Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-19 / 194. szám
TOtNA SretíTEl SfiPÜJSXS 1963. augusztus 19. Persze nincs menekvés, a Hűk üldözőbe veszik, gyorsabbak, utol is érik a lányokat. »yivri De amint képünk bizonyítja, a parton megszűnik a „hadiállapot” — teljes a béke. CErb János felvétele) 7 Engem keres az elvtárs? Nem, nem emlékszem, hogy találkoztunk volna.„ Ja, vagy úgy?... A gyárban?... A társadalmi bíróság tárgyalásán?... Az lehet. Tudja, énnekem ott egy kicsit melegem volt, / nem nagyon nézelődtem, ? van-e ott valaki a gyáriakon kívül. — Beszélni akar velem? — Tessék, menjünk jel a társalgóba. Itt most nagyon sokan vannak és hamar megkezdődik a filmvetítés. Jó lenne azt is megnézni, de az elején úgyis a híradó megy. Addig meg talán végzünk is. Htzt akkor üljünk le ide az asztalhoz. Ezek az újságok járnak ide. Mindegyikünk másfajtát vesz meg, így van olvasnivaló. Meg fejtenivaló. Ebben a Szabad Földben a kereszt- rejtvényt én fejtettem meg. Félórába telt. Ha otthon lettem volna, ott hamarabb végeztem volna. Otthon vannak a könyveim. Főképp a szótáriak kellenek, ugyanis gytakori az olyan kérdés, hagy mit jelent ez, meg ez angolul, németül, vagy éppen oroszul. No, és mire kíváncsi az elvtárs? — Hogy hogyan érzem magam? Hát arról j csak jót mondhatok. Akár I egy üdülőben. Teljes kikapcsolódás, nyugalom, bőséges ellátás, mi kell még? Meg is haragudtam egy kicsit az én Toki kollégámra már az első nap. Tudja, az a Toki, aki ott, a tárgyaláson mellettem szólalt fel. Tokinak hívjuk, mert azt mondja, atyafiságban van azzal a híres cigányprímással, a Toki Horváth-tal. Na, hát ez a Toki ott a tárgyaláson azt mondta, hogy egy éve még ö is abban a betegségben szenvedett, mint én. Mert az iszákosság nem más, mint betegség. Többször elküldték, de mindig visszavették. Végül aztán elzavarták, azt mondták néki, hogy többet át ne lépje a gyár kapuját. Aztán egyszer csak hivatja a Rozsdás. — Rozsdásnak a Sanyit, az eszbé titkárt hívjuk, mert olyan vörös képe, meg haja van. — <3 akkor megijedt, de a Sanyi azt mondta neki, hogy nem akarják elküldeni végleg. azt mondták, hogy menthetetlen vagyok, ki kell engem rúgni, akkor ő megvédett. De utána, amikor már az útra készülődtem, nagyon megijesztett. Azt mondta, hogy itt minden reggel olyan vastag injekcióstüt böknek az emberbe, mint a kisujja. Aztán meg hol adnak enni, hol nem. Amikor erről beszélt, engem majd kilelt a hideg. Vissza is léptem volna, de nem lehetett. A társadalmi bíróság, az egy nagyon komoly testület, így Nem vagyok elveszeti ember Családja van, hét gyereknek kell mindennap előteremteni a kenyeret, hát becsülje meg magát. <5 elintézte, hogy visszavegyék, de egy feltétel mellett. Be kell mennie az elvonóra. — Most itt vagyok, láthatnak — mondta a Toki. — Amióta visszajöttem, nem voltam részeg. Igaz, néha megiszom a kis- fröccsöt, de csak otthon. Az asszony hoz haza fél, vagy egy liter bort. Én ,-r folytatta Toki — azt mondom, hogy nincs elveszett ember. Hát Jóska — ez én vagyok — se az. Jó szakember, munkáját elvégzi. Küldje el a társadalmi bíróság elvonókúrára. Persze, nem ezért haragszom a Toki barátomra. Amikor ott majdnem mindenki elleném beszélt, döntött, hát menni kell. Itt aztán az első órákban rájöttem, hogy az én barátom füllentett. Igaz, injekci H is kapunk, de azt ki lehet bírni. Utána pedig megkínálnak bennünket Az egyiket sörrel, a másikat szekszárdi kadarkával, a harmadikat pálinkával, kinek mi a „betegsége”. Van itt palackozott sör, többféle bor, pálinka. Még a legfinomabb szilvórium is kaphat<. Ingyen. Hát én a pálinkái választottam. Pedig sörön kaptak rajta otthon, de én tudom, hogy az én főbajom a pálinka. Az injekció után inni kell. Ami ezután jön. arról legjobb, ha nem beszélünk. De azt hiszem, sikerül végleg leszokni az italról.' A nagy bajaimon itt sajnos, nem segíthetnek. Ami engem arra a rossz útra vitt. Látja itt a karomon ezt a hosszú forradást? — A fronton sebesültem meg. ötvenhétben pedig keresztülment rajtam egy hattonnás teherautó. A csípőmön. Alig tudtak összefoltozni az orvosok. Utána meg a házasságom bomlott fel. Miben kerestem volna vigaszt? — Az ivásban. Persze, nem voltam én mindig részeg, a munkámat elvégeztem rendesen. Autószerelő vagyok, fáj is, hogy nem a szakmámban dolgozhatok, de megcsináltam én még a kőművesmunkát is. Csak akkor volt baj, ha munka közben kimehettem az utcára. Akkor aztán ottfelejtkeztem a kocsmában. így kaptak el a legutóbb is, most már harmadszor. Tegnap küldtem a Sanyinak, az eszbé titkárnak egy levelet, neki is megírtam, hogy jól érzem magam. Lehet, hogy a jövő héten ki is engednek. Akkor pedig, újra otthon leszek, dolgozni fogok. Csak azt kérem majd a bőrgyár vezetőségétől, hogy olyan helyre tegyenek, ahol munkaidő alatt nem juthatok ki az utcára. Mert tudja, az ördög azért nem alszik és hátha az első időkben nem tudnék ellenállni a csábításnak. De én azt hiszem, csak az első hetekben lesz erre szükség. Amíg megszokom kint is a józan életet. De ha nem haragszik, most már megyek. Biztosan vége a híradónak. 13. A tanár azt mondja üljek visz- sza az asztal mellé, szedjem össze magamat, mert ez nem felelet. Azalatt Péterrel újra beszélget, és én egyebet nem írok a papírra, csak annyit, hogy Pestalozzi, Pestalozzi, Pestalozzi és leírom a nevét, ki tudja, hogy hányszor! Haragszom magamra, nem való vagyok tanítónak, miért nem rajzait engem is Péter a lányok közé, ki a folyosóra, amint bilin ülünk remegő lábbal? Vagy maradtam volna apám juhadnál, s most nyugodtan bámulhatnám az er előszélen a legelő nyájat, mint egy birka. Amikor a tanár megint megszólít, újra elkezdem: a feudalista nevelés nem tudott kibontakozni és a társadalmi korlátok ... — Egy szót se tud Pestaűozzl- xól? — Nem jut eszembe —, s mint egy törött szárnyú madár vergődött a csendben. Péterre nem merek nézni. • Húzzon egy másikat — int rám a tanár. Remegő kézzel a tétel után nyúlok. Ismét visszaülök a nagy asztalhoz, s megint felkészülök, addig a tanár újra Péterrel beszélget Nem merem megnézni a tételt. A sima lapjával fordítom felfelé, végre felhajtom az egyik végét, s mi van ráírva; össze- fetnak a géppel írott betűk: Herbert — pedagógiai munkássága — s táncol a nagy Há! Jegyzetet készítek. Pestalozzi taníványa Herbert. Frászt! Herbert tanítványa Pestalozzi .... Herbert francia, Herbert német, Herbert svájci, Herbert angol... leírom sorba. És ismét a tanárral szembe se tud? Hogy vizsgára telje- ? Nézi az in jó. sem szol- újra azt HOLNAP VÉGI! ANTAL; VASÁRNAP korlátái... és Péter előtt kisül a szemem! Újra a süket csend. A tanár ; megtörli szemüvegét, és a szemöldökét magasra vonja. .. .Klári... Klárika... kék szeme van... az ő szeme olyan, mint a tenger..........Mondd kedvesem milyen -a tenger”... és érzem, most már azt sem tudnám elmondani, hogy milyen korlátái vannak a feudalista nevelésnek és a feudalista nevelés mi miatt nem tudott kibontakozni. — Hm, érthetetlen —, dünnyög a tanár, s újra felteszi a szemüvegét Egészen véletlenül Péterre nézek. Péternek a homlokán apró pici cseppek és zsebkendőjével törli le, és én egy pillanatra újra magamhoz térek. Az eszméletem teljes bizonyosságával fogam fel, hogy megbuktam. Az utolsó előtti vizsgán buktam meg. Megbuktam, mint ösztöndíjas, megbuktam, mint tanító ... megbuktam, mint ember... nem is vagyok tanító. Oda a nagyszerű élet, a szabadság, s Klárika kék szeme messze a távolba tűnt! A tanár hosszú mozdulattal tollát a tintába mártja, s lapoz az indexben. Apró, pici betűkkel írja, én magamon csodálkozom, hogy mikor ordítok fel..., megbuktam .., — Ez, amit itt produkált, nulla! Abszolút nulla! — Az egész év végi feleletek közül a legnagyobb nulla. De átengedem, mert nem akarom megállítani pár lépéssel a cél előtt. Ismét figyelmeztetem, amit produkált, nulla! És Péterrel kitámolygunk a folyosóra. Érzem- az arcomban egy csepp vér sincsen, a kezem a kílínrciin roo7toí — Mi van veled? — kérdezik odakint. — Elhúzott? Még ilyet! — Húzták a frászt! — torkol le mindenkit Péter. — Dehogy húzták, proletárötös! — s az egyiknek a fülére fricskáz. — Nem láttál még ilyet? Végre az utcára értünk. Magamba szívom az utca minden levegőjét. Aztán megint a Luna mozi előtt járunk, úgy, ahogy szoktuk, Péter, meg én. Sétálunk a Luna mozitól a Muskátli presz- szóig. Azaz, hogy Péter sétál, én támolygok mellette. — Dörzsöld meg az arcod a tenyereddel — utasít —, mert azt hiszi valaki, hogy a kriptából szöktél. — Aztán mielőtt valamit is kérdeznék tőle, ellentmondást nem tűrő hangon mondja: — Ma a vizsgáról egyetlen szót se! Te fürösztött szúnyog! Holnap, ha akarod, értékelhetjük, de ma a vizsgáról beszélni tilos. — Aztán elérünk a Muskátli presz- szóig- beülünk ketten. Péter szó nélkül pálinkát rendel. Aztán amikor megisszuk, kiküld a mosdóba, tartsam a fejem a csap alá két—három percig, — és zsebkendőjét a kezembe nyomja. A mosdóban borzalmas huzat van, de azért én hideg vízzel locsolom az arcom. A két zsebkendővel szárazra törlőm magam, s a hajamat úgy, ahogy van, vizesen fésülöm meg. A tükörből egy idegen, bárgyúszemű ember tekint vissza rám és magamtól kérdezem: én volnék az? Ideje lenne megismerkedni magammal! (Folytatjuk) VHé a vízben.,. Ahol fiúk, lányok vannak, ott nincs „békesség” a vízben. Bombával riasztják, hogy aztán menekülésre késztessék őket~
