Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-29 / 201. szám
1963. augusztus 29. TOLVA MEGYEI NÉPÜJSÁŐ 5 Akik nemrég még harcoltak Kubai szak szervezeti delegáció f regszemcsén IZGATOTTAN VÁRTUK a — Mi tanulni akarunk, hogy d ászkastély ban. Itt már nyoma vendégeket az Iregszemcsei Ki- otthon segíthessünk — mondták, sem volt a hivatalos, tudományos sérleti Gazdaság irodájában. Nem — Minden érdekel, amit itt Iá- hangnak. Közvetlen baráti beszél- is lehet csodálni, hiszen ritkán tunk, hiszen nekünk még nagyon getés kezdődött. De itt is mindig adódik olyan alkalom, hogy ku- sokat kell fejlődnünk. hazájukra, vezetőjükre terelődött bai elvtársakkal beszélhessünk. A a szó. Rajongásig szeretik Castjelzett időn már jóval túlhalad- AZ ÍZLETES EBED UTÁN rőt. tunk, az a gondolat is felvetődött a földeket jártuk végig. Nagy — Fidel a néptől lett nagy. a bennünk, hogy talán baleset érte örömmel beszélgettek el az ott nép Fideltől — mondták. Sok érőket, amikor a várva várt vendé- dolgozókkal, bőven akadt dolga dekes epizódot, történetet me- gek befutottak. Kicsit csalódtunk, a tolmácsnak. Hogy igazi kubai- séltek róla. Fekete képű marcona, Castro- ak az hamarosan kiderült. Sok- Kíváncsiak voltunk _ mint jó s zakállas „igazi” kubaiakat vár- szór jegyezték meg a szép tér- szekszárdihoz illik __ hogy ízlik t unk, helyette szakáll nélküli, més, a jó eredmények láttára. három teljesen különböző arcbeállítású férfi jött. Magyarországi látogatásuk tu — Ilyen kellene a mi hazánknak is. Amikor a vendégkönyvbe írták nevüket, hazájuk jelszavát a kadarka. Mosolyogva válaszolták: — Nem nagyon értünk hozzá, nekünk az a jó bor, amit Önökiviugvai oj . {e]tünt<?tték HaM vaev halál neKUns az a jo i, amu lajdonképpen ráadás. Tervezett de A ha^zere-' kel együtt fogyaszthatunk el. útjuk, Bulgária, STOvyetunáó, ^ mindig érezhető volt Csehszlováké volt. Kertek, hogy közöttük Nem volt olyan ^ Javítják a tél végén megrongálódott töltéseket Magyarországon is tölthessenek szédtéma, vagy látnivaló, amely néhány napot, a MEDOSZ ven- ^ juttatta vo]na fiatal nem elégéként. országukat. Csodálkozva hallgatTolna megyei programjukat a ták a szakszervezeti munka te- Szakszervezetek Tolna megyei nén elért eredményeinket, felada- Tanácsa szervezte meg. Ebben tainkat, hiszen ők is a kubai me- szerepelt az Iregszemcsei Kísér- zőgazdasági szakszervezet vezetői. P®8116- leti Gazdaság megtekintése is. Fárasztó volt a napi program, de Bará Nagy érdeklődéssel hallgatták a végig nagy lelkesedéssel vettek mástól. Büszkék vagyunk, hogy gazdaság munkájáról tartott elő- benne részt. segíthettünk nekik, akik nemrég adást, s nagyon sok kérdést tét- Vacsorához készülődtünk a még fegyvert fogtak a kezükben, tek fel a vendéglátóknak. gyönyörű környezetben lévő va- K. J. * Mai Adóm, és a csábító... KÉSŐ ESTIG folyt a vidám beszélgetés. Tovább már maradhattak fenn, hiszen még sok a látnivaló, sokat akarnak látni, tapasztalni. A napokban Pécsre látogatnak majd. utána ismét visszatérnek BudaBarátokként váltunk el egyÁ Paradicsomban a kígyó bíztatta Évát; egyék a tiltott almafa gyümölcséből. Éva az almából adott Ádámnak is ... A mai Éva bíztatta a mai Ádá- mot; szedjen csak nyugodtan a barackfa terméséből. Ádám hajlott a szóra. Szedte a barackot, szedte... A fa tulajdonosa pedig észrevette... Ádám, azaz Sz. J. tavaly a barackfajylajdonos rétjét kaszálta meg. Akkor megegyeztek, hogy megtéríti a széna árát, 300 forintot. Most, hogy ezúttal a barack dézsmálásán kapta rajta Sz. J.-t, feljelentette. Az ügy a városi tanács szabálysértési előadója elé került. A néhány kiló barack elég sokba került — 200 forint bírságot kellett fizetnie „Ádámnak”. Ilyen, és más ügyek kerülnek rendszeresen Benedek Elekné. a városi tanács szabálysértési előadója elé. — Az utóbbi időben különösen sokat foglalkoztunk a köztisztasági szabálysértésekkel, hoztunk határozatot a tanács köztisztasági rendeletének megszegői ellen. Ezideig 38 esettel foglalkoztunk, de természetesen nem bírságoltunk minden esetben. Nem a minden áron való büntetés volt a célunk, hanem a nevelés, mert elsősorban az illető lakók szépérzékére, jóindulatára apelláltunk. Arra, hogy milyen hatással van az emberekre a ház előtti virágoskert, vagy a gazzal felvert vizesárok. és a kiöntött szemét, hulladék. Csak azokat bírságoltuk, akik ismételten megtagadták a ház előtti vizesárok tisztítását, vagy akik tiltott területre öntözték a szemetet. H. J.- nét és C. J.-nét 100-100 forintra. K. F.-nét és P. J.-nét 150-150 forintra bírságoltuk. A szabálysértési zalt, amelynek tán nyolcvan forint volt az értéke. Kerékpáron akarta hazavinni, de közben rendőrrel találkozott. A rendőrnek gyanúsnak tűnt, de aztán továbbengedte. T. I. nem akart vele mégegyszer találkozni, másik utcán indult nem sokkal később hazafelé. Pechje volt... A rendőr most már igazoltatta, majd bekísérte az őrsre, ahol kiderült, honnan, mi módon jutott a drót birtokába. Hatszáz forint bírságot kellett fizetnie. — Sok fiatal hajlamos arra, hogy elmulassza honvédelmi bejelentési kötelezettségét. Nem jelentik be a munkahely-, az adat- változást, ami ugyancsak szabálysértés — sorolja Benedekné. — R. Á.-t 300. F. M.-t 200, T. L.-t 200. P. M.-t 150 forintra kellett ilyen vétség miatt bírságolnunk. I Á piaci vásárlók ta~ I _____:__________________ paszt alhatják. hogy társadalmi ellenőrök, s kereskedelmi felügyeleti szervek gyakran ellenőrzik az árusokat, rendelkeznek-e termelői igazolvánnyal. Nos, az idén eddig tizenegy, igazolvánnyal nem rendelkező árust jelentettek fel szabálysértés miatt; M. J.-nét 100, R. J.-nét 100 forintra bírságolták. — Ha már a bírságokról beszélünk, akkor azt is meg kell említeni, hogy jó néhány szabály- sértő esett közkegyelem alá, számszerint tizennégy — jegyzi meg Benedekné —, akiknek ösz- szesen 8360 forint bírságát töröl ték. Ebben volt 2000, 1500, 1000 forintos bírság engedély nélküli iparűzésért, ezer forintos, jogtalan, engedély nélküli építkezésért ... A szabálysértési eljárásokban mindenkor a nevelés az elsődleges. A meghallgatásokat, elbírálásokat nem a szabálysértési előadó végzi egyedül, hanem mindenkor meghívnak két tanácstagot, állandóbizottsági tagot, vagy társadalmi aktívát. S az eredmény? Az előző évekhez képest kevesebb a szabály- sértés. Hogy csak egy példát említsünk; néhány évvel ezelőtt rendkívül sok volt a mezei lopás, most az idén alig néhány eset volt csak. Egyre kevesebb lesz az „Ádám” és az „Éva". BI. Mindenki emlékszik a télvégi áradásra: a Kapos, Sió és Sárvíz környékén heteken keresztül veszélyes volt a helyzet. A rendkívüli áradás sok helyen átszakította, vagy megrongálta a gátat. Az árhullám elmúltával a szakemberek azonnal hozzáláttak a károk felméréséhez és megtették a szükséges intézkedéseket a helyreállítás érdekében, majd megkezdődött a munka. A helyre- állítás ma is nagy ütemben folyik. Varga Béla. a Vízügyi Igazgatóság főmérnöke a következő tájékoztatást adta a helyre- állítással kapcsolatban: — A 330 főt kitevő munkáslétszámnak mintegy felét a csatorna-töltések helyreállításánál foglalkoztatjuk. A Kapos mentén gyakorlatilag már befejeződtek a munkálatok. Itt több, mint fél millió forintot kitevő javításra volt szükség. A legnagyobb károk a Sió és Sárvíz vonalán keletkeztek. Ezen a részen 4.3 millió forint értékű helyreállítási munkát kell elvégeznünk. A munkálatok itt az év végére fejeződnek be. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a télre befejeződjön a javítás, hogy az esetleges télvégi áradás fel- készülten vál jon bennünket és ismét eredményesen vehessük fel vele a küzdelmet. — A télvégi áradás során nagyon sok halastó is megrongálódott Tolna megye területén. Nak határában már befejeződéshez közeledik a helyreállítás. Kalaz- nón most készítjük elő a halastó kijavításának munkálatait. — A helyreállítással egyidőben végezzük a tervszerinti korszerűsítési munkálatokat is. Á kereskedelem is készül a bányásznapra A hagyományok szerint a bányásznap nemcsak a szórakozásról ismert, hanem a nagy vásárról is, mert hiszen ilyenkor nagyobb összegű pénzt kap a családok zöme. Nagymányokon és Mázán — ahol nagy ünneplésre kerül sor — nem készítenek ugyan külön sátrakat az árusításhoz, mert korszerű üzletek állnak rendelkezésre, de azok készletét alaposan feltöltik. Már útnak indítottak egy vagon bútort ezekbe a községekbe, hogy szombaton és vasárnap mindenki kedve szerint válogathasson. Kombinált szekrény, hálószobaberendezés, varia szoba és sok egyéb bútor várja majd a vásárlókat. Csaknem minden bányászlakásban van fürdőszoba, a berendezés azonban még sok helyről hiányzik. Sajnos, meglehetősen nehéz hozzájutni fürdőszobaberendezéshez. A bányásznapra azonban 12 teljes fürdőszobaberendezést küldenek Nagymá- nyokra és Mázára, ezenkívül több kádat. Mint minden évben, az idén is küldenek motorkerékpárokat is a bányászközségekbe, mert itt igen nagy a kereslet irántuk. Nem hiányzik majd a megfelelő mennyiségű rádió és televízió sem. A ruhaboltokat másfél millió forint értékű áruval töltik fel szombatig. Az eladásra kerülő ▼▼▼TTTTTTTTYTTTTYTTTTYTTTYTTTTYYTTTTTTTTTTTTTTTTYTYTYYYYTYYTTVTTYTYYTTYTTTTYTTTTTTTVTTTTTTYTTYYT áruk közt természetesen megtalálhatók lesznek az őszi, téli holmik is. Nagyszabású zöldség- és gyümölcsárusítást is rendeznek ezeken a napokon mindkét községben. A bányászok többsége ugyanis igyekszik jóelőre megvásárolni mindent télire. Nagy- mennyiségű burgonya, hagyma és egyéb cikk kerül majd eladásra a zöldséges pavilonban. Két víztároló épül a bölcskei tsz-ben Bölcske határában nagy víztárolót létesít a termelőszövetkezet. Bölcske és Madocsa közt más célra kevésbé alkalmas területen építik meg a víztárolót, hogy legyen elegendő víz az öntözéshez. A mintegy 20 holdnyi víztükröt egyben halastónak is használják. A munkálatok nagy részét a termelőszövetkezet maga végzi, a mintegy 62 000 forint értékű műtárgyat pedig a Vízügyi Igazgatóság készíti el. Ez a tároló még az idei évben elkészül. Víztároló épül Dunakömlődön is. Ezt ugyancsak a bölcskei termelőszövetkezet készíti, illetve készítteti. Ennek az elkészítésére az idén hozzávetőlegesen 600 000 forintot fordítanak. A dunaköm- lődi víztároló jövőre készül el teljesen. Kerestük az irodában, az üzemrészben, bekopogtattunk a könyveléshez, de mindenütt egyforma választ kaptunk: az imént ment el. — Hova. merre? — Valahol itt lesz a gyárban — ezzel a válasszal kellett megelégedni. Nyomába eredtünk, s míg rábukkanVezetö posztokon A művezető szesűrűsödik. Ilyenkor bizony a szükségesnél többet használnak fel, s előfordul, hogy egy hónap alatt kéthavi készlet fogy el. Igv bekövetkezett az anyaghiány. Nem sok fáradságba került volna ennek megelőzése, csak hígítani kellett volna az anyagot. — Persze, a felelősségrevonás tunk, a dolgozóktól érdeklődtünk: vajon mi késztette ilyen nagy egyben a pártalapszervezet tit- bizonyítani, hogy ez mit jelent a nem maradt el. Mi tagadás, ilyen- kőrútra Pintér Józsefet, a mű- kára is. szalagszerű termelésnél. kor nem a legnépszerűbb ember vezetőt? A válasz üzemrészen- — Nem irigylésre méltó a mi Hát igen, ilyenkor a művezető a művezető — vallja Pintér elvként változik. foglalkozásunk, nagy felelősség- vagy a csoportvezető foghatja a társ. — A brigádversenyt értékeltük, gél jár ez a beosztás. S hogy az fejgt Ha a termelés csökken így ‘gaz, dehát a művezető íes a további munkánkhoz kértünk ember mindenütt eleget tegyen. gket vonjak felelősségre, még ak- lelőssége kétoldalú, felelős a ter- tanácsot tőle — így a táskaszíja- nagyon sokszor meg kell nyújta- kor is ' ^a rajtuk kívülálló melés zavartalanságáért. az zat dolgozói. — Sok a hiányzó ni a műszakot — mondja és ezt okok idézték azt elő. De a dől- anyagellátásért, a jó munka fel- nálunk, pótlásuk lehetőségét vi- nem panaszként. Nem, mert hisz gozóktól hallottunk olyan panaszt tételeinek megteremtéséért és fe- tattuk meg, hogy ne legyen a tér- majdnem húsz évig dolgozott ő ;s hogy az éjszakai műszakra *elős a vállalattal szemben a terv- melésben lemaradás — válaszol- is a szakmában, tudja értékelni. ném biztosítanak elegendő mun- előirányzatok teljesítéséért. A ter- ják másutt. S a könyvelésre va- mit jelent a művezető segítsége. kal Mi igaz ebből? melés irányítása, a művezető jón miért kopogtatott be? — A Azzal is tisztában van, mit vár- ., munkája látszólag könnyű. Soharmadik negyedévi terv teljesi- nak tőle a dolgozók. A rábízott Anyaghiány miatt előfor- kan csak azt látják, hogy munkatésének alakulásáról érdeklődött üzemrészekben 120 ember dolgo- dúlt. Az anyavállalatunk lát el helyről munkahelyre vándorol, nálunk. zik. A táskarészleg három mű- bennünket anyaggal, két vagy hogy ezzel, vagy azzal az emberMegannyi kérdés, megannyi szakban üzemel, a legtöbb prob- három esetben fordult elő. hogy re) tárgyal. De hogy mit takar- probléma naponta, melyre vá- léma ott jelentkezik, s legtöbb- a gumicementet késve kaptuk. S nak ezek a tárgyalások, az üzem- laszt. megoldást kérnek a dolgo- szőr a dolgozók felelőtlensége hogy emiatt álltunk, ebben mi is részek látogatása? Ez a gondolat eljárásokból kitűnik, hogy az önki- szolgáló boltok ismételten lopásra csábítanak, főleg az 55-ös boltban. A „csábító” legtöbbször egv-egy tábla csokoládé, egy-egy csomag kakaó, vagy vaj . .. Néhány forintos áruk, egyáltalán nem érik meg a tettenéréssel járó megszégyenítést, a bírságot, zók. S a kérdésekkel mi sem fu- miatt P. L.-nét ilyen bolti lopás miatt karkodunk, ahogy rábukkantunk — Csak abban az esetben ve- bírságolták 200 forintra. | Pintér elvtársra, szinte élhalmoz- szünk fel új dolgozót, ha a háElőfordul. hogy valaki azért zuk kíváncsiságünkkal. Mi az. rom műszakra tud vállalkozni, kerül a szabálysértési előadó elé, ami jó és mi az, ami problémát Ezt valamennyien me'»í'*érik. Némert kétszer találkozik ugyan- okoz. a bőrdíszműben? Mert hisz hány hónán után r—-i-T-H-t az azzal a rendőrrel. T. I. a kor- , egy művezetőnek mindenről kell éjszakai műszak rí.-ál, egvsz - háztól emelt el egy tekercs hu- tudni, különösen olyannak, aki rüen nem jönnek be. Nem kell dott anyag könnyen párolog, ősz- « hibásak vagyunk, mi és vala- már kevés embert foglalkoztat, mennyi dolgozó, aki ezt az anya- Az js kevés embernek tűnik fel, ?°t felhasználja mondja a mű- hogy műszakváltáskor a műveze- vezeto. tg nem siet a gyárkapu felé. még A gumicementet a táskák ősz- marad. Intézkedik, dicsér, s ha ‘'-^ragasztásához használják fel. kell. felelősségre von. A dolgozók A nagv melegben a benzinnel ol- és a termelés érdekében R. ;u