Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-18 / 166. szám

8 •Tolna megyei nEpüjsáö 1963. július IS Szebb országútokat! A Népfront új akciója A közelmúltban új akcióval gazdagodott a Hazafias Népfront sokrétű tevékenysége: társadalmi összefogást kezdeményeztek or­szágútjaink megszépítésére. A gondolatot az adta, hogy évről évre gyorsan növekszik hazánk idegenforgalma, mind több az autós turista, aki miközben céljá­hoz igyekszik, a gépjármű abla­kából ismerkedik a környez» vá­rosokkal. Első lépésnek széles körű véle­ménycserét folytattak az érdekelt minisztériumok és hivatalok kép­viselőivel. Meghallgatták és ösz- szegyűjtötték javaslataikat. Az indítványok alapján elhatározták, hogy a következő hetekben, hóna­pokban a Budapest—bécsi mű út mentén kamatoztatják a Nép­front aktivistáinak segítőkészsé­gét. Ennek a főközlekedési útnak már építik új, korszerű szakaszát, amely a nagy autósztrádák ma­gyarországi folytatásának ígérke­zik. Az illetékesek tervpályázatot hirdettek az utat övező bisztrók­ra, éttermekre, a benzinkutak el­helyezésére stb. és állami költség- vetésből jelentős összeget juttat­nak arra, hogy takaros külsejű, gondozott házak fogadják a hoz­zánk érkező külföldieket. Szíve­sen fogadták tehát a Népfront kezdeményezését, mert a társada­lom összefogása jól kiegészítheti az állam gondoskodását, s jelentő­sen megtoldhatja a rendelkezés­re álló eszközöket. A Népfront elsősorban azzal Vállal majd részt az országutak szépítéséből, hogy felkutatja és a jó ügy szolgálatába állítja a he­lyi erőforrásokat. Kezdeményezi, hogy társadalmi munkában he­lyezzenek el a községek határá­ban idegen nyelvű üdvözlő és bú­csúztató táblákat, hívják fel a vendégek figyelmét a környék idegenforgalmi nevezetességeire, a vendéglátás helyi különleges­ségeire, ahol lehetőség van rá, megszervezik az út mentén ék­telenkedő megrokkant épületek lebontását. Mindezeket a lehető­ségeket, elgondolásokat először a bécsi műút mentén váltják majd valóra. A Komárom és Győr me­gyei Népfront-bizottság máris hoz­zákezdett az önként vállalt fel­Űrhajósok klubestje Moszkva (TASZSZ) Kedden este az űrhajósok „csillagvárosá­nak” klubjában Valentyina Tye- reskova és Valerij Bikovszkij űr­hajósok találkoztak társaikkal, rokonaikkal, barátaikkal és is­merőseikkel. Az ilyen klubestek már hagyo­mányossá váltak: egy-egy űrre­pülés sikeres befejezése után ösz- 6zejönnek azok, akiknek részük volt az űrhajózás lebonyolításá­ban, hogy baráti körben megtár­gyalják munkájuk tapasztalatát, összegezzék az eredményeket. A klubesten Valerij Bikovszkij és Valantyina Tyereskova köszö­adatok megoldásának elókészíté- netet mondott mindazoknak, akik- séhez. A bécsi műút szépítéséért kibontakozó társadalmi összefogás tapasztalatait a továbbiakban másutt is hasznosítják majd az országban. (MTI) nek munkája közvetve, vagy köz­vetlenül lehetővé tette a Vceztok —5 és a Vosztok—6 sikeres re­pülését. BALESETI Ismét baleseteket, sőt halált is okozott a meggondolatlanság, a nemtörődömség, az italozás, a közlekedési szabályok be nem tar­tása. Vajda Imre szekszárdi lakos, az zárói jövet a 6-os úton a 141-es kilométerkőnél belerohant Hőnyi Sándor bátaszéki lakos gépkocsi­jába. A baleset hajnali három órakor történt. Hosnyánszki elmondása AKÖV dolgozója billenős teher- I alapján előtte való este baráti gépkocsijával zúzalékkövet szállí­tott a keszőhidegkúti állomásról a Gyönk és Varsád közötti útja­vításhoz. Közben két vállalati dol­gozót vett fel a kocsira. A kövek tetején ülők közül Szabó László Gyönkön le akart szállni. A község központjában, a kanyarban felállt a mozgó ko­csi tetején, hogy zörgessen Vajda Imrének. Eközben a jobbra for­duló kocsiról leesett, könnyű sé­rülést szenvedett. Az ügyben az eljárás megindult. * Hosnyánszki György fácánkerti lakos a Komlói Építőipari Válla­lat személygépkocsi-vezetője Má­Könnyű kérdés—könnyű leielet 7. hét 3. szelvény 1. kérdés Mennyi az állami gazdasági dolgozók összevont biztosításának havi díja? 10 Ft 20 Ft 30 Ft 1x2 2. kérdés Melyik szövetkezet végzi megyénkben a villamos berendezések és felszerelések felülvizsgálatát? Tamási Paksi Dombóvári Vegyes Ktsz Háziipari Szöv. Vegyes Ktsz 1x2 3. kérdés OTP öröklakás építés ásóién a vételárnak hány százalékát kell legalább lefizetni az adásvételi szerződés megkötésekor? IS százalék 20 százalék 25 százalék 1 X 2 4. kérdés Hány vezetőségi tagja van egy ötven tagé ktsz-nek? 3 5 7 1x2 Jövő héten hirdetnek ítéletet a fegyverrejtegetők és orvvadászok bűnperében A tanúk kihallgatásával folyta- a Dunába dobta, a lelőtt vadat visszatartó erővel is bírjon, fi- tódott tegnap a szekszárdi járás- pedig nem találta meg, a bírósá- gyelmeztesse a hasonló hajlamúa- bíróságon Gyepesi József és 11 gon majdnem Berek ellen emel- kát. társa bűnpere. A megidézett ta- tek vádat rágalmazás miatt. Ezt Ezután a védők mondták el núk egy része nem kívánt élni a puskát szedte ki Keller útmuta- beszédüket, majd a vádlottak jogával, mivel rokoni kapcsolat tása nyomán Gyepesi József. szólaltak fel az utolsó szó jogán, fűzi őket a vádlottakhoz. Nem egyezett Gácsér Gyula ítélethozatalra július 25-én, dél­Szücs Gábor tanú elmondotta, tanú elmondása sem Gyepesi val- után 2 órakor kerül sor. hogy a bűntett elkövetése napján lomásávai hallotta a lövést, s másnap látta Bár a vádlottak igyekeztek a a vémyomokat. Ugyanezt mondta fegyvereket ócska, rossz mordá- el Pasztorszki Károly is. lyoknak feltüntetni, a fegyver­A bíróság kérdésére Gyepesi szakértő megállapította, hogy va- Ferenc elismerte, hogy ők voltak lamennyi alkalmas volt élet kiol- a tettesek. Ezután megint ellen- tására és be kellett volna azokat tét mutatkozott tanú és vádlott szolgáltatni. között. Kiss Dezső elmondta, hogy . vímueíí n közvetlenül az ellenforradalom A VAÜBE!>£,lU után adott át egy kispuskát Sza- elhangzása során az ügyész töb­bó Lajos vádlottnak. Szabó sze- bek között a társadalmi vesze­rint ez 1959-ben történt. Berek lyesség problémáját taglalta. János vadőr azt mondta el, Utalt többek között arra, hogy a mennyi szarvas tetemet találtak, gemenci vadgazdaság területén amit vadorzók ejtettek el, de nem 1958. óta több mint 300 000 forint tudtak elvinni. Csak 1962-ben 3 kárt okoztak az orvvadászok az- szarvast találtak. Egyébként most zal, hogy a megsebesített állatok derült ki, hogy egy régebbi ha- az erdő különböző területein el- sonló esetben Keller Ferencet ő pusztultak. A gazdaság kimutatása szerint az Érsekcsanádtól északra levő erdőrészen 5 év óta az orvvadá­szok pusztítása miatt az őzek szaporodása megállt. Hangoztatta, hogy ennek a társaságnak is lett volna módja a fegyvereket le­adni, de a 16 fegyvert és több mint 2000 lőszert maguknál tar­tották. összejövetelt tartottak, ö csak két kisfröccsöt ivott. Ezután szállítot­ta a mulatótok egy részét Mázá­ra, s nem vette észre, hogy egy gépkocsi áll — vagy megy — előtte, és nekirohant. A kocsiban ülő Szabó Lajos őcsényi lakos könnyebb sérülést szenvedett. A bűnvádi eljárás megindult. * Pollich József pécsi lakos Opel kocsijával a 6-os úton gyorshajtás miatt az út mellé futott és felbo­rult. Egy utasa könnyebben meg­sérült, a kocsiban 10 ezer forint kár keletkezett. Az eljárás folyamatban van. A baleset fő oka a gyorshajtás volt. * Hanzi István várdomb-újbereki lakos az állami gazdaság vizsgá- zatlan Zetorjának vezetését átad­ta Karicsánszky Pál őcsényi la­kosnak, aki vezetési gyakorlattal nem rendelkezett, jogosítványa nem volt. Ujberektől 200 méterre a földesutat keresztező híd előtt egy kerékpárét előzött meg, visz- szanézett, s közben a híd mellé hajtott. A jármű felborult, maga alá temetve Karicsámszkyt, aki meghalt. A többi utasnak nem történt baja. Az eljárás megin­dult. fogta eL, s mivel Keller a puskát Név és pontos cím: Ellenőrző szelvény 7. hét 3. szelvény Tippelőnél marad Helvécián hozták létre az ország elsfi központi gyümölcs- és szőlőfajta kísérleti állomását Néhány évtized alatt nagy­részt kicserélődik a magyar gyü­mölcstermelés fajtaállománya, — állapították meg a mezőgazdasági növényfajtákkal foglalkozó szak­emberek. A világon évente több mint ezer új gyümölcsfajtát ne­mesítenek ki, biológiailag és gaz­daságilag értékesebbeket az eddigi éknél, s a fejlődéssel nekünk is lépést kell tartanunk. A Mező- gazdasági Minősítő Intézet ezért megkezdte a legfontosabb új kül­földi gyümölcs- és szőlőfajták be­szerzését. Mindegyikből csak olyan mennyiséget hoznak be, amennyiből megállapítható, hogy érdemes-e a fajtát termeszteni s ha igen, akkor itthon szaporítják el. Az importálás mellett most fel­kutatják a nálunk már meglévő.- Olyan büntetést szabjon ki a bíróság, amely egyrészt alkal­mas lesz a vádlottak nevelésére — mondotta — de ugyanakkor ismert külföldi fajtákat is. Becs­lések szerint a kutató intézetek, a nemesítő és kisebb részben a TUDNIVALÓK: Beküldési határidő: a hetedik hét 6 szelvényét gyűjtse össze, s borítékban július 27-ig küldje be a Tolna megyei Népújság cí­mére: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Tippelni úgy kell, hogy a kérdésre adandó helyes feleletnek tartott név, adat, stb. alatt lévő 1, x, vagy 2-est a tipprovatba kell beírni. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük pályázóinkat, hogy minden szelvényen olvashatóan töltsék ki a nevet és a lakcímet. Ha biztos találatot akar elérni, egy-egy nap több szelvénnyel is játszhat, ez esetben a legtöbb találatot elért szelvénye vesz részt a játékban! A portósan küldött szelvények nem vesznek részt a játékban! A július 9—14 között leközölt hatodik bét 6 szelvényének beküldési határideje július 20., déli 12 óra A határidő után beérkezett hato­dik heti szelvényeket nem értékeljük! Tíz nap a Balaton partján Az idei nyár a kétyi úttörő­pajtások emlékezetében sokáig megmarad, mert felejthetetlen 10 napot töltöttek a fonyódi sátor­táborban. Ellátogattak Bada­csonyba, ahol a Kisfaludy-házat és múzeumot látogatták meg, megmásztak a badacsonyi hegyet és saját készítésű ebédet ettek. Hajókiránduláson vettek részt, megnézték Tihanyban a híres templomot és múzeumot, innen pedig Siófokra látogattak. De nemcsak a kirándulások, hanem a tábori élet is sok ér­dekeset rejtett magába. A závodi és a kisvejkei pajtásokkal együtt a nyitó-tábortűznél szórakoztat­ták egymást, majd pedig a szom­szédos berettyóújfalui táborral közösen szórakoztak a lobogó rőzselángnál. A tábori életben sportesemény is volt: a kétyi pajtások Závod— Tevel vegyes csapata ellen 4:3-as győzelmet arattak futballban. | Utolsó este pedig a tábortűz lángjai mellett történt a búcsú­zás a Balatontól. Andorka Sándor levelező, Kéty Sxtriptix egy JVetc York-i hi tataiban New York (MTI). Szerdán két fegyveres bandita hatolt be az egyik New York-i telekügynök­ség hivatalába. A rablók maguk­hoz vették a kassza, egyébként sovány, tartalmát — 300 dollárt. — majd fegyveresen arra kény- szeritették a hivatalnokokat, köz­tük kilenc fiatal lányt, hogy vet­kőzzenek meztelenre és ruháikat hajigálják a terem közepébe. A haramiák állítólag így akarták megakadályozni, hogy a tisztvi­selők gyorsan az utcára menje­nek és értesítsék a rendőrséget. Az eléjük táruló látvány azon­ban annyira lekötötte a rablók figyelmét, hogy észre sem vet­ték, amint az ügynökség veze­tője megnyomta a riasztócsengőt. A vetkőzés befejezése után a banditák kifelé indultak, de a bejáratnál már öt rendőr várt rájuk. Nem csoda, hogy a banditák ügyet sem vetettek rám — újsá­golta később Clarke. — Ragyogó látvány volt. Habár jómagam nős ember vagyok, annyit azonban én is meg tudok állapítani, hogy a lányok a város legcsinosabb női közé tartoznak. műkedvelő botanikusok gyűjte­ményeiben többezer ilyen fajta van. Ezeket mind felülvizsgálják, s kiválasztják közülük a nagy­üzemi telepítésre alkalmasakat. A fajták elbírálására az idén létrehozták Helvécián az ország első központi gyümölcs- és szőlő­fajtakísérleti állomását. Az itt jól „vizsgázó” fajták már jelentős szerepet kapnak az 1980-ig kere­ken egymillió holdon létesülő új gyümölcs- és szőlőültetvényeken. (MTI) MOZI mú'ó&i: DOMBÓVÁR: 19—20. Egy dal száll a világ körül. Nyugatnémet film. 21. Sevillai borbély. Olasz film. 22. Erkel. Magyar film. DU- NAFÖLDVÄR: 19—21. Házasodni akarunk. Olasz film. 22—24. Egy pohár víz. Nyugatnémet film. 26—27. Julius Caesar. Amerikai film. SZEKSZÁRD GARAY: 15—17. Körhinta. Magyar film. 18—24. ítélethirdetés csütörtökön. Lengyel film. SZEKSZÁRD KERT: 23—24. Mai lányok. Szov­jet film. 25—30. Monte Christo grófja. I—II. rész. (Dupla helyár) Francia film. TAMÁSI: 19—20. Szép Lurette. NDK film. 21. Mágnás Miska. Magyar film. 22. Állami Áruház. Magyar film. TOLNA: 17. Alba Regia. Magyar film. 19—21. Az éjszaka. Olasz film. 22—24. Mi ketten, meg a ló. Francia film. (31) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolnu megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó; Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ff Inde*-számi 28 089,

Next

/
Oldalképek
Tartalom