Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-01 / 50. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. március 1. TOLNA VIEGYEl yHéfM{4á0' Péntek: NÉZZÜNK A TÜKÖRBE Az igazgató bátran, kertelés nélkül mondta meg Bakócának, hogy Bakóca napközben négy ó'rát dolgozik és négy órát tekereg. Szamóca viszont reggeltől délig telefonál, lebonyolít nyolc, vagy tíz maszek távolságú beszélgetést is, de a maszekbeszélgetés árát elfelejti befizetni. Szamóca tizenkilenc, Kanóca viszont egy híján húsz. Kanóca, a harmadik jómadár ugyanis nem telefonál se maszek, se hivatalos ügyben, hanem képezi magát. Reggel 9 órakor megkezdi és délután 3 órakor hagyja abba az újságolvasást. De még ezt is meg lehetne neki bocsátani, ha legalább munkaidő után dolgozna. Ka, és ott van Ra- konca, a negyedik. Ő az, aki kámfort játszik, néha félő, hogy egyszer úgy elmegy a hivatalból, hogy elfelejt visszajönni. Az igazgató elvtárs mindezt elmondta, aztán mély lélegzetet vett, és kijelentette: ,.Ezek a dolgok, elvtársak, nem vezetnek jóra”. Hát nem, — állapította meg az első felszólaló, aki nem volt más, mint a sorrendiségre sokat adó Bakóca. Kifejtette, hogy Szamóca és Ra- konca viselkedése felháborító. Elmondotta, hogy ezeket az elvetemült embereket kizárólag a bírálat fegyverével kell jobb belátásra bírni. Helyes, jogos, és igaz az igazgató elvtárs bírálata, sőt még kí- méletlenebbül sem ártana odamondogatni. Utána Szamóca állt fel. Elmondta, hogy Bakóca, Kanóca és Rakonca neki személy szerint jó barátja, de most nem a barátságot kell nézni, hanem a fegyelmet. Éppen ezért Bakócát, Kanócát és Rakoncát sújtja a kollektíva megvetése. Ezután Kanóca kért szót, és amikor megkapta, három társát arculköpte. „Megvetésem jeléül” — mondta és leült. Végül Rakonca reagált a bírálatra, határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben kéri, Hogy Bakócát, Szamócát és Kanócát hurcolják máglyára. Az igazgató elvtárs összefoglalójában örömmel konstatálta a kritikai készség, a bátor szókimondás szembetűnő javulását. Megállapította, a bírálat terén már valahol a megvalósult szocializmusban járnak, de az önbírálat terén még csak a feudalizmusban élnek. Bakóca, Szamóca, Kanóca és Rakonca először tapsolt, majd az utóbbi kijelentés hallatán elhatározta, hogy az igazgatót feljelenti. Miután megtudták a termelési tanácskozás, úgy, ahogy van, belekerül az újságba, elhatározták, hogy az újságírót is feljelentik. így legalább nyugodtan lophatják majd továbbra is a napot, miután az igazgatónak lesz más gondja. Törheti a fejét, hogy a zűrös helyzetből hogyan lehet kimosakodni, esetleg Bakócától, Szamócától, Kanócától és Rakoncától bocsánatot kérni. Szekulity Péter Veszélyben a méháüomány Csökkentett áron kezelik a noszémával fertőzött méhcsaládokat Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ szakemberei felhívják a termelőszövetkezeti méhészek figyelmét, hogy kezdjék meg a méhcsaládok cukorlepény- nvel történő etetését, s amint az idő megengedi, azonnal távolítsák el a fészkekből a szennyezett lépeket. Helyettük száraz, tiszta, lehetőleg mézkoszorús lépeket adjanak be a kaptárba. A zord tél kedvez az egyik legveszedelmesebb méhbetegség, a noszéma kifejlődésének. A méhcsaládok legyen gülésével, esetleg nagyarányú családpusztulással járó betegség leküzdése érdekében az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ és az Országos Állategészségügyi Intézet felhívja a termelőszövetkezeti méhészetek vezetőit, hogy valamennyi kezelésük alatt álló családból küldjenek vizsgálati mintát az Országos Állategészségügyi Intézetnek (Budapest, XIV. Tábornok u. 2.) e vizsgálatok alapján lehetőség van ugyanis a fertőzött családok egyharmad áron történő kezelésére. wv m> w w «1-» mm m w m Eseménynaptár ii Giovanni Boccaccio 650 évve! ezelőtt, 1313. márciusában született GIOVANNI BOCCACCIO (ejtsd: Bokáccso) olasz író, a modern novella műfajának megteremtője. Főművében, a DEKAMERONBAN, keretes elbeszélés formájában száz erotikus, azonban korát nagyszerűen jellemző novellát írt és ezekben szatirikus szellemességgel pellengé- rezte ki a középkor társadalmát, «az emberek kapzsiságát és a képmutató egyj házi személyeket. A másik értékes munkája DANTE ÉLETRAJZA. * 320 évvel ezelőtt, 1643. március 1-én halt meg GIROLAMO FRESCOBALDI olasz zeneszerző, a római Sít. Péter templom ünnepelt orgonistája, aki e hangszer eddig ismeretlen technikai lehetőségeit tárta fel. Jelentősek szélsőségesen egyéni fantáziái, toccatái és capriccio?. * 90 évvel ezelőtt, 1873-ban e napon született AMANGELDI IVANOV a kazah nép hőse, az 1916-os nemzeti függetlenségi felkelés vezére, 1917-től 1929-ig pedig a szovjet hatalomért folytatott harc résztvevője. • 50 évvel ezelőtt, 1913-ban e napon született GEORGl GULIA szovjet-abhász író és festő. Műveiben Nyugat-Grúzia parasztságának életét ábrázolta, az orosz nyelven írt TAVASZ TASKENTBEN című elbeszéléséért 1949-ben Állami-díjjal tüntették ki. Megkezdik a nyugati főcsatorna építését Még az idén megkezdik a nyugati főcsatorna építését. Tisza- vasvárinál a hajózsilip fölött ágazik ki a mintegy 50 kilométer hosszú nyugati főcsatorna, s Ti- szagyulaháza, Ujtitkos, Polgár, Görbeháza, Ujszentmargita térségébe viszi el a Tisza vízét. Az idén’ 17 millió forintot költenek a nyugati főcsatorna építésére. A furfangos fegyenc farsangja Bécs (MTI). Országos derültséget keltő csattanóval ért véget Ausztriában a farsang, amelynek — jelmezbálokban gazdag — utolsó napját használta fel szökésének végrehajtására egy börtönbüntetését töltő, ötletes betörő. A két és fél évre ítélt 21 éves Helmuth Thiel megszökött, a stei- ni börtönből, besétált a Sankt Pölten-i pályaudvarra, jegyet váltott és teljes léleknyugalommal Becsbe utazott. Senkiben sem keltett gyanút az útitárs csíkos fegyencruhája, sőt többen — közöttük a vonaton utazó rendőrök is — gratuláltak a „jól sikerült jelmezhez” az ötletes fiatalembernek, aki azt mesélte, hogy farsangzáró bálra utazik Becsbe. A teafogyasztásban továbbra is Anglia az első I A teafogyasztókról készített legutóbbi statisztikai kimutatásban az osztrákok, egy főre eső évi 84 gramm teafogyasztással, az utolsó helyre szorultak. A lista élén továbbra is az évenként és fejenként 4—5 kilogramm teát vásárló angolok állnak, a másodikon pedig az írek 3,8 kilóval. Az Egyesült Államokban a tea nem tudja kiszorítani a kávét, mint hagyományos reggeli és stimuláló italt. A statisztikai adatok szerint a fogyasztás az Egyesült Államokban is elég magas: évenként és fejenként 270 gramm. | Szebb lesz, mint az új! ha régi konyhabútorát átfesti Garnitúránként már 400.— forintért bármilyen színben (díjtalanul szállítva) gyorsan és megbízhatóan vállalja a Szekszárdi Festő és Mázoló Ktsz. (9) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapjo Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és' kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* * 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdába» Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés; díj egy hónapra 15 Ft Index-szám: 25 069. | fl műkorcsolyázó- és jégtánc- világbajnokság első napja Az olaszországi Cortina d, Am- pézzóban csütörtökön reggel a férfiak kötelező gyakorlataival megkezdődtek az .1963. évi mű- korcsolyázó és jégtánc világa bajnokság küzdelmei. Az első számban 12 ország .19 versenyzője állt rajthoz az olimpiai stadionban. A magyar színeket Ébert Jenő képviselte. Meglepetés volt, hogy az' első kötelező gyakorlat után a nyugatnémet Schnelldorfer állt a mezőny élén, mögötte volt a kanadai Mcpherson és a csehszlovák Divin. A budapesti Európa-bajnok francia Alain Calmat ekkor még csak 5. volt. A 2. gyakorlat után változott. A vezetési Divin vette át Schnelldorfer, Mcpherson és a 4. helyre felkerülő Calmat előtt. Ébert Jenő az első két kötelező gyakorlat ütán egyformán a 13; helyen végeett. A koradélutáni órákban bonyolították le a harmadik köte- gyakorlatot és a sorrend ezután sem változott. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország sportküldöttségének képviselői csü törtökön élesen tiltakoztak a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél (ISU) amiatt, hogy az olasz kormány az NDK versenyzőitől megtagadta a beutazási engedélyt A belgrádi Borba csütörtöki számában ugyancsak állást foglalt a politikai megkülönböztetés ellen, aláhúzva, hogy a NOB tiltakozása ellenére az olasz kormánynak ez az eljárása árnyékot vet a Cortina d, Ampezzó-i világ- bajnokságra. Márciusban kezdődik a gyümölcsértékesítés! szerződések kötése A földművesszövetkezeti szervek ebben az esztendőben 16 500 vagon gyümölcs — egyebek mellett 8000 vagon téli alma. 1730 vagon kajszi, 1700 vagon szilva, 1100 vagon őszibarack, 800 vagon málna, 500 vagon meggy és 200 vagon cseresznye — szerződéses felvásárlását tervezik. A szerződések kötése az ország egész területén március hónapban kezdődik. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek, a termelőszövetkezeti csoportok, az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek és a hegyközségek a földművesszövetkezetek megyei értékesítő központjaival — a MÉK-el — a termelőszövetkezeti tagok és az egyéni gazdák pedig a helyi földművesszövetkezetekkel köthetik meg az értékesítési szerződést az eladásra szánt gyümölcsre. Az átvételi árakat — mint a SZjDVOSZ illetékes munkatársai közölték — úgy állapítják meg, hogy az árugyümölcsüket szerződésesen értékesítő termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok, egyszerűbb mezőgazda- sági szövetkezetek és hegyközségek 15, a termelőszövetkezeti tagok és az egyéni gazdák pedig 10 százalékkal kapjanak többet az adott gyümölcsfélére érvényes szabad felvásárlási árnál. Ha a termés közelebbi ismeretében a termelő az előzetesen leszerződött mennyiségnél többet akar értékesíteni, akkor az átadás előtt két héttel még pótszerződést köthet. A földművesszövetkezetek sokrétű, hasznos segítséget nyújtanak a növényvédelem megszervezéséhez. E munkájuk azokon a helyeken lesz a leghatékonyabb, ahol az elmúlt évek tapasztalatai szerint a legtöbb gyümölcsöt értékesítik, tehát Bács, Pest, Heves és Szabolcs megyében, illetve Csongrád megye szegedi és Szolnok megye szolnoki és kunszentmártoni járásában. Ezeken a vidékeken a tanácsokkal és a különböző társadalmi szervekkel összefogva már az idén összpontosított offenzivát indítanak a helyileg legveszedelmesebb kártevők ellen. Az eddiginél szélesebb- körűen szervezik meg a növény- védelmi gépek kölcsönzését. A kisipari szövetkezetek közreműködésével megoldják a növény- védelmi gépek rendszeres javítását. Az egyéb területeken már rendkívül népszerű szolgáltató tevékenységüket is kiterjesztik a növényvédelemre. Növényvédelmi szolgáltató telepeiket felszerelik mindazokkal az eszközökkel, amelyeket a kisebb területű, vagy éppen házikerti, illetve szórványgyümölcsössel rendelkező gazdáknak nem érdemes megvásá- rolniok. Kész permetlé törzs-oldatokat is forgalomba hoznak ezeken a telepeken. Ugyancsak a földművesszövetkezetek kereteiben szervezik meg azokat a szakemberekkel irányított permetező brigádokat is, amelyek előzetes szerződés alapján az összes növényvédelmi munkákat elvégzik a megrendelőknek. 'UNA/UVSAAAftAA/WSAA/W Olvasd, terjeszd A TOLNA MEGYEI Népújságot! NAAAAAA^NAAAAAAA/SAA^i Szaporítják a hidegtől megritkult vadállományt — Én önöket ezennel vadliázastársakká nyilvánítom! (Fülöp György rajza)