Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
torvA nreetif sepítjsaö 1063. szeptember 1. • • Ofven talpfaszög Ilyen lehetett az ó- itáliai isten műhelye is. Füstös, kormos, meleg — talán még ilyen nagy volt a huzat is. A huzat most jó, mert any- nyira-amennyire enyhíti a tűzhelv, és a tetőül szolgáló kátránypapíron áttűző Kap hevét. A téglák közt jókora nyílások vannak, amelyeken a télen a szél behordta a havat. Vulcanus ütéseitől zeng az üllő, valami különös ritmusú dallammal. Hol az ezernyi sziporkát szerte- freccsentő vason, hol az üllőn táncol a kalapács. Olyan a műhely, mint a mitológiában a tűz, a tűz ereje és a gyümölcsérlelő Nap heve. istenéé — és mégis más. A kohót nem szurokfekete legények fújtatják, hanem valami láthatatlan szellem, láthatatlan erő; a falon csak egy gombot kell megnyomnia Vulcanus- nak, és lángot vet a piszkosbarna füstöt pipáló parázs. Vulcanus... kormos, borostás arcán patakokat mos a veríték, és főlyóvá szélesedik meztelen hátán, mellén. Szemüveget hord és kefefrizurát. Kiemel a tűzből egy vörösen izzó vasdarabot. Néhány erőteljes kalapácsütéssel formálja, alakítja, egyik végét hegyesre kalapálja, a másik végére fejet formál. A vaspálcikákból szögeket kovácsol Vulcanus. Talpfaszögeket. — ötvenet kell készítenem holnapra — mondja. — A laktanya mögötti építkezésen a darupályát hosszabbítják meg. A sínek rögzítéséhez kell a szög. Újabb lakóházak épülnek azok mellé viszik a darut... Félmeztelen, csokoládébarnára sült munkás áll meg a műhely ajtajában. — Józsi bácsi, lenne szíves megélesíteni, meghegyezni a csákányomat. amíg rakodunk? — No, mutasd csak. — De edzze meg jól, ne kopjon el hamar! Néhány nerc műim már a vörösen izzó csákányon táncol a kalapács. Amikor már eléggé élesnek találja, hirtelen egy vödör vízbe mártja. Hülni hagyja egy kis ideig, majd ismét tüzesre izzítja. Figyeli, hogyan változik kékes színűre a tüzes vasdarab, majd isniét a vízbe mártja hirtelen. — Na, most már jó lesz... Ismét a szögek kerülnek sorra. Újabb és újabb hullik le az üllőről a porba. Tempós, kimért mozdulatokkal dolgozik, évtizedek gyakorlatával. Három és fél évtized óta táncoltatja kalapácsát az üllőn, szítja a tüzet Vulcanus — Dittelján József. Három év óta a komlói építőipari vállalatnál... — Ha átadják a telepet az AKÖv'- nek, továbbállunk egy házzal. Valahova a vásártérre költözünk, ott lesz több éves munka. Ilyen nagy építkezésekhez a kovácsműhely is kell, mindig akad munka. — Dittelján... Milyen ritka név... — Azt mondják tálján eredetű, vedig rác vagyok. Ámbár lehet, hogy valamelyik ősöm olaszhonból származott... Arról a 'főidről, ahol huszonkét évszázaddal ezelőtt templomot emeltek Vulcanus tiszteletére. BI. Ahol már a téli zöldségellátásra készülnek Á' paprikával, uborkával, paradicsommal megrakott ládák szállításra készek. Az idén „döm- ping” • van a zöldségfélékből a kurdi Uj Élet Tsz-ben. A MÉK- kel szembeni kötelezettségüknek nagyjából eleget tettek. Paradicsomból, uborkából és paprikából azonban még több vagonnyi árujuk vár értékesítésre. Az idei termést még el sem szállították, de már a jövő évi 'primőrfélék termelésére készülnek a kurdi tsz kertészetében. Az arasz nagyságú paprikapalántákat elültették. A blokkokban a . legkisebb hely is gazdaságosan van kihasználva. A kurdi tsz az idei évben 2 millió forintos beruházással — a sasadi tsz példájára — két holdon 16 blokkos hajtató sza- porító-házat létesített. A téli kertészkedés terve sokat ígérő. Az Ínyenceknek karácsonyra friss salátát, retket és zöldhagymát, januárban, februárban cecei paprikát, márciusban uborkát és tököt, május elején friss paradicsomot. A primőr zöldségfélék termelése mellett virágkertészkedéssel is foglalkoznak. A kurdi tsz hajtatóháza sokat ígér. A téli hónapokban friss zöldségfélét a fogyasztóknak, foglalkoztatást és jó jövedelmet a tsz-tagoknak. aífut&Láyak Nagyon szeretem Attilát. Már messziről mosolyog, amikor megpillant a boltban, mindig a nevemen szólít és néha már kellemetlen, hogy a többiek rovására rendszeresen engem szolgál ki elsőnek. A napokban szalámiszeletelés közben megkérdezte tőlem: — Ugye az X. Y. miniszter elvtársnak a rokona tetszik lenni? — oOo — Kényelmesen ballagok a gyalogjárón, amikor türelmetlen csengetés hallatszik mögöttem. Hangsúlyozva előzékenységemet, udvariasan lelépek a kocsiútra, de így is majdnem elsodor egy táltosként száguldozó, fiatal kerékpáros hölgy. Elfut a méreg és utána kiáltok: — Jobb helyeken ilyenkor azt szokták mondani, hogy köszönöm! Erre 6 behúzza a féket és visszaszól: — Az lehet, de nálunk nem volt gyerekszoba! — oOo — Tíz néző és tizenöt áHami személyautó van a sportpályán, biztos jeléül annak, hogy a főhatóság játszik uli-buli mérkőzést. — oOo — Szomorúan nézegetem az elfuserált negatív filmtekercset. A tasakon lévő felírás azonban megvigasztal, ez áll rajta: — A felvétele nagyon jól sikerült. Nagyíttassa meg, szerezzen örömet hozzátartozóinak! — oOo — Két nő beszélget: — Tudod, édesem, én mindig nagyon szerettem a matematikát. Már elsős koromban átvittek a hatodikba, és ott is megoldottam a példákat! — De hiszen ez lehetetlen, szivikém — csodálkozik a másik —, a te gyerekkorodban még a negyedik elemi után az első gimnázium következett! — oOo — Az alacsonyan fekvő ablakon belátni az iskola irodájába. A félelmetes hangzású Leopárd-őrs naplója és a békés bölcsődal kottája egymás mellett várja a gyerekek megérkezését.- Gy 21. Aztán megkérdezzük, hogy mik a kör tervei. Az igazgató hosz- szasan szuszog, szeme újra a sorokon szaladgál, nincs itt arról semmi, nem látom, csak annyi van: hogy legyen — az van ide írva — kövér újjával a szövegre bökdös — de eddig... de eddig alkalmas emberek híján nem működött. — Nem tudok többet mondani róla. Aztán azt mondja, hogy a kul- túrotthontól megkapjuk majd érte havonta a kétszáz forint szakkörvezetői tiszteletdíjat. Péternek az arcán gondolatokat látok, aztán kijelenti, hogy ő vezetői díjat nem fogad el, és a pénzt felajánlja szakköri anyagokra. — Ugyanis én, mint ösztöndíjas, havonta a téesztől 200 forintot kaptam — magyarázza — és a szakkörvezetést szóval, hogy is mondjam, igen, díjtalanul végzem. Péter után mondom: — Én is kaptam a tanácstól négyszázat, ugyanúgy, mint barátom. Célszerűnek tartom, ha az összeget, mondjuk az irodalmi kör kirándulásra, vagy a szükséges dolgok megvásárlására fordítaná, de meg kell mondanom, hogy egyelőre az irodalmi műveltségem nem hiszem, hogy alkalmassá tesz, ugyanis eddig inkább a szociográfiai szakkörben... Péter közbeszól: — Túlságosan szerény, különben alkalmas — és máris terveket sző. Az igazgató elteszi a munkatervet és kezével a nagy csomó kulcsköteg között babrál. — Aztán kellene egy úttörővezető, egy KISZ-titkár, hogy a kulturális élet minden területen megindulhasson. — Péter újra ellenem: — A barátom a gyakorlóban mint úttörőcsapatvezető-helyettes év végén könyvjutalmakat is kapott... — s az igazgató a vállam- ra tenyerei: — Kedves kartársaim, nem is hiszitek, mennyire örülök, hogy jöttetek... Igazán mondom, micsoda munka indul meg itt az, ősszel, vándorzászlókat szerzünk és élre törünk a járási iskolák, versenyében... . — szaporábban szuszog... Törlesztek: — A barátom az intézetben, mint KISZ-csoport bizalmi... — az igazgató nem várja, hogy végig mondjam: — Drága kartársaim, el sem . hiszitek, mennyire örülök, hogy jöttetek, micsoda kultúrforradalom lesz HOLNAP VÉGH ANTAL: VASÁRNAP unmmi] itt — s egyszuszra mondja, a végén elernyed, s keze a kulcsokkal játszik. — A KISZ-titkár csak választás folytán — húzódik Péter, s az igazgató, mint nekem az előbb, szavába vág:' — Kedves kartársam, meg leszel választva, de mennyire meg leszel választva! — s újra örül, hogy mi vagyunk néki. Készülünk, hogy megyünk. Péter köhint, s elnézést kér, alkalmatlan időben jöttünk. Huncutul rám vigyorog a kövér igazgató háta mögött, s biztosan az igazgató feleségére gondol, aki most ott fekszik magában a re- kamién, és ha felébred, hiába keresi a kövér, szuszogó párját, nem talál senkit. Közben azon csodálkozom, hogy mindeddig Péter még nem fejtette ki az igazgatónak az emberi szellem felszabadulásáról szóló téziseit. Az igazgató azzal búcsúzik, hogy nézzüftk be máskor is, tizenötödikén feltétlen, — no, most jön a térképragasztás, leltár, s a szertári anyag rendbetétele — aztán nagyot szuszant —, akkor van fizetés! Közben még elvisz bennünket a könyvtárba. Rendezett, alacsony szoba, körül a fal mellett állványok, teli könyvvel. Péter végigfut az állványok előtt: — Idenézz barátom, — s lelkesen rohan hozzám: — Jurij Kazakov: Égszínkék történet! Hónapok óta járok utána. Aztán tovább szaladgál: a „Nagyvilág”! jár. Idenézz barátom, jár a „Nagyvilág” s azt is a hóna alá fogja. Izgatott kézzel lapozza: Viktor Nyekraszov: „Visszatérés”. Micsoda novella. Ezt olvastam — lihegi — fogd, ezt el kell olvasnod! tu ~ Micsoda novella! — Bertolt Brecht drámái! A mi falunk könyvtárában a legfrissebb novellák és Bertolt Brecht drámái' — Lelkesen magyaráz az igazgatónak: — Micsoda meglepetés ez a könyvtár az emberi szellem felszabadításához! — Helyben vagyunk — mormogom. — Egy könyvtáros kellene — szuszogja az igazgató, — feltétlen kellene... No, kedves kartársaim, nem is hiszitek, hogy mennyire örülök — s még a kapuban is ezt szuszogja, amikor kijövünk és Péternek kezet nyújt. Utána nekem. — Szervusz, igazgató kar társ. kérlek szépen — mondja lelkesen Péter, — szervusz — rebegem halkan el én. És ő egyre a vattáinkra csapdos. Megyünk az utcán Péterrel éppen úgy, mintha a Luna-mozitól a Muskátli-presszóig tartó sétányon járnánk. Annyi a gondolatunk, hogy remeg az ajkunk, nem tudjuk hamarjában melyikhez kezdj ünk. Mindenekelőtt az igazgatón és a feleségén nevetünk egyet. Micsoda figura. Még szerencse, hogy alvás közben leptük meg őket. Péter azt mondja, hogy nekünk délutáni alvás nincs, mert attól elhájasodik az ember. Hiába megyünk az utcán, nincsenek lányok, hogy azokat nézzük. Péterékhez igyekszünk, mert azt mondja, mindazt, ami történt leghelyesebb lenne zárt ajtók mögött megtárgyalni, a sajtó nyilvánossága nélkül. Rendben van, bemegyünk. Péternek nincs otthon az édesanyja. A lakásuk olyan, mint Péter: tiszta. Nem mer az ember ráfeküdni az ágyra. Péter a sezlont nekem engedi át, s ő maga egy karosszókre ül a szoba közepén. Az utcára nyíló szoba Péteré, s majdnem olyan, mint a miénk volt, amikor a kollégiumban laktunk. Az -ablak előtt az állvány, azon plakátot fest, még csak a körvonalait látni. Az lesz a címe: „Elveinknek nincs piaci ára!” Meglehet, hogy a cím változik, de a témája nem! (Folytatjuk) Az 5226-os szerelvényen Robog a vonat a hosszú éjszakában. Időnként, mint a görögtűz, szikrazápor húz el az ablak előtt. Különösen szép háttérül szolgál a csillagtalan égbolt. Majdnem mindenki alszik. Testes öregúr nyitott szájjal, orrára csúszott szemüveggel, fiatal lány halk sóhajtással. Csend van. Csak én próbálom szemeimet az ölembe heverő könyv olvasására biztatni. Belép a kalauz. Mintha nem akarná zavarni a csendet, haVcan kéri a jegyeket. Fáradt, kissé borostás arcán látszik, hogy ő is szívesebben követné az utasok példáját. Senki sem ébred fel hangjára, hozzám, az egyedüli virrasztóhoz jön. — Látom, maga nem unatkozik — kezdi a beszélgetést és leül velem szemben, kényelmesen, térdére fektetve a táskát. — Nem — mondom és mutatom a könyvet. Elveszi a kezemből. — Balzac — mondja. — Olvastam. Rengeteg könyvet olvasok itt. Főleg, ha hosszú az út, és kevés az utas, mint most is. Nem csodálkozom már a fáradtságán. Ez a huszadik óra, amit egyfolytában végigdolgozott. És még. van vissza vagy öt, mire nyugovóra térhet. — Nem szoktam ilyen fáradt lenni — kezdte. A szabadnapon kipihenem magam. Most beteg a kisfiam. Ahhoz mentem el a kórházba. Mutatja a kisfiú képét, előkerül a feleségé is. Beszélgetésünk közben megjegyzi. —* Szóljon, ha zavarom, nem akarom feltartani. De látom rajta, hogy szeret beszélgetni, elmondani valakinek — ha egy idegennek is — minden gondját. baját. • Nézem a gyerek dundi képét, a kalauz várakozásteli tekintettel figyel rám. — Azt mondják, hozzám hasonlít. Nagyon szeretem Pistit — folytatja. — Az a rossz, hogy nem sokat láthatom. Olyan a mi szakmánk, hogy 24 órázni kell. Amikor hazaérek, a kicsi már alszik, másnap meg én pihenek. hogy ismét frissen kezdhessek. Egy, darabig csend van. Ö elmereng, talán a fiára gondol, nem akarom zavarni: Nemsokára azonban felriad. ■ Hosszú sárga-piros cédulát vesz elő, a kezembe adja. Fogalmám sincs róla. mi ez. Idegen nyelvű nyomtatás látszik. — Látja, ez a jegyünk Romániába. ElvU'zerá a fiamat is. Tavaly a feleségemmel voltam a tengerparton. Szeretek utazni. Furcsa ezt hallani egy kalauztól, ugye? Persze, ha mindig egy úton jár az ember, megszokottá, unalmassá válik. Újat látni, új emberekkel ismerkedni, az a szép. Kipakolja táskáját, keres valamit. A dohányosok jó ösztönével rögtön kitalálom, hogy cigaretta után kutat. Megkínálom. Rágyújt, pakolja vissza a füzeteket, szépen, sorjában, meri annak is megvan a módja. Egy könyvön akad meg a szemem. Vékonyka, iskolai borítólapos. Elkérem tőle, ez áll rajta: Mezőgazdasági géptan, technikumok harmadik osztályának. — Igen, most gyiírom a harmadik évet — mondja. — Eddig elég jól ment. — Ott akarja hagyni a vasutat? — kérdezem. — Dehogy, csak manapság már nem lehet meglenni anélkül. Sok emberrel beszélgetek naponta. Kell, hogy valamihez én is hozzá tudjak szólni. Forgatom á könyvet, a nevét keresem. Észreveszi. — Minek érdekes az? Sokan vagyunk, akik ezt csináljuk. A kalauz felkel, új utasok jöttek. Szorgalmasan kezeli a jegyeket, mindenkihez van egy- egy jó szava. Olvasom tovább Balzacot és a vonat robog velünk az éjszakában. KONYA JÓZSEF i
