Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-21 / 116. szám
1983. május SI, tóivá MFOYFf vaptusacs 5 A Népújság tanácskozó brigádja megvizsgálta Szezonnyitás a dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Tsz öntözéses kertészetében Helyreállítják a belvízkárosult tsz-halastavakat Tolna megyében A Dunával határos és völgyekben bővelkedő Tolna megyében igen elterjedt a termelőszövetkezetekben a halgazdátkodás. Az eltelt egy évtizedben mintegy ezer holdnyi halastavat építettek a közös gazdaságoké Évenként nyolc-tíz halastó épül a megyében. így az idén is. A halászati termelőszövetkezetek is etetése* halastavi gazdálkodást folytatnak a Duna egyes holtágaiban, sőt a paksi halászati tsz korszerű minta-halgazdaságot építtetett és rendezett be. Az idei belvizek azonban nem " maradtak hatástalanok a megyebeli halgazdaságokra sem, csaknem egymillió forint értékű kárt okoztak az j áradások a halastavakban. Szá~ | mos termelőszöyétkezet halas. : tavának töltéséi.- zsilipét, vagy árapasztóját elvitte az áradás, sót egyes helyeken a halállományt is. A károkat felmérték, s a helyre- ' állításban az állam segít a szövetkezeteknek. A . Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság rövidé- j sen megkezdi a megrongált halastavak újjáépítését, 1 kurdi Uj Klet Termelőszövetkezet 20 holdas krurnrliföldjél matadorozza Sárközi Mihály * képpel naponta 05—10 «ormalhoidun ve*ex el basonto inunkat. A Dalmandi Állami Gazdaság warvasdl üzemegységében a rendsodró-gépek által előkészített szénát méláder viszi fel a pótkocsira, így a szénabetak arítás teljesen gépesítve van. A „halak királynője99 a holt Dunában Angolnatenyésztés Tolna és Bocs megyében A Balatonon és a Velencei tavon kívül Tolna és Bács megyében is megkezdték az angolna- tenyésztésit. Tavaly télen és a napokban több százezer angolnaivadékot hegyeztek ki a faddi holt Dunába, a Tolnai Haltenyésztő Állomás kezelésében lévő holt Duna-ágban és a Bács megyei Sze- lidi-tóba. A most érkezett angolnaivadékokat jég között teherautóval hozták Hollandiából. A télen kihelyezett mintegy 30- centiméteres kis angolnák jól érzik magukat a magyarországi édesvizekben, növekednek. A halászok és a horgászok jövőre kezdhetik meg fogásukat, amikor már elérik 80 dekás súlyukat. A rabló angolnák az úgynevezett szeméthalakat, — köztük a keszeget — fogyasztják, s így több. eledét' jut majd a nemes- halaknak. azok jobban fejlődhetnek. A „halak királynőjének" is nevezett angolnák gerinc- és szálkanélküli húsa fejedelmi falat. Felnevelésük sem kerül semmibe, csaik arra kell ügyelni, hogy hat év alatt kifogják az alkalmas példányokat, máskülönben az ívás ösztönétől hajtva visszavándorolnak eredeti szülőhazájukba, a mexikói-öbölbe. FISCHER FERENC KERTÉSZ agronómus ideges. Talán kicsit túlzásba is viszi. Fiatal ember még, és türelmetlen, szeretné, ha úgy menne minden, mint a parancsolat. . Fáth Lajos íőagronó- mus is ideges, de rajta nem látszik. Nyugodtságot erőszakol magára, mert nem szeretne pánikot keltetni, mivelhogy az azért túlzás lernte, hiszen a késést még behozhatják. Délelőtt hordtak ki a területre egy nagy rakomány csövet. Vagy tizien állják körül a csőkutat és tanakodnak: a mérettel bajok lesznek, nem illeszkedik a cső. A kertész agronómus dühös. — így nem fog menni — állítja. — Nyugalom, nyugalom — inti a főagronómus, s látom, a többieknek éppen ez imponál: a higgadtság. Nincs sok értelme a kapkodásnak. A gépész megígéri, délután kezdődik a munka. Ez az ígéret kissé merész, mert a jelek mást mutatnak. A dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Tsz területén először kezdenek ekkora nagy területen öntözni és a tanácskozó brigád tagjaival, Fenyvesi Ferenccel, a Megyei Pártbizottság munkatársával, Keller Jánossal, a járási tanács kertészével azt nézzük, hogyan sikerül az indulás. Hát, bizony akadozik. A 135 holdas kertészet öntözését, szolgáló cső- kutakat még tavaly augusztusban fúrták, és most, amikor a víznek folynia kellene,, kiderült, hogy a kutak beiszapolódtak. Erre nem gondolt eddig senki és ez csak napokkal ezelőtt derült ki, amikor megkezdték a palántázást. Márpedig a beiszapolódással számolni kellett volna, s , jóval a palántázás megkezdése . előtt fel kellett volna erre - hívni a tsz- vezetők figyelmét. Ezenkívül még arra is, hogy esetleg nézzenek körül valamelyik kqzgj,í, ^zóróffc jes öntözéssel foglalkozó gazdaságban. Keller JánoS járási kertész azt mondja: — A tsz vezetői nem számoltak azzal, hbgy milyen problémák jelentkezhetnek. Ügy kezdték meg a palántázást, mintha semmi mást nem kellene tenni. csak megindítani a motorokat, és a szórófejek máris permetezik a vizet. — A járási ember szájából furcsán hangzik, ez az utólagos bölcsesség. Keller elvtárs maga is érzi. és amíg átvágunk a földtáblán, a másik csőkúthoz, elmeséli, milyen nagy gond egy járási előadónak kijutnia a területre. A termelőszövetkezeti irodáig könnyen eljut ő maga is, de a határba körülményesen, nehezen. Sérelmezi, hogy a járási mezőgazdasági osztályok megnövekedett felelősségét sokan hangoztatják, ám- ugyanakkor az osztály nem rendelkezik elegendő és a terület átfogására alkalmas járművel. Mindössze egy gépkocsi- I a turisták. val rendelkeznek. Motorkerékpárok kellenének. — A falvakat buszjáratok kötik össze, ós a vasút, csakhogy nekem ide is ki kellene jutni,- ahol most vagyunk. Ez pedig legtöbbször a szerencse dolga — mondja Keller János, s nehéz vele vitatkozni, mert látjuk, hogy mellette szól itt, a dunaszentgyörgyi határban is minden érv. Talán nem lenne ez a huza-vona az öntözés beindításával, ha 'gyakrabban megfordulhatna a területen. A HATÁRSZEMLÉT TARTÓ helyi vezetők csoportjával megérkezik Wenhardt Imre párttitkár. Az asszonyok felé int, akik palántáim ak. — Sajnos, vagy húszán kannákkal hordják a palántázók után a vizet, locsolnak. Drága mulatság. A majorból hordjuk a vizet, pedig van hat csőkút. A gépi palántázás ment. de abba kellett hagyni, mert nem lehet öntözni — a párttitkár hangjában elégedetlenség bújkál. Fischer Ferenc pedig kimondottan borúlátó. Amikor a néhány napos késésről beszél, úgy érzi az ember, hogy erejét meghaladó felelősséggel és feladattal bízták meg. Indulatos kitöréseit könnyen lehet félésnek tekinteni. Viszont az az igazság, hogy joggal nyugtalanítja a kezdés létező, nagyobb bajt is okozható gondja. Szerinte három oka van az öntözés megkezdése körüli huzavonának. Előszói': későn kapták a berendezéseket. Másodszor: a műszaki átadást nem lehetett megcsinálni, mert a meghatározott napra az AGROKER képviselőit hiába várták. Végül: késett a kutak iszap- talanítása. A tanácskozó brigád május 17- én járt a kertészet területén és akkor ezen hibák miatt a palánták öntözéséi valóban kádakból, kannákból, és költségesen végezték. Ilyen helyzetben Fischer Ferenc pesszimizmusa indokoltnak látszott, de mintha az előrelátással nála se lenne minden rendben, A tsz nagy fába vágta a fejszét. A tervek szerint a 135 holdas kertészetnek 1963-ban 1 100 000 forinttal kell a tsz bruttó bevételét növelni. Ez az összeg 7 forintot jelent munkaegységenként. Nem mindegy tehát, miiként fog ez az összeg zárszámadáskor jelentkezni. Ha ezek a kezdeti bajok állandósulnak, akkor attól lehet tartani, hogy a munkaegységek értéke csökken és érzékeny veszteség éri a tagokat. ÉRTELMETLEN DOLOG lenne persze felfújni a dunaszentgyörgyi helyzetet, mert a mulasztások még pótolhatók. A néhány napos késés nem jelent helyrehozhatatlan kárt. Csakhát azon mégis érdemes eltűnődni; miért kell számtalan apró hibával, s oly körülményesen kezdeni egy gazdaságban az új munkát, ebben az esetben az öntözést, úgy, mintha az országban először csinálnák? A negatív tanulság ebben az egy kérdőmondatban össze is foglalható. A tanácskozó brigád megvizsgálta a kertészet szakemberellátottságát is, már ami az öntözési részt illeti. Négy berendezést üzemeltetnek és az lenne az ideális állapot, ha legalább 16 öntöző szakmunkás munkálkodna a területen. Egyelőre azonban —r a gépészeken kívül — még csak négyen rendelkeznek szakmunkásoklevéllel. A termelőszövetkezet vezetői ezért úgy döntöttek, hogy mindegyik berendezéshez egy szakmunkást és három segédmunkást állítanak. A segédmunkásokat a szakmunkások betanítják. A négy berendezést a két öntözőgép üzemelteti. Szükség- megoldás. de még mindig jobb. paint képzetlen embert állítani,a. drága gépekhez. Sz. P. Külföldi turisták látogatnak a Sárközbe Egyre több hazai és külföldi vendég fordul meg a népművészetéről világhíres Sárköz falvaiban. Az idén már a nyugati turisták csoportos látogatására is számítanak. A vendégjárásra felkészültek Decsen, a Sárközi Nép- művészeti Házban. A Sárközi Népművészeti Szövetkezet asz- szonyai, akiknek gyönyörű szőttesei és hímzései a földnek csak. nem minden sarkába eljutnak, kisebb ajándéktárgyakat, köztük sárközi mintás könyvjelzőket, kis alátéteket, térítőkét, rojtos szélű »futókat* és hímes tojásokat készítettek, hogy a helyszínen vásárolhassanak sárközi emlékeket Mint minden tavasszal, az idén is kicsinosították a jellegzetes régi sárközi parasztházból átalakított népművészeti házat is, A tizenegy-oszlopos tornácú ha. zat hagyományosan hófehérre meszelték, • környezetét, udvarát szokásosan virágokkal díszítették A múzeumnak is beillő népművé, szeti házban százévesnél régebbi berendezésű, eredeti sárközi szobát, benne szunyoghálós, meny- nyezetes ágyat, díszes hímzésű párnákkal, a modern lakások díszére is váló zöldcsempés »szemeskályhát«. íestett-faragott bútorokat. színes szőtteseket, tányérokat és kancsókat láthatnak s látogatók. A Tolnai Textilgyár természetjárói a fadtli Dunán töltötték vasárnapot. A