Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-23 / 196. szám
G TOLNA MEGYEI NÉPÚJSAÖ 1&63. augusztus 23. így látta az edző és az intéző Tízezer néző a háromnapos tamási lovasversenyen A Tolna megyei Lovas ség augusztus 18, 19-én és 20-án Tamásiban rendezte nemzetközit; és területi lovasbajnokságát. A5 mindvégig színvonalas és élveze-1 tes küzdelmet hozó versenyt ősz-4 szesen mintegy tízezer ember te-f kintette meg. Különösen 20-ání volt hatalmas az érdeklődés. A* környező községekből autóbuszo-í kon, személygépkocsikon és mo-í torkerékpárokon, valamint a há-í rom irányból érkező vonatokon^ érkeztek a nézők. A közeli Re-Í gölyből közel négyszázan menteké át Tamásiba, hogy a versenyt^ megnézhessék. A versenyt talán úgy lehetned jellemezni, hogy mindenki elége- dett volt. A helyezéseken megasz- ( toztak a sportkörök versenyzői, i Karcsú Imre, a Határőr Dózsa lovasa a 130 cm díjugratás győztese. Képünkön: Kardos György, az MTST főelőadója feltűzi Karcsú Imre lovára a győzelemért járó szalagot. melyből az osztrák vendégeknek is jutott, örvendetes, hogy a Dal- mandi MEDOSZ versenyzői is szép eredményeket értek el és megérdemelten vívták ki a nagyszámú közönség elismerését. Eredmények: Első nap: Kezdő lovak díjugratása, 110 * l°$ cm: 1. Ákos (Mezőhegyes) Har-i kály, 2. Geszte (Budapesti Lovasa Klub) Friderika, 3. Kovács (Me-(i 'kihegyes) Imitáló. Ifjúságiak díjugratása, 110 cm: a 1. Kecskeméti (Mezőhegyes) Inka, Keppel Istvánnal kit versenyA szám között készítettünk villám-í mtermtj ..................f — Hány éves és mióta verse-' nyez? — Tizennyolc éves vagyok,1 nyolc éves korom óta lovagolok.1 Kilenc éves voltam, mikor az' első versenyen részt vettem. — A közel tíz év alatt, melyik' lova volt a legkedvesebb? — A mostani, Guza. Tavaly' területi ifjúsági bajnokságot nyertem vele, ugyancsak itt, Tamásiban. — Hol dolgozik? — Dalmandon. Négy lóval foglalkozom. Reggel 7-től 12 óráig négy lovat kell felváltva lovagolnom. — Nem unalmas? — Nem, mert szeretem. — És a szakmai tudást kitől sajátítja el? — Németh Dezső edzőtől, aki három éve foglalkozik velem. Nagyon sokat köszönhetek neki. — További tervei? — Tanulni és tanulni. Szeretnék bevonulásomkor Kiskunhalasra kerülni, hogy ott tovább, folytassam és ha lehet még to- f vább gyarapítsam tudásom. ‘ 2. Lehóczki (Határőr Dózsa) Rombusz, 3. Németh (Határőr Dózsa) Porfelhő. Díjugratás, 130 cm: 1. Karcsú (Határőr Dózsa) Ringó, 2. Tóth (Budapesti Lovas Klub) ölbő, 3. Kovács (Mezőhegyes) Fantázia. Barátság staféta: 1. Biberstei- ner (Ausztria) Szamod—Bíró (Dal- mand), 2. Vass (Határőr Dózsa) Parancs—Varró (Üjpesti Dózsa) Pados, 3. Tóth (Budapesti Lovas Klub) ölbő—Kalmár (Határőr Dózsa) Ónodi. I Második nap: Műugratás, méntelepek és iva- i dókvizsgáló állomások részére, 110 )cm: 1. Major (Békás puszta) Cso- i ki, 2. Matos (Baja) Rohanó, 3. i Állaga (Baja) Ragyogó. Nyeretlen lovak díjugratása, i 120 cm: 1. Geszte (Budapesti Lo- I vas Klub) Faruk, 2. Móra (Buda- I pesti Lovas Klub) Urmös, 3. Vass I (Határőr Dózsa) Tekergő. Ifjúsági díjugratás, 120 cm: 1. i Keppel (Dalmand) Facsiga, 2. 1 Keppel (Dalmand) Szöszi, 3. Kep- * pel (Dalmand) Guza. Vadászugratás, 130 cm: 1. Kep- 1 pel (Dalmand) Guza, és Vilii Rei- ,1 ner (Ausztria) Rubin. (Holtver- i senyben.) 3. Ákos (Mezőhegyes) Harkály. Kétlovas verseny, 120—150 cm: 1. Vass (Határőr Dózsa) Parancs —Számum, 2. Kalmár (Határőr Dózsa) Porfelhő—Ónodi, 3. Varró (Újpesti Dózsa) Pados—Ostya. Harmadik nap: Díjugratás, 120 cm: 1. Varró (Újpesti Dózsa) Ostya, 2. Varró (Újpesti Dózsa) Pados. 3. Ákos (Mezőhegyes), Dáridó. Ugratás a nagydíjért. 140 cm: 1. Vass (Határőr Dózsa) Parancs, 2. Kovács (Mezőhegyes) Danka, 3. Varró (Újpesti Dózsa) Ostya. Vigasz szerencse ugratás. 120 cm: 1. Gyalog (Budapesti Lovas Klub) Öserő, 2. Kruzics (Mezőhegyes) Huzal, 3. Hriazik (Határőr Dózsa) Úttörő. Méntelepek és ivadékvizsgáló állomások díjugratás, 120 cm: 1. Hatos (Baja) Kamasz, 2. Állaga (Baja) Ragyogó, 3. Verle (Békás puszta) Szilvórium. Díjugratás, kétszeri összevetéssel, 120 cm: 1. Vass (Határőr Dózsa) Parancs, 2. Skublics (Dal- mandi MEDOSZ) Komisz, 3. Karcsú (Határőr Dózsa) Rideg. Ifjúsági díjugratás, 130 cm: 1. Kecskeméti (Mezőhegyes) Inka, 2. Keppel (Dalmand) Facsiga, 3. Kecskeméti (Mezőhegyes) Harkály. A Nagymányoki Bányász— Nagykanizsai Dózsa 8:3 (3:l)-es nagymányoki győzelemmel végződött mérkőzésről Bajza Géza, a bányászcsapat intézője így nyilatkozott: — Ezúttal a következő összeállításban futott ki csapatunk: Szőts — Hirschmann, Hucker, Berta — Teleki, Farkas — Kozma, Becze, Pataki, Nyitrai, Csordás. A mérkőzés jól indult. Az 5. percben már 3:0-ra vezettünk, Becze, Pataki és Csordás góljával. Az ellenfél a félidő végén tudott csak szerencsés góllal szépíteni. A szünet után a mieink átengedték a kezdeményezést az ellenfélnek, és 3:2-re alakult az eredmény. Ekkor azonban mi újból rákapcsoltunk és a következő sorrendben estek a gólok: Becze, Farkas, Pataki, Becze, Csordás. Nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség, ahol az érdekesség az volt, hogy a U 9Ól közül tizet a 16-oson kívülről lőttek, egyedül a hetedik gól jutott Csordás fejéről, az ötös tájáról a hálóba. — A nagymányoki csapatból Pataki kiemelkedett a mezőnyből, rajta kívül Hucker és Becze tűnt ki jó játékával, de dicsérni kell Hirschmannt és Kozmát is. Albrecht József, a Dombóvári VSE edzője az értékes kalocsai győzelmet így kommentálja: — Nemcsak az én véleményem, hanem a kalocsai közönségnek is az volt a véleménye, hogy a Vasutas megérdemelten jutott a győzelem birtokába. Csapatunk (Egyed I. — Marosi, Egyed II.. Potó — Kalmár, Kulcsár — Gelencsér, Horváth, Tapaszti, G. Kiss, László) nagy becsvággyal kezdett, de meglepetésre mégis a vendégek megszerezték már az 5. percben a vezetést. G. Kiss révén 2 perc múlva egyenlítettünk, majd nem sokkal később ismét Kalocsa jutott vezetéshez. Ettől kezdve a mieink nyugodtan, higgadtan játszottak és tetszés szerint irányították a játékot. A II. félidő 10. percében Tapaszti révén kiegyenlítettünk, majd a 22. percben Tapaszti megszerezte a győzelmet jelentő gólt is. Ettől kezdve játékosaink lassították a játékot, inkább a védekezésre fordítottak nagyobb gondot, ami sikerült is, és értékes két pontot szerezve, boldogan vonultak le a pályáról. Csapatunkból különösen Egyed 11., Kulcsár és Tapaszti tűnt ki játékával. LABDARÚGÁS Ezúttal közöljük lapunk tegnapi számából kimaradt három megyebajnoki mérkőzés eredményét: Ciikó—Gerjem 4:1 (3:0), Cikó 400 néző. Vezette: Vindics. Góllövők: Treitz, Tamás. Pech, Tamás, Illetve Katz. • A Simontornya—Dunaszent- györgy mérkőzést l:0-ás félidő után 5:0-ra Simontornya csapata nyerte Dun ászén tgyörgyön, 500 néző előtt, Streer játékvezetése mellett. Góllövők: Pénzes, Beidek Beidek, Pénzes, Pénzes. A simán - tornyai csapatból Gaiió, Beidek, Pénzes, míg a dunaszentgyörgyi- ből Kiss I., Horváth és Oláh tűnt ki. • A Kisdorog—Paks mérkőzést a kisdorogi csapat 3:2-re nyerte. Erről a mérkőzésről részleteket — a kisidorogiak jóvoltából — nem sikerült megtudni. Őcsényben 200 néző előtt került lejátszásra az Öcsény—Nagy- dorog II. osztályú mérkőzés. 0:0-ás félidő után a hazaiak szerezték meg a vezetést Fehér révén. Nagy dörög Domonkos révén egyenlített, sőt néhány perc múlva a vezetést is megszerezte. Befejezés előtt 2 perccel a hazaiak Patyi révén 11-esből egyenlítettek. Jók: Patyi, Papp, Klézli II., illetve Domonkos és Peterdi. K épes-totó Vígh József, az Üjpesti Dózsa ve rsenyzője az ifjúsági díjugratásban. 130 cm magas akadály fölött. A megyed lagdarúgószovet- ség közölte, hogy az 1962—63. évi bajnokság érmeit és okleveleit augusztus 28-án, szerdán 17 órakor adja át a sportkörök képviselőinek. Erre az alkalomra a Szekszárdi Honvéd, Szekszárdi Dózsa II., Dunaszentgyörgy, Máza II, Fomád és Tevel képviselőinek megjelenését kéri a szövetség. * A sporttörténeti pályázat eredményhirdetését a Megyei TST ágit. prop. bizottsága augusztus 29-ra tervezte. A pályázatok elbírálásában részt vesz a Testnevelési Tudományos Tanács is. Az n"it. prop, bizottság technikai akadályok miatt a pályázat eredményhirdetését csak november 1-én teszi közzé a Tolna megyei Népújságban. Addig még újabb pályázatok beküldését is elfogadja a Megyei TST ágit. prop. bizottsága. « A megyei kézilabda-bajnokság első fordulójának eredményei: Nagydorog—Simontornya 5:4 (női), Tolnai Textil—Nagymányok 15:4 (női), Szekszárdi ITSK—Nagy- mányok 51:8 (férfi). • A kosárlabda középiskolás kupa döntőjébe jutott Bajai Türr Technikum az elmúlt héten Szek- szárdon játszott edzőmérkőzést. Az NB Il-es osztályozókra készülődő erősen tartalékos Szekszárdi Petőfi érdekes mérkőzésen 5 ponttal győzte le a középiskolás csapatot. Igen örvendetes, hogy az újonnan igazolt Dayka Attila 45 pontot szerzett, s máris jól illeszkedett bele az együttesbe. A totó 34-es számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Schatz József, a decs! labdarúgó-csapat tagja tippel. 1. Ferencváros—MTK 1 x 2. Bp. Honvéd—Csepel 1 1 3. Győr—Újpesti Dózsa x 2 4. DVSC—Vasas x 2 5. Dorog—Diósgyőr 1 1 6. Komló—Pécs x x 7. Szeged—Tatabánya x 1 8. MVSC—Ózd 2 x 9. Oroszlány—Szombathely x 1 10. Dunaújváros—BVSC 1 1 11. Szállítók—Egyetértés 1 1 12. Eger—Kecskemét 1 1 PÖTMÉRIiÖZÉSEK 13. Gyula—Bp. Spartacus 1 2 14. Jászberény—Békéscsaba x 1 15. M. Bányász—Nyíregyházi MTE 1 1 16. Kaposvár—Győri Dózsa 1 J