Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-29 / 123. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. évfolyam, 123. szám. ÁRA 60 FILLÉR Szerda, 1963. május 29. n idési k Hruscsov üdvözlete a balkáni együttműködési bizottságok értekezletéhez (3. o.) Kerekasztal (5. o.) Halálos áldozatot követelt a pusztító vihar (S. o.) J A szocialista brigádversenynek is az egyén munkája az alapja Tanácskoztak Tolna megye szocialista brigádvezetői a ver- brigádjának vezetője arról be­Két évvel ezelőtt, amikor első tos — állapította meg alkalommal találkoztak a Tolna senyző dolgozókkal másnap mun- széli, hogy nem helyes uniformi- megyei szocialista brigád vezetők, kakezdéskor nemcsak az előző zálni a brigádok versenyszerződé- alig néhányan ülték körül az asz- napi teljesítményt közölni a ver- sét és bejelentette, hogy tatokat. Akkor még tele kérdé- senyhíradón, hanem keresetét is. Ez igen jó hatással van a mozga­megkezdték kidolgozását a szocialista műhely címért fo­lyó versenynek. ____ Orbán György, a Tanácsi Épí­m integy száz képviselője tanács- hogy nem helyes, Ha a brigádok tőipari Vállalat villanyszerelő kozik, arról kell beszélni, hogy versenyét úgy’ tartják életben, brigádjának vezetője a brigád- helyes volt-e az út, melyet a szó- hogy rendszeresen pénzjutalmak- nál alkalmazott bérezési rend­sekkel, kétségekkel, az út ke­resésével telt el a tanácskozás, lomra. Garbacz Mihály, a 11-es Most, amikor már hatszáz brigád AKÖV küldötte arról beszélt, cialista megtett, vább? brigádmozgalom eddig kai, ígérgetésekkel — mint válla- szerrel ismertette meg a küldöt­hogyain haladjon teket. — Megszüntettük a tetsze­tő- latéinál is volt a múlt évben kecsegtetik a dolgozókat. Az tős vállalásokat csak olyan dolog Tegnap a szocialista brigád ve- AKÖV másik küldötte Vavreczki megvalósítását tűzzük magunk zetők megyei tanácskozásán Hor- szaktárs síkraszállt amellett, hogy elé, amely segíti a vállalati terv­jutalmazzák a szocialista brigá- teljesítést és az egyén munkáját, dókat is, és ne kelljen háttérbe könnyíti életét, emeli műveltsé­váth József, az SZMT titkára is ezt emelte ki: — Már nem okoz gondot, ho- szorulni ok, amiatt mert ők e get. Plesz János, Katona Teréz. mozgalomban részt vesznek. özv. Toznár Györgyné, Horváth gyan folyjék a munka a brigá­don belül, hanem az képez vitát, helyes-e módszerünk. A cél is­mert minden brigádtag előtt, tud­juk mit vár a mozgalomtól a párt, a nép. És tudja minden brigád- a dolgozók versenyével, a brigá- gondoskodnak az eredmények ér­tag, hogy mire vállalkozott, mi- dók múlt évi munkáját még csak tékeléséről, nyilvánosságra hozá- lyen cél elérését hivatott segíte- most értékelték, érthető, hogy az sáról. Plesz János javasolta, hogy ni a szocialista munkaverseny. ilyen módszer kerék!'“11 - " — A SZOT XX. kongresszusa galomnak. utáh M&n lehetőség arra, hogy Magyar Sándor, a megszabjuk a mozgalom további Fűtőhöz szocialista kazánkovács- célját, a mozgalomban részt vevő brigádjának vezetője a vasutasok dolgozók termelési feladatait, 1 ~ ’ : ‘’~íí A legfontosabb teendő — állapította meg a vitaindító előadás a terv teljesítése. Ezen belül olyan jelentős té­nyezők, mint a gazdaságos­ság, a termelékenység növe­lése, a technológia kihaszná­lása, a fegyelem szilárdítása, a hozamok növelése, a költ­ségek állandó csökkentése a cél. E célkitűzések elérését segíti elő a mozgalom egésze. Ennek érde­kében folytat a munkás tanulmá­nyokat szakiskolában, szakmun­kásképző tanfolyamokon. Többet, s jobbat kell annak adni, aki e mozgalomban részt vesz — álla­pította meg Horváth elvtárs. El­mondta többek között,. hogy e versenynek az alapja az egyén munkája. A szocialista brigádvezetők me­gyei tanácskozásán résztvevők — több mint tizennégy szakma bri­gádjait képviselték — élénk vitát folytattak, a mozgalom eddig megtett útjának tapasztalatairól, a jövő teendőkről. Fenyvesi József, a Tolnai Tex­tilgyár brigádvezetője a szocia­lista brigádversenyt összehason­lította a néhány évvel ezelőtti mozgalmakkal, megállapította, hogy e versenynek nem lesz az a sorsa, mint elődeinek volt. Amit a dolgozók hoznak létre, az fennmarad, és segíti a nagy fel­adatok megvalósítását Igen fon Rákosfalvi János, a Dalmandi János és mások arról beszéltek, Állami Gazdaság brigádvezetője hogy' a szocialista brigádverseny kifogásolta, hogy a gazdaság fe- akkor segíti a termelést, az em- lettes szervei nem sokat törődnek berformálást, ha rendszeresen ilyen módszer kerékkötője a moz- a Tolna megyei Népújságban ál­landó rovatot adjanak a szocia- Dombóvári lista brigádoknak. A vita során Hoffmann János, a Megyei Pártbizottság munka- munkaversenyével ismertette meg társa és Tóth József, a SZOT al- a jelenlévőket. Manzer János, a osztályvezetője is felszólalt. Paksi Konzervgyár kazánházi — Pj Szovjet rakétakísérletek Moszkva (TASZSZ). Május 18-| koordinátákkal meghatározott án és 25-én a Szovjetunióból si- , övezet: kérésén kilőtték több mint 12 000 kilométer távolságra a Csendes­óceán középső övezetébe a koz­mikus objektumok továbbítására alkalmas hordozórakéták tökéle­tesített változatait. A rakéták út­ja és valamennyi fokozatuk mű­ködése előre megadott program­nak megfelelően folyt le. A hor­dozórakéták utolsó előtti fokoza­tainak modelljei rendkívül nagy pontossággal érték el a víz felü­letét a megadott becsapódási öve­zetben. A tökéletesített hordozórakéták sikeres kilövése biztosítja a vi­lágűr megismerésére irányuló szovjet tudomány további fejlő­dését és a naprendszerünkhöz tartozó bolygók további tanulmá­nyozását. A kísérletek jó eredménye alapján felhatalmazták a TASZSZ-t annak közlésére, hogy május 28-tól kezdve szabaddá vá­lik a tengeri hajózás és a repülés számára az 1963 május 12-én TASZSZ-közleményben az alábbi északi szélesség nyugati hosszúság 11 fok 41 perc 167 fok 49 perc 9 fok 03 perc 166 fok 34 perc 8 fok 03 perc 168 fok 45 perc 10 fok 41 perc 170 fok 00 perc Jogászok békegyűlése Szekszárdion A Hazafias Népfront városi bi­zottsága rendezésében tegnap dél­után 3 órakor a megyei, járási, városi ügyészség, bíróság "és az ügyvédi munkaközösség bevoná­sával békegyűlést tartattak. Elő­adó Soczó József elvtárs, a me­gyei pártbizottság első titkára volt," aki a leszerelésről és a bé­keharc fontosságáról szólt a gyű­lés résztvevőihez. „Egyszerre küzdünk a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért és a békéért“ Simosz Hadzidimitriu nyilatkozata A hazánkban járt görög béke- harcosok csoportjának vezetője, Simosz Hadzidimitriu elutazása előtt nyilatkozatot adott á Ma­gyar Távirati Iroda munkatársá­nak. — Kilenc évvel ezelőtt közéleti személyiségek, volt tábornokok, miniszterek és szakszervezeti funkcionáriusok nyolcvan tagú testületé vetette meg mozgalmunk alapjait — mondotta. — A „béke központi szervezete” elnevezésű csoportosulás azonban elszigetel­ten tevékenykedett, ezért hatá­roztuk el, hogy megteremtjük szé­les társadalmi bázisát. Mozgal­munk ma már jelentős erőt kép­visel, megnőtt tekintélye, befo­lyása, életrehívtuk nőszervezetün­ket és ifjúsági bizottságunkat is. Védnökségünkkel ez utóbbinak tagjai szervezték meg tavasszal azt a maratoni békemenetet, ame­lyet a rendőrség és katonaság brutális beavatkozása végül is meghiúsított. — Mindennapi munkánkban egyszerre küzdünk a dolgozók életkörülményeinek megjavítá­sáért és a békéért. Gyűléseiket és más demonstrációkat rendezünk, hangot adunk népünk őszinte bé­kevágyának. Az idén tavasszal például nagyszabású tüntetésen tiltakoztunk az amerikai hadiha­jók pireuszi tartózkodása ellen, fedélzetükön ugyanis nukleáris bombákat hordozó repülőgépek állomásoztak. Követeljük, hogy a Földközi-tenger övezete legyen atomfegyvermentes, s állást fog­lalunk : kormányunk akadályozza meg, hogy a Polaris-rakétákkal felszerelt atomtengeralattjárók görögországi kikötőket használja­nak. — Maratoni békemenetünket megakadályozták, — mondotta a továbbiakban —, ezért más for­mát választottunk arra, hogy ki­fejezzük: a béke. a leszerelés ol­dalán állunk. Legjobb aktivis­táink 34 tagú csoportja most nyolc országba viszi el a béke- szerető görög munkások, dolgozó parasztok üzenetét. Egyidejűleg tanulmányozzuk a testvéri béke- mozgalmak munkáját, erősítjük a baráti kapcsolatok szálait. Örü­lünk, hogy eljöhettünk Magyaror­szágra. Néhány napos tapasztala­taink alapján csak jót mondha­tunk a látottakról. A magyar bé- kemozgalom igen jól dolgozik, s tapasztalataiból sokat tanultunk. Büszkék lehetnek eredményeikre. Utos utasok a szekszárdi állomáson A francia békemozgalom a De Gaulle—Adenauer paktum ratifikálása ellen Párizs (MTI). A francia kor­mány június közepén terjeszti a nemzetgyűlés elé a francia—nyu­gatnémet együttműködési egyez­ményt. A De Gaulle és Adenauer paktum fölötti vita viharosnak ígérkezik, mert a Francia Kom­munista Párton kívül a szocialis­ta párt és a radikális párt is az egyezmény ellen foglalt állást. A szocialisták és a baloldali polgári demokraták és a nyugat-európai országok együttműködésének aka­dályát látják benne. A francia békemozgalom veze­tősége nyilatkozatban foglalt ál- , lást az egyezmény ratifikálása el- I len. A békebizottság felszólítja a j francia választókat, a községi és megyei önkormányzati szerveket, tiltakozzanak az egyezmény tör­vénybe iktatása étién. Az idén ismét nagymennyiségű traktort kap a mezőgazdasag. Az AGROKER részére rendszeresen érkeznek újabb és újabb traktorszállítmányok. Különösen sok gép érkezik a barati Romániából Újabb traktorok, érkeztek a szekszárdi vasútáUoraasra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom