Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-27 / 148. szám
1063. június 2*. TOLNA MEGYEI NÉPÉ! JS ÁG 5 cÄ púi i/(U)ál iisztás ró I MÁJUS ÓTA MIND TÖBB az olyan kirakat, amelynek középpontját nem a bolt valamely portékája díszíti, hanem egy-egy tabló. Tabló az érettségizőkről, tabló az általános iskolák végzett tanulóiról. Másutt mérnökök, vagy szakmunkássá lett ipari tanulók társas képeiről néznek vidám far- ka^szemet a holnappal a fiatalok. Legtöbbjük olyan, aki most jutott el a pályaválasztás szép gondjához. Szép gondot írtam az imént, de nem kis gondot. Hiszen közhely volna azt bizonygatnom, milyen jelentősége van a választásnak a fiatalok egész későbbi életére. Mert hivatkoznak a sorskuriózumok gyűjtői olyan példákra, hogy Jack London kezdetben újságárus, aranyásó és osztrigakalóz volt; elmondhatják, hogy Hermann Ottó, a nagy természettudós lakatosnak készült; hogy Edisonnak, az elmúlt száz év legsokoldalúbb feltalálójának semmiféle rendszeres képzésben nem volt része. Az élet- sorsok túlnyomó többsége viszont azt a tételt igazolja, hogy az emberek — kevés kivétellel — az ifjúkorukban jól, rosszul kiválasztott mesterséggel keresik kenyerüket, és az válik élethivatásukká is. És erre még a lexikonok által számontartott „nagy életek” is több példát kínálnak, mint az ellenkezőre. Gondoljuk meg, hogy Raffaelt már gyermekkorában angyali festőnek nevezték, du Gard már ifjan írónak készült, vagy hogy Mozart előbb megismerte a hangszerelés titkait, mint hazája földrajzát. Persze, talán csak minden száz- milliomodik pályaválasztó fiatalból válik Mozart, vagy Jack London szabású, nagy egyéniség. Mégis roppant fontosságot kell tulajdonítanunk minden gyermek, vagy ifjú pályaválasztó elhatározásának, mivel a megfontolt, okos döntés egyszerre hasznos az egyénre és a társadalomra, a kapkodó, elhamarkodott, könnyelmű pálya- választás nehéz helyzetbe hozhatja a fiatalt és nincs haszhára a társadalomnak sem. EZ EGYÉBKÉNT ÉVEZREDES IGAZSÁG. Mégis évezredek teltek el úgy, hogy a társadalom vajmi kevés segítséget adott ahhoz, hogy az életbe kilépő tagjai jól dönthessenek leendő élethivatásukról. Még a mi társadalmi viszonyaink között is csak nemrég, 1961-ben született olyan kormány- határozat, amely elrendelte az ifjúság pályaválasztási felvilágosításának, illetve az ilyen irányú tanácsadásnak a megszervezését-. És csak tavaly ősz óta működnek a megyei pályaválasztási tanácsok. Különböző helyi és részintézkedések addig is igyekeztek ezt a problémát megoldani, de ez csak mérsékelt eredményt hozott. — Probléma? — kérdezheti az olvasó, hiszen nálunk bárki előtt nyitva áll bármilyen pálya, amire csak rátermettsége van. Ez igaz. De nyilvánvaló igazság az is. hogy a sok tízezer fiatal, aki most nyilvánítja ki vágyát, hogy ez, vagy az szeretne lenni, ilyen, vagy olyan iskolában folytatná szívesen tanulmányait, csak meghatározott számú hely között választhat. Mit értsünk ezen? Ebben az évben a szakmunkásképzésbe mintegy 55 ezer elsőéves tanulót vesznek fel. A vas- és férhiparban körülbelül 24 ezer tanuló találhat helyet, a mezőgazdaságban 8200 fiatal kezdheti meg szakmai tanulmányait, a kereskedelem és a vendéglátóipar már csak 5000 elsőéves tanulót foglalkoztat, a különféle szolgáltató szakmákban (pl. fogtechnikus, kéményseprő, fényképész, stb.) csupán 500 tanulóra van szükség. Ugyanígy nem azonosak a lehetőségek a különböző pályákra előkészítő egyetemeken sem. A műszaki egyetemeken hozzávetőleg 2600 elsőéves hallgató felvételére van szükség — tehát lehetőség is. Az orvostudományi egyetemekre és az agrár felsőoktatási intézményekbe viszont egyaránt 1200— 1200 ..gólya” felvételére van lehetőség. Nyilvánvaló, hogy valami módon összhangot kell teremteni az egyén vágyai és elképzelései, valamint a társadalom igényei között. Hisz kinek volna jó, ha például kétszerannyi technikust képeznénk, mint ahányra szükségünk lesz, vagy ha — mint régebben — elhanyagolnánk olyan iparágak szakmai utánpótlását, amelyek pedig nem bírják nélkülözni azt. NAPONTA HALLUNK olyan megjegyzéseket, melyek a fiatalokat egy-egy divatos, „futó” szakmára igyekeznek rábeszélni. Ki előtt titok, hogy az orvosok jövedelme nagyobb, mint a pedagógusoké?! Ki ne tudna arról, hogy a vendéglátóipari felszolgálók jobban keresnek, mint a szövők, vagy a lakatosok?! Pillanatnyilag... Mert ezek már nyílt titkok. És semmiféle biztosíték nincs arra, hogy egy-egy ma még kevésbé népszerű szakma nem szorítja-e ki őket a „futó" mesterségek sorából. Erre már sok példa volt. Valaha a fodrász-szakma a leggyengébben fizetett, s volt idő, amikor a banktisztviselők nagy része többet keresett, mint a kezdő orvosok. NEM AZÉRT HIVATKOZOM EZEKRE, mintha a mi körülményeink között számítani lehetne bizonyos foglalkozási ágak olyan „lecsúszására", hogy művelői nem tudnák megkeresni kenyerüket. Azért említem, mivel csak olyan megfontolásból választani egy mesterséget, hogy ez ma viszony-* lag könnyebb megélhetést biztosít mint a többi — nem érdemes. Az ember élete nagy részét munkával tölti. Aki olyan munkát végez, amihez se kedve, se tehetsége nem fűzi — az megélhetést találhat a hivatás gyakorlása közben, de a munka örömét nem érezheti soha. De tüstént meg kell itt jegyeznem valamit. A legtöbb ember nem csupán egyetlen hivatás betöltésére alkalmas. Az a legritkább eset, ha valaki például „csak szabó”, vagy „csak könyvelő”, vagy „csak kertész" lehet. Kétségtelen, hogy a legtöbb fiatal lényben érdeklődés és fogékonyság nyilvánul meg egy bizonyos pálya iránt, de ez nem jelenti azt, hogy — ha szükséges — ne lehetne azt az érdeklődést és fogékonyságot egy olyan hivatás felé terelni, amely a korábbihoz hasonló képességeket, és érdeklődést követel. Hiszen társadalmunkban, ahol bő félezer szakma várja utánpótlását, olyankor még az is előfordul, hogy ősz embereknek kell szinte újra tanulniok szakmájukat — mint például a tv-szerelésre áttért rádiós szakembereknek — ha lépést akarnak tartani a korral. Mindez a tablóról jutott az eszembe. Meg az is, hogy mennyivel jobb világ felé ballagtak az idei érettségizők, mint amilyen felé annak idején mi ballagtunk, akiket a második világháború lövészárkai vártak, és a hátországban is a kapitalista világ farkastörvényei. Bajor Nagy Ernő Több ősbemutató az Állami Déryné Színház jövő évi műsortervében Elkészült az Állami Déryné Színház jövő évi műsorterve. Az első bemutató Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című művének színpadi változata lesz, Török Sándor feldolgozásában. A darabhoz Láng István komponált kísérőzenét. A műsortervben szereplő több ősbemutató közül az első Jókai: Szeretve mind a vérpadig című regényének színpadi változata. Török Tamás feldolgozásában. A következő bemutató Seribe: Egy pohár víz című műve. majd Garcia Lorca: Bernarda háza című drámáját viszi színpadra az együttes. A következő három darab ismét az ősbemutatók sorát szaporítja: Mikszáth: Beszélő köntös című regényének színpadi változata, Hubay Miklós feldolgozásában. Ránki György zenéjével, Katajevnek a fiatalok erkölcsi problémáit tárgyaló új vígjátéka és Önsi Ferenc készülő új drámája. Szerepel még a műsortervben Shakespeare Hamletje és Száz (éle tokaji bor Az idén is megrendezik a hagyományos tokaj- hegyaljai borversenyt Az időn 11. alkalommal rendezik meg Tolcsván a tokaji borok már hagyományossá vált versenyét. A világhírű borvidéken működő állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek és hegyközségek szinte kivétel nélkül részt vesznek a versenyen és nagy számban jelentették be részvételüket az egyéni szőlőtermelők is. Bár a tavalyi gyenge évjárat miatt az új borok kategóriájában a szokásosnál kevesebb fajta „indul” a jellegzetes hegyaljai száraz és édes szomorodni ból. valamint aszúból, mégis több mint 100 minőséget és évjáratot jelentettek oe a versenyre. Huszka: Mária főhadnagy című operettjének bemutatása. Az együttes június 23-án zárta az évadot. Legutoljára azonban június 30-án lép a közönség elé, amikor a televízió a bagi művelődési házból a Denevér előadásáról készült felvételt közvetíti. Az emberséggel baj van... Közkút a magántelken A bonyhádi • „bankterületen" kialakult visszás helyzetről van szó. Ez a rész a kórház és a főtér között terül el. Azért nevezik bankterületnek, mert a házhelyek valamikor banki tulajdont képeztek. A mai viszályok egyébként egyrészt ide nyúlnak vissza. A bank kimérte a telket s értékesítette, hogy arra építhessenek. Ez a rész azonban nem volt közvetlen kapcsolatban az utcákkal, mert házsorok válasz*or.iák el azoktól. Sőt, it{ egyáltalában nem is volt semmiféle út, csak telek. Az építők azonban meg akarták közelíteni saját házukat — ez nagyon is természetes —, ezért a telek szélénél néhány méteres távolságot mindnyájan beépítetlenük s be- kerítetlenül hagytak, út céljára. Úgy egyeztek meg, hogy egyenlő jog illeti meg valamcny- nyiöket ezen az úton, hiszen ahhoz egyenlő telekkel járultak hozzá valamennyien. Ezt a ma- aávutnt aztán összekapcsolták a „külvilággal" egy emeletes épület kapuján keresztül. A viszálykodás most adódott, hogy a vízmű-társulat Bonyhá- don megépítette a vízmüvet, s az utcákat és különféle intézményeket ellátták megfelelő vízvezetékkel, illetve kifolyóval. — Nagy gondot jelentett a kórház vízellátásának megjavítása — így dr. Hegedűs Ádám a társulat elnöke. — Ezért megegyeztünk a banktelki lakosokkal, hogy engedjék a magánútjukon végig vezetni a fővezetéket a kórházhoz. Ennek során természetesen utcai kifolyót is létesítettünk ezen a magánúton, hogy a környék lakói azt használhassák. Végül e kifolyó körül bontakozott ki a viszály. A gyógyszer- tár épületének több lakója megörült e kifolyónak, mert lakásuk ezen a részen van, s e csap jóval közelebb esett hozzájuk, mint a főtéren lévő csap. Ennek annál is inkább megörültek. mert idős emberek, s bizony nem mindegy, hogy honnan kell hordaniok a vizet. Ez ment is egy ideig. Egy alkalommal azonban drótkerítés állta útját a vízcsaphoz igyekvőknek, Lukács Jenő. az egyik banktelki lakos, építette a kerítést, hogy ne tudják megközelíteni a csapot. — Talán a magáé az a csap? — Nem az enyém — így Lukács —. de a terület, amelyiken van, az enyém, nekünk szolgalmi jogunk van itt, s nem tűrhetjük, hogy ezt akárki használja. Lukács Jenő természete ssn ,.megindokolta”, hogy miért zárta el kerítéssel a közkúttól az ott- lakókat. — Aki a kútra jár, zavarja a csendet. Ha kijönnek a kútra, a baromfiak is kijönnek ide. s berepülnek a kertünkbe, megcsipkedik a szőlőnket. Vitathatatlan, Lukács Jenőnek jogilag igaza van: az ő tuki/aona telekkönyvileg az a rész, ahol a közkutat felállították. Felháborító azonban, hogy valaki, ilyen embertelen legyen. A mentségére felhozott érvek gyenge mentegetőzések. A lényeg az. hogy példátlan önzésével semmib? részi az emberiesség Íratlan szabályait. Pontos mása ez annak a szellemnek, ami ezen a részen már tapasztalható volt. Körülbelül kél éve. dr. Halasi ügyvéd tiltakozott az ellen, hogy a gyógyszertár épületében lakó idős gyógyszerész kinyissa lakásának ablakát. Az ügyvéd azzal érvelt, hogy a gyógyszerésznek ehhez nincs joga. mert az ablak az ő telkére nyílik. Végül az egészségügyi hatóságok léptek közbe. Bár jogilag igaza lehetett az ügyvédnők, emberileg azonban nem. Jellemző, nogy g vízcsap-viszály is sok embert felháborított Bonyhádon, s a hivatalos szervek, emberek azt tanácsolják, hogy bíróság ele koB vinni az ügyet. Ugyanis minden bizonnyal található majd olyan paragrafus. amely • emberséges megoldást tesz lehetővé lukacs Jenő. szélsőséges önzésével szemben. BŐDA FERENC A LÁTHATATLAN FŐSZEREPLŐ Az elsodort kastély, és a címeres sapka — 36 év a moziban Az emberek a filmet tartják főszereplőnek. 4 szekszárdiak most éppen az „Édes éle'.’’ című film miatt ácsoragncJi a pénztár előtt, várva míg kinyit. Pedig a mozielőadás főszereplőié az a svájcisapkás idősebb férfi, aki elégedetten moso-. lyog a várakozókon, s elsiet mellettük be a nagykapun, jól a csigalépcsőn, a gépterembe. A közönség nem látja, tudomást sem vesz jelenlétéről. mindaddig, míg simán folyik a vetítés. Ha viszont műsor közben elsötétül a vászon, kihagy a hang. világot gyújtanak a nézőtéren, egyszerre eszébe jut a közönségnek a gépész, megszólal a füttykoncert. Akit a hibáért okol nak, ilyenkor is láthatatlan. de úgy vélik, a jogos követelés hangja ,eljut hozzá is. Mert a közönség türelmetlen, nem szereti a pontatlan kiszolgálást. különösen ha még a jegyért is sorban állt. Csakhogy a népésznek nincsen szüksége a füttyjelre. Előbb észreveszi a bajt. mint akárki a nézőtéren. Király Andor ugyan azt mondja, hogy mióta korszerű gépekkel dolgoznak. jóformán semmi dolga nincsen. — Csak ülök itt a gép mellett, de akár olvashatnék... Viszont szemtanúként más a benyomásom. Ül a gép mellett, a nézőtér fölött, oldalt a teremnek és figyel kiflié a kis ablakon. Közben figyeli a filmtárcsát is, nehogy lefogyják észrevétlenül. S egyszer csak felugrik. Mintha egy pillanatig nem is tudná, mihez kapjon. Nézek én is a vászonra, megy a film, mi baj lehet9 Király Andor elfordít egy kart. lekattant egy kapcsolót, odakint sötét less a vásznon, ő meg gyors mozdulattal felemeli a gép burkolatát. — Gyurka, eJoqyctt a szén... — Ja. én azt nem néztem — mondja unottan a másik gép mellől fiatal kollégája. Király Andor közben valami fogóval vörösrézbe ágyazott rudacskát emel ki, másikat tesz helyébe. máris visszaengedi a boritót. két kattanás és pereg tovább a film. A borító kémlelőüvegén keresztül — épp úgy, mint az előbb, a két szénrúd között ég az ívfény. Ez világítja meg a filmet. Úgy látszik az előbbi már kevés fényt adott. Aztán következik a váltás. Még egy kocka és Vaszkó György veszi át gépével a vetítést. Sikerül időben „bevágni". De Király Andor most sem ül nyugodtan. Viszi a lejátszott tekercset a szomszédos, piciny helyiségbe, áttekercseli, hogy a következő előadáson ismét gépbe kerülhessen. A rekeszből előveszi a következő szakasz filmet, s aztán, alig hogy elkészül a befűzéssel, következik a váltás. — Nem fordult itt elő soha tévedés, hogy netán a film közepével kezdődött volna a vetítés? — Dehogynem. Amikor a tanfolyamosok itt voltak gyakorlaton... Király Andornál ilyesmi nem történhet, m^rt harminchat évet töltött a szekszárdi moziban. Most már azt is lehetne mondani, mozikban, mert a hatos előadás után átsietnek a kertmoziba, hónuk alatt a tekercsekkel... — Most mar engem innen el sem zavarhatnak. úgy megszerettem a mozit — mondja a gépész. — Mit fogok csinálni jövőre, ha nyugdíjba megyek? Pedig csak véletlenül került a mohihoz, O is jegyet vett a Világ-"iozi előadására... — 1926 október 26-án történt... Az elsodort kastélyt adták... Megláttam egy táblát: .30—40 év közötti férfit portásnak felveszünk’’. Nem volt állásom. A kereskedő szakmában nem tudtam elhelyezkedni. Harmincéves sem voltam, szerencsét próbáltam. Másnap aztán kqpott egy címeres sapkát, a Világ-mozi alkalmazottja lett. Később előlépett, bekerült a gépházba, először tekercselőnek, aztán a gépész mellé — tanoménak. — Most meg már nekem van segédem... Bizony, múlik az idő. Meg változik a világ. A fiatalember.akivel együtt dolgozik, mindjárt gépészként állt szolgálatba. S azt panaszolja, hogy rossz olyankor dolgozni, amikor más szórakozhat... — bencze —
