Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-03 / 101. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963, május 3. Magyar válogatott—Szekszárdi Dózsa 15:2 (4:1) Szekszárd, 4500 néző. Vezette: Majoros. A válogatott: Ilku — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Soly- mosi, Sipos — Sándor, Göröcs, Albert, Monostori, Fenyvesi dr. Sz. Dózsa: Szlavicsek — Tamási, Novák, Czibók — Gyurik, Vass — Dósai, Kormos, Kacsányi, Ga- hó, Ungi. A folyamatosan érke­ző közönségnek nem sok szóra­kozást nyújtott a két szekszárdi tartalékcsapat küzdelme. Annál nagyobb sikere volt a válogatott­nak, amely a gyerekek ostroma elől háromnegyed órával a mér­kőzés kezdete előtt az öltözőbe menekült. Fényképezés, majd a kölcsönös üdvözlések után in­dult meg a küzdelem. A hazai csapat a 3. percben ügyes táma­dást vezetett, amelynek a végén Dósai beadását Gahó juttatta Ilku kapujába. A gól után negyed­óráig jó ellenfél a Dózsa, bár eb­ben az időszakban is jobbára csak Szlavicsek kapuja előtt nyílnak helyzetek, de Göröcs, Monostori, Solymosi és Sipos rossz irányzék- kal lőnek, Sándor lövése pedig a bal kapufáról a jobb kapufára pattan, majd sikerül felszabadí­tani. A 18. percben Sándor Gö- röcsnek ad és lövése a felső léc­ről vágódik a gólvonal mögé. 1:1. A magyar labdarúgó-válogatott. Tagjai;> álló sor balról jobbra: Albert, Fenyvesi dr., Mátrai, Solymosi, Baráti Lajos szövetségi kapitány, Mészöly, Sipos. Alsó sor: Sárosi, Göröcs, Ilku. Sándor, Mono stori. zavarta, de így is begurított és Albert lőtt a hálóba. 6:1. A 17 percben Sándor ellenállhatatlanul vitte fel a labdát. Novák és Ga- ramvölgyi együttesen sem tudták Göröcs játszott össze és Göröcs megszerezte a kilencediket. 9:1. A 21. percben Albert átadását Sándor a felső sarokba vágta. 10:1. Ez alatt a nyolc perc alatt tehát hat gólt ért el a szelleme­sen játszó válogatott. A gól után a közönség nagy tapsa közepette vonult be az öltözőbe Sándor, akinek a helyére Mátrai jött be. A 25. percben Monostori lövése a kapufáról jutott Dickert kapu­jába. 11:1. A 30. percben Lickert kiejtette Monostori nagy lövését és Mátrai közelről lőtt a Dózsa kapujába. 12:1. Három perc múl­va Mátrai fejessel szerezte meg a tizenharmadikát 13:1, majd Monostori lövése Lickert lábáról jutott a gólvonal mögé. 14:1. Al­bert lőtte a válogatott utolsó gól­ját. 15:1. Egy perccel a befejezés előtt Jánosi szépített. 15:2. A válogatott fokozatosan len­dült játékba. Sok szép gólon kí­vül számos helyzetet alakítottak ki a válogatottak, amelyben a csatársor sokszor ragadtatta taps­ra a közönséget szellemes megol­dásaival, önzetlen átadásaival és remekbeszabott góljaival. A vé­Nagy tetszést aratott Sándor kápráztató ügyessége, cselsorozatai. (balról). delmet nem tették próbára a Dó­zsa támadásai, annál inkább szem A 22. percben Sándor lefut az alapvonalig, onnan visszagurít Albertnek, aki Novák és Szlavi­csek között is a hálóba küldi a labdát. 2:1. Mind jobban lendü­letbe jön a válogatott. A követ­kező percben Fenyvesi dr. küld egy beadást Albert fejére, ahon­nan a felső lécre, majd onnan a hálóba kerül a labda. 3:1. Ezután több lövés is célt téveszt és a vá­logatott csak Gyurik kezezése miatt megítélt büntetőből Soly­mosi révén állítja be a félidő eredményét. 4:1. A befejezés előtt Sándorr Göröcs, Albert, MonostO ri alakításának tapsolhat a kö­zönség. Szünetben mind a két együties cserél: Mátrait Káposzta, Ilkui Szentmihályi, Sípost, pedig Szojka váltja fal. A Dózsa összeállítása most így alakul: Lickert — Ta mási, Novák. Garamvölgyi — Pé tér, Gahó — Teleki, Majnay, .Tá nosi, Ko:-mos. Ungi. A második félidőben még in kább lendületbe jött a válogatott A 13. percben szöglet után Mo­nostori vo’t eredményes. 5:1. Két perc múlva Göröcs kitört, Novak megakadályozni a beadást, Mo­nostori Fenyvesihez továbbított és máris 7:1 volt az eredmény. Ez­után Káposzta hozta fel a labdát és átadásából Monostori szerzett újabb gólt. 8:1. majd Albert és előtt volt a csatársor, amelyben Sándor ellenállhatatlan elfutásai­val, Göröcs robbanékonyságával, Albert szellemes húzásaival, Mo­nostori nagy munkabírásával, dr. Fenyvesi pedig pontos beadásai­val tűnt ki. A csatársorból sokat vállalkozott lövésre Monostori, azonban a gólszerzés nem mindig sikerült. Csak balszerencsés góllal vesztettünk Zalaegerszegen Zala megye ifi—Tolna megye ifi 1:0 (1:0) Zala megye: Vlaszák — Czig- ler, Kádár, Szocsák, (Horváth) — Viola, Zöldvári — Kiss, Király, Egyed, Bánáti, (Borbély), Józsi. Tolna megye: Szabópál — Csá­szár, TallÓ6i, Kovács — Sólyom, Barabás — Széles, Baka, Varga, Lizák, Wolf. Az első percek Tolna megyei támadásokat hoz­nak, majd a hazai csapat fokoza­tosan átveszi a játék irányítását. Negyedóra eltelte után már tel­jesen Zala a kezdeményező, amíg a Tolna megyeiek csak időnként kísérleteznek lövésekkel. A 14. ! percben Szabópál kifutással ment majd három perc múlva a hazai kapunál Lizák lövése jut fölé. Később Baka jó helyzetben gyen­gén lő, így a kapus könnyedén hárít. Még ugyanebben a percben egy gyors zalai támadás után a kapufa menti Szabópál hálóját a góltól. A félidő utoisó öt percé- I ben beszorul a tolnai védelem és a hazai csapat fergeteges támadá­sokat vezet. A félidő utolsó per­cében a zalai balszélső beadását Király juttatja a tolnai kapuba. 1:0. A második félidő újabb zalai támadásokat hoz és Tallósi több esetben önfeláldozóan tisztáz. El­lentámadás során Varga ront el egy kínálkozó helyzetet. A 18. percben a zalai középcsatár kiug­rik, de Szabópál véd. Az átszervezett Tolna megyei csapat a mezőnyben elfogadható­an játszott, de a kapu előtt a csatárok nem találták fel magu­kat. Végül is egy szerencsésnek mondható góllal Zala javára dőlt el a mérkőzés, ahol inkább a védelmek jeleskedtek. Jók: A zalai csapat közvetlen védelme, Józsi, Király, míg a Tolna me­gyei csapatból Tallósi, Sólyom, Barabás és Varga játéka dicsér­hető. Kosárlabda NB II Szekszárd—Székesfehérvár 51:30 (24:13) Az NB Il-es kosárlabdabajnok­ság 13. fordulójában a szekszár­diak megszerezték hatodik győ­zelmüket. A győri gyenge telje­sítmény után jól játszottak a lá­nyok, s eddigi legnagyobb győ­zelmüket aratták. A második fél­idő közepén már 43:17-re veze­tett a hazai csapat, s a fehérvá­riak csak a végén szépítettek büntetőből. Ez volt az első mér­kőzés, amikor egy pillanatig sem forgott veszélyben a Petőfi győ­zelme. A tabellán az első három csa­pat a bajnokság megnyeréséért, az utánuk következő hat a ne­gyedik helyért küzd. Három együttesnek 6, háromnak pedig 5 győzelme van. A szekszárdiak je­lenleg hatodikak, de ugyanannyi pontjuk van, mint a 4. helyezett Győrnek. Vasárnap Budapestre utazik a szekszárdi csapat, s a Budapesti Szpartakusz ellen veszi fel a küz­delmet. * 4 Negyven induló a bonyhádi háztömbkörüli kerékpárversenyen Május elsején nagyszabású ke­rékpárversenyre került sor Bony- hádon, melyen negyven induló vett részt. Eredmények: 12—14 éves fiúk: (5 km) 16 induló: 1. Fricsi Gyula (Bony­hádi, 2. Huger János (Bonyhád), 3. Pálfi Ferenc (Bonyhád). 15 éves lányok (1 kör, 5 km, 2 induló): 1. Kovács Zsuzsa (Bonyhád), 2. László Márta (Bonyhád). 15 éves fiúk (2 kör, 10 km, 8 induló): 1. Greschner- Nándor (Mórágy), 2. Hegyi József (Bony­hád), 3. Sallai József (Bonyhád). Férfi ifjúságiak (3 kör, 15 km, 4 induló): 1. Fáik István (Bony­hád), 2. Cseppentő László (Bony­hád), 3. Ereth János (Bonyhád). Férfi felnőtt (4 kör, 20 km, 1 induló): 1. Lengyel Ferenc (Bony­hád). Férfi versenykerekesek (3 kör, 13 km, 9 induló): 1. Vajda Fe­renc (Szekszárdi Szpartakusz), 2. Tóth Ferenc (Szekszárdi Szparta­kusz.), 3. Szmobik István (Szek­szárdi Szpartakusz)^­GOLTOTO Beküldési határidő: 1943. május 5-én. déli 12 óra. 1. Szekszárdi Petőfi—Kaposvár (NB III-as mérkőzés) 2. Domb. VSE—Nagyk. B. (NB III-as mérkőzés) 3. Tolna—Slmontornya (Megyebajnoki mérkőzés) ■ 4. Gerjen—Dombóvár (Megyebajnoki mérkőzés) ■ • Pótmérkőzések S. Bölcske—Tengelic . (Megyei 11. oszt. mérkőzés) ó. Tevel—Döbrököz • (Megyei II. oszt. mérkőzés) A feladó neve: Lakcíme: | A játékban csak azok a szel- ! vények vesznek részt, amelyek szombat délig beérkeznek a szer- ; kesztőséghez. Egy-egy személy több szelvénnyel is részt vehet a játékban. A tippelést gólokban kell kifejezni (Például: Tevel —Döbrököz: 2:1). Azokat a szelvényeket, ahol 1, 2, x-el tippelik, nem vesszük figyelembe. A tippszelvényt felbélyegzett bo­rítékban juttassák el a szerkesz­Elienőrző szelvény A fogadónál marad! tőséghez. A tippszelvényekkel a következő tárgyak nyerhetők: 1. díj: karóra, 2. díj: töltőtoll, 3. díj: egész évben érvé­nyes minden megyei sportrendez­vény megtekintésére belépő, 4. díj: könyvek, 5. díj: fél évi elő­fizetés a Tolna megyei Népújság­ra, 6. díj: művészi faragású dísz­doboz, 7. díj: negyedévi előfize­tés a Tolna megyei Népújságra, 8—10. díj: 10 drb totószelvény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom