Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-26 / 173. szám

4 fÖLWÄ WEGTH SÜPÜJSXQ 1963. július 26. Mit jelent kétszáz gramm? Néha bizony életet jelent, egészséget, esélyt a normális em­beri élethez, majdani munkabí­ráshoz. Ha arról a kétszáz grammról van szó, amely H. Erzsiké és M. Jóska születési sú­lya közötti különbség. Fiatal ma­mák nagy büszkesége, ha az új­szülöttről elmondhatják: három kilós, vagy még erősebb volt. Valahol Svájcban megtörtént az, hogy egy 60 dekás emberpalántát felnevelt az" orvostudomány cse­csemőnek. De ez inkább kuriózum­számba megy, az orvostudomány, ha eredménynek tartja is, nem használja fel propagandaként, mert nagyon kevés az esély arra, hogy az ilyen pa- rányokból egészséges, életképes gyermek váljon. Az a tapasztalat, hogy az ilyen csöppnyi koraszü­löttek se testileg, se szellemileg nem érik el a normális súllyal, időben világrajött csecsemőkét. A 2500 gramm alatti születési sú- lyúakat tekintik koraszülöttek­nek, de ezen belül is nagy az a kétszáz grammnyi különbség, ami az 1800 grammos Erzsikét Jósikától elválasztja. S ezért nagy eredmény az, hogy az idei első félévben csu­pán egyetlen esetben fordult elő kétezer gramm alatti szülés Szekszárdon, szemben a tavalyi esztendővel, amikor nagyon ma­gas volt a súly alatti csecsemők aránya. Számszerűen, az ideihez ha­sonlóan, 16 százalékos volt a ko­raszülések száma Szekszárdon. Azonban 14 csecsemőhalál tör­tént, s ezeknek fele éppen a súly alattiakból esett áldozatul. Most, a koraszülések szerencsésebben alakultak, tavaly a többség két­ezer gramm alatti súllyal szü­letett. Ez az eredmény megvilágít egy másik véleményt. Hiába létezik Szekszárdon koraszülött-osztály, amely a kórház legdrágább intéz­ménye, — nem az a feladata az orvostudománynak, hogy a még életképtelen emberpalántákat búra alatt, kondicionált levegő­ben érlelje, kétes eredménnyel mert hiszen kevés az esély arra, hogy belőlük normális, egészsé­ges ember is váljék. — Sokkal fontosabb a megelőzés, az, hogy ne legyen, vagy legalábbis mini­málissá váljék a koraszülések száma. És ez a megelőzés a ter- hesgondozás, a nőgyógyászati el­látás, jó védőnői hálózat kiépí­tésével valósul meg. Az eddigi eredményeknél, a mostani erre vonatkozó tervek teljesedése te­remt jobb. megnyugtató helyze­tet. Magyarország hátul kullog a koraszülések arányában, a vi­lágszínvonal 8—9 százalék. Szek- szárd, a maga 16 százalékos „tel­jesítményével” feltétlenül fejlő­désre szorul. Rövidülnek a napok Csűr, csűr. halljuk esténként a halk tü­csök-zenét. Rövidül­nek a napok — só­hajtunk, s miközben visszagondolunk a szép tavaszi és nyári hónapokra, a tücsök­ciripelés hallatára őszváró hangulatba kerülünk. A naptár hivatalos bejegyzése szerint Péter—Pálkor a Nap 3 óra 48-kor kel és 19 óra 46-kor nyug­szik. A következő nap már egy perccel tovább „lustálkodik” és három perccel ko­rábban tér „nyugo­vóra”. Rövidülnek a na­pok, reggel későbben világosodik és este korábban alkonyodik. Megnyúlnak az ár­nyak. A tücsökciri­pelés zenéje az őszt és az ősz közeledté- val járó gondokat juttatja eszünkbe Gondokat, de milyen sokféle gondot.-'• ■ Az üzemi munkás gon­dolatában előtérbe to­lakodik az-év-rvégi terv teljesítése és az ezzel járó esetleges nyereségrészesedés. A tsz-tag. a mező- gazdasági nagyüzem dolgozója arra gon­dol, hogy vajon tele lesz-e a csűr és a pajta. Még egy hó­nap és a gyerekek is­kolába mennek, Éz elsősorban a szülő, az anya gondja Ennyi kell a gyerek­nek ruhára, cipőre tanszerre. Számol, hogy az augusztusi fizetésből mire futja és mit kellene meg­vásárolni. Csűr, csűr, és a tücsök zenéje a szeptember hó­nap kiadásait juttat­ja eszünkbe. Tüzelő­ét téliruha-be szerzési gondok. Rövidülnek a na­pok. csűr, csűr hall­juk a tücsök ciripe­lését és a napok mú­lásával észre se vet­tük. hogy az év má­sodik felében járunk. Mintha a napok rö­vidülésével gyorsab­ban múlnának a he­tek. a hónapok, és egyszerre csak azon vesszük észre ma­gunkat. hogy egy év­vel ismét öregebbek lettünk. P. M. 12. A sűrű vízfüggönytől és a szél­ben kavargó vízcseppektől a le­vegő átláthatatlan volt. A hul­lámcsapások zajában, a szél zú­gásában, a ledőlő rádiótornyok csikorgásában nem hallatszott sem a tisztek szava, sem a mat­rózok káromkodása. A dühös hullámok szabadon csapkodtak át a fedélzeten, elborítva vízzel a torpedókilövő-berendezéseket és ágyutomyokat, leseperve a fedél­zetről a matrózokat a csónakok­kal együtt. Dixon tengernagy megpróbált valami kis rendet teremteni, de tehetetlen volt a beosztottjai közt kitört pánikkal szemben. Nemcsak a tisztek, de az összes matrózok is tudták már, hogy torpedórom­bolójuk radioaktív. Sőt olyan rémhírek is elterjedtek, hogy ha továbbra is rajta tartózkodnak, súlyos sugárbetegség fenyegeti őket. Az is kitudódott, hogy a Szent Patrick sziget fölött repült pilóták is megkapták már a be­tegséget. Most aztán mindnyájan igyekeztek minél gyorsabban el­hagyni a halálhajót. Még a tom­boló óceán tajtékzó hullámait sem tartották olyan szörnyűnek. Dixon tengernagy is sietett el­hagyni a torpedórombolót, annál is inkább, mert jelenlétére a ha­jón már nem volt szükség. Nagy- nehezen megtalálta Dudley mér­nököt, s kiadta neki utolsó pa­rancsát : — Sürgősen be kell jutni a rá­diófülkébe. Dudley. Stowne közöl­te velem, hogy a híradósok pa­rancsnoka súlyos beteg. Félek, hogy már nem tudta továbbítani utolsó rádiógramomat. Utasítot­tam a vezető navigációs tisztet, hogy ismételje meg, de őt meg le­seperte egy hullám a tengerbe... Nem marad más hátra, Dudley, mint az, hogy magának kell érintkezésbe lépnie valamelyik ha­ditengerészeti támaszpontunkkal. Itt a szöveg. Attól tartok, hogy nem lesz rá ideje, hogy rejtjelez­ve adja le... Küldje el így, ahogy van. Csupán a torpedóromboló nevét rejtjelezze. Sok szerencsét! Jóllehet, Dudley a tomboló or­kánban nem mindent értett tisz-' tán, azért nagyjából tudta, mit kell cselekednie. Nagynehezen bejutott a rádiófülkébe. Hosszas erőfeszítés után bekapcsolta és beszabályozta a rádiókészüléket. Leadta az éterbe a torpedórombo­ló hívójelét, s átállt vételre. Ab­ban a pillanatban felhangzott a viharkisülések fülsiketítő döreje. Ilyen körülmények között tel­jesen lehetetlen bármit is fogni. Úgy látszott, hogy leadni sem le­het semmit. Mindenesetre azért leadta néhányszor Dixon rádió- gramját, abban a reményben hogy valaki majd csak felveszi és továbbítja a címre. a mai napon, amikor az egész világ egy marok­nyi vakmerő hősre em­lékezik, Margaritára gondolok, egyetlen kubai ismerősömre. A városligeti Tó-presszóban mutattak be neki. Budapesten tanul. Nagy, fekete szemeiből lel­kesedés lobog, valahányszor szóba kerül hazája. Indián, néger és spanyol vér folyik ereiben. Ha végigmegy az utcán, megfordulnak utána a férfiak. Különleges szépség. A szigetországban, ahonnan eljött, nem szépségével tűnt ki, hanem bátorságával. Ku­bában gyakoriak az „egzotikus" szépségű lányok. Karján, hónaljától csaknem konyákig vékony, fehér esik húzódik. Sebesülés jele. A Disznó-öbölben sérült meg. amikor az ellenforradalmi ban­diták emlékezetes partraszállási kísérlete volt. Szerény lány. Nem dicsek­szik. Csak hosszabb ismeret­ség után tárult fel előttem élete néhány, veszélyekben bő­velkedő epizódja. A bátyja július 26-án, amely pirosbetűs ünnepként szerepel Kuba történetében, elsők kö­zött áldozta életét a szabad­ságért. Margarita akkor még kislány volt. Havannában la­Itlargariia kott szüleivel egy külvárosi nyomortanyán. Már mint gyermeket bekap­csolták az illegális munkába. Üzeneteket továbbított. Nem tudta pontosan, hogy miről van szó. Csak azt tudta, hogy vannak rossz emberek, gonosz zsarnokok, akik megölték a bátyját, akit nagyon szeretett. Csak azt tudta. hogy soha semmilyen körülmények között nem szabad elárulni a titko­kat, amiket rábíztak. Kora­érett kisgyermek lett. Társai gondtalan játékkal voltak el­foglalva. s ő az elképzelhető legveszélyesebb „játékot” űzte. Valahányszor hallottam gyer­mekkori visszaemlékezéseiről, mindig olvasmányaim jutottak eszembe, melyek szovjet gyer­mekekről szóltak, akik a hon­védő háború ideién segítettek a partizánoknak. Egyszer az egyik batiste rendőr kijárási tilalom idején rálőtt az utcán. Az automata fegyver lövedéke tíz centi­méterrel a feje mellett csapó­dott a falba. Tízéves volt ak­kor. beugrottak egy kapualjba. Rohanó léptek közeledtek. Na­gyon félt. megint lőttek. Még hallotta a sípoló lövedék hang­ját. s aztán elájult. Kényelmes otthonban tért magához. A fa­lak mentén mennyezetig érő könyvespolcok voltak. Az asz­talon ventillátor duruzsolt. Te­jet itattak vele. A házbefek barátságosak voltak. Csak ké­sőbb tudta meg. hogy egy ha­ladó gondolkodású, jónevű és jó módban élő ügyvéd adott neki szállást azon a lövésektől és vérebek ugatásától hangos éjszakán, villájában. Amikor hazája felszabadult, analfabétizátor lett. Tanította az írástudatlanokat. Dolgozott tanított, maga is tanult, s de­rékszíjáról sohasem hiányzott az oldalfegyver. Ott, tízezer kilométerre a szocialista tábor országaitól, s egy hajításnyira a legnagyobb imperialista ra­gadozótól. minden pillanatban résen kell lenni. Élete nagy élménye az üt­közet a Disznó-öbölben. Női N. TOMAN: IIIIHIMIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIWIIIIIIII1IIHIIIIIIIIIIIIIIIIIII1 A »BIG JOE« Kisregény Fordította: Sárközi Gyula iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiim Dudley mérnök gyorsan kimá­szott a fülkéből. Észrevette, hogy a torpedóromboló tatja még mé­lyebbre süllyedt, orra pedig oly magasba szökött, hogy a még mindig ugyanúgy tomboló óceán óriási hullámai már nem tudták elérni. Egyetlen élőlényt nem le­hetett látni most a fedélzeten. Mindazoknak, akiket nem sepert a hullám az óceánba, sikerült el­hagyni a torpedórombolót. Szilárdan megkapaszkodott egy leszakadt acéldrótba és megpró­bált széjjelnézni, de egy felcsapó óriási hullám zúdult rá, ledön­tötte a lábáról és lesodorta a fe­délzetről... De Dudley nem esett kétségbe. Tudta, hogy Tabu szigete valahol a zátonyokon túl, a közelben le­het, és nem kételkedett abban, hogy a hullámok előbb-utóbb patra vetik. A parafaöv fenntar­totta az óceán felszínén, no meg maga is kiváló úszó volt és nem félt attól, hogy vízbefúl. Csupán a parttól félt. Nem tudni, mere­dek-e, vagy sík. De még csak lát­ni sem lehet semmit innen a sok méter magasságú hullám tetejé­ről! Az egész messzeséget óceáni vízfüggöny zárta el előle. Bármennyire is megszokta a távúszást, hamarosan gyengülni kezdett ereje. Hányingere volt a szájába állandóan bezúduló kese­rű, sós víztől, a hullámcsapások­tól zúgott a füle, csípte a szemét a fröccsenő víz és tajtékhab. Már-már alig kapott levegőt, s már feladta a küzdelmet a hullá­mok ellen. Lazított izmain, hogy takarékoskodjon erejével: de most csak a parafaöv tartotta fenn a vízen. És amikor már szorongva kezdett gondolni arra. hogy a víz sodra túlvitte a szigeten, hirtelen olyan erővel csapódott neki vala­minek, hogy azonnyomban elvesz­tette eszméletét. Szerencsére öntudatlan állapota nem tartott sokáig, mindössze né­hány másodpercig. Kiköpte szá­jából a keserű óceáni vizet, meg­törölte szemét és körülnézett. A homályos derengésben csupán a sík part nedves homokját, meg a csapkodó hullámok tajtékos hab­ját látta. Összeszedte utolsó erejét, né­hány métert felfelé kúszott a ho­mokos domboldalon és újra el­ájult... Amikor kinyitotta a szemét, nagy, délvidéki csillagokkal tele­szórt, sötét eget látott maga fö­lött. Szélfúvást nem hallott. Tehát az orkán továbbrobogott, vagy elerőtlenedve, végleg lecsendese­dett. Csupán az óceán zúgott még mindig haragosan, mintha nem lenne ereje tajtékzó hullámainak lecsillapításához. Dudley vízhatlan órájának vi­lágító számlapjára pillantott. Éj­fél volt. Jó három és fél óra van még virradatig. Felkelt a nedves homokról. Rázta a hideg. „Jó volna megmelegedni egv tábortűznél...” gondolta vágyakoz­va, de ekkor eszébe jutott a ko­nyakos üveg. Végigtapogatta nedves, homo­kos, hínáros egyenruháját, és az öv alatt megtalálta az üveget. Reszkető kézzel lecsavarta a ku­pakját és egyszerre lehajtott né­hány kortyot. Olyannyira legyen­gült, hogy a konyaktól elszorult a lélegzete, s hihetetlenül erősnek tűnt. Szinte ugyanabban a pilla­natban kellemes forróság ömlött végig egész testén és hideglelése fokozatosan kezdett megszűnni. (Folytatjuk) ** APRÓSÁGOK... Az adás hirtelen megszakad a televízióban. A képernyőn sza­bálytalan csíkok, homályos fol­tok jelennek meg. Talán egy per­cig sem tart, mert utána jön a felirat: „Műszaki hiba”. A kép­ernyő előtt ülők alig olvassák el tizedszer amikor megjelenik a bemondónő képe és ajkán mo­sollyal a nézők elnézését kéri. Lágyan búgó hangja a legbosz- szankodóbb tv-néző szívét is megolvasztja .. . Erről jutott milicista zászlóaljával az első vonalban volt. A part felé úszó motoros bárkákból gyorstüzelő fegyverek ezrei szórták a ha­lált. Ágyúk bömböltek, repü­lők vijjogtak. Haza, vagy halál! A győztes forradalom kiadta a jelszót, s a parton senki sem hátrált. Közelről látta Fidel Castrót. Arca nyugodt volt. Mozdulatai magabiztosak. Olyan ember benyomását keltette, aki meg­szokta a lövedékek vészesen sípoló hangját. Odament az egyik löveghez. Ért az ágyúk­hoz is. Kilőtte a parthoz leg­közelebb eső motoros bárkát. Aztán még mosolyogva valamit magyarázott néhány percig a löveo körül lévőknek és ment tovább. Azokban az órákban sokan bele fúltak a partraszállni aka­rók közül a Disznó-öböl kör­nyékén lévő mocsarakba. Mar­garita látta a megszégyenülten kullogó foglyokat és repesett a szíve a boldogságtól. A forradalmi erők mirulio győznek, verhetetlenek, mert a világ minden becsületes .em­bere mellettük áll. Margarita mindezzel tisztában van. ezzel magyarázható a nagii maga- b'etossáa. derűlátás, nyugodt­ság. amely belőle árad. HAYPÁl TIBOR egyikünknek eszébe, hogy ezt a bocsánatkérést rendszeresíteni le­hetne . .. mondjuk minden rossz műsor után, valahogy így: — Kedves nézőink, az előbb bemutatott műsorban a rendező erőtlenségéért, a forgatókönyvíró ötletszegénységéért, az operatőr képszerkesztési hibáiért és a mondanivaló elmaradásáért szí­ves elnézésüket kérjük... * Ellesett „duhaj kodás” a szek­szárdi Sörkertben, azon az estén, amikor végleg kifogytak a sör­gyári készletek, és a folyékony kenyér kedvelőinek „sírkertté’! változott a szórakozóhely. — Pincér, száz icce. . . citrom­lét, ide az asztalra! ♦ Hivatalnok ismerősöm a bol­dogságtól ragyogó arccal újsá­golta, hogy komoly összegű pré­miumot kapott. Amikor megkér­deztem, hogy miért, még jobban mosolygott: — A mi részlegünkben, az én osztályomon sokszorosan meg­gyorsult az ügyintézés. — No és hogy értétek ezt el? Hangját, mint aki titkot árul el suttogóra fogta: — Tudod, nálunk régi. behe- mót íróasztalok voltak, hatalmas fiókokkal, széles „rakfelülettel". Most ezeket az íróasztalokat ki­cseréltettem, modem kis íróasz­talokkal. — És ennek mi köze a gyors ügyintézéshez? — Hát nem érted, nincs hely az akták tologatására a kicsi asz­talon, a parányi fiókokba nem le­het elsüllyeszteni a kérvényeket... Ha valaki az asztalon haimozná az iratokat, hamarosan mozdulni sem tudna tőlük és a főnök is azonnal látja, hogy nem megy a munka ... Lehet, hogy az ötlete­met benyújtom újításként.. . (Hm. Talán nem is ártana vele foglalkozni...?) m. im.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom