Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-02 / 230. szám

X. m2, október 2. fÖLNA WFGYFI NÉPŰJ9AÓ Gimnázium Simontornyán Simontornya jelentős ipari üzemmel rendelkezik, s mint köz­tudott, a bőrgyár a megye egyik legnagyobb üzeme. A község jelle­génél fogva ai környező falvak központjának szerepét tölti be. Az elmúlt évek egyre növekvő műve­lődési igénye abban az irányban hatott, hogy ipari, kereskedelmi központi helyzete mellett váljék Simontornya a környék középfokú művelődési centrumává is. A köz­ség és a környék lakóinak ez a jo­gos vágya az idei őszön teljesült. Simontornya gimnáziumot kapott. Ebben az évben még csak egy osz­tály beindítására kaptunk enge­délyt, 44 fővel. De jövőre már két párhuzamos osztályt nyi­tunk, hogy kielégíthessük az egyre növekvő igényeket. Egyelőre 10 vi­déki tanulója van a gimnázium­nak. A tanulók politechnikai képzése a vegyesipari vállalatnál történik. A fiúk bőrdíszmű, a lányok szőr­mekonfekció szakmában nyernek előképzést. A későbbiek folyamán a bőrgyár gépkarbantartó részle­gében is tanulhatnak a diákok. Tusa Mihály igazgató Mind a három tsz-ben indul pártoktatás Zom bán A községben három tsz-pártszer- vezet működik, valamennyiben in­dul pártoktatás az idei évben. A Parasztbecsületben a marxizmus —leninizmus kérdései tanfolyam első évfolyama, a másik két szö­vetkezetben az időszerű kérdések előadássorozatát indítjuk be. A hallgatókkal történő beszélge­tések előtt pártvezetőségi ülést, majd taggyűlést tartottunk, ahol számba vettük azokat, akik a párt- oktatásban részt vehetnek. A párt- vezetőség megbízatása alapján hét elvtárs beszélgetett el a pártta­gokkal és pártonkívüliekkel, hogy megtudjuk, kinek milyen előkép­zettsége van, s ezután döntöttünk abban, hogy milyen oktatási for­mákat indítsunk a községben. A párttagság 60 százaléka tanul szervezett oktatásban. Többen vannak, akik állami oktatásban vesznek részt, általános iskolában, technikumokon, akadémián, vala­mint a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetemen. A marxizmus— leninizmus tanfolyam I. évfolya­mán 15 rfrtonkívüli is tanul. Molnár András párttitkár Az általános iskolai oktatás helyzetéről tárgyalt a madocsai pártszervezet. A közelmúlt napokban taggyűlés­re ültek össze a madocsai kommu­nisták. Szóba került itt a patroná­ló pártszervezet 3 éves munkája, a termelőszövetkezet takarmány­ellátása, de fő napirendi pontként az általános iskolai oktatás hely­zete szerepelt. Ezt pedig az tette szükségessé, hogy a községben rossz a pedagógusok lakáshelyze­te, s ebből kifolyólag állandó ván­dorlások vannak, nem tudnak itt megtelepedni a nevelők. A falu­ban szétszórtan, három, a község különböző pontján lévő helyisé­gekben tanítanak, s ez bizonyos mértékig nehezíti az iskolai irá­nyítást, a nevelők órabeosztását is. Amennyiben lehetőség nyílna egy új, 6 tantermes iskola megépí­tésére, amihez a község félmillió forinttal járulna hozzá, megoldód­na a pedagógusok lakásproblémá­ja. Ugyanis a régi négy tantermes iskolát át lehetne építeni óvodává, a jelenlegi óvodából két nevelői lakást lehetne kialakítani. A je­lenlegi egy tantermes iskolát is át lehetne alakítani lakássá. A taggyűlés a községi tanáccsal, valamint a termelőszövetkezet ve­zetőségével egyetértve, kéréssel fordul a felettes szervekhez, legye­nek segítségünkre problémáink megoldásához. Szabó István aevelő Az új népművelési évad előtt IREGSZEMCSÉN A négy esztendővel ezelőtt meg­jelent művelődéspolitikai irány­elveket annak idején bizonyos fenntartással fogadták Iregszem- csén. A tartalmi meghatározáso­kat, a kulturális nevelőmunka szerepét, a termelőszövetkezetek gazdasági, politikai megszilárdí­tását, a dolgozók öntudatának formálását, általános és szakmű­veltségének emelését mindenki helyeselte. A problémát az okoz­ta, hogyan fogjanak hozzá a sok­rétű feladat végrehajtásához. — művelődésá házakat a falusi élet kulturális központjává kell tenni, növelni kell hatókörüket — mondja ki az MSZMP Tolna me­gyei Bizottsága ötéves kulturális programja. A művelődéspolitikai irányelvek megjelenése előtt a kultúrmunka irányítását, szervezését harmad­rangú feladatnak tekintették Iregszemesén. A művelődési ház programjában az anyagi érdekelt­ség került előtérbe. Túlnyomó többségben olyan rendezvényeket tartottak, hogy „pénzt hozzanak a házhoz”. Ez lényegében nem lett volna baj, ha párosul a tar­talmi munkával. A műsorpoliti­kánál erősen éreztette hatását az úgynevezett „csak művészeti te­vékenység” szemlélet, háttérbe szorult az ismeretterjesztés. Eb­ből következően volt az évnek időszaka, amikor a művelődési házban „alkalmi” műsorok ren­dezésére szorítkoztak. A műve­lődési munka szervezésével együtt a közönségszervezés gondja is egy-két emberre hárult. Ez volt az oka annak is, hogy az igazga­tók p vak ran változtak. Többször felvetődött az igény, ami még ma is megoldatlan, hogy az ireg- szemcsei művelődési ház élére független igazgatót kellene állí­tani. Erre eddig még azért nem kerülhetett sor, mivel 3800 lelkes községről van Szó, s függetlení­tett művelődési ház igazgatót az ötezer lélekszám feletti községek kaphatnak. Az elmúlt évben bár Szatóri János tanár a művelődési ház akkori igazgatója társadalmi feladatként végezte a művelődési ház irányítását, fellendült a mun­ka. A társadalmi szervek bevo­násával olyan programot dolgoz­tak ki, amely kiterjedt az egész falu lakosságára. Tervet készí­tettek arra, melyik szerv, milyen előadást szándékozik tartani. A kooperálással kiküszöbölték a korábbi hibákat, a többirányú és egymás munkáját zavaró kereszt­intézkedéseket. A kulturális bi­zottság hatókörét kiszélesítették. Előtérbe került a szocialista er­kölcsre való nevelés és az ifjú­ság tudatának alakítása. Az idén megint igazgató­változás volt. Az elmúlt héten tárgyalta a községi tanács a kulturális programot, amelyet Farkas Attila igazgató ismertetett. A program a mű­velődéspolitikai irányelvekre épül. Szakrendszerű továbbképzés, tsz- akadémia, ismeretterjesztő elő­adások, szí . köri foglalkozások, kiállítások és műsoros rendez­vények szerepelnek a tervben, s szolgálják a lakosság művelődé­sét, szórakozását. Az idei ter­vek szerint mozgalmas élet ala­kul ki az iregszemcsei művelő­dési házban. A Palánki Mező- gazdasági Technikum az elmúlt tanévben »tihelyezett osztályt lé­tesített. Az első osztály anya­gából vizsgázottak a második év­folyamon folytatják tanulmányai­kat. A Szombathelyi Mezőgazda- sági Gépészeti Technikum ki­helyezett tanfolyama első és második évfolyamon kezdi meg a tanítást. Az iregszemcsei tsz- tagcíf részére az elmúlt év-; ben szakmunkásképző tanfólyá- mot szerveztek. Az idén a má­sodik év anyagát veszik át a hallgatók. Eredményes vizsga után szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Tsz-akadémiát terveznek növénytermesztési és állatenyész- tési szr»k'on. Az idén először próbálkoznak kertész és gyü­mölcstermelő szakmunkás-kép­zéssel. Iregszemcse az előadók biztosítása szempontjából rend­kívül kedvező helyzetben van.l A kísérleti intézet kutatói, a1 gépállomás mezőgazdasági szak­emberei és a pedagógusok szí­vesen vállalkoznak egy-egy szak­előadás, vagy ismeretterjesztő előadás megtartására. I regszem­csén kívül Nagyszokoly, Magyar- keszi, Csehi-puszta és a nemrég {regszemcséhez csatolt Okrád és Hékut településeket el tudják látni előadókkal. A kulturált szórakozást és a nevelést segíti elő a klub­élet, a szakköri foglalkozás, a művészeti szakcsoportok és a tánccsoportok tevékenységé. A községbeli műsoros rendezvények mellett szerződést kötöttek a Déryné Színházzal. Mint érde­kes kezdeményezést említjük meg az üzemek és a színház között kialakult jó kapcsolatot. Az üzemek egy-égy szezonra felváltva kötik meg a szerző­dést a Déryné Színházzal. A másfél év óta alkalmazott mód­szer jól bevált. A szerződő üzem ugyanis anyagilag, s er­kölcsileg egyaránt érdekelt ab­ban, hogy dolgozói színházláto­gatók legyenek. Az iregszemcsei művelődési ház immár túlnőtt a falu hatá­rain, s egyre inkább a környék művelődési központja lesz. A palánki technikum és a Szom­bathelyi Mezőgazdasági Gépé­szeti Technikum vonzza a kör­nyékbelieket. A műsoros rendez­vényekre a Déryné Színház elő­adásainak alkalmával külön autóbusz-járatot igényelnek a környékből érkező közönség szál­lítására. A Déryné Színház mű­vésze» Iregszemesén állandóan telt ház előtt játszanak. Az iregszemcsei művelődési ház. idei kulturális programja sokat ígérő. Tartalmában arra irányul, hogy segítse a termelő- szövetkezetek gazdasági, politf kai megszilárdítását, a szocialis­ta vonások erősödését, a dolgo­zók öntudatának formálását, ál­talános es szakműveltségének emelését úgy. ahogv azt a párt kulturális programja meghatá­rozza. POZSONYI IGNÁCNÉ — A szekszárdi amatőr film­stúdió október 4-én tartja ala­kuló ülését. A filmstúdió az ipari tanuló-iskola és a művelő­dési otthon keretében működi!; majd. — Üjabb vizsgázott szakokta­tók kezdhetik meg működésüket hamarosan a megyében. Október 5—6-án kilenc Tolna megyei népi táncoktató vizsgázik Pécsett. — Összeépül a régivel az ú.j pince a Szekszárdi Állami Gaz­daság szőlőkombinátjánál. így a pincék hossza közel 400 méter lesz, a befogadóképasség eléri a 28 ezer hektolitert. — Korszerűsítik a tamási sütő­üzemet. A bővítés után a közel­jövőben működésbe lép a 180 ezer forint beruházási költséggel fel­szerelt automata gépsor is. — Csaknem másfél százan vesz­nek részt a pártoktatásban Nagy- dorogon az új tanévben. A községi pártszervezet vezetőségi ülésen tárgyalta meg az oktatás megszer­vezését — írja levelében Csák Já­nos párttitkár. — A „Szocialista brigád” címet nyerte el a Bonyhádi Bőripari Szövetkezet Kilián György pa­pucskészítő brigádja. A szövetke­zeti taggyűlés javaslata alapján a napokban döntött a KISZÖV ve­zetősége a cím odaítéléséről. — A Televízió műsora: 10.00: Tv-híradó (ism.) 10.15: Szeren- csslovag. (Magyarul beszélő nyu­gatnémet film, 10 éven felüliek­nek! ism.) 11.45: Riportfilm a me­zőgazdasági építkezésekről, (ism.) 16.20: Magyarország—Anglia. at­létikai viadal 19.00: A kisfiimek kedvelőinek. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Az Eoeiosz-akció. (Tv­sZatíra ism.) 21.25: Rómán köny- nyűzenei összeállítás. 21.40: Hí­rok, a tv-híradó (ism), A gépszerelő-tanulók első napjai HARMINC FIGYELŐ ARCŰ fiű ül eg^ csoportban, oktatójuk szavát figyelik az első munkana­pon a várdombi ÁMG üzemegysé­gében. Tóth István mester, aki már negyven éve dolgozik a szak­mában, áll a gyerekek előtt. Sa­ját inasidejéről beszél. Aztán a mezőgazdaság szocialista átszer­vezéséről, a gépek jelentőségéről a szocialista nagyüzemben. Szavait harminc, új munkaruhába öltö­zött, nekipirosodott arcú, bátor te­kintetű, elsőéves ipari tanuló hall­gatja. — A gépszerelő a gép orvosa, gyerekek! Kitapogatja a hibát, be­lelát a gép „veséjébe”, meggyó­gyítja, hogy a gép termelni tud­jon, és szolgálja az embert — avatja a fiúkat a szakmába a mes­ter. Tóth Pista bácsival a fiatalok­ról, az új szakmáról beszélget­tünk. — Harminc elsőéves tanuló ok­tatója vagyok. Tizennégy gépsze­relő tanulót bíztak rám. Ezek a gyerekek elsősorban a gépek kar­bantartását. nagyjavítását végzik majd. Persze egyelőre, mint tanu­lók, a szakemberek felügyelete mellett. Két géplakatos is van kö­zöttük, ezek az üzem szerszámgé­peinek javítói. A négy esztergá­lyos tanuló készíti majd elő a sze­relőknek az anyagot, az alkatré­szeket. A három elektroműsza” l«-. a járművek villamosberendezését javítja, és a hét autószerelő az üzemi gépkocsik és a tsz-ekből nagyjavításra bejövő Zetorok és autók javítói lesznek. Éppen mellettünk megy el az egyik elsős. Megszólítom: — Hogy hívnak, kis barátom? — Berkó' Ferenc vagyok, első­éves villamosműszerész tanuló. — Aztán hogy tetszik a munka? — Ezek még csak az első napok. De úgy érzem, megszerettem már­is ezt az üzemet, az itt dolgozó társaimat, a mestereket. Már rég­óta vágyam, hogy villamosszak­ember legyek. Tetszik tudni, én már kisgyerek koromban gépek­kel szerettem foglalkozni. Amikor kerékpárt kaptam, még akkor is szétszedtem a lámpát, amikor az jó volt. De most már komolyabb dolgokkal foglalkozunk. Tessék el­képzelni, ha elromlik a Zetor vil­lamosberendezése, akkor használ­hatatlan, mert este és éjjel nem lehet vele dolgozni. És ha mi nem javítanánk meg, mennyi munka­kiesés lenne akkor! AZ EGYIK TRAKTOR ELŐTT találjuk Nagy Jóskát. — Te miért lettél gépszerelő, Jóska? . — Már általános iskolás korom­ban szerettem volna szétszedni traktort, vagy motort — mondja mosolyogva. Aztán komolyra vált­va folytatja: — Felelősségteljes és komoly szakma a miénk. Mert ahogy a mester elvtárs mondta, sok jól képzett és komoly szakmai, tudással rendelkező szakemberre van szükség. A KISZ-szervezet munkájáról is beszélgettünk. Tóth elvtárs el­mondta. hogy a tanulók a szek­szárdi iparita<nuló-iskolához tar­toznak, mint KISZ-tagok. A moz­galmi élet most van erjedőben. Munkájukat a tanulás, munka, a sport és a kultúra jegyében vég­zik. — Az üzem vezetősége hogyan fogadta' a fiúkat? — A fogadásnál megjelent az igazgató, a főmérnök elvtárs és a különböző műhelyek főnökei, a párt- és a KISZ-titkár. Beszélget­tek a gyerekekkel, bátorították, út­baigazították őket különböző kér­désekben. Még egy kérdés: — Ezek az örökké éhes fiatalok hogy vannak megelégedve asz ét­kezéssel? — Eddig egyik sem panaszko­dott, hogy nem lakott jól. Én azt hiszem, ez a legjobb válasz a kér­désre. TÖTH PISTA BÁCSI elmondta még azt is, hogy az elsőéves tanu­lók ötven fillérért, a másodévesek egy forintért kapják itt az ebédet. Persze, nem esik nehezükre ezt az összeget befizetni, mert átlagban egy elsős 100 forint ösztöndíjat kap. Persze, ez a tanulmányi ered­ménytől függ, a munkától és a magatartástól. Jó munkát, gyerekek, eredmé­nyes tanulást! Orvosoljátok to­vábbra is olyan szeretettel — ké­sőbb majd több hozzáértéssel — a gépeket, mint eddig! (men) Felhős idő. Várható időjárás ma estig: vál­tozó mennyiségű felhőzet, főként az ország északi felében kisebb esők, időként élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15—18 fok kö­zött. Apróhirdetések Az apróhirdetés dija szavan­ként hétköznap 1,— Ft, vasér. nap és Ünnepnap 2,— Ft. A2 első és minden további vasta­gon szedett szó két szónak szá­mit. ■eéerréuókkol összes színárnyalatban és piros futórózsával —■ legalkalmasabb fajták virágos kertekbe és parkokba — egységes 12 Ft-os áron állunk a tisztelt érdeklődők rendelkezésére. Szállítás pos­tán utánvéttel. Szentendre, Tsz, Mathiász János. (15) Szőlőeltvány szükségletét őszi szállításra azonnal megrendelheti csemege és bor­fajtákat. Gyöngyös Pf. 145. Gerőné. (12) A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgató­ság felvételre keres távbeszélő-műsze­részt. Jelentkezni lehet: Palánk, vízügyi műhelytelep, távbeszélő-részlegnél. (164) Pécsi Közúti üzemi Vállalat telvesz: Útépítésben jártas mérnököt építésvezetői munkakör betöltésére, továbbá technikust és munkavezetőt, szekszárdi építésvezető­séghez. jelentkezés: Pécs. Köztársaság 5- (168) lanyhádon, Ady u. 5. sz. alatti 3 szobás lakóház több mellékhelyiséggel, 300 öles telken beköltözhetően eladó. Bővebbet Bonyhód, Hunyadi u. 1. sz. alatt. (152) Beköltözhető házrész olcsón eladó. Bá- taszék, Budai út 111. (benzinkútnál). Ér- deklődni: Lajvér utca 1. Í12&

Next

/
Oldalképek
Tartalom