Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-25 / 172. szám
6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1963. július 35. Négy mérkőzés — négy vereség Gyengén sikerült a spartakiád-gyöztes csapataink révfülöpi főpróbája A pécsi területi középdöntőre történő felkészülést szolgálta vasárnap a Révfülöpön megtartott Veszprém megye—Tolna megye labdajátékokban győztes csapatainak barátságos előkészületi mérkőzése. A szép környezetben megrendezett mérkőzéseken sajnos sorra vereséget szenvedtek megyénk csapatai. Igaz ugyan, hogy a veszprémi csapatok sem képviseltek nagyobb játékerőt, de a szoros, fej-fej melletti küzdelemben a jobb erőnlétükkel a maguk javára fordították a ■ mérkőzés eredményét. A mérkőzések sok hasznos tapasztalatot hoztak megyénk csapatai számára a további felkészülést illetően. A területi döntőn csak akkor szerepelhetünk a tavalyinál jobban, ha ezeket a tanulságokat sikerül hasznosítani az elkövetkező edzéseken a csapatoknál. Megyénk csapatainak révfülöpi főpróbája gyengén sikerült, de reméljük, Pécsett lelkes játékukkal széppé teszik az „előadást.” Eredmények: Sármellék—Nagydorog 8:5 (3:5) Női kézilabda-mérkőzés, vezette: Szilvási. Nagydorog a következő csapattal szerepelt: Borsos — Rostási, Berta, Varjas — Juhász, Sebestyén, Jaksa. Az erősen tartalékos és cserejátékossal nem rendelkező Nagydorog kezdett jobban és az I. félidőben több gólhelyzetet hagyott ki. A II. félidőben a jobb erőnlétű Veszprém megyei csapat erősen feljavult, győzelme megérdemelt. Jók: Fazekas, Németh, Szíjártó, illetve a nagydorogiaknál Sebestyén, Jaksa és Berta. Sármellék—Mözs 30:18 (9:4) Férfi kézilabda-mérkőzés, vezette: Szilvási. A mözsi csapat összeállítása: Pruzsina — Schwarcz, Kvanduk, Kállai — Varga, Piri, Barna. Csere: Ku- rucz, Mechtl, Szászi, Lizák. A mözsi csapatot ezúttal, is utolérte a tavalyi országot döntő balszerencsés befejezése. Az egyenlő erők küzdelmében az utolsó két percben kapott két góllal győzött Sármellék. Jók: Ágoston, Tavasi, Bonyai, illetve a mözsi csapatban Varga, Barna és Kvanduk. Csetény—Tamási 3:2 (56:63) Női röplabda-mérkőzés, vezette: dr. Barabás. Tamási összeállítása: Mohainé, Piringer, Andok — Harasztovicsné, Kiss, Pálfi. Csere: Hindler. Az első játszmát Csetény, a másodikat Tamási nyerte. Izgalmas és szép játékot hozott a III. játszma, amikor Tamási elhúzott ll:6-ra, majd egyetlen kihagyás után máris Csetény győzött 16:14-re. Simán nyerte a negyedik játszmát is Tamási, ekkor 2:2 volt a mérkőzés állása. Az utolsó játszmában ismét Csetény volt jobb. Jók: Mohainé, Piringer, Andok, illetve Kelemen, Stanka, Ruber. Kővágóőrs—Dombóvár 3:1 (56:43) Férfi röplabda-mérkőzés, vezette: dr. Barabás. Dombóvár a következő csapattal kezdett: Ver- hás I., Verhás II., Zádori — Imre, Apáti, Terovági. Az első játszmában Dombóvár már 14:6- ra vezetett, a győztes pontot azonban nem sikerült megszerezniük. A II. játszmában szoros küzdelemben H.TO-es állásnál erősített Dombóvár és győzött. Ekkor 1:1 volt a mérkőzés állása. A III. játszmát ll:ll-es állásról, míg az utolsó játszmát simán nyerte Kővágóőrs. Jók: Sümegi, Török, Shriba, illetve a dombóváriaknál Zádori, Imre és Verhás II. — Fekete — Kerékpár Schmidt nyerte a tolnai háxtömb körüli versenyt • t • « i j r * Vasárnap délután rendezte a | Schmidt János (Szekszárdi SparSzekszárdi Spartacus kerékpáros tacus) 44:16, 26 pont. 2. Vajda szakosztálya háztönvb '»böjmli «vetése ny ét Tolnán. A „Nemzetközi Mecsek Kupa” versenyeire készülő válogatott kerettagok mellett meghívott versenyzők részvételével lezajlott versenyen szép küzdelmet láthatott a közönség. Nagyszerűen szerepeltek a meghívottak: Bakó, Keresztes, Csi- csó, viszont csalódást keltett Gazdag, — aki nem tudta elviselni, hogy kezdő versenyzők megelőzzék — szabálytalanul akadályozta őket. A verseny Schmidt és Vajda fölényével végződött, öt részhajrá győzelmet arattak a 25 körös versenyben. Eredmények: 1. Ferenc 44:14, 22 pont. (A"vég- hajrá győzelmet ő aratta.) 3. Tóth Ferenc 44:28, 17 pont. 4. Szűcs József 44:52, 12 pont. 5. Pintér Baranyi János 45:12, 8 pont. (Valamennyien a Szekszárdi Spartacus versenyzői.) 6. Bakó József 45:20, 6 pont. 7. Keresztes József 45:24, 5 pont. (Egyesületen kivüliek.) 8. Martonosi János 45:28, 4 pont. 9. Gazdag ístván 45:35, 3 pont. 10. Sz. Kovács János 45:38, 3 pont (Szekszárdi Spartacus). 11. Csicsó István 45:39, 3 pont (Egyesületen kívüli). 12. Szakály László, géphibával feladta. — Gerenday — Sporthorgász-hírek A hét vége ismét százával csalta Tolna megye halakban egyáltalán nem bővelkedő vizeire a sporthorgászokat. Mint értesültünk róla, különösebben jelentős fogás a Duna Tolna megyei szakaszán nem volt. Még a HTSZ dolgozói is soványnak mondható zsákmánnyal tértek haza. A sporthorgászoknak kedvezett a jó idő. Ugyanis a vízparton harmincöt fokot is mértek, így strandolni, üdülni kifogástalan volt az idő, horgászni annál kevésbé. Egy héttel ezelőtt ugyanis a Dunán még lehetett pontyot fogni, most az a néhány darab, mely horogra akadt, igazán eseményszámba ment. Főleg a KarasziSzakképzett HENTEST konyhavezetőnek azonnal felveszünk. Jelentkezés csak személyesen a gazdaság központjában, Középhídvégen. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Kísérleti Gazdaság Alsótengelic (154) foknál volt eredményes a pontyozás. A Duna túlsó oldalán, a múlt évben rakott kövezéseknél viszont eredményesen dévérezhettek a sporthorgászok. A faddi Duna-ágban „megállt” a törpeharcsa. Vasárnap már alig néhányan fogtak pár darab törpeharcsát. Egy-két sport- horgász — akinek volt türelme „kiülni” a kapást —, szép ponttyal térhetett haza. Hárman csukát is fogtak ezen a vízen, — alig haladta meg a méretet. A horgászok az időjárás romlását várják. Amint hűvösebbre fordul az időjárás, remélhetőleg megindul a ' pontykapás, és megkezdődhet a Dunán is a kuttyoga- tás. A sporthorgászok örömére még a jövő héten is valamennyi kövezés kint lesz a vízből. Amint az időjárás mutatkozik, várható olyan alacsony vízállás is, mint a múlt év ősz-elején volt. Akkor viszont a kecsegéző-helyeket kereshetik majd fel a sporthorgászok — jó fogás reményében. Kaptunk olyan hírt a tolnai Dunáról, hogy ott a néhány szerencsés sporthorgász — kinek erre a vízre is van engedélye, eredményesen lógatta úikukori''ás csalival szerelt horgát a vízbe. A paksi járási labdarúgóbajnokság végeredménye ?<yr 1. Nagydorog 8 8 —32:3 16 2. Kanacs 8 5 1 2 24:14 11 3. Madocsa 8 4 1 3 20:14 9 4. Pusztahencse 8 3 — 5 16:20 6 5. Németkér 8 — 8 3:376. Dunakömlőd visszalépett Képes - TOTÓ A totó 30. számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Szebényl Zoltán, a Gerjeni MEDOSZ játékosa tippel. 1. EVTK—Kecskemét x 2 2. Egyetértés—Budai Spart. 1 1 3. Nyíregyháza—Eger 1 1 4. Kaposvári Honv.—Pécsi VSK x 1 5. Pécsi BTC—Zalaegerszegi Dózsa 1 1 6. Zalaegerszegi TE— Székesfehérvári Honvéd 1 x 7. Újlaki FC—Esztergom 1 1 8. Sz. MÁV-Előre—Elektromos 1 ] 9. Veszprémi Haladásul. kér. TTVE 2 x 10. K. Lombik—Traktorgyár 1 2 11. Keszthely—Pápa x 1 12. N. Dózsa—Várpalota 1 1 Pótmérkőzések: 13. Nagymányok—Nagyk. Bány. 1 x 14. Salgótarjáni KSE—Jászberényi Vasas 2 1 15. Jászberényi Lehel— Nagybátony 1 1 1$. Sasbalom—Autótaxi 1 1 Véget ért a csillagszerző sakk verseny Szekszárdon szerdán délután ért véget a Tolna megyei második csillagszerző sakkverseny. A jól megrendezett és színvonalas versenyben az állandó hőség ellenére is mindvégig nagy küzdelem volt. Jellemző erre az is, hogy a verseny első felében vezető Lángos Józsa nemzetközi mestemő végül is kénytelen volt a negyedik hellyel megelégedni. Először történt, hogy Tolna megyei sakkozó, Jablonszky Lajos személyében csillagot szerzett és első osztályú játékos minősítést nyert, s a budapesti Gombás Judit is a szekszárdi versenyen kapr ta meg első csillagját. A versenyzők kedden meglátogatták a Szekszárdi Állami Gazdaság borkombinátját, s a kedves vendégszeretet emlékével is gondolnak vissza a városra. Az utolsó fordulóban a két nemzetközi mesternő: Karakas Gyuláné és Lángos Józsa játszmája csaknem hét órán át tartott. Lángos Józsa, bár már vesztésre állt, az utolsó pillanatokig küzdött, hogy egy véletlen döntetlen folytán a harmadik helyre kerüljön. Ez azonban teljesen reménytelen volt. A végeredményt szerdán délután Mechtl Béla tomavezető hirdette ki, majd Kalmár József, a Szekszárdi Városi Tanács vb-el- nöke üdvözölte a versenyzőket, s átadta a tiszteletdíjakat és a jutalomtárgyakat. Minden versenyzőt egy szekszárdi porcelánkulacs- csal ajándékoztak meg. Ezután Karakas Gyuláné a versenyzők nevében köszönetét mondott a színvonalas verseny gondos megrendezéséért, végül Lépő László, a Tolna megyei TST elnöke zárta be a csillagszerző versenyt. A verseny végeredménye: 1. Karakas Gyuláné nemzetközi mesternő, (Budapesti Vörös Meteor) 9,5 ponttal, 2. Bilek Istvánná mesternő, (Bp. Vörös Meteor) 9,5, 3. Gombás Judit mesternő, (Bp. Vörös Meteor) 7,5, 4. Lángos Józsa nemzetközi mesternő, (Tatai Bányász) 7,5, 5. Jablonszky Lajos I. oszt. játékos, (Szekszárdi Spartacus) 7,5, 6. Sinka Brigitta mesternő (Bp. Vörös Meteor) 6,5, 7. Pékár Kornél I. oszt. versenyző, (Szekszárdi Spartacus) 5,5, 8. Kunos Ferenc I. oszt. versenyző (Tamási Sportkör) 5, 9. ifj. Szokolics György (Bonyhádi Vasas) 4, 10. Lódi Károly I oszt. versenyző, (Tamási SK) 1 ti Fehérvári Örs I. oszt. versenyző, (Szekszárdi Spartacus) 1,5, 12. ifj. Mechtl Béla, a Szekszárdi Spartacus 15 éves versenyzője, (I. oszt.) 0 ponttal. Bilekné, aki holtversenyben 1—2. helyen végzett Karakasnéval. ► Lángos Józsa nemzetközi mesternő a csillagszerző versenyen csak 4. lett. r \ Vasárnap találkozott Kéty, Sió- agárd csapatával barátságos labdarúgó-mérkőzésen, ahol mintegy 400 néző előtt 4:4-es végeredmény született. * A Pécsi BTC vezetőinek nyilatkozatát közli a Dunántúli Napló. Ebben többek között az új játékosokról is szó van, és köztük ott találjuk Egyed II Vilmost, a Dombóvári VSE volt játékosának nevét. * Érdekes labdarúgó-mérkőzést vívott vasárnap Májason Majosés Kismányok csapata. A mérkőzést a majosiak 5:4-re nyerték. A község lakossága — de nem utolsó sorban — a sportvezetők is elégedettek a csapat játékával és az ősszel már a járási bajnokságban szerepeltetik csapatukéi.