a természetet s a gyalogtúrákat. Elmaradhatatlan turistabotja még akkor is vele van, amikor kocsival megy valahová. Kovács nőtlen, pontosabban elvált, de a környéken senki sem ismerte a feleségét, mert az üdülőbe már újra legényemberként érkezett. Néha lenn a konyhán vagy fenn a takarítószemélyzet körében különös szóbeszéd járta, hogy Kovács távol tartja magát a nőktől, s különösen óvakodik az egyedül érkező női vendégektől. Pedig — fiatalság bohóság — a Palota-szállóban sok lány szokott üdülni, s nem egy ment már haza innen az igazgató iránt felébredt reménytelen szerelemmel. Azt talán sohasem lehetne kideríteni, vajon mivel lopta be magát Kovács igazgató a lányok szívébe Őszülő halántékával, kisportolt alakjával, egy kicsit mindig szomorkás arcával vagy éppenséggel zárkózott természetével? Tény. hogy szekrényének mélyén ott sokasodtak a kék és rózsaszín levélkék, amelyek forró, ábrándos szerelmekről tanúskodtak. De Kovács soha nem élt vissza a helyzetével, noha erre mint igazgatónak könnyen módja lett volna. Már azt is beszélték róla, hogy valami nagy fájdalma, bánata van, ezért vonul el a világ szeme elől szabad óráiban; s ez még inkább növelte romantikáját. Ugv hírlett róla, hogy csupán egyetlen szenvedélye van: a festészet. Turistabotján kívül még egy elmaradhatatlan társa volt: a paletta és az ecset... Amint átvette a portástól a névsort, átment a hallba, és leült egy fotelbe. Irt. Az épület csendes, lakói valahol kirándulnak Csupán egy-két idősebb házas- pór unatkozik a hallban. Semmi sem mutatta, hogy holnapután már új vendégek érkeznek. De Kovácsnak épp>en emiatt főtt a feje. Tucatnyi külföldi turista érkezett vadászatra a Bükk- be, és az volt a kívánságuk, hogy ne vadásziakban helyezzék el őket, mint az előző években, hanem a híres Palota-szállóban. Az idegenforgalmi szakemberek kissé meg is lepődtek ezen, s nyomban tudakolni kezdték, vajon miért elégedetlenek a vadász- lakokkal. Elvégre ezek is minden kényelmet biztosítottak a külföldi vendégeknek, ráadásul még gyalogolni sem kellett annyit a hegyekben hajnalonként és esténként, hiszen ott laktak az erdő közep>én. De a turisták ragaszkodtak kérésükhöz, bár, mint, mondták, korábban is mindennel megvoltak elégedve. Valami kellemetlenségük azért mégis csak lehetett a vadászlakokban — gondolták az idegenforgalmi szakemberek —, s emiatt külön berendelték Miskolcra a lillafüredi Palotaszálló igazgatóját, hogy személyesen fogadja a vendégeket, és tájékozódjon kívánságaikról. Ám mindössze csak azt kívánták, hogy külön szobát kapjon mindegyikük. Viszont éppen ez okozta a legnagyobb gondot Kovácsnak. A beutalók már elmentek visszaküldeni senkit sem lehetett. Az igazgató nem tudott volna odaállni néhány ember elé. akik már hetek óta készülődnek a ti zennégynapos üdülésre, és azt mondani, hogy menjenek haza. mert nincs helv. (Folytatjuk) 7**ts cooc tujói e ci izéivé per ütőiren uoboohn rémén. Jt tsneneneN eőirer eurerezin >uwjh sz/Gernen. rm. január k.-j volt...
