Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-24 / 223. szám
8 TOI.UÄ WE(3YET SEPŰJSAÖ 1963. szeptember 34. Bontják a régi épületeket A jövő év végéig elkészül az új iparitanuló-iskola Hétmillió forintos beruházással új, 9 tantermes iparitanuló-iskola építését kezdik meg rövidesen Szekszárdon, a Széchenyi utcai általános iskola mellett. Az új, korszerű, háromemeletes épületnek a jövő év végére kell elké- saülnie. Tegnap reggel megkezdték a munkát a Komlói Építőipari Vállalat dolgozói. Az első lépés: a három régi épület lebontása, majd amikor ezzel elkészültek, látnak hozzá az alapozáshoz. Hogyan lehet hitelbe autót vásárolni? Nagy érdeklődést váltott ki a Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnak az a közleménye, amelyben hírül adta, hogy a vásárlás megkönnyítésére 1963. szeptember 23-tól december 31-ig Trabant, Moszkvics, Wartburg és Skoda SEemélygépkocsit OTP-hitelre is árusít. A hitelnyújtás feltételeiről dr. Gordon László, az Országos Takarékpénztár hitelezési főosztályának vezetője a következő tájékoztatást adta: — Az Országos Takarékpénztár budapesti kerületi és megyei fiókjai a vásárlók teherbírásától függően nyújtanak hitelt gépko- csivásárlásra. A hitel összegét a jelentkezők jövedelmétől függően határozzák meg, amely az eddig igénybevehető 20 000 forintnál magasabb is lehet, de a havi törlesztés nem Lehet kevesebb ezer forintnál. Meghosszabbították a hitel ési kamatainak visszafizetési idejét is. — Az OTP nem akarja, hogy bárki anyagi erején felül vállaljon magára terhet, ezért az elbírálást nagy körültekintéssel végzik. Az igénylőnek a rendelkezésére álló előre megtakarított készpénzen kívül igazolnia kell jövedelmét, — ha van, házastársáét is — eltartottainak számát és esetleg már fennálló egyéb anyagi kötelezettségeit. Mindezek figyelembevételével állapodnák meg az igénylővel a hitéi összegében. Természetesen a hitelfelvételhez kezesek is kellenek. — Az OTP-fiókok felkészültek a hitelt igénylő autóvásárlók fogadására, s minden kérelmet rövid határidőre, néhány nap alatt elbírálnak. (MTI.) Négy ember beszélget Annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, észre sem vették, hogy avatatlan is hallja. — Nem rossz ez a vagyonőri rendszer — mondta a fiatalabb. — A múltkor saját szemeimmel láttam, amikor a lucerna- mag-cséplésnél az öreg (nem mondott nevet, ők tudták, kiről van szó) anélkül, hogy bárkinek is szólt volna, kiürítette a tarisznyákat. — Ne beszélj, hát ezt hogy csinálta? — kapta fel a fejét az idősebb. — Ismeritek, milyen furfangos. Nem mai tsz-tag, és tisztában van a dörgéssel. Kiválasztott egy olyan tsz-tagot, akiről tudta, hogy tisztakezű. A többiek szeme láttára annak a tarisznyáját ellenőrizte. Természetes, hogy nem talált nála semmit. de akiknél talált volna, annyira megijedtek az esetleges megszégyenüléstől, hogy amikor az öreg elment, kiöntötték a tarisznyájukból a hazavitelre előkészített lucernamagot. — No, ezt jól megcsinálta — mondta a másik. Számoljuk csak kilónként négy forintjával. Milyen kára származott volna a tsz-nek, ha három-négy ember naponta, amíg a lucernamag- cséplés tart, egy-két kilogramm lucernamagot „hazatakarít’’. Hát arról hallottak-e, hogy a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága it a Megyei Tanács lapja FSszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó VóMalato Fe'elős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető a helyi postahivatalokná' és kézbesítőknél Előfizetési dl| egy hónapra 12 P| , todan-uámi 25 0tő. tagok figyelmeztetésére a vagyonőrök 16 tsz-zsákot találtak az egyik „bennfentes” tagnál? — kérdezett vissza a másik. Halkabbra fogva a hangot, tovább diskurált a négy bátaszéki ember. de a hallottak után érdemes volt tájékozódni a tsz- irodán, hogy tulajdonképpen milyen vagyonőri módszerről is van szó, ami ilyen hatásosan mozgósítja a Búzakalász Tsz tagságát a közös vagyon védelmére? A következőket tudtuk meg: A pártszervezet javaslatára a szakvezetés két évvel ezelőtt, próbaképpen kezdte el alkalmazni a vagyonőri módszert. Négy embert függetlenítettek erre a munkakörre. A vagyonőröknek az a dolguk, hogy a számukra kijelölt területen vigyázzanak a javakra. A több mint hatezer holdas bátaszéki határban van mire vigyázni. Az egyik üzemegységben, a Legelőiben, 200 férőhelyes istálló és kétezres hizlalda van. Az üzemegységhez tartozik még kétezer hold terménye, öntözött kukorica, lucerna, répa. A vagyonőrök sokat beszélgetnek a tsz-tagokkal a munkaidő kihasználásáról is és a vagyonvédelem párosul a neveléssel. Kezdetben a tsz-tagok nem szívesen fogadták őket. Voltak, akik „spicliskedésnek” fogták fel munkájukat. Közben megváltozott a vélemény. A tagokkal való gyakori találkozások, a beszélgetések után a többség megértette, hogy a vagyonőrök nem valamilyen rosszul értelmezett felügyelő szerepet töltenek be a tsz-ben, hanem valamennyiük javára a közöst őrzik, és közvetett módon a közöst gyarapítják. A tsz-tagok most már megbecsüléssel beszélnek a vagyonőrök munkájáról és mind többen segítik is őket. Közüggyé vált a vagyonvédelem Bátaszéken. Az ellesett beszélgetés legalábbis ezt tanúsítja. Öngyilkosj elöltek nyomában Közlekedésrendészeti őrjárat a 6-os úton Nem, nem tévedés, kedves olvasó, megyénk útjain a sok ezer autós, motoros, kerékpáros, gyalogos között jócskán akad öngyilkosjelölt. Valamennyien tudják, hogy szabálytalanul közlekednek, mégis, nem törődve semmivel, mennek az úton, saját, és mások életét, testi épségét súlyosan veszélyeztetve. A 6-os útról szombat délután bekanyarodunk a közlekedésrendészet Moszkvics kocsijával Tolnára. Mindjárt egy kerékpáros gyerek lenne az áldozat... A fákkal szegett gyalogútról oly hirtelen kanyarodik az útra — körül sem nézve, hogy csak a közlekedésiek óvatossága, gyakorlottsága menti meg az elgázolástól. Majd bánatosan tolja haza a szelepeitől megfosztott kerékpárt. Szülők és pedagógusok fokozottabban oktassák a gyerekeket a közlekedési szabályok szigorú betartására! De tévedés lenne azt hinni, hogy a felnőttek különbek a gyerekeknél. Nem egy csoport kerékpáros mellett kell megállni útközben, s H. főhadnagynak valóságos kiselőadást tartania, hogy a szabálytalanság növeli a balesetveszélyt, ha az úttesten két kerékpáros halad egymás mellett. Paks határában messziről látjuk a szabálytalanságot. Egy szüretelésből hazatérő kocsi mindkét oldalán egy-egy kerékpáros kapaszkodik, huzatják magukat. S mintha otthon, a kiskapuban volnának, tereferélnek... —1 Tudjuk, hogy nem szabad — mondják először B. szakaszvezető kérdésére Majer Erzsébet paksi és Farkas Józsefné uszódi lakosok. Mikor azonban komolyabbra fordul a helyzet, sírva fakadnak, s váltig ígérgetik, többet ilyet nem csinálnak. No, a sírásnak semmi helye, hiszen a rendőr elvtársak tevékenységének elsősorban nem a büntetés a célja, hanem a meggyőzés, a figyelmeztetés, a kioktatás. TerméDalmandon 31 tagú üzemi tanácsot választottak A Dalmandi Állami Gazdaságban befejeződtek az üzemi tanács-választások. A gazdaság egész területéről 31 tagú üzemi tanácsot választottak, olyanokat, akik példamutatók a munkában, képviselni tudják a dolgozók érdekeit, s tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaság minél jobb termelési eredményeket érhessen el. A szeptember 19-én először ülésező üzemi tanács megválasztotta háromtagú vezetőségét; Olaszu János Kés- márky László és Tevesz Imre elvtársakat, majd Dabi József, a szakszervezeti bizottság titkára imertette az üzemi tanács feladatát, hatáskörét. Szabó Mátyás levelező szetesen, ha másként nem megy, a büntetés sem marad el, különösen, ha a delikvens még át is akarja „ejteni” az ellenőrzőket. Dunaföldvár mellett ezzel kísérletezett egy motoros, akit B. szakaszvezető igazoltatott. Először egy pohár sört vallott be, később még három fröccsöt is. Kérték tőle a jogosítványt. — Otthon van — mondta. De mindjárt hozzátette, hogy a felesége nincs otthon, elvitte a kulcsot is. Ez a magyarázat arra volt jó, nehogy B. elvtárs beültesse a kocsiba, hazavigye, s megnézzék azt az igazolványt. Kisült ezután az is, hogy nincs jogosítványa. De kértem — mondta ezután a megzavarodott páciens. Végül az derült ki, hogy nem is kért. Jó „kifogó” hely ez a duna- földvári rész. Egy vontatót állítottunk meg. Gyanús, hogy szőlőskád, néhány kerékpár, s nyolc személy, férfiak, nők, gyermekek vannak rajta. A vontatott kocsi hátsó jobb kerekén nyolc tartócsavar helyett csak öt van, azok is meglazulva. Ilyen körülmények között közlekedni, s még hozzá személyeket is szállítani, szinte bűnös köny- nyelműség. De nincs rendben a menetlevél körül sem valami. A menetlevél ugyanis szeptember 19-i, s ma 21-e van. Itt a helyszínen nem lehet kideríteni, hogy feketefuvarról van szó, vagy sem. Ennek kivizsgálása későbbre halasztódik. Mindent összevetve, a Bölcskei Gépállomás hírnevét nem nagyon emeli ez az eset. De hiába, az eljárást megindítják. A másik oldalon H. főhadnagy egy személykocsit igazoltat. Kiderül, hogy orvosi vizsgája lejárt. Hivatkozik fűre, fára, de „ugrik” a betétlap és szabálysértésiért feljelentik. Figyelmeztetik Gerendái Gyula dunakömlődi lakost is, aki motorkerékpárján elöl, keresztbe fektetve egy zsák száraz kenyeret szállít. A figyelmeztetés után szépen el tudja helyezni hátul is. Szabálysértésért jelentenek fel egy Pannist is. Csodálatos az emberek tudatlansága ilyenkor. Szabó Sándor, annak ellenére, hogy műszaki előadó, mégis megkérdezi, kell-e vizsga a segédmotorjához. Vannak aztán furfangosok. Egy motorost látunk közeledni Pest felől. Amikor meglát bennünket, megfordul, s mintha puskából lőnék ki, elfüstölög. Bizonyára nem volt rendben a szénája. Halálos Harka Mihály csibráki Lakos, az AKÖV dolgozója szeptember 20-án este szüleinél, Dunaszek- csőn volt. Estéjét kártyázással töltötte. Amikor elvesztette a pénzét, kölcsönkért 300 forintot. Ez is elúszott, s akkor további 300 forintért elzálogosította személyi igazolványát és jogosítványát. Szeptember 21-én hajnalban érkezett vissza autóbusszal Szek- szárdra, az AKÖV-höz. Itt teherPontos időjelzés Késő este érkezünk a körforgalomhoz. Különösen a lámpák ellenőrzése fontos most. Egy von- tatós a majdnem vaksötétben robog lámpa nélkül. — Itt romlott el, alig 100 méterre — hangzik a kifogás, de még legalább tíz kilométert akart így menni. Leállítják az út mellé, s nem mehet el addig, míg meg nem csinálja. Szinte képtelenség, milyen felelőtlenek egyes emberek. Egy segédmotorosnak is épp most romlott el a lámpája. Az ittas kerékpárosok sem különbek. Nagy Lászlót először elengedik, mert lámpa nélkül csak tolni szabad a kerékpárt. Száz méterrel odább ismét felül. Most már elég a figyelmeztetésből, feljelentik. Üveges Márton, igaz, hogy tolta a kerékpárt, de keskeny neki a hat méter széles országút. Legalább bekapcsolná a lámpáját. Arról nem is beszélve, hogy igazolvány egyiknél sincs. Egy másik. Szanyi Pál. amikor megállítják, csak az árokba borulva tud megállapodni. És így berúgva, kivilágítatlanul közlekednek, mintha öngyilkosok akarnának lenni. Mert a forgalom nagy, autók, motorok százai robognak el mellettük. De beszélni kell a lovas kocsikról is. Estére maradnak, de lámpát nem visznek magukkal. A dunaföldvári Alkotmány Tsz két megrakott lovas kocsiját is így állítják meg. Mindegyik egy-egy mozgó baleseti veszély. Állítják, hogy a tsz nem biztosított részükre lámpát. Ha nehezen is hihető, annál szomorúbb e mulasztás... Elhagyjuk a Paksi Téglagyárat. Egy fiatalember kivilágítat- lan kerékpárral fuvaroz egy idősebb bácsit. Helyszíni bírságolás; 40 forint. Ezért Benke István akár taxin is mehetett volna a paksi állomásra. A mi utunk is lassan véget ér, közeledünk Szekszárdhoz. De elgondolkoztató, hogy egy délután mennyi felelőtlen emberrel lehet találkozni, pedig csak egy útvonalat jártunk végig. Ez lehet a helyzet a többieknél is? Mintha szántszándékkal a vesztükbe akarnának rohanni az emberek! A példák igazolják, valóban az öngyilkosjelöltek nyomában jártunk. De nem lehet mindenkinek a sarkában lenni, ezért csak egy tanulságot mondhatunk: vigyázzunk, emberek! tsz) baleset gépkocsira ült és Tolnára akart menni. A régi úton a vörös kereszten túl egy kerékpárost akart előzni. Bizonyára a fáradságtól nem vette észre, hogy vele szemben szabályosan Pásti György igyekszik motorral. A fiatalembert, — aki karácsonykor tartotta volna eljegyzését — Harka Mihály előzés közben elgázolta. Pásti György olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítása után röviddel meghalt. A halálesetet okozó gépkocsivezetőt őrizetbe vették. Azonnali belépéssel felveszünk szövetkezetünkhöz vízvezetékszerelő és kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat, valamint éjjeliőrt. Építőipari Ktsz Szekszárd, Rákóczi ut 15. sz. (101) • ...........* ' í >. M.