Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1963. április 12. SPMBtT TORKA Bányai nyújtón első, összetett bajnokságban második lett Debrecenben Az elmúlt szombaton és vasárnap Debrecenben került megrendezésre az országos közép- iskolás tornászbajnokság. Ezen 74 fiú és 72 lány vett részt. Tolna megyéből a szekszárdi Bányai, Lipovszky, Arató, a bonyhádi Falvai, míg a lányok versenyében Bonvhádról Keresztes Ágnes és Kaszler Erzsébet, Szekszárdról Petkovics Ildikó képviselte megyénket. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fedett díszudvarán vasárnap délelőtt, mintegy kétezer néző tekintette meg a versenyt. A Tolna megyei középiskolások közül legeredményesebben Bányai Zoltán szerépeit, aki nyújtón országos bajnokságot nyert, ugyanakkor az összetett bajnokságban a második lett. A Szekszárdi Gimnázium másik tanulója, Li- povszki Gyula az első napon megsérült, és így a versenyt folytatni nem tudta. A bonyhádi Falvai Gyula nyújtón a harmadik helyen végzett, ugyanakkor az összetett bajnokságban a kilencedik lett. Arató Lajos (Szekszárdi a tizenötödik helyen végzett az összetett bajnokságban. A versenyen három budapesti és két debreceni pontozóbíró műKosárlabda-híradó A Paksi Gimnázium legyőzte a Bácska II. csapatát A megyei kosárlabda-bajnokság hatodik fordulójában több meglepetés született. Ezek között is első helyen áll a Paksi Gimnázium férfi csapatának győzelme a Bajai Bácska II. ellen. A vasárnapi forduló eredményei. Nők: Szekszárdi Közgazdasági Technikum—Dombóvári Gőgös Gimnázium 37:31 (25:11), Bajai Ruha— Paksi Gimnázium 28:12 (19:16), Bajai Ruha—Paksi Kinizsi 30:19 (13:10). Férfiak: Szekszárdi Gimnázium—Dombóvári 12 évfolyamos iskola 56:41 (31:20), Dombóvári VSE—Szekszárdi Közgazda- sági Technikum 57:^3 (31:9), Pak l si Gimnázium—Bajai Bácska II. 53:52 (20:26), Bátaszéki VSK— Bonyhádi Vasas 51:44 (20:24). Az április 14—i műsor: Bonyhá- don 9 óra: Bonyhádi Cipő— Szekszárdi Petőfi II. (női), 10.10: Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Petőfi (férfi). Dombóváron: 13.00: DVSE—Bajai Bácska II. (férfi), 14.10: Dombóvári Gőgös Gimnázium—Bajai Ruhagyár (női). Pakson: 10.00: Paksi Kinizsi—Bajai Építők II. (női). Április 15-én, hétfőn Bátaszéken: 16.00: Bátaszéki VSK—Szekszárdi Gimnázium (férfi). A bajnokság állása: Nők: 1. Bajai Építők II. 11 11 — 602:381 22 2—3. Bajai Ruha 11 8 3 607:396 19 2—3. Sz. Petőfi II. 11 8 3 479:342 19 4—6. Dombóvári Gőgös Gimn. 11 7 4 401:446 18 4—6. Bonyhádi Cipő 12 6 6 441:406 18 4—6. Paksi Gimnázium 11 7 4 411:390 18 7. Dombóvári 12 évf. isk. 13 3 10 430:620 16 8. Sz. Közgazdasági Techn., 13 2 11 249:455 15 9. Paksi Kinizsi 11 — 11 208:379 11 Férfiak: 1. Szekszárdi Petőfi 13 12 1 1123:552 25 2. Baiai Bácska II. 12 10 2 750:501 22 3. Bonyhádi Vasas 12 9 3 723:527 21 4. Dombóvári VSE 12 7 5 747:703 19 5. Bátaszéki VSK 12 6 6 572:552 18 6. Szekszárdi Gimnázium 12 6 6 549:690 18 7. Sz. Közgazd. Technikum 13 2 11 428:791 15 8. Paksi Gimnázium 12 2 10 409:459 14 9. Dombóvári 12 évf. isk. 12 1 11 472:754 13 Készülnek a vasárnapi emlékversenyre l Szekszárdi Szpartakusz ke- páros-szakosztálya vasárnap nynyitó országúti kerékpár- senyt rendezett, melyen pécsi bajai versenyzők is részt vet- A versenyen a szekszárdiak ískedtek. ahol 42 kilométeres átlaggal Vajda Ferenc és Gazdag István holtversenyben első lett. A fél-versenykerekeseknél Kovács győzött Szűcs előtt. A vasárnapi verseny felkészülés volt az április 14-i Osztapenko 1 emlékversenyre, ahol a szekszárdi kerekesek szeretnének jól helyi- i állni. ködött, és ez erősen éreztette hatását a végeredményen. Az első nap versenye után Bányai vezetett, azonban a második napon irreális körülmények között a második helyre szorult. A lányok nem értek el kimagasló eredményt, a 72 induló közül a három Tolna megyei lány a mezőny közepén végzett. összetett bajnokság: 1. Herczeg Béla (Debreceni Tóth Árpád Gimnázium) 111,65 pont, 2. Bányai Zoltán (Szekszárdi Garay Gimnázium) 111,45, 3. Kónya Lajos (Debreceni Fazekas Gimnázium) 109,80, 4. Tihanyi Endre (Budapesti Puskás Tivadar Technikum) 109,50, 5. Bodó István (Székesfehérvári József Attila Gimnázium) 109,35, 6. Riedl Richárd (Debreceni Csokonai Gimnázium) 108,85, 9. Falvai Gyula (Bonyhádi Gimnázium) 107,95, 15. Arató Lajos (Szekszárdi Gimnázium) 105,40 pont. Szerenkénti bajnokság: Korlát: 1. Herczeg Béla (Debrecen) 19,20 pont. 2. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18,70, 3. Tihanyi Endre (Budapest) 18.60. Nyújtó: 1. Bányai Zoltán (Szekszárd) 19, 2. Kónya Lajos (Debrecen) 18,50, 3. Falvai Gyula (Bonyhád) 18.40. Lólengés: 1. Herczeg Béla (Debrecen) 19,15, 2. Kónya Lajos (Debrecen) 18.70,3. Riedl Richárd (Debrecen) 18,45. Gyűrű: 1. Herczeg Béla (Debrecen) 18.80, 2. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18.60, 3. Bartha László (Budapest) 18.40. Müszabadgyakorlat: 1. Verebély András (Eger) 18.80. 2. Tihanyi Endre (Budapest) 18.80, 3. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18.50. Ugrás: 1. Tihanyi Endre (Budapest) 19.30, 2. Herczeg Béla (Debrecen) 18.60, 3. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18.50. Kötelező gyakorlat: 1. Herczeg Béla (Debrecen) 56,30, 2. Bányai Zoltán (Szekszárd) 55.50. Szabadon választott gyakorlat: 1. Bányai Zoltán (Szekszárd) 55,95, 2. Herczeg Béla (Debrecen) 55.35. fg0£gä Dorogi Ferenc és Kálmán János. a Szekszárdi Dózsa ökölvívója elutazott Tatára, ahol a válogatott keret készül a Francia- ország elleni mérkőzésre. Az elutazás előtt Dorogi így vélekedett: — Cserge már a harmatsúlyban indul, így a légsúlyban Klenovits (Gyöngyös) és Harangozó (Székesfehérvár) lehet még esélyes a válogatottságra. Klenovits küzdőmodora »fekszik nekem«, ellene’ még sohasem vesztettem, Harangozótói legutoljára vereséget szenvedtem. Mindent elkövetek, hogy bekerüljek a csapatba. * A megyei asztalitenisz csapat- bajnokság eddig lejátszott 12 fordulójában Luszka József (Tolna) 48 egyéni győzelmet aratott, s ezzel egyedül veretlen a mezőnyben. Utána Link (Tolna) következik 47 győzelemmel és 1 vereséggel. * A Tolnai Szpartakusz Sportkör- meghívására április 14-én, vasárnap Tolnán vendégszerepei az MTK tartalékcsapata. A Tolnai Szpartakusz ellen a következő MTK-játékosok lépnek pályára: Kovalik, Solymosi, Palicskó, Szimcsák II., Rattmann, Gál, Fa- iiszek, Burányi, Vasas, Guth, Szabó, Lieber. A találkozóra vasárnap délután 4 órakor kerül sor, A szpartakiád megyei sakk- döntőjének eredményei A győztes dombóvári csapat. Balról jobbra: Tóth Gabriella, Pi- rifiger Imréné, dr. Iván Gyuláné, Egri Lajosné. A Megyei Testnevelési és Sport, tanács Szekszárdon rendezte a Falusi Dolgozók Téli Szpartakiád- jának megyei sakk-döntőjét. A női egyéni bajnokságot dr. Pál Gáborné (Tamási) nyerte, míg a férfiaknál Minarik László (Tamási) lett az első. Csapatban a férfiaknál Tamási fölényesen győzött, míg a nőknél Dombóvár aratott biztos győzelmet. Eredmények: Férfi egyéni: Salamon—dr. Iván 0,5:0,5, Minarik—Koltai 0:1, dr. Iván—Koltai 0:1, Salamon— Minarik 0:1, Minarik—dr. Iván 1:0. Koltai—Salamon 1:0, dr. Iván —Salamon 1:0, Koltai—Minarik 0,5:0,5, Koltai—dr. Iván 0:1, Minarik—Salamon 1:0, dr. Iván— Minarik 0:1, Salamon—Koltai 1:0. A férfi egyéni bajnokság ■ végeredménye: 1. Minarik László (Tamási) 4,5 pont, 2. Koltai József (Mözs) 3,5, 3. dr. Iván Gyula (Dombóvár) 2,5, 4. Salamon Lázár (Felsőnána) 1,5 pont. Női egyéni: Plank Ferencné— dr. Pál Gáborné 0:1, Váraljai Erzsébet—Plank Ferencné ,0:1, dr. Pál Gáborné—Váraljai Erzsébet 1:0. Női egyéni bajnokság végeredménye: 1. dr. Pál Gáborné (Tamási) 2 pont, 2. Plank Ferencné (Tolna) 1 pont, 3. Váraljai Erzsébet (Dalmand) 0 pont. A női csapatbajnokságot Dombóvár nyerte 6 ponttal, második helyen Szakály csapata végzett 2 ponttal. A férfi csapatversenyt Tamási nyerte 9 ponttal, második lett Sióagárd 5,5 ponttal. A harmadik helyezett Dombóvár 5, míg a negyedik helyezett Hőgyész 4,5 pontot szerzett; A győztes tamási csapat: balról jobbra Brózik András, Szabados Árpád, Pápai Sándor, Kunos Ferenc. Az ifjúsági labdarúgó-bajnokságért Háza kétszámjegyű győzelmet aratott Simontornya felett A megyei ifjúsági labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulójában több érdekes összecsapásra került sor. A forduló legnagyobb győzelmét a Máza-Szászvár csapata aratta Simontornya ellen, bár legalább ilyen értékes Kis- dorog 9:0-ás győzelme Cikó ellen is. Eredmények: Dunai öld vár— Tolna 0:0, Bátaszék—Gerjen 3:2 (1:1), Hőgyész—Dombóvár 0:4 (0:2) Máza-Szászvár—Simontornya 10:1 (6:1), Bonyhád—Győré 6:1 (3:0), Kisdorog—-Cikó 9:0 (4:0), Építők— Paks 3:0 (2:0), (A táblázat összeállításánál figyelembe vettük az április 4-én lejátszott l:l-el végződött Máza-Szászvár—Bonyhád mérkőzés eredményét.) A bajnokság állása: 1. Dunaíöldvár 16 11 3 2 59:15 25 2. Dombóvár 17 11 2 4 53: 8 24 3. Paks 16 10 2 4 45:14 22 4. Bonyhád 17 9 4 4 49:25 22 5. Tolna 17 8 6 3 37:19 22 6. Máza-Szászvár 17 7 6 4 37:24 20 7. Bátaszék 17 10 — 7 34:27 20 8. Sz. Építők 17 7 3 7 38:33 17 9. Győré 17 7 1 9 30:44 15 10. Simontornya 17 7 1 9 23:41 15 11. Fadd 16 6 2 8 24:33 14 12. Kisdorog 17 6 1 10 39:48 13 13. Cikó 17 3 3 11 21:53 9 14. Hőgyész 17 2 3 12 14:68 7 15. Gerjen 17 2 1 14 14:65 5 16. Gyönk v i s a z a 1 é P e t t