Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-02 / 179. szám
1963. augusztus 2. 5 •rÖLSTA OTÉGTfü SfSPtfJSira A termelési tanácskozáson elhangzottak nyomában Miért maradtak le az esztergályosok? AZ ESZTERGAÜZEM DOLGOZÓIT megbírálták, nagy plénum előtt, a termelési tanácskozáson. Szó szerint így: „Féléves tervüket 93,1 százalékra teljesítették, a lemaradás előidézője a rossz üzemvezetés, egyes dolgozóknak a még rosszabb munkaszelleme és a munkafegyelem sorozatos megsértése.” A bírálat elhangzott, az esztergaüzem dolgozói felszisszentek. — Ez egy kicsit erős volt — sutyorogták egymás között. Hát igen, ez a bírálat semmiképp sem kedvező az esztergaüzemben dolgozókra. Lemaradásuk nagyon is szembetűnő, a Szekszárdi Vasipari Vállalat ugyanis összességében 107,2 százalékra teljesítette féléves tervét. Mi történt hát, hogy az esztergályosok, marósok e szép eredmények mögött maradtak? A termelési tanácskozáson nem mondták el. felkerestük őket munkahelyükön. Miért, miért? — kérdeztük meg majdnem kivétel nélkül a dolgozókat. Mi tagadás, nagyon nehezen hozakodtak elő az igazsággal. Bizalmatlankodtak eleinte, tartottak attól, hogy ismét a fejük felett csattan az ostor. Később azonban már aprólékosan feltárták életüket, munkájukat, s a hosszas beszélgetésből rövidesen rögzíthettük az első tényt: az esztergaüzem dolgozói szégyellik a lemaradást, még ha nem is teljes egészében ők az okai ennek. Válaszukat vegyük a bírálat sorrendjében. — Rossz az üzemvezetés — rögzítette a termelési tanácskozáson a beszámoló. Nem a vezetőket, a dolgozókat kérdeztük meg erről is elsősorban. A júliusi programjukat tárták elénk, ezen háromféle munka szerepel, az egyik gyárnak 3000 csapágyperselyt, s a vállalat lakatos-üzemének néhány alkatrész megmunkálását kellett volna elvégezniük. Ha a programozást vesszük alapul, az esztergaüzemnek júliusban sincs tervteljesítése. Mert például a 3000 csapágyperselyből is mindössze 900-at tudtak' elkészíteni. — Miért? — Legtöbbször anyaghiány miatt borul fel programunk, az elmúlt hónapban is éreztük énnek hatását. — Talán hiánycikk az igényelt anyag? — Fenét, a gömbvasakról nem mondhatjuk ezt. mégsincs belőle. Május 6-án adtuk le igénylésünket a vállalat központjának és még a mai napig sem kaptunk ezekből a cikkekből egy grammot sem — vélekednek az emberek. NÉZZÜK AZ ANY AGIGÉNY- LÉSI NAPLÓJUKAT, valóban leadták megrendeléseiket a nevezett időben — huszonegy féle tételt igényeltek —, de semmit sem kaptak belőle. — Mit tehet ilyenkor az esztergaüzem vezetője? — Másféle munkát biztosít az embereknek, de ebből nem lesz tervteljesítés. Ez bizony igaz. Az igényelt gömbvasak be nem szerzése miatt maradt el júliusban a többi között például a pécsi uránércbánya megrendelésének teljesítése. Azaz csak felét tudták adni annak, amit kértek. De ez egy a sok közül. s az eszterga üzemben van más baj is. — Például a normaidő. Ha azon nálunk eligazodik valaki, kitüntetést érdemel — mondják az emberek. A vállalat központjából kapja meg az esztergaüzem is a munka egy részét, a műszaki rajzokkal, és mellékelve a munkadarab elkészítéséhez szükségesnek vélt normaidőt. De hogyan? A 127/XK dugattyúrudak gyártásához például ilyen magyarázatot kaptak: ..Készül belőle négyszáz darab, megmunkálási idő — eszterga, fúró, maró — 15 perc.” Tehát a három művelethez ösz- szesen 15 percet kaptak. De mennyi jut ebből az esztergályosnak, a marósnak, és mennyi a fúráshoz? Erről nem szól a feljegyzés, törjék ezen a fejüket az esztergaüzem vezetői. És tegyük hozzá. néha hiába törik a fejüket, az adott időből nem jönnek ki. Nem, mint a legutóbb az acélöntvények megmunkálásánál sem. — Előbb harminc percet kaptunk, ennyi idő alatt jóformán semmit sem végeztünk rajta. Kemény az anyag, törik a kés. Jeleztük a központnak, hogy nem boldogulunk, erre ötven percet kaptunk. Ennek ellenére sincs megoldva a tárcsák sorsa — mondja az egyik legjobb munkás hírében álló esztergályos. — Mi lenne a megoldás? — Az, hogyha új munkát vállalunk ne találomra szabják meg a megmunkálásra engedélyezett időt. hanem ténylegesen a gyakorlati munka alapján. A műszaki rajzzal együtt a normás is jöjjön el hozzánk, stoppolja az időt. hogy mennyi idő alatt készül el. vagy készülhetne el egy- egy. munkadarab. ANNYIRA IGAZ ÉS ÉSSZERŰ ez a gondolat, hogy nem is' fűzünk hozzá kommentárt. És a többi ott észlelt hiányossághoz sem. Azt viszont célszerűnek tartanánk — a dolgozók szerint már legalább egy éve szó van róla — hogyha a Vasipari Vállalat vezetői. a pártalapszervezet és a szakszervezeti bizottság képviselői ellátogatnának az esztergaüzembe. Mint ahogy az egyik dolgozó mondta: „szemtől szembe mondjuk meg ami fáj. s tárjuk fel a hibát”. Ezen a megbeszélésen lenne mit feljegyezni a vállalat vezetőinek is és lenne miből okulni az esztergayzem dolgozóinak is. Mert abban igaza volt a termelési tanácskozáson elhangzott beszámolóhak. hogy hib i van a munakfegyelemmel. De van-e ott kedve dolgozni az embernek. ahol a jó munkához a legelemibb feltétel sincs biztosítva? Van hiba a dolgozókban is — és ezt ők őszintén el is ismerték. — de hibájuk ellenére sem járnak bekötött szárúméi, látják azokat a hiányosságokat is, amit a termelés parancsnokai követnek el. Ezeket kell megszüntetni, s ezek megszüntetése érdekében van arra szükség, hogy az egy év óta ígérgetett beszélgetésből már végre legyen valami. Talán még nem pótolhatatlan az esztergaüzem első félévi lemaradása. Rácz Lászlóné teremtő imátok segíteni akar, erre a kezébe nyomják a lapátot, ő pedig nagy büszkén egyedül lát dologhoz, s ahogy látom, győzi. Ettől kezdve egy ideig két és fél ember szolgálja ki a gépet. Szegény szombatista cimboránk, itt még ö is helytállna. Be-bekanyarodik egy vontató, púpos hátú terhét a nyeregben ülő vontatás oda irányítja a szin mellé, s néhány perc múlva a traktor ismét elzúg a határba. Nincs valami nagy zaj, a villanymotorok halkan duruzsolnak. Villany- energiának engedelmeskedik a nagy hajtószíj, és Doszpod András néha a kábelt vizsgálja. Itt a mözsi Uj Élet kombájnszérü- jén ez is érdekes. Gépész helyett villamossági megbízott viseli a kalapot. Doszpod András villamossági megbízott — mellékesen zsákos is, de ezzel nem dicsekszik —, villamossági meg- bízottságára olyan büszke, mint teszem azt, volt valamikor Ferenc Jóska a koronára. „Ez az egész szervezés az én munkám'’. Hozzátartozik itt a szérűn egy IS, egy 10, egy másfél és egy két lóerős villanymotor, s persze a felelősség. A jövő menő nyolc vontató nem tartozik hozzá. Azok a kombájn mellé vannak rendelve. A kombájnok valahol messze, a nagy határ valamelyik csücskében dolgoznak, a bentiek nem tudják, hol, legfeljebb sejtik. Itt aztán hiába kerestem, s nem is baj, hogy nem találtam a régi nyarak hangulatát. Az a világ elmúlt. Uj romantikát érlel az idő. Ez a szövetkezeti központ, gépállomás volt. Nagy négyzet, amelynek oldalait épületek határolják: műhelyek, magtárak és elől irodaépület. A műhely dominál. Ugyannyira, hogy hovatovább sarlóval szimbolizálni a mezőgazdaságot, egyszerűen nevetséges. Ezen a kombájn- szérűn már nem nehéz elképzelni, hogy 5—10 év múlva úgy kimegy a divatból a régi cséplés is, mint ahogyan észrevétlenül kiment a divatból a kézi aratás is. A városi ember nem nagyon, csak a falusi vette észre, hogy mennyi minden történt az átszervezés óta. A minap a megyei mezőgazdasági osztályvezető szinte mellékesen jegyezte meg, ebben az évben a gabona 97 százalékát géppel arattuk. Hitte volna ezt valaki négy évvel ezelőtt? Én mindenesetre még egyetlen olyan gazdával sem találkoztam. aki sajnálná a kaszát és aki bánná, hogy a kaszagyárak — már ami a belföld szükségletét illeti bezárhatják kapuikat. Jobb így, a érdemes visszasírni. régit nem A szombatista jutott eszembe, ^ aki esténként imádkozni szokott. Néha még éjfélkor is arra ébredtünk, hogy mormog. Szegény ember, ő volt a mi cséplőbandánkban a leqágról- szákadtabb, a legsoványabb és a legékesebb. Bort nem ivott, zsíros ételt nem evett, kecsketejjel, vízzel és kenyérrel táplálkozott. Volt olyan hét, hogy meg se nyikkant. Mondtuk neki, hogy ez a munka nem való a szombatistáknak. Szelíd, megváltó képe ilyenkor elfelhősödött é: egyszer, egy forró júliusi délutánon amikor a szérűn nagyon megszorult a hőség, a szombatista csendesen és igen előkelőén legurult az asztagról. Kévehányó volt akkor, a hegyes, kétágú villa a hasába szaladt. A lányok a kukoricásba szaladtak, a gazda káromkodott, hogy ennek is éppen nála kellett történni, mi viszont nem szóltunk semmit. Később a bandagazda megkérdezte, hogy melyikőnk tud valakit a szombatista helyett, és a cséplőgép búgott tovább... Hát érdemes sajnálni a régit? SZEKÜL1TY PÉTER TLáncoLjank, de milyen cégér alatt..? Az eset nem a mi megyénkben történt — vagy ha hasonló előfordult, az csak véletlen lehet —, történetünk más vidékről való. Elmesélni csupán azért nem felesleges, mert tanulságnak nálunk is jó, nehogy előforduljon... Történetünk színhelye egy közepes nagyságú község, amely nem sokban különbözik más,'hasonló faluktól. Legfeljebb any- nyiban, hogy itt valamivel több fiatalt lehet találni, mint a szomszédos községekben és hogy ezek a fiatalok egyáltalán nem vágyakoznak el innen. Ennek persze oka is van, ami abban gyökeredzik, hogy jól érzik magukat idehaza, mert munkájuk mellett megtalálják a megfelelő szórakozást is. A községi művelődési házban külön terme van a fiatalságnak, ahol nem múlik el hét anélkül, hogy valami érdekes rendezvény ne lenne. Nem ritkák a tánc- mulatságok sem, annál is inkább, mert ennek a községnek a lakói ugyancsak táncoslábúak. Azok voltak már az öregek is és ennek tudható be, hogy igen szép számmal akad a községben olyan népitánc-hanyom.ány, amelynek feldolgozási. elsősorban a fiatalokra vár. Nem is akar a fiúk és lányok ezt a lehetőséget kihasználatlanul hagyni, s el is határozták, hogy megalakítják a távccsoportjukat. A szervezést a szemfüles K1SZ- kulturos vette kezébe és hamarosan megalakult a csoport, az alkalmi htmg&szkar és már annak ' "-■‘rtásához is hozzákezdtek, kik azok az idősebb emberek. a' üt még meg tudják nekik mutatni a régi táncokat. Amikor már úgy látszott, hogy minden megvan, jelentkeztek az első nehézségek. A hagyományos táncok előadásához öltözékre lett volna szükség. A ruhák megvarratásá- hoz pénzre volt szükség, amely hirtelen nem termett a föld aló.. A járási táncverseny ideje pedig egyre jobban közeledett. Nekibúsultak a fiatalok, hogy nem tudnak majd fellépni, amikor megváltó angyalként jelentkezett a KISZÖV egyik embere, aki kul túrügyekkel foglalkozott: — Van két lány nálatok, akik hozzánk tartoznak. Mi veszünk nektek ruhát, és ezért csupán azt kívánjuk, hogy ne a közs° > alapszervezet, hanem a mi „színeinkben” induljatok a járási versenyen. Megkezdődött a lázas mérlegelés, de még a döntésig sem jutottak el. amikor még nagyobb mecénás jelentkezett. A MÉSZÖV függetlenített kultúrosa kereste fel a csoportot, egy újabb ajánlattal. — Felléphetnétek, mint a mi tánccsoportunk. Bizonyára bejutnátok a megyei versenyre is, Nemcsak ruhát vennénk ezért nektek, hanem a zenekarotok is új felszerelést kapna. meg. ha megnyernétek a megyeit, egy or- szágjáró túra is kinézne. A fiatalok szeme felcsillant..., tovább folyt a latolgatás, amelyet nap-nap után bonyolultabbá tett az, hogy a két mecénás egymást túllicitálva igyekezeti a csoportot megnyerni magának. A részletek is érdekesek, de ide még csak annyit, ami a végeredmény: A latolgatások közben a csoport , megfeledkezett a. próbákról és csak olyan későn kaptak észbe, amikor a nevezési határidő lejárt. Igaz. nekik mindegy volt. mert nem tudták volna a kérdőívre ráírni — kinek a tánccsoportja... m. m. Ax élő sxeixm Lidiké, a Nagyfőnök titkárnője úgy simult az iroda légköréhez, mint egy kis varázsló. Nemcsak a feketék főzéséhez értett kifogástalanul. hanem erélyesen biztosította Nagyfőnöke zavartalan munkáját is. Mint egy modern cerberusz őrködött, nehogy „illetéktelen” a Nagyfőnök színe elé járulhasson. Ahhoz kérem megfelelő cím és rang kellett . .. És még egy nagyszerű tulajdonsága is volt Lidikének. Úgy olvasott a Nagy főnök egy-egy félszavából, mint más a legjobb kalandos regényekből. Erre különösen akkor volt szüksége, amikor maga sem tudta — mindent azért ő sem tudhat — kivel áll szemben, ki akarja „megzavarni” a Nagyfőnök áldott nyugalmát. Történt egyszer is: poros, fáradt ember kért bebocsátást a Nagyfőnökhöz. Lidiké a látottak alapján olyan segédmunkás félének saccol- ta az illetőt. Hivatali hatalmánál fogva rá is dörrentett: hogy gondolja kérem, ilyenkor nem lehet zavarni! Azzal, mint aki jól végezte dolgát újra elmerült munkájában. Arra is akadt ideje azonban, hogy a körmeit kilakkozza és a többi kozmetikai műveleteket is elvégezze. Mintha csak várt volna valakit. S tényleg néhány perc múlva nyílt az ajtó és sietve lépett ki rajta a Nagyfőnök. Az álldogáló idegenre rá sem nézve — hellyel sem kínálta Lidiké az idegent, nehogy porosak legyenek a székek — s sürgős dolgára hivatkozva, ,.házon kívül vagyok!” felkiáltással el- viharzott. A poros idegen csak ámult, bámult. szóhoz sem jutott. Lidiké pedig csak vállait vonogatta. mintha mondta volna: ilyen az élet barátom. Az én főnököm nagyon elfoglalt ember, mindenféle jöltmenttel nem állhat szóba. Másnap reggel még jóval a főnök előtt érkezett az idegen. Lidiké ugyanúgy nem sokat törődött vele. Ott álldogált az iroda közepén, mig a Nagyfőnök befutott. Bemutatkozott. mint a felettes szerv egyik ellenőre. Lidiké nem hallott mást csak annyit: ne haragudjon kérem, de olyan sok a munka, egy szaladgálás az egész élet. Lidiké azonban nem azért volt a titkárnők gyöngye, hogy ne vette volna észre a Nagyfőnök hangjában, ez nem közönséges ügyfél. S mint egy végtelenül érzékeny szeizmográf azonnal kapcsolt. Pille szárnyalással futott a székek garmadához és negédes hang kíséretében hozott két széket is főnökének és a vendégnek. S a végén még ő dohogott, amikor egyedül maradt: miért nem vezetik be, hogy a „számottevő” ügyfelek homlokára legyen írva címe. beosztása. Sz. Befejezte munkáját a dusiaföldvári művésziéiep Közel egy hónapon keresztül Tolna megyei festőművészek otthona volt a dunaföldvári gimnázium. Az itt felállított szálláshelyen találkoztak a megye festőművészei, hogy felkészüljenek szokásos évi tárlatukra. A művésztelep megrendezését a megyei tanács művelődésügyi osztályának támogatása tette lehetővé. A telepen felváltva résztvevő 15 —20 művész sok vázlatot festményt készített az itt eltöltött idő alatt. A termésből a végső kidolgozás és zsűrizés után bizonyára sokat viszontlátunk a szekszárdi, november 7-i tárlaton.
