Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-04 / 102. szám

A MAGYAR S Z QC: A t i S f A MUNKÁSPÁRT TQlNt M E G Y £ I BI Z OTT SAGA, i S A MEGYE' TAKACS LAPJA XIII. évfolyam, 102. szám. ARA: 50 FILLER Szombat, 1963. május 4. Több Tolna megyei termelőszövetkezet kapott kormánykltüntetést ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tartott. Meghallgatta és jóvá­hagyta Apró Antalnak, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének tá­jékoztatóját a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának ötödik ülésszakáról. A földművelésügyi miniszter je­lentést tett az állami gazdaságok 1962. évi gazdákodásáról, vala­mint a termelőszövetkezetek 1962. évi zárszámadásáról és a gyenge termelőszövetkezetek megszilárdí­tására hozott kormányhatározatok végrehajtásáról. A Minisztertanács a jelentéseket tudomásul vette. A kormány a Termelőszövetke­zeti Tanács és a földművelésügyi miniszter javaslata alapján hatá­rozatot hozott a termelőszövetke­zeti gazdaságok országos termelési versenyében legjobb eredménye­ket elért termelőszövetkezetek ki­tüntetéséről. A kormány 23 termelőszövetke­zetet vándorzászlóval és „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel, 45 termelőszövetkezetet pedig elismerő oklevéllel tüntetett ki. A 4500 hold szántóegységnél na­gyobb területen gazdálkodó ter­melőszövetkezetek kategóriájá ban vándorzászlót kapott: 1. helyezettként a nádudvari Vörös Csillag, 2. helyezettként a mágocsi Béke, 3. helyezettként a szanyi Dózsa, 4. helyezettként a füzesgyarmati Vörös Csillag, 5. helyezettként a földesi Rákóczi, Tsz. Ebben a kategóriában el­ismerő oklevelet kapott: a döbrö- közi Zöld Mező, a mihályi Tán­csics, a makói Kossuth és Lenin, a ceglédi Vörös Csillag, a belvárd- gyulai Közös Ut, a bátaszéki Búza kalász, a nagylétai Arany­kalász, a dégi Szabadság és a mezőkovácsházai Uj Alkotmány. A 3000—45000 hold szántó­egységen gazdálkodó termelőszö­vetkezetek kategóriájában ván­dorzászlót kapott: 1. helyezettként a barcsi Vörös Csillag, 2. helyezettként a dombó­vári Alkotmány, 3. helyezettként a tataházai Petőfi, 4. helyezettként a szili Győzelem, 5. helyezettként a tiszaderzsi Kossuth Tsz. El­ismerő oklevelet kapott: a lippói Béke Őré, a székesfehérvári Sza­bad Élet, a hartai Béke, a felsőszentiváni Uj Élet, a beledi Előre, a dombegyházai Petőfi, a tengelici Petőfi, a nagybánhegyesi Zalka Máté, a tiszadobi Táncsics, és a tótkomlósi Viharsarok. Az 1500—3000-res kategóriában vándorzászlóval tüntette ki a kormány 1. helyezettként a bólyi Kossuth, 2. helyezettként a rába- csanáki Kossuth, 3. helyezettként a mindszenti Tiszavirág, 4. helye­zettként a zalavári Uj Idők, 5. helyezettként a kapospulai EZüst- kalász Tsz-eket. Elismerő okleve­let nyert a kurdi Uj Élet, a va- szari Hunyadi, a ráksi Uj Élet, a kiírtai Uj Élet, a jászboldogházai Aranykalász, a kisbéri Virágzó, a kisszállási Petőfi, a sármelléki Biztos Jövő, a kővágóőrsi Béke és az erdőteleki Uj Élet Tsz. Az 1500-nál kisebb kategóriájú termelőszövetkezetek közül ván­dorzászlót kapott: 1. helyezettként a zsebeházai Rohambrigád. 2. helyezettként az ambrózfalvai Dimitrov, 3. helye­zettként a sárszentlőrinci Tán­csics, 4. helyzetiként a nyíregy­házai Ságvári, 5. helyezettként az óhidi Vörös Csillag Tsz. Elismerő oklevelet kapott a várongi Petőfi, a dalmandi Béke, a szentgyörgy- vári Béke, a Szörényi Zrínyi Mik­lós, a rábaszentandrási Búza- kalász, a szajki Úttörő, a nagy- kanizsai Vörös Csillag, a keszt­helyi Szabadság, a kisbéri Dózsa és a környei Dózsa Tsz. A városi és a városok körüli termelőszövetkezetek kategóriájá­ban vándorzászlót kapott: 1. helyezettként a szamosbecsi Dózsa, 2. helyezettként a buda­pesti, XXI. kerületi Duna, 3. he­lyezettként a budapesti, XI. ke­rületi Sasad Tsz. Elismerő ok­levéllel tüntették ki a szamos- újlaki Uj Élet, a baihtikai Málna­termelő, a tuzséri Rákóczi, a bu­dapesti. XX. kerületi Arany­kalász, a balatonszepezdi Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. Súlyos gazdasági következményekkel fenyeget a nyugat-német acélsztrájk A fémipari dolgozók szakszer­vezetének elnöksége pénteken délben Stuttgartban ülést tartott Az ülésen — a korábbi várako­zással ellentétben — még nem döntöttek arról, hogy a Ruhr-vi- déket is magába foglaló észak- rajna—vesztfáliai tartományban sztrájkba lépjenek-e az acélipari munkások. Az erre vonatkozó döntést keddre halasztották. A fémipari szakszervezet vezetői ugyanis hétfőn megbeszélésre ül­nek össze Erhard gazdaságügyi miniszterrel és a megbeszélésen részt vesznek az acélipari gyáro­sok szövetségének képviselői is. Nyilván e megbeszélés kimene­telétől függ majd a Ruhr-vidóki sztrájkra vonatkozó döntés. A baden-württembergi sztrájk és a gyáriparosok által elrendelt mun­káskizárás következtében előál­lott helyzet súlyos megrázkódta­tással fenyegeti a nyugatnémet gazdasági életet — hangoztatják bonni gazdasági körökben. A leg­nagyobb nyugatnémet gépkocsi­gyárak — a Volkswagen, az Opel és a Ford-művek, amelyeket ugyan közvetlenül még nem érin­tett a sztrájk — máris bejelen­tették, hogy a sztrájk elhúzódása esetén a jövő hét közepén be kell szüntetniük a termelést. E nagy gépkocsigyárakat ugyanis a baden- württembergi fémfeldolgozó üze­mek látták el eddig a gépkocsi- gyártáshoz nélkülözhetetlenül fon­tos alkatrészekkel. Ha a gépkocsi­gyárakban megáll a termelés, ez súlyosan érint több tízezer más olyan üzemet is, amelyek külön­böző alkatrészeket és gépkocsi- felszerelési tárgyakat szállítanak számukra Több autógumigyár már is bejelentette, hogy csök­kentett munkaidőben fogja fog­lalkoztatni a munkásokat. A nagytőke .* lapjai heves kam­pányba kezdtek és a jogos köve­teléseikért harcoló acélipari mun­kások ellen igyekeznek hangolni a közvéleményt. „A sztrájknak azonnal véget kell vetni, — köve­teli a Blitz —, mert különben meghal a gazdasági csoda. Nyu- gat-Németország azon az úton van, hogy sztrájk-országgá vál­jék, — éppen az NSZK. amely eddig gazdaságpolitikai minta­gyerek volt Európában”. Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára, a Szov­jetunió minisztertanácsának el­nöke pénteken a Kremlben fo­gadta a mongol katonai küldött­séget, amelyet Lhagvaszuren ve­zérezredes, honvédelmi miniszter, a mongol néphadsereg főparancs­noka vezet. Otto Brenner, a fémipari szak- szervezet elnöke Stuttgartban tartott sajtóértekezletén viszont kijelentette, a várható gazdasági megrázkódtatásokért kizárólag a gyárosokat terheli a felelősség. A szakszervezet — éppen a súlyos gazdasági kihatások elkerülése céljából — eredetileg csak né­hány fontosabb üzemre korlátoz­ta a sztrájkot, a baden-württem­bergi acélipar teljes megbénulá­sát az idézte elő, hogy a gyáro­sok minden üzemből kizárták a munkásokat. A szakszervezet — jelentette ki Brenner — minden lehetőséget fel akar használni a megegyezésre, ezért fogadta el a meghívást az Erhard miniszter­nél hétfőn folytatandó megbeszé­lésre, Hruscsov és a küldöttség tag­jai beszélgetést folytattak, amely a testvéri barátság és a szívélyes­ség légkörében zajlott le. A foga­dáson jelen volt Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi mi­niszter és Sz. Luvszan, a Mongol Népköztársaság moszkvai nagy­követe. Hruscsov fogadta * a mongol katonai küldöttséget Külföldi szakszervezeti vezetők Szekszárdon Ismerkednek a várossal a vendégek. Az új autóbusz-állomáson, Autogrammkérök gyűrűjében a Mali Köztársaság szakszervezetei« nek küldötte. A délutáni városnézés során ellátogattak a műszergyári építkezés­hez is az afrikai, bolíviai, NDK-beli és az osztrák vendégek. A szekszárdi bőrdíszmű-üzemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom