Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-02 / 152. szám
1963. július 2. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 7 Évi két és félmilliárd értékű munka vár a kisiparosokra MINT MINDEN EGYÉBBEN a kisipari politika alakulásának kérdésében is világosan és félreérthetetlenül leszögezte álláspontját a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa. Megállapította, hogy társadalmunk fejlődése a lakosság érdekei egyaránt megkövetelik az eddigi kisipari politika folytatását. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a tisztességes munkát? végző magánkisiparosokra mindaddig szükség van, amig a szocialista ipari vállalatok és szövetkezetek minden tekintetben nem elégítik ki jobban a lakosság növekvő igényeit, mint a magánszektor. A kongresszusi határozat a továbbiakban megállapította: Szocialista társadalmunk fejlődését a magánkisiparosok becsületes munkája is segíti, és a párt arra törekszik, hogy a kisiparosok aktív részesei legyenek a dolgozó nép szocialista összefogásának, hogy saját elhatározásukból fokozatosan a kollektív termelés útjára lépjenek. A határozatot gyakorlati cselekedetnek sora köyette. Kidolgozták a helyiipar ötéves tervét, amely konkrétan előirányozta, hogy államunk a javítási, szolgáltatási, családiház-építési, karbantartási, egyedi mérték utáni megrendelésekből átlagosan évi két és félmilliárd forint értékű munka teljesítését várja a kisiparosoktól. Magától értetődik ugyanis, hogy nem elegendő forgalomba hozni a tartós fogyasztása cikkek százezreit, hanem gondoskodni , kell azok karbantartásáról és javításáról is. Hogy a kisiparosoknak milyen derekasan kell kivenniök részüket ebből a munkából, gzt néhány szám is bizonyítja. A múlt esztendőben a szolgáltató, javító és mértékutáni tevékenységnek, valamint a családi- ház-építkezéseknek ötven százalékát a magánkisipar látta el. A tanácsi vállalatok és kisipari szövetkezetek kapacitásának növelésével 1965-re előreláthatóan úgy alakul a helyzet, hogy a magán- kisiparra az ilyen természetű munkák 35—38 százalékának elvégzése vár. Miután azonban a tervezés szerint 1965. végére az igények mintegy 75—80 százalékkal növekednek, a magánkisipartól forintba kifejezve a tavalyihoz hasonló mennyiségű munkát várnak majd a tervidőszak végén is. HATALMAS EZ A FELADAT, elvégzésére kellően fel kell készülni. Erre mutatott rá dr. Tímár Mátyás pénzügyminiszter is a KIOSZ nemrégiben tartott országos küldöttgyűlésén, amikor a párt és a kormány képviseletében hangsúlyozta, hogy politikánk célja a lakosság igényeinek egyre jobb kielégítése, és ebben a kisiparosoknak erőteljesen részt kell venniök. Ösztönzően hathat számukra a hivatalos megbecsülés számos megnyilatkozása, valamint az a körülmény, hogy az utóbbi időben a kisiparosok egész sor jogos panaszát orvosolták. Tető alá került az évtizedek óta ígért nyugdíjtörvény, erőteljesen bekapcsolódták az exporttermelésbe, 52 szakmában bevezették Előzzük meg g gabonafüzeket! Beérett a gabona és így éghetővé Is vált. Ilyenkor elegendő egy eldobott égő gyula, cigaretta, vagy a mozdony szikrája és tűz keletkezhet. Az ilyen tüzek megelőzése érdekében lelhivjuk a gazdaságok, termelőszövetkezetek vezetőit és a lakosságot, hogy az alábbi tűzrendészet! szabályoknak tegyenek eleget: Égő gyulaszálat, vagy cigarettát ne dobjunk el. Gabonakeresztek, vagy lábonállá gabona, szénaboglya közelében 34 méteren belül dohányozni, 100 méteren belül tüzet rakni nem szabad. A tűz rakása csak szélcsendes időben történhet. Előzőleg azonban a tüzelés helyét és idejét be kell jelenteni a helyi tanács végrehajtó bizottságának, vagy a helyi tűzoltó parancsnoknak. A tüzet, mihelyt arra szükség nincs, tökéletesen el kell oltani. A beérett gabonatáblák mellé, a vasútvonalak mentén őrt kell állítani. Az őröket el kell látni szárálapáttal és egyéb kezdőtüzek oltására alkalmas eszközzel. Meglelelöen ki kell oktatni őket a kezdő tüzek oltására és a tűzjelzés módjára. Az őr kísérje figyelemmel az elhaladó vonatot és ha esetleg avartűz keletkezik, azonnal avatkozzon be. Szükség esetén értesítse a legközelebbi tűzoltóságot. Vasúti pályaőrök éberen őrködjenek vonalaikon, hordjanak magukkal legalább egy szórólapátot és ha tüzet észlelnek avatkozzanak be. A gabona aratását a vasát mellett kell kezdeni. A learatott terményt - gabonát, szénát, kombájnszalmát, stb. — legalább 60 méterre el kell távolítani a vasútvonalaktól. Ilyen távolságra kell vinni a rendre aratott terményt is. Az így elhelyezett termény és a vasút közötti területet lel kell szántani, vagy 3—4 barázda széles védőszántást kell húzni a terménytől 6-10 méter távolságban. Helyes, ha a tsz-ek, állami gazdaságok a vasút mentén elterülő gabonatábláiknál mindenütt biztonsági övezetet létesítenek úgy, hogy legalább 80 méteres sávon levágják a gabonát és eltávolitják a vasúttól, 60 méter távolságra és elvégzik a szántást. Az aratást csak olyan erőgépekkel szabad végezni, melyek az erőpróbán megfeleltek a követelményeknek. A gépkezelők részére tsz-elnökök és gazdaságvezetők adják ki a tűzrendészet! utasítást. Aratógépeken szérólapátot és szikracsapót, a kombájnokon ezen leiül kézi oltákészüléket is kell készenlétben tartani az esetleges tűz oltására. Állami gazdaságok és termelőszövetkezetek üzemegységeiben tartsanak készenlétben egy kocsira helyezve ekét, kaszát, lapátot, vödröt. A fakormányos fogatosokot ki kell oktatni, hogy amennyiben valahol tűzeset keletkezik a határban, azonnal fogjanak át erre a kocsira és menjenek a tűz színhelyére az oltás elvégzésére. II. fokú tűzrendészen hatóság az átalány adózási kedvezményt, megszüntették a származás szerinti elbírálást a főiskolai felvételeknél, a választások alkalmával számos kisiparos került a tanácstagok sorába, megnyugtatóan rendezték az anyagellátást. Az utóbbira vonatkozóan éppen ezekben a napokban született meg egy ésszerű, régen várt intézkedés. Arról van szó, hogy a vidéki kisiparosok általában negyedévenként nyolc kiló bőrt kapnak talpalásra. Nem sok ez, de ahol megfelelő számú iparos, vagy szövetkezeti fiók működik, ott a cipők talpalása nem ütközik akadályba. Igen ám, de sok helyen erősen csökkent az iparosok száma: kiöregedtek, meghaltak, nem tudták tovább dolgozni. A megmaradtak továbbra is csupán nyolc kiló bőrt kaptak, ami a lakosság ellátásához nyilvánvalóan nem elegendő. Ezt most belátták az illetékesek is, és a legtöbb faluba már megérkezett az a pótkiutalás, amely lehetővé teszi a legégetőbb panaszok orvoslását. Minden falusi iparos negyedévenként legalább egy kilóval több talpbőrhöz jut, de a többlet mennyiség a szükséghez mérten elérheti a 3—4 kilót Is. Ez végeredményben azt jelenti, hogy nem számítva Budapestet és a megyeszékhelyeket, a mintegy 4500 főnyi cipész kisiparosság az egy-egy kilo anyagtöbbletből negyedévenként 10 000 férfi-, 27 000 női- vagy 32 000 gyermekcipővel többet tud megtalpalni, mint azelőtt. Megoldódott tehát a falusi cipészek problémája, azaz tulajdonképpen nem is az övéké, hanem a javításra váró cipőké ... LEHET, HOGY EZ APRÖ KÉRDÉSNEK látszik, pedig távolból sem olyan -apró. Rengeteg bosszúságnak vette elejét ez a körül- > tekintő rendelkezés. A kisműhe- lyek tulajdonosai egyértelműen bizonyíthatjuk: az utóbbi időben milyen megértéssel kezelik panaszaikat, ügyes-bajos dolgaikat a hivatalok legtöbbjében. Nem csoda hát, hogy a kisiparosok visszanyerték biztonságukat, tudják, hogy nyugodtan dolgozhatnak. Ha betartják a törvényeket, velük szemben sem sértik meg a törvényességet és senki sem akarja mondvacsinált ürügyekkel, adminisztratív eszközökkel tönkretenni egzisztenciájukat. Elismeréssel és hálával fogadják tehát a munkásosztály szövetségi politikáját, és a reájuk bízott feladatok teljesítésével, országszerte, önként vállalt nagy értékű társadalmi munkáikkal vesznek részt a szocializmus építésében. Kemény István Víztárolásra és tűzrendészetre alkalmas 200 literes bitumenes hordók kaphatók a MÉH Vállalat bonyhádi telepén. (189) — 30 képesített idegenvezetővel rendelkezik a megye. A most végzett idegenvezetők a megye területén kalauzolják a látogatókat, de az ősszel induló tanfolyamokon olyanokat képeznek ki, akik az egész ország területére szereznek idegenvezetői képesítést. — Hangosbeszélőt szereltetett fel a szakcsi Uj Élet Tsz. A berendezést a községi tanács hálózatára kapcsolták, s így nem kell külön a tanácshoz vinni az egész falut érdeklő közleményeket. _Apróhirdetések A z apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1,— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Magánautósok és közületek figyelem I Korszerű AURÁSZ szerviz-berendezéssel gépkocsik szervizét és karbantartását két műszakban vállalja a Bonyhádi Vasipari Ktsz. (4) I —■ 90 000 forintért vásárolt napközi otthon céljára épületet a bonyhádvarasdi tanács. A 35 gyereket befogadó napközis óvodát szeptember elején adják át rendeltetésének. — Fábián Rózsi 15 fős munkacsapata 75 ezer forint értékű fű- szerpaprika termesztésére vállalkozott a kakasdi Egyetértés Tsz- ben. Ezt a mennyiséget 10 holdon akarják megtermelni. — A Televízió műsora: 15.55: Közvetítés a berlini nagygyűlésről, beszédet mond Nyikita Szer- gejevics Hruscsov és Walter Ulbricht. 18.30: Ki minek a mestere? 19.00: Hűsítő jégkockák. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Mezőgazdászok fóruma. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Bátortalan szerelem. (Magyarul beszélő szovjet film). 21.25: Népdalok. 21.45: Külpolitikai kerekasztal-műsor. 22.05: Hírek. Tv-híradó (ism). Érettségizett fiatalokat, akik kedvet éreznek a nyomdász szakma elsajátítására, kéziszedő-tanulónak ' felveszünk. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: Szikra Lapnyomda, Budapest, Vili.-kér., Somogyi Béla utca 6. Munkaügyi Osztály, A meleg kissé mérséklődik Várható időjárás ma estig: növekvő felhőzet, több helyen zápor, zivatar, mérsékelt északi szél, a zivatarok idején szélerősödés. A meleg kissé mérséklő- dik. Várható legmagasabb telefon: 338—789. Szóllósrói gondoskodni ( nappali hőmérséklet 29—32 fok nem tudunk. (») között. ,,Eser forint egy ötletes jelmondatért66 Pályázatunk első díját a bíráló bizottság a beérkezett sokezer pályázat közül a négy legjobb között osztotta meg: 250.-----250.— Ft. jutalmat kap: D ombai László (Budapest II., Kovács u. 4) Kápolnai György (Budapest, XIV., Erzsébet kir. útja 99) Dr. Hantos László (Budapest, XII., Alkotás u. 19.) Rónaszéki Rezső, (Komló, Zrínyi tér 2.) A jutalom összegét postán küldjük el a nyertesek címére. BK. N. Ruházati Főigazgatóság (1) Magasvérnyomás, érelmeszesedés-, érszűkület gyógyélelmezé- séhez a gyógynövény-szaküzletek megkezdték a VIROMA szörp árusítását t Gyógynövény-szaküzletek Budapest II., Mártírok útja 42. V. , Tolbuchin krt. 6. VI. , Bajcsi Zsilinszky út 3. VIII., József krt. 42. Vidéken: Debrecen, Vöröshadsereg útja 6. Szeged, Lenin körút 57. Pécs, Bem u. 1. Győr, Aradi vértanúk útja 25. Miskolc, Tanácsház tér 12. (190) o Állami Gazdaságok! Termelőszövetkezetek! Egyéni szőlőtermelők! FIGYELEM! o Már most gondoljunk az idei keressék fel a jó szőlőtermés-kilátásra és Bátaszéki Kádár és Fatömegcikk Ktsz-t. Vállalunk és szállítunk: új boroshordót minden nagyságban, ászokhordót 10-től 100 hl-ig, egyéb pincegazdasági felszereléseket, továbbá lugzókat és káposztás hordókat, valamint rövid határidőre mindennemű szakmába vágó javítást. (6) ÜU-