Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-25 / 95. szám

1963. április 25. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÁG t Lehet öt deka...súíycsonldtás? Hogyan mérnek a Tolna megyei mérlegek? — Mit mutatnak a próbavásárlások? A címbe foglalt kérdés soha nem hangzott el üzletekben, s valószínűleg nem is fog. Még pedig azért tiem, mert furcsa lenne, ha ilyesmivel fogadná az elárusító a vásárlót, és azért sem mert sokszor az eladó sem tudja, hogy mérlege nem egészen pon­tos. A hibás mérleg vagy a vá­sárlót, vagy pedig a kereskedel­met csapja be. Megyénkben leg­utóbb vizsgálat folyt, amely reví­zió alá vette az üzletek mérő­eszközeit. A vizsgálat 16 állami és 24 földművesszövetkezeti boltot érin­tett. A hiányosságokra jellemző, hogy az ellenőrzések során kilenc esetben kellett jegyzőkönyvet fel­venni (4 szűkmérésért, 3 többlet­számolásért, 1 hitelesítetlen mé­rőeszköz használatáért, 1 szabály­talanságért.) Négy boltegységnél kellett elkobozni, hitelesítetlen, kiütött súlyokat, három boltnál pedig lyukas mérőeszközöket. fl próbavásárlások derítettek fényt a szűkmérésekre, sűlycsonkításokra és többszámo­lásokra. Szabálytalanságot a vizs­gált egységek 30 százalékánál ál­lapítottak meg. Többszámolás volt a tolnai' ímsz. kisvendéglő­ben, kevesebb számolás a duna- földvári ímsz. 13. számú zöldsé­ges boltjában és a bölcskei fmsz. italboltjában. A legsúlyosabb szűkmérést a tamási fmsz. 3. számú italboltjá­ban állapították meg, ahql két féldeci gyümölcspálinkából .1,2 cent hiányzott. 1,3 cent szűkmé­rést állapított meg az utánmérós a tolnai fmsz. kisvendéglőben há­rom féldeci konyak kiszolgálása­kor. A megvizsgált boltok, vendég­lők mérőeszközökkel való ellá­tottsága nem mindenütt felel meg a követelményeknek. Szárp- szerjpt az egységek harminc szá­zalékánál voltak hiányosságok, fogyatékosságok. Például a ger- jeni fmsz. 34. számú vegyesbolt­ja tej árusítással is foglalkozik, de literes tejmérővel nem rendelke­zik. A vásárlók többsége pedig rendszerint egy liternél több te­jet vásárol, és a kiszolgálást így rendkívül lassítja a félliteres A Tolna megyei Mozi- üzemi Vállalat építész- technikusi képzettséggel ren­delkező műszaki-beruházási előadót keres azonnali felvételre. Jelent­kezés a vállalat központjá­ban személyesen, vagy írás­ban. Szekszárd, Garay tér 4. Fizetés a szakmai és gya­korlati képzettségtől füg­gően, 1600-tól 1800 Ft-ig. (196) Gondján kívánunk segíteniI Tűzifáját elfürészeljük, kívánságra házhoz megyünk. Lágyfa vágási díja: 4 Ft/q. Keményfa vágási díja: 5.40 Ft/q. Szakály-testvérek Építőipari Ktsz, Szekszárd, Rákóczi u. 15- Telefon: 25—57. (128) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapánk, Her­mész József, okleveles tánc­tanár, 67. életévében el­hunyt. Temetése ma dél­után 4 órakor lesz Dombó­váron. Gyászoló család (191) mérce használata. A lassúságon kívül a vásárló károsodik is, mert a tej kétszer csurog vissza a mércéből. A Vendéglátóipari Vállalat bonyhádi éttermében lyukas mércét használtak Ugyancsak a bonyhádi falatozó büfében a tej, kávé, kakaó méré­sére a mércék biztosítva voltak, de nem ezeket használták hanem hitelesítetlen üvegpohárral végez­ték a mérést. Nem megengedhető az sem, hogy a dunaföldvári fmsz. 13. számú zöldséges boltja nem rendelkezik tizedes mérleg­gel, holott elég gyakori, hogy a vásárlók nagyobb tételben vesz­nek zöldségféléket. Ilyenkor a bolt kénytelen egy-egy vásárló­nak több tételben mérlegelni az árut, ami nagyobb lehetőséget ad a tévedésre. Meglehetősen sok helyütt talált a vizsgálat eseteket, amikor az üzletek olyan súlyokat használtak továbbra is mérésre, amelyeket a hitelesítők „súlykiütéssel” érvény­telenítettek. Ezeket a súlyokat általában a raktárban és konyhá­kon használták így azokat a fo­gyasztók nem láthatták, mégis károsodás érte őket. Kevesebb hiányosságot lehetett találni a mérlegek beállítása, szabályos -használata és tisztasá­ga terén, A mérlegek általában a vevők által jól látható helyen vannak elhelyezve. Nem megoldott a mérlegek gyors javítása, ami annak tud­ható) be, hogy a mérlegek több­ségét megyén kívül — Mohácson, Dunaújvárosban, Pécsett — javít­ják. A megye négy tej boltja közül három rendelkezik tejmérő auto­matával, azonban az elárusítók egyik helyien sem tudják azokat használni, lassítják a kiszolgálást, nagyon könnyen rongálódnak. Ezért inkább a kézi mérést vá­lasztják. MOZI ■m muúúú: DOMBÓVÁR: április 26—28. Cartouche. Szélesvásznú francia film. Április 29—máj. 1. A hét dada. Szovjet film. DUNAFÖLD- VÁR: április 26—28. Elcserélt randevú. Szovjet film. 29—30. Az ötödik ügyosztály. Csehszlovák film. Május 1. A vád tanúja. Amerikai film. PAKS: 26—28. A bérgyilkos. Szélesvásznú olasz film. Április 29—máj. 1. Elcserélt randevú. Szovjet film. SZEK­SZÁRD: április 25—28. Az isme­retlenség határán. Szovjet film. Április 29—máj. 1. Francia kan­dalló mellett- NDK film.. TA­MÁSI: április 27—28. A hét dada. Szovjet film. Április 30—máj. 1. Cartouche; Szélesvásznú francia film. TOLNA: április 22—24. Pique Dame. Szovjet film. 26—28. Francia, kandalló mellett. NDK film. Április 29—máj. 1. Az is­meretlenség határán. Szovjet film. (21) Értesítjük kedves vendégein­ket, hogy Szekszárdon, f. évi április hó 27-én megnyí­lik a SÖRKERT! Egyidőben a Ssabadság-étterem üzemeltetését korszerűsítési munkák miatt megszüntet­jük. A büfé és szálloda május hó végéig továbbra is jelenlegi helyén üzemel. Tolna megyei Vendéglátóipari V. (182) A horpadt tejesikannák is sok gondot okoznak. Dunaföldvárott előfordult, hogy egy kannában 25 liter helyett csak 22 liter volt. Az ilyen eseteket jegyzőkönyve­zik és a hiányzó tejmennyiséget havonta a Tejipari Vállalat korri­gálja. Sok helyütt nem kielégítő a hitelesített poharakkal való ellá­tottság. A böleskei 5. számú fmsz. italboltban a 2—3—5 centes po­hárkészlet olyan kevés, hogy a zavartalan kiszolgálás érdekében a boltvezető kénytelen hitelesí­tetlen poharakban végezni az italmérést. A dunaföldvári fmsz. 7. számú cukrászdája 3 centes pohárral egyáltalán nem rendel­kezik. A konyhai mérőeszközök ellen­őrzése során is akadtak hiányos­ságok. Valószínűleg a pontatlan mérlegnek tudható be például, hogy a bonyhádi étteremben nyersanyag-hiány következtében 7 ezer forintos kár keletkezett. B vizsgálat tapasztalatait összegezve javaslatot tett az Állami Keres­kedelmi Felügyelőség: biztosítani kell, hogy minden kiskereskedel­mi vállalat rendelkezzen megfele­lő tartalék és t.izedesí mérleggel. Ezzel elkerülhető a mérőeszköz esetleges elromlása esetén a fenn­akadás. Az önkiszolgáló és na­gyobb élelmiszerboltokban szük­séges az ellenőrző mérlegek rend­szeresítése. Hitelesíteni kell a kávé- és fagylalt-adagolókat. A fogyasztók érdekvédelme megkívánja az elkövetkező idők­ben a mérőeszközök gyakori el­lenőrzését, hitelesítését. M. M. — Működnek a tavaly alakult felvásárlási egyeztető bizottságok. A paksi járásban a bizottság eb­ben az évben az állatforgalmi vállalat két panaszát és 15 MÉK- panaszt tárgyalt. — Az Aisótengelici Állami Gazdaságban 1957 óta minden év­ben fizettek nyereségrészesedést. A nyereségként kifizetett összeg azóta meghaladja a 3 millió fo­rintot. . , . — A KISZ megyei végrehajtó bizottsága szerdán ülést tartott, amelyen a nyári ifjúsági táborok­ról tárgyaltak. — Afrikai fiatalok érkeztek szerdán megyénkbe a gyarmati ifjúság napja alkalmából. A tol­nai ifjúsági nagygyűlésen egy guineai, a bonyhádin szudáni, a paksi gyűlésen pedig egy szíriai fiatal vett részt. VOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC ___Apróhirdetések A z apróhirdetés dija szavan­ként hétköznap 1,— Ft, vaser. nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vasta­gon szedett szó két szónak szá­mit. A felsönónai Új Élet Termelőszövetke­zet pályázatot hirdet könyvelői állás be­töltésére. Kettős könyvviteli képesítés és megfelelő gyakorlat szükséges. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Új Élet Tsz, Felsőnqna, Rákóczi utca 2. sz. Megegyezés esetén útiköltséget térítünk. (179) Egy 600-as Trabant Limousine-utaivány eladó. Cím a kiadóban. (177) — Újabb körzeti iskolákat hoz­nak létre a tamási járásban. Az ősztől Ujireg, Fonnád, Á'lsómegy- gyes, Szárazd és Tolinariémedi— Szentpéterszőlőhegy felsőtagoza­tos diákjai már körzeti iskolák­ban tanulhatnak. — A kocsolai termelőszövetke­zet kertészetében négy ifjúsági munkacsapat dolgozik. A fiatalok több mint 1 millió forintos áru- termelési terv megvalósítását vál­lalták. — A Televízió műsora: 17.50: Hírek. 17.55: Beszélgessünk oro­szul! (Nyelvlecke haladóknak). 18.15: Zenekedvelő gyerekek klubja. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: A Magyar Hirdető műsora. 19.55: Szép álmokat, gyerekek! 20.05: Mai vendégünk... 20.15: Candide, avagy a XX. század optimizmusa. (Francia film. Csak 18 éven felülieknek). 21.25: Szü­lők, nevelők egymásközt. (A nap­közi otthonokról). 21.40: Hírek, tv-híradó. (ism). Szél, esők, zivatarok Várható időjárás ma estig: vál­tozó mennyiségű felhőzet, több­felé esővel, zivatarral. Időnként élénk északi szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet általában 16—20 fok 'között. Szekszárdi csörge-tái strandfürdőhöz fürdőmestert keresek azonnalra. Szíjjártó, Szekszárd, Csörgp-tá. 1''' *J~ '(192) Olcsón, gyorsan és kifogástalanul vállaljuk eserépkályh ák készítését, tisztítását és átrakását. Megrendeléseket az alábbi címre kérjük: Szakály-testvérek Építőipari Ktsz, Szekszárd, Rákóczi u. 15. Telefon: 23—57. (127) A bonyhádi cigányok klubestje l Minden asztalnál egyik helyen sakkoznak, a másik helyen kártyáznak, odébb társas­játékkal szórakoznak. Fiatalt és idősebbet, egyaránt találni itt. A tiszta, sőt, meglehetősen divatos öltözék azonban valamennyiőjük- re jellemző. Mielőtt idejönnének, a mindennapi munkaruhát ün­neplővel váltják fel. — A mi kis klubunk ilyen min­den hétfőn este — mondja Miklós Kálmán, a jelenlévők legidőséb- bike. Többen az közbeszólnak: — Itt olyan jól feltaláljuk ma­gunkat. Az egyik sarokban beindítják a zenegépet, közben újabbak érkez­nek. — Teősék csak nézni, ez a fiú három kilométerről, az óhegyi feljárótól jár be minden hétfőn gyalog — mutat Miklós Kálmán egy legénykére. A legény illedelmesen köszön, és pillanatok alatt elvegyül a szó­rakozó tömegben. Mi a társasjá­ték helyett Miklós Kálmánnal be­szélgetünk : — Kérem, tessék elhinni, mi szégyelljük a régit, nem is aka­runk úgy élni. Hálásak vagyunk a bonyhádi művelődési otthon­nak, hogy lehetővé tette szá­munkra ennek a klubnak bein­dítását. Többen- is koránk ülnek. Vala­mennyien ezzel dicsekszenek: — Mi mindnyájan dolgozunk. Hozzáteszik: — Tudjuk azonban, hogy ez nem elég ahhoz, hogy teljesen ki­emelkedjünk a cigánysorból. Mert ez csak a kezdet. Művelődni, kul­turálódni is kell. IR klub örvendetes t181088?1 1—t ---------- van ra­juk. Ha csak apróságokat ve­szünk figyelembe, akkor is szá­mottevő a haszna. Kezdetben egy-egy klubest után meglehető­sen sok cigarettacsikk hevert sza­naszét a padlón. Legtöbben el­szórták a cigaretta véget. Igaz, utána mindig akadt egy-két igé­nyesebb asszony,, lány, aki az egész társaság nevében szégyell- te magát és összeszedte a csikket, ez azonban mit sem változtatott a lényegen. Most megfigyeltem, hogy amelyik férfi rágyújtott, ke­resett magának hamutartót. Tele vannak ambícióval, állan­dóan terveket szőnek. Á klub tagjaiból tevődik össze a művelő­dési otthon cigány-kultúrcsoport- ja. Nagy sikert arattak számos községben, s eljutottak Balaton- füredre is egy fesztivál alkalmá­ból. Farkas János, az együttes egyik leglelkesebb tagja, ő is itt ül közöttünk. Remek érzéke van a művészetek iránt. — Kisgyerekkoromban a hő- gyészi varázsió cigányoktól les­tem el az első táncmozdulatokat. Nagy kedvet éreztem a tánchoz és most van lehetőségem, hogy fel­lépjek nyilvános helyeken is. | Igen nagy kedvet éreznek vala­mennyien a cigányhagyományok ápolása, felelevenítése iránt. Far­kas János például egy zenés szín­darabot ír a hagyományokról. Az eddig elkészült rész a szakembe­rek véleménye szerint igen sokat ígérő. A tagsági díjra terelődik a szó. A művelődési otthon képviselője azt javasolja, hogy legalább két forintot fizessen mindenki tagsá­gi díjként, hogy ha akarnak ven­ni egy lemezt, legyen pénz hoz­zá. Többen közbeszólnak: — Ez kevés. A sok közül Miklós Kálmánná hangja erősödik ki, akit megle­hetősen megviselt a sok szülés, munka, de azért, vagy éppen ezért állandóan a fiatalók' közt található és szívén viseli a felnö­vő generáció ügyét. . ; — Én is azt mondom, hogy aki­nek klub-tagsági könyve van, fi­zessen többet, és a pénzt fel tud­juk majd használni hasznos cé­lokra. Itt van például az iskola. Tavaly, is megbukott egy csomó cigánygyerek. A szegényebbek ta­nulását segíthetnénk például az­zal, ha könyvet vásárolnánk ré­szükre. Mihdenki helyesel. A járás és a község vezetői kö­zül többen bekopogtatnak a klub- estre. A jelenlévők mindjárt ost­romolni kezdik őket: —- igaz, hogy bennünk is van még éppen elég hiba, de azért több segítséget várnánk a közös­ségtől. Innen is. onnan is közbeszól­nak: —: Igen, az elhelyezkedés. Arról van szó, hogy a felnőt­tek többsége ugyan tisztességesen dolgozik Bonyhádon. Sőt, nem egy kitüntetett munkás is van köztünk, de főként a fiataloknál nincs minden rendjén, ferde szemmel fogadják őket, ha el akarnak helyezkedni. Ilyenkor mindig van valami kifogás. Sze­retnénk, ha eltűnne ez a megkü­lönböztetés. |B megjegyzés « elev?nbe-------------——--------vágott. Való i gaz, gyakori az elzárkózás az egyes vállalatok részéről, pedig éppen a még nem dolgozók mun­kába állítása a legdöntőbb, mert csalt ennek alapján juthatnak fel a tisztességesen élő átlagemberek sorába. Vitathatatlan, dicsérendő a bonyhádi példa, de sokat ront rajta, hogy a cigányok gyorsabb ütemű felemelkedését éppen a he­lyenként tapasztalható elzárkózás gátolja. Boda Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom