Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-18 / 193. szám

6 fOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. augusztus 13. Tíz év után ismét a megyei II. osztályban a szakcsi labdarúgó-csapat Épül az új öltöző - 20—24 fiatal az edzéseken — Felkészültek a bajnoki rajtra Évekén at lehetett ilyeneket hallani: Altkor volt Szak esőn jó futballcsapat, amikor még a megyei másodosztályban játszot­tunk. Majd ha újra ott lesz a csapatunk, megint megismerhe­tik, hogy Szakcson milyen a labdarúgás, stb. Közel tíz év telt el, hogy a szakcsi labdarúgó-csapat — a dombóvári járási bajnokság meg­nyerése után — ismét a megyei másodosztályba került. A csapat tagjai, Éri László nevelővel, aki egyben a csapat játékosa és ed­zője is,bizakodva tekintenek az au­gusztus 19-i rajt elé. Mint a já­tékosok mondják, nincsenek nagy tervéik, csak annyi, hogy a me­gyebajnokságban becsülettel helyt­álljanak és a hazai közönségnek, de nem utolsó sorban a község vezetőinek meghálálják azt a gondoskodást, amelyet az elmúlt hónapokban kaptak tőlük. Ha segítségről beszélünk, elő­ször talán a községi tanácsot kell első helyen említeni, amely évek óta 10 000 forint értékű felszere­léssel támogatja a sportkört. A termelőszövetkezet két éve vet­te ét a községi sportkört, azon­ban ez év nyaráig kevés segít­séget adtak a sportolóknak. A közelmúltban azonban gyökeres változás állott be. A termelő- szövetkezet vezetősége vállalta, hogy a községi tanács Segítsé­gével az újonnan létesült sport­pályán négy helyiségből álló öl­tözőt épit. A napokban már meg is kezdődött az öltöző építése, melyhez téglát a községi ta­nács, míg az ajtót, ablakot, tető­szerkezetet a tsz biztosít. Az öltöző társadalmi munkában épül, ahol élen járnak a sporto­lók, valamint az iskola felső- tagozatos tanulói. A szakmunkát a termelőszövetkezet emberei végzik. A terv szerint egy hónap múlva átadásra kerül az új Öl­töző. A labdarúgó-edzéseket a fia­talok nagy számban látogatják, nem ritkaság, hogy egy edzésen 20—24 fiatal is ott van. KÖ ró­luk néhány egészen kiváló te­hetséget árul el, és Éri edző sze­rint rövid időn belül a felnőtt csapatban kapnak helyet. A holnap kezdődő bajnoki rajtra lelkiismeretesen félkészál- tek a szakcsiak és ígéretet tettek a vezetőségnek, hogy a járási bajnoksághoz hasonlóan a me­gyei II. osztályban is becsülettel képviselik a községet. Augusztus 20-án adják át az új sportlétesítményeket Az MTK öregfiúk csapata, Hidegkútival, Tolnán Augusztus 20-án kerül át­adásra Tolnán az 500 ülőhelyes fedett lelátó, modern öltözőkkel, stb. Ebből az alkalomból a Tol­nai Spartacus Sportkör gazdag sportműsort állított össze. Dél­után 2 órakor a tolnai úttörők a mözsi úttörőkkel, majd negyed 4- kor a Tolnai Spartacus ifjú­sági labdarúgó-csapata egy szov­jet egység labdarúgó-csapatával játszik barátságos labdarúgó­mérkőzést. Ezt követően fél 5- kor a tolnai úttörőzenekar mű­soros rendezvénye vezeti be sportlétesítmény ünnepélyes át­adását, illetve átvételét. A sportdélután legkiemelke­dőbb száma 5 órakor kezdődik, amikor a Tolnai Spartacus felnőtt csapata az MTK öregfiúk csa­patával játszik barátságos labda­rúgó-mérkőzést. Az MTK csapa­tát Hidegkúti Nándor irányítja. Az öregíiúk csapatában a követ­kező játékosok szerepelnek még: Gellér, Hevesi, Sipos dr.. Sípos 11., Markusovszky, Budai, Berta­lan, Bihari. Palatinusz, Kovács 11., Kovács I.. Mérei és Rózsa­völgyi. Ma kezdődik a nemzetközi lovasbajnokság Tamásiban Ma délelőtt 9 órakor megkez­dődik Tamásiban — a sporttele­pen — a nemzetközi és területi lovasbajnokség, melyen az oszt­rák olimpiai válogatott kero:, a Budapesti Dózsa, Mezőhegyes, Kiskunhalas, Baja, Békás-puszta és Dalmand lo vasszakos/. Iá ly:ű vesznek részt. A verseny három napig tart (vasárnap, hétfő, kedd) délelőtt 9—12 óráig, délután 14— 19 óráig folynak a versenyek. Pillanatképek országos A VIDÉK SPORTOLÓINAK legnagyobb találkozója, a Falusi Spartakiád országos döntője ez évben Tolna megyei sikerektől volt hangos. Az eredményhirde­téskor oly gyakran elhangzó ,.Tolna” szinte refrénként csen­gett a résztvevők fülében, s a küzdelem befejezésekor már alig­ha akadt olyan sportoló, aki ne ismerte volna az ..örökké «együtt járó, összetartó kis csoportot. A Tolna megyeiek — soortoiók és vezetők — nagy csnlédot-.alkotva, lelkesen szurkoltak a sikeres szereplésért . .. Az eredmények felülmúlták a várakozást, öt alkalommal állt Tolna megyei sportoló a dobogó legmagasabb fokára, öt arany érem vándorolt Tolna sport­kincstárába. Krassai 100 méteren, Cseke távolugrásban, Kun súly­lökésben, Ványi magasugrásban, lányaink spartakiád-váltóban árattak győzelmet. De nemcsak ők állták meg he­lyüket, dicséretet érdemel a többi helyezett is. Külön kell említeni a férfiváltó tagjait, (500 méteren a nagymányoki Pataki küzdött hősiesen, 400 méteren, mint egy motor száguldott Szeleczky, míg Garamvölgyi 200 méteren reme­kelt, s 100 méteren derekasan el­végezte feladatát a sérült Har- sányi helyett az utolsó pillanat­ban beugró Kinczli is. Férfias küzdelemben szerezték meg a második helyét. EGY SZÍV, EGY LÉLEK 22 személyben — így lehetne jelle­mezni az egy emberként küzdő kis együttest, melyben ritkán tapasz­talt. mintaszerű .összhang uralko­dott sportolók, vezetők között. Eredményhirdetés a férfiváltó­ban. A craoat négy tagja — min­denki által ismert sportemberek — boldogan veszik át méltó ju­talmukat, az ezüst érmet. Köztük számtalan verseny hőse, a báta- széki Garamvölgyi László néze­geti kis ezüst érmét, majd átadja A kosári’ bda 1\B II. állása a spartakiád dönttfjéröl az egyik vezetőnek: ,.Nem viszem most haza. Édesanyám a Bala­tonon van. szíveskedj átadni neki. ö örül neki a legjobban, ő is őrzi féltő gonddal, büszkén valamennyit. . Pillanatkép volt. S mégis — a sportember szerénységét, jelle­mét, emberi nagyságát tükrözte! A sportolók vidámságukról, .jó kedélyükről közismertek. Hangos életkedvük néha talán át ts lépi a megengedett határt. Olyan fe­gyelmezett, rendtartó, szófogadó válogatottal, mint amilyen most szerepelt a spartakiádon — ed­dig még sohasem büszkélkedhet­tünk. Pedig Kurdtól Sióagárdig, Bátaszéktöl Dunafödvárig sok-sok falu fiataljaiból alakult ki a csapat. És talán nem egészen alapta­lan a feltevés, ha úgy hisszük, hogy a sok szép eredmény, jó helyezés az összetartás, kitűnő sportszellem, fegyelem gyümöl­cse. BÍZUNK ABBAN, hogy az el­következő években is Ilyen válo­gatottal állhatunk az ország színe elé — büszkén, sikerekben reménykedve! Novak István 1. Soproni Rostos 19 16 3 945 713 35 2. Tatabánya 19 11 577-791 :-3 3. Kinizsi Keksz 19 13 í 964:790 ?2 4. Bp. Spartacus 18 11 7 796: "*92 29 5. Győri ETO i9 3 11 27 6. Sopfoni Va-út 19 3 r. 9231956 27 7. Zalaegov ' 3 18 3 10 343:874 26 8. Szekszárd 19 7 12 821-916 26 9. Székesfehérvár 19 7 12 A 3:910 ?6 10. Bp. Betonútépítő 19 2 17 7<8:; 77 21 Az ünnepi labdarúgó-műsor I Augusztus 18: Dombóvár—Tol- I na megyebajnoUI mérkőzés 17 1 órakor, Báta—Öesény II. Kilián Kupa mérkőzés 17 órakor. Augusztus 19: NB III-as csapa­taink közül a Szekszárdi Petőfi Mohácsot, a Nagymányoki Bá­nyász a Nagykraicsal Dózsát fo­gadja, míg Dombóvár a Kalocsai Kinizsi, a Szekszárdi Dózsa Ka­posvár, Máza-Szászvúr a Nagy- kanizsai Bányász ellen játszik idegenben. Nagymányckon a mér­kőzés 16 20 órakor, Szekszárdon 17 órakor kezű ódik. A megyei I. osztály műsora: Rátaszék—Konyhád 17 óra, Duna- szentgyörgy—Silüontoray» 17, Fadd—Györc 17, 1? kő—Gerjen 17, Kisdorcg—Paks 17, Dunaföldvár Tamási 10.30, Hőgyész—Gépjaví­tó 17 óra. Megyei II. osztály: Szekszárdi Honvéd—Bogyiszló (Tolnán) 17 óra, öcséiiy—Nagydarog 17, Dees —Alsóhidvcg, 17, Tcngelic—Sió- agárd 17, Dalmand—Szakos 17, Ozora—Fúrnád 17, Szakály—Te­ve! 17. Döbrüköz—Iragszemcse 17. Kilián Kupa: Pörböly—Szek­szárdi Szőlőhegy 16.30, Kajmád— Szedres 16. Augusztus 20: A Szekszárdi Dó­zsa a magyar ifjúsági válogatot­tal játszik mérkőzést a Dózsa sporttelepen 17 órai kezdettel. A magyar ifi labdarúgó- válogatott Szekszárdon Alkotmányunk ünnepén ismét remek sportcsemegét kap Szelc- szárd város labdarúgást kedvelő tábora. Ezúttal a magyar Ifjú­sági labdarúgó-válogatott játszik Szekszárdon — a Szekszárdi Dózsa vendégeként. Az érdekes­nek ígérkező Szekszárdi Dózsa— magyar ifjúsági válogatott mér­kőzést 16.30 órai kezdettel, a Szekszárdi Dózsa sporttelepén rendezik. Gazdag ünnepi sportműsor a paksi járásban A Paksi Járási TST gazdag ünnepi sportműsort állított össze a járás községeiben. Augusztus 18-án két helyen, míg augusztus 20-án kilenc helyen lesznek kü­lönböző sportrendezvények. Augusztus 18-án Pakson kosár­labda-, röplabda-mérkőzések, at­létikai versenyek. Gerjenben at­létikai versenyek, valamint az ál­talános iskola tornabemutatója. Augusztus 20: Dunaföldvár: labdarúgó- és ökölvívó-mérkőzés, atlétika' verseny. Bölcske: úttörő­versenyek, atlétikai versenyek, labdarúgó-mérkőzés. Madocsa: férfi- és női röplabda-mérkőzé­sek, a kövérek és soványak kö­zött labdarúgó-mérkőzés, az álta­lános iskolásoknak atlétikai ver­seny. Dunaszentgyörgy: úttörő­versenyek, labdarúgó-játékok. Kézilabda-bemutatók, atlétikai­wíwvww/Mwí/AwiwwnmwwiHíiHMii/wjw/wwvvnrLvwywjwwyvuwj'jvj e készülnek versenyek. Németkér: női röp­labda-mérkőzés, atlétikai ver­seny, labdarúgó-mérkőzés. Ka- nacs: női röplabda-mérkőzés, tekeverseny, labdarúgó-mérkőzés. Kajdacs: labdarúgó- és kézilabda- mérkőzés. Pálfa: férfi és női röplabda-, valamint labdarúgó­mérkőzés. SAKK A TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG ÉS A NÉPÚJSÁG NEMZETKÖZI TÉMAVERSENYE 152. sz. E. A. WIRTANEN (Helsinki — Finnország) — eredeti — A Pécsi Spartacus és az OKISZ sportosztálya szeptember 5—7—8-án rendezi meg Pécsett és a város környékén a már hagyományos — ezúttal- negyed­szer kiírt — nemzetközi ország­úti kerékpáros-versenyt, a Me­csek Kupa viadalt. Az érdekesnek ígérkező három­napos versenyen a magyar ver­senyzőkön kívül 9 külföldi klub­csapat is rajthoz áll. Az OKISZ által alapított érté­kes ezürt Mecsek Kupát 1960- oan az Újpesti Dózsa, 1961-bsn a Dynamó Berlin és 1962-ben a Pécsi Spartacus védte. A Szekszárdi Spartacus leg­jobb kerékpárversenyzői is ké­szülnek a nemzetközi versenyre. Gerenday János (a képen bal­oldalt) edzői irányítóísa mellett a szekszárdi fiúk eddig közel négy­ezer kilométert hajtottak, hogy a rendkívül erős mezőnyben be­csülettel képviseljék a Szekszárdi Spartacust. obcdej gn Matt 2 lépésben (Megtévesztő játékkal) Vil.: Kd4, Bb7, HS4, Fa3, c7, el g7 — Sőt.: Ke6, Ba2, Hh5, a7, b: d7, f4, Í5, Í7, (7+9) 153. sz. Csontos Jenő (Budapes1 Vil.: Kh6, Va2, Bgl, Fh8. f3, fi f7, h2 — Sőt.: Kh4, Va6, Bc4. Fai a3, b2, h3 (8+7) A 152—153. sz. művek megfej tése 2—2 pont. A kulcslépést Népújság Szerkesztősége címér kell beküldeni két héten belül, i borítékon kérjük a „SAKK” jel zést használni. A fejtési verseny folyamatoe ahhoz közben is lehet csatlakozni N. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom