Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

Az összeférhetetlen ember

A hivatalban hamar megutálták Barlangfit, az összeférhetetlen embert. Már a bemutatkozása is elfuserált volt. Bugrishoz illő, idomtalan, undok. A hölgyeknek nem köszönt kezitcsókolom- mal, csupán egy szürke jóreggelt mekegett, visszataszító krumpliorrán agyonütötte az iroda egyetlen legyét és már az első nap hibát talált a bérlemények összesített kimutatásában.

Nehéz lesz vele kijönni — állapították meg többen is, sóhajtva emlegetve elődjét, a jó Kázmér Bandit, akit kifúrtak, mert eladta a gémkapcsokat és elsikkaszt tota a KST pénzét. Már az, hogy Barlangfi nem kávézott, igazi rettenet volt. Tüntetőén itta a hidegvizet és azt állította, hogy a kávé árt a szívének.

— Ennek nincs is szíve — állapította meg Erna, a nagyszívű adminisztrátor, miután mutatta Barlangfinak, hogy vasárnap a szigeten hol csípte meg a szúnyog. Az már egyenesen pofátlanság volt, hogy az osztályértekezleten megbírálta az alfőnököt, mert nagynénjét hozta be kisegítő gépírónak. Azt emlegette Barlangfi, hogy Snapszné nem is tud gépelni, s azért túlzás, hogy a tulajdonfőneveket kisbetűvel írja, és a multidő második t-jéről rendszeresen elfeledkezik. Snapszné a mindenki által egycsapásra megszeretett Szidónia, fuldokló zokogás közben sivította:

— Ilyen légkörben én igenis nem tudok gépelni — és kijelentette: ő egyéniség, aki fütyül az akadémiára, és lassú víz partot mos, megmondta már Kossuth Lajos is.

— Milyen intelligens — néztek össze többen is, míg Barlangfi lesújtva, megvetve gubózott be az egyik sarokba, a kályhapucoló meg a kifutó gyerek között. Ráadásul ismét szót kért. Mindenfelől kuncogás hallatszott — ugyan, mit tud ez a majom még összehelegni? Ahogy ezt többen állították, valószínűleg mégis előzőleg pálinkát ivott, hogy ennyire megjött a bátorsága, mert elég folyékonyan szónokolt, nyilván otthon betanította a kisfia. Az őszinteségről, kötelességről beszélt, meg hogy ő a maga részéről felajánlja a Kavics- és Sóder Vállalat készpénzutalványait három nappal a határidő előtt besorolja a besorolandók közé.

Pfuj, piha stréber — sziszegett Csáb Lilla, a kisfőnök sakkpartnere, de hiszen ez megőrült. Sajnos, a nagyfönöknek, aki ezúttal indiszponált volt, hiába rugdosta titkárnője a bokáját, helyesléssel fogadta a tervet és kissé csukladozva a reprezentációs konyaktól, áldását adta a tervre. Sőt, ami a leggaládabb az egészben, a félnótás Keszkenőiné is valami olyasmit motyogott, hogy túlzás a restancia és némileg igaza van Barlangfi kartársnak.

Lassan annyira kiélezett lett a helyzet, hogy már a szemébe is megmondták Barlangfinak, hogy összeférhetetlen ember.

— Miért vagy ilyen összeférhetetlen alak? — kérdezte tőle Semele Laci, amikor Barlangfi visszakérte tőle a véletlenül hozzákerült Montblanc töltőtollát — neked már a grafitceruza nem is jó?

Nagy volt a megdöbbenés akkor is, mikor megtudák, hogy a főigazgató bérmakeresztlányának Mónikának, a válogatott nehézsúlyú birkózó Simái menyasszonyának megmondta, hogy nem illik délután bejárni és a sonkaszalámit, A Gyermek és Kisfiú Ktsz kimutatásaiba csomagolni. Iffaz, négyszemközt mondta ezt Mónikának, de az hamarosan közölte barátnőivel, akik megtorlásul tüntetőén fokhagymát ettek a szobában, hogy ezzel is bosz- szantsák Barlangfit. Nem csoda, hogy óriási örömet keltett, mikor megtudták, Barlangfi hamarosan eltávozik a cégtől, kirúgják hihihi, vagy valami lesz vele, nem is lehet ilyen embert megtűrni. aki dupla csomóra köti a •cinőfűzőiét. A jólértesültek tudni vélték, hogy segéd-utcasenrő lesz vagv fodrász a temetkezési vállalatnál. de az is lehet, hogy letartóztatják, mert határidő előtt számolta el a revíziós költségeket.

Sokan már nem is köszöntek

neki. Erna tüntetőén fújta a szivarja füstjét a szeme közé, Lilla pedig a vajaskenyere közé ko- csikenőrseit kent, hogy jobb legyen az íze.

Még utoljára azért valami jutalmat adtak neki, hogy ne fájjon annyira a repülőjegy, jellemző, hogy meghatottsággal beszélt, meg olyasmiket karattyolt, hogy tisztességesen kell dolgozni és nem illik egymás ellen intrikálni.

— Micsoda összeférhetetlen tökfilkó — szögezték le az érintett felek. És ilyen előzmények után némi meglepetést keltett, mikor az igazgató bemutatta az új osztályvezetőt. A régit sürgősen kórházba kellett szállítani, mert a veséje áteresztette az alkoholt és a gégéje kénköves lánggal elkezdett égni.

— Ismerik Barlangfi kartársat, nemde? — kérdezte a legnagyobb főnök, s finom humorral hozzátette: — Az összeférhetetlen embert.

A hallgatóság széles mosoly- lyal válaszolt, egyesek lelkendezve mondogatták egymásnak: na, most szólj hozzá! Szólj hozzá! Hát szólj hozzá!

Rengetegen hozzászóltak, legtömörebben talán Semele kartárs fejtette ki mindannyiuk véleményét:

— összeférhetetlen, ronda, izgága volt a régi osztályvezető. Élvezet, valóságos élvezet lesz Barlangfi kartárssal együtt dolgozni.

NAGY S. JÓZSEF

CSÁNYI LÁSZLÓ:

ÚTIN APLÓ

Mit visz magával az utas? Az emlék mindig mást mutat. A való ezer színben újul meg, önmagát cseréli, s százados kövek, hegyek hajlata, az emberkéz-munkálta városok csak azt várják, hogy az okos valóság fényében ismét új életet kapnak.

Az utas társa az idő. Az emlék időtlen, mint testvér-öröm, amely nyomában jár, s feltámaszt, alkot és új vonalakat rajzol fel a lélek lapjaira s ki bolyongott az órák korlátái közt, most ujjongva érzi, hogy testvére az örök s változatlan valónak, amely mindig mást mutat.

WEIMAR

(GOETHE DOLGOZÓ SZOBÁJÁBAN.)

Fegyver, s isteni társ a fegyelem, égi szövetség, s nap nem múlhat el munka nélkül, mely harc és kegyelem, míg a lélek az igaz szóra lel.

*

(ILMENAU, — EGY VERS NYOMÁBAN.)

Über allen Gipfeln... Az ünnepi csend oly mély, hogy hallani lehet idefent, hallani, ahogy a tört őszi ág is rezdül súlya alatt, a télre vár és sóhajt a virág is, s a szép emlék a fák között világit, de messze vagy!

0

(GOETHE—SCHILLER KOPORSÓJA ELŐTT.)

Mert végül minden út ide vezet, hogy eltakarjon a halál szemérme és az idő csak. azt őrizze meg, mit halálukért adhattak cserébe.

TÉNAGY SÁNDOR:

Elmúlt- semmiségek ünnepe

„Régi, szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!”

Radnóti

Ezen az estén, e rozoga fekhelyen, e semmitmondó hangulatban ölembe veszem anyám gyermekét: engedetlen életem,

ezen az estén hangtalan leszek,

szelíd, dünnyögő, mint a költők általában,

pulzusom normális,

36,5 a lázam

ezen az estén csak azt kívánom, hogy néhány emlék rámtaláljon újra, s én kamaszként tudjam fogadni őket, természetesen s mégis elpirulva,

szeretnék könyörületes lenni gyengeségeimhez, szeretném ünnepelni elmúlt semmiségek évfordulóit, de sokszor elfelejtjük önmagunkat, s restelkedik a férfi, mert néha meghatódik,

odakünn a őszi tűzfalakon s leveleken a horzsolódás még alig látható, ideben: kályhagyújtás előtti révedezés, a szemem sem szürkehályogtól fakó,

szép ifjúság, kacér pávakakas, hullik, hullik a tollad, fanyar lett íze számban a bornak,

magam vagyok, '

magam,

hipnotikus dermedtségbe fagyott a tárgyi világ,

nyakkendő lóg a rézkilincsen, a könyvespolc megdőlt fogsora átharap újabb éjszakát,

s én játszom, mert nem mondok le semmiről,

kiürítem zsebeimet, az asztalfiókot, mennyi kacat, fölöslegesség, mennyi vagyon, töltőtoll, szerelem, cigarettatárca, haza, balatoni képeslap, rajz-szén, fotóalbum —

mindenem elfér az asztalon.

MM HIBBINs

CSODA

Hisznek önök a csodákban? Nem, természetesen nem hisznek, legalább is nem a varázslatokban, a természetfelettiben.

Vannak azonban olyan emberi erővel létrehozott változások, amelyek annyira megdöbbentőek és drámaiak, hogy csak a „csodálatos” szó illik rájuk. A Londoni Filfrnesztiválon bemutattak egy filmet, amely minden idők legnagyobb emberalkotta átalakulásáról szól.

A film, Az orosz csoda magának a szovjet embernek az átalakulását ragadja meg — eljutását a cárok korának nyomorúságából és elnyomásából abba a korba, amelyben az új, szocialista ember szputnyikon kerüli meg a Földgolyót.

A kétrészes filmet, amely hatalmas lelkesedést keltett a Moszkvai Filmfesztiválon, Anne- lie és Andrew Thorndike készítette. Az NDK két nagynevű do- kumentumfilm-alkotója az évek során új, dinamikus dokumen- tumfilm-stílust alakított ki, a Szovjetunióban a háború előtt kifejlődött filmtechnikai eredmények alapján.

Filmdokumentumok, magánlevelek, fényképek, archívanyagok, térképek segítségével olyan erőteljes és megrázó filmeket alkottak, mint a Te, és annyi más, bajtársad, a Teuton kard akció. Az orosz csodá-ban, különösen az első részben, új magaslatokra vitték ezt a technikát, szélesebb freskót adva, mint eddig bármikor, dokumentumfilmekben ritkán érezhető szenvedéllyel.

Hatalmas munka van egy ilyen filmben. Először az anyag felkutatásának óriási feladata. Majd: a válogatás, az anyag elrendezése, megtervezése, hogy a legnagyobb hatást keltse, a forgató- könyv és a zenekíséret elkészítése, de ez csak egyik része a dolognak. Úgy tervezték, két év alatt elkészülnek. Végül öt évet vett igénybe a munka. Kiszámították, hogy magában a Szovjetunióban jíörülbelül 500 000 mérföldet utaztak.

A lénai aranymezők vidékén találtak néhány megdöbbentő fénykép-dokumentumot a sztrájkolok hidegvérű lemészárlásáról a forradalom előtt. Omszkban mulatságos „rejtett kamera” felvételeket készítettek fiatalokról egy i

varázslat nélkül

táncos szórakozóhelyen, melyek óriási kontrasztot képviselnek a régi idók nyomorúságát bennitató képek mellett.

A Szovjetunió egész területéről gyűjtöttek anyagot, amely erőteljes és páratlan beszámoló arról a szörnyű pusztításról, melyet az intervenciós háborúk okoztak. És itt van a „csoda” lényege — a hatalmas lelkesedés a szocializmus iránt és az a bizalom, amely képessé tette a szovjet embereket, hogy ismét megindítsák a termelést, az életet ezután a r: m- boló időszak után.

Amerikában gyűjtötték azt a megdöbbentő erejű anyagot, amely emlékeztet arra, miiyen magas fokon állt az USA az ipari fejlettségben a huszas években. És látjuk a szovjet autógyártás teljes 1922-es évi termelését — egyetlen autót, amelynek valamennyi alkatrészét kézzel készítették.

Párhuzamos képek napjainkból másfajta összehasonlításra adnak alkalmat, fej-fej melletti verseny a termelékenységért, amelyben a szocialista rendszer fokozatosan az élre tör.

Házassága előtt Annelie Thorndike tanítónő volt, és közvetlenül tapasztalta a szocialista építés csodáját. A háború után egy du- ledező falusi iskolában tanított,

Kelet-Németországban, Mecklen- burgban. Öt évvel később Andrew Thorndike, már gyakorlott dokumentumfilm-alkotó, iskolai helyszínt keresett, hogy illusztrálja az iskolarendszer fejlődését az NDK megszületése óta. Azt a tanácsot kapta, hogy Mecklenbur- got keresse fel, mert Anniele iskolája már egyike volt a fiatal népi demokrácia legjobb iskoláinak.

így találkoztak, a találkozásból szerelem lett, majd házasság. Azóta annak szentelték magukat mindketten, amit Andrew Thorndike így fejez ki „A kommunizmus népszerűsítésének hivatása.” A könyvben, amelyben megírták Az orosz csoda elkészítését, a házaspár úgy beszél a film létrejöttének időszakáról, mint életük legeseménytelibb, legboldogabb éveiről.

„A kommunista társadalom építése a Szovjetunióban — írják — a legnagyobb és legizgalmasabb esemény az emberiség történetében. Csodálatos szerencsénk volt, hogy több évig tanúi lehettünk ennek az építésnek, és nincs más, amire jobban vágynánk, mint hogy elmondjuk mindazt, ami olyan mélyen megrendített bennünket.”

(Daily Worker, 1963. október 5.)

9 Zrínyi Mladó téli kiadványaiból

Láthatatlan ütközet a címe Újvári Imre László pedagógiai kérdésekkel foglalkozó új könyvének.

Az imperialista országoknak s Szovjetunió és a népi demokratikus államok ellen folytatott titkos háborúját leplezi le V. N. Minajei Fény derül a titokra című könyvében.

A nagyközönség számára eddig ismeretlen részleteket dolgoz fel a kémkedés történetéből Bíró Lajos és Komjáth Pál könyve, amelynek címe: Háború hadüzenet nélkül.

Szabó Miklós: Alfa Teán (Különleges Hadsereg). Egy nyugatra készült fiatal magyar fiú megdöbbentő élményein keresztül rajzolja meg az író az Egyesült Államok egyik veszedelmes, titkos szervezetének, az úgynevezett „Különleges Hadseregnek” a tevékenységét.

A „Hadtudomány Klasszikusai” sorozat következő kötete: Az ókori hadművészet klasszikusai címmel jelenik meg. A „Tisztek Könyvtára” sorozat következő kötete, a vegyi és biológiai háború kérdéseit tárgyalja. A vegyi és biológiai fegyver című munka átfogó képet nyújt e fegyverek fejlődéséről, s az eddigi alkalmazásuk során szerzett tapasztalatokról.

Az év utolsó hónapjában bocsátja közre a Kiadó Razin profeszor Hadművészet története című művének III. kötetét.

Égő földek és lángoló folyók című emlékiratban a szerző igen reálisan és színesen eleveníti fel azt a sok áldozatot követelő hősi küzdelmet, amellyel a szovjet csapatok a Nagy Honvédő Háború éveit harcolták végig.