Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-06 / 54. szám

2

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

1963. március 6.

Hasznos,

sokat ígérő tanácskozások

IRÁNY Á KOMMUNISTA VILflSGflZDflSflG

— Közös haszon —

(Folytatás az 1. oldalról)

kialakult a kép, hogy milyen területen vannak lehetőségek a tervek túlteljesítésére, melyek azok a tervmutatók, amelyeknél, ha a hivatalosan számbavett tényezőkhöz hozzászámítják a dolgozók lelkesedését, versenykedvét, a tervezettnél sokkad jobb eredményeket lehet elérni. Többórás vita követte a műszaki vezető beszámolóját, nem volt ritka az egésznapos tanácskozás sem. Volt, akj háromszor-négyszer is felszólalt. A Bonyhádi Cipőgyár műszaki konferenciáján összesen harminchárom felszólalás hangzott el.

Az alapos előkészítés igen fontos tényezője a jó beszámoló. A dolgozók csak akkor tudnak bekapcsolódni a vitába, ha olyan dolgokról van szó, ami őket érdekli, és amihez értenek. A most megtartott termelési tanácskozások többségénél az előadó — a részleg vezetője — őszintén es alaposan elemezte a műhely, gyárrészleg helyzetét, feladatait, lehetőségeit, ez vezetett a termékeny vitára.

Nem értették meg azonban mindenütt az alapos előkészítés fontosságát. A Paksi Konzervgyárban a szokásos reggeli osztályvezetői értekezleten tartották meg az »eligazítást« a termelési tanácskozások előadói részére, ennek volt a következménye, hogy a tanácskozások igen gyen. gén sikerültek. Elhamarkodottan szervezték meg a termelési tanácskozásokat a Tamási Sütőipari Vállalatnál is. A pozitív vonások ellenére még többféleképpen kísértenek a régi, elavult mód« szerek. Még olyan üzemekben is, ahol különben alapos munkát végeznek a termelési tanácskozások előkészítésén, előfordul, hogy az egyes részlegek termelési tanácskozásain felolvassák és mechanikusan elfogadtatják a központilag kidolgozott és lesokszorosított éves versenyvállalást.

A gyár versenyfelajánlásának a dolgozók, műhelyek, részlegek

vállalásaira kell épülnie. Ez azonban nem jelent spontaneitást, az egyéni vállalások mechanikus összesítését. Kell tehát bizonyos irányítás »felülről« is. A vállalat szervezetének legfelsőbb szintjén tudják megállapítani a verseny fő feladatait, felmérni a lehetőségeket. Az év eleji termelési tanácskozások előkészítésének egyik fő feladata éppen ez. De nem szabad ekkor — a tanácskozások előtt — végső formába önteni a vállalást. Különben az előkészítésbe fektetett munka nagyrésze kárbavész. Gyakori hiba még ma is, hogy nincs kapcsolat az egyes dolgozók, brigádok. vagy részlegek versenyvállalása, valamint a gyár vállalása között.

Egy másik probléma: Alig volt olyan termelési tanácskozás, ahol a beszámolóban megemlítették volna, hogyan intézkedtek egyikmásik korábbi termelési tanácskozáson elhangzott javaslat, vagy bírálat nyomán. Az elfogadott versenyvállalásokban nem ritka az általános, megfoghatatlan felajánlás, mint például az olyan, hogy »a munkaidőt száz százalékosan kihasználjuk«, vagy »segítjük az újítómozgalmat«. Pedig milyen szépen hangzanék egy műszaki dolgozó, vagy műszakiakból alakult szocialista brigád vállalásában a következő mondat- »Felülvizsgáljuk, hogy az elmúlt évben milyen elfogadott újítások nem kerültek bevezetésre és ezek bevezetését vállaljuk«. Az 1962- es évben a megye üzemeiben hatszáznegyvenöt újítást fogadtak el, tehát bevezetésre alkalmasnak találtak. Ezek közül százötöt mindeddig nem vezettek be Versenypont lehetne tehát számos üzemben az újítások bevezetése.

Ipari üzemeink zömében már lezajlottak a termelési tanácskozások. A feladat most az, hogy az e tanácskozásokon elhangzott bírálatokat, javaslatokat mindenütt vegyék figyelembe a további munkában, dolgozzanak az éves versenyvállalások megvalósításán.

J. J.

VII.

A nemzetközi munkamegosztás nélkül aligha fejlődhetett volna hazánk ipara jelenlegi színvonalára. Vizsgáljunk meg közelebbről , bármilyen terméket, szinte alig találupk köztük olyat, amelynek kiinduló anyaga ne külföldről származna. Országunk közismerten szegény nyersanyagokban. Behozatalra szorulunk vasércből, kokszból, fából, gyapotból, nyersgumiból stb. E nyersanyagok zömét a Szovjetunió hosszú lejáratú szerződések alapján szállítja, s mi ezekért munkaigényes késztermékekben fizetünk. így azután a Szovjetunió tízszer annyi tonna súlyú árut szállít nekünk, mint amennyi a Szovjetunióba exportált magyar termékek súlya. A kapitalista világban nincs ilyen példa, hogy egy hatalmas gazdag állam legyen egy kis ország nyersanyag- szállítója.

Van viszont egy természeti kincsünk, amelyben világviszonylatban is igen gazdagok vagyunk, ez a bauxit. A bauxitból előbb timföld készül, majd pedig kohó- sítás útján az aluminium, a magyar „ezüst". Ez az értékes színesfém sok mindenért kárpótol bennünket. Hiszen korunk egyik legfontosabb nyersanyaga az aluminium, amelynek kis fajsúlya, nagy szilárdsága, kémiai ellenállóképessége, alakíthatósága sttt. különös rangra emel a technikai forradalom mai időszakában..

Van egy értékes természeti kincsünk, kiaknázását viszont fékezi, hogy minden tQnna aluminium kohósításához körülbelül tizenhatezer kilowattóra elektromos áramra yan szükség. Országunk pedig nem dúskál energiában. Amit nyerünk az olcsó bauxittal, azt ráfizetjük a drága árammal. Ezt az ellentmondást oldja fel a nemzetközi munka- megosztás, a múlt évben aláírt szovjet—magyar alumínium- egyezmény.

A szerződés szerint egyre növekvő mennyiségű, végül 1980-ban 330 ezer tonna timföldet szállítunk a Szovjetunióba, amelyből igen olcsó vízienergiával 16 ezer tonna alumíniumot kohósítanak. (Ilyen tömegű timföld kohósításához a jelenlegi víllamosenergia- termelésünk negyven százalékára lenne szükség.) Ez a kooperáció a Szovjetunió számára is előnyös, hiszen a világpiaci áron értékesíti az ennél jóval olcsóbban termelt vizi villamosenergiát. Hazánk viszont teljes egészében visszakapja a Szovjetunióban kohósított tömbaluminiumot, amely immár sokmillió kilowattóra villamos- energiát tartalmaz. Sok példa van rá. hogy ennél nagyobb távolságra olcsó viziúton timföldet, illetve alumíniumot szállítanak. De először fordul elő a világon, hogy fém formájában visszakapja teljes nyersanyagát a timföldet szállító ország.

A százhatvanötezer tonna alumínium (amely háromszorosa a jelenlegi termelésnek) értéke nyolcvanmillió dollár, de ennek sokszor ;sát kaphatjuk a világpiacon, ha tovább feldolgozzuk félkészgyártmányokká, majd pedig készterméket, aluminium autóbuszt, vasúti személykocsit, hajót, aluminium burkolatú kábelt, aluminium hidat, csomagoló anyagot, stb. exportálunk.

Különös előny számunkra, hogy a Szovjetunió fedezi az alumini- umkohók és erőművek sokmilliárdos beruházási költségeit, s mi összes anyagi erőinket, a bauxit- termelés, a timföldgyártás és az aluminiumfeldolgozó ipar fejlesztésére összpontosíthatjuk. A termelés hatalmas méretei lehetővé teszik nemcsak azt, hogy messze magunk mögött hagyjuk a legfejlettebb tőkés országokat is az egy főre jutó aluminiumtermelés- ben, hanem azt is, hogy alumini- umtermelésünk a világon a legkorszerűbb legyen. A bauxitbányászat és timföldtermelés ma is korszerűnek mondható, de Ajka mellett például olyan hatalmas, teljesen automatizált timföldgyár

épül, amelyben a termelékenység a jelenleginek ötszörösére emelkedik. A leginkább azonban a íélkészgyártmány termelése fejlődik. Székesfehérvárott olyan nagy automatikus vezérlésű hengersorok épülnek, hogy a pillanatnyilag megmunkált százszázötven kilogrammos tömbök helyett másfél-kéttonnás tömbök is igen termelékenyen feldolgoz- hatóak lesznek.

Nehéz lenne a nagyszerű távlatokat mind felvázolni. S a számok, a méretek szinte hihetetlenek, pedig nincs ezekben nagy- zolás, lódítás. Nem úgy mint régen, amikor arról beszéltünk, hogy a vas és szén országa leszünk, holott köztudott, se szenünk, se vasércünk nincsen. Bauxitunk viszont rengeteg van, és aluminium iparának egyik nagy centruma. (A KGST színesfémipari állandó bizottságának székhelye jelenleg is Budapesten van.)

Ha a szocialista világgazdasági rendszer valóban le akarja hagyni a kapitalista világot a gazdasági élet minden területén, ez azt jelenti, hogy aluminium termelésében, kutatásban és széles körű, korszerű feldolgozásában — a. baráti országokkal szoros együttműködésben — nekünk kell bátran az élre törnünk. S eljön az idő, amikor a legfejlettebb tőkés országok nem lesznek már számunkra mértékadóak, mert majd ők igazítják hozzánk lépteiket, ha nem akarnak messzire elmaradni;

Kovács József

DOLGOZIK

Az igazgató a személyzetishez indult. Odarendelte a munkaügyi osztályvezetőt is, megbeszélni az aljaüzem létszámproblémáit. Fel kell venni néhány munkást, ezek felvételéről és beosztásáról kell dönteni.

Már a kilincsen a/keze, dé hirtelen visszafordul. A fiókból egy kivágott újságcikket vesz elő, összehajtogatja és kabátja felső zsebébe teszi. Félperc múlva a személyzeti osztályon van, ott már várnak, rá.

— Nos, lássunk hozzá. — Jelentkeztek már felvételre? — kérdezi• a személyzetist.

— Még nem. De azt hiszem, fel kellene venni azt a kislányt, akiről a múltkor írt az újság.

— Erre gondolsz? — veszi elő a cikket a munkaügyi osztályvezető.

— Maga is eltette a cikket? — így az igazgató. — Mert én is.

— Azt hiszem, ennél a felvételnél nincs vita, menjünk tovább — mondja a személyzeti előadó.

Telefon Váraljára a tanácshoz, másnap reggel pedig már munkába állt a váraljai kislány, Tóth Margit a Bonyhádi Cipőgyár aljaüzemében.

— Hogy érzi macát az üzemben? — tesszük fel a kérdést a kikészítő szalag mellett szorgoskodó Margitnak.

— Nagyon jól. Azt hiszem, nem vallanak szégyent velem.

— Jó munkás lesz belőle — teszi hozzá a mester. — Ahogy látom, nemcsak szeret, hanem, tud is dolgozni.

Mi pedig bejelentjük, ..helyreigazítás helyett”: A február 14-i számunkban megjelent „Margitka dolgozni szeretne” című riport elvesztette aktualitását. A másfél éves korától kezdve szülők nélkül nevelkedett kislány, aki Váralján lelt meleg családi otthonra, dolgozik.

Ádor- János a munkásőr nehézfegyver-század parancsnok-helyettese, aki a megyei parancsnoktól a napokban értékes órát kapott ajándékba jó munkája elismeréseképpen, falhoz támasztotta a géppisztolyt. Szemben ült velem és egy régi emlékét mesélr te el.

♦

Boldmán és Jagodnyák között folyt a harc. A fasisztákat északról a szovjet csapatok, délről a partizánsei'egek szorongatták. A front mögötti felszabadított terület egyik rommá lőtt falucskájában hárman szálltak le a szánkóról, amelyet hosszú szőrű, sovány hegyi lovak húztak.

Kutattak. A bejelentés szerint az usztasák burgonyát raktároztak el a falu egyik pincéjében. Az élelemre nagy szükség volt. Néha egy-egy lövés dördült; A levegő párás volt.

Sorra nézték a romokat. Füstösen meredő falak, holttestek, széttört bútorok mindenfelé. Élelmet nem találtak. A kihalt falu szomorú látványt nyújtott.

Az eredménytelen munka keserű érzésével, kapaszkodtak fel a szánra. Megint lőttek. A lövés a közelben csattant. Ügyet sem vetettek rá. Fülük hozzászokott a szórványos lövöldözéshez.

Kiértek a faluból, Ádor János melegséget érzett a bokája fölött. Letekerte a bakancsa fölé csavart zsákdarabokat. Vérzett a lába. A golyó csak horzsolta a bőrt.

Nem volt egészségügyi az osztagban. Marina, a felderítő lány. tiszta .törölközőt szedett elő a hátizsákjából, s betekerte vele a

W S gr W .S

lábát. Előtte a sebet kimosta pálinkával.

Miközben Marina a sebet kötözte, megjelent a parancsnok a komiszár társaságában. Opacsies, a parancsnok, belgrádi villany- szerelő volt civilben, Vlagyimirt, a komiszért, a szovjet föld küldte. Ejtőernyővel ereszkedett le a hegyek közé. Fiatal volt és örökmazásű Joszó, Enedi Gyúró és Keserű Józsi az esti szürkületben meglepetésszerűen érkezett vissza a faluba. A sebesülés helyétől alig száz méternyire férfi ült a romokon és egy lábasból falatozott. Mellette asszony állt. Mire észhez tért és a fegyvere ~ után kapott, már elhangzott a kiáltás.

— Kezeket fel!

A lecke

ké derűs. Csípős megjegyzései sokszor megnavettették az embe*- reket.

A komiszár Ádorhoz lépett.

— Mi történt a lábaddal?

Keserű Józsi válaszolt helyette:

— Egy lesipuskás lőtt rá. Semmi az ■ egész! Csak horzsolás.

A komiszár homlokán ráncok jelentek meg.

— Lesipuskás? És Ti mégis eljöttetek?

Enedi Gyúró már kifogta a szán elől a lovakat és indult volna velük a romokból összetákolt ideiglenes istálló felé. Opacsies hangja megállította.

— Nincs kifogás! Fogd a szán elé őket, azonnal induljatok. A lesipuskást el kell fogni.

Ádor köszönetfélét mondott Marinának, és a géppisztolya után nyúlt. A komiszár néhány szót váltott a parancsnokkal és megint Ádorhoz fordult.

— Te ne menj! Pihenned kell!

Az óriás termetű dalmát szárUsztasa volt. Egy terméskőből épült háznál ásott nagának üreget. Már egy hete ott fészkelt. A felesége titokban élelmet vitt neki kétnaponként. Egy láda kézigránátot és német gyártmányú golyószórót találtak rejtekhelyén.

Amikor a szán megérk szett a fogollyal, az osztag tagjai köréje sereglettek.

Lekísérték a parancsnoki bunkerba.

Opacsieson és a komiszáron kívül Ádor János is a bunkerban volt.

A fogoly térdre vetette magát. Szeméből patakzott a könny. Kö- nyörgött.

— öljetek meg! Ne kínozzatok! öljetek meg...!

Opacsies fölkelt az asztaltól és a fogoly elé állt. A gyertya imbolygó ' fényénél lekonyuló bajuszán ezüstösen csillogtak az ősz szálak. Ősz haja és bajusza ellentétben állt fiatalos arcával.

— Nem kínozunk és nem is

■ ® * m h> » o mm m a a # # e # •-js-.-CTTTa-—:.- ■I';r ~ .mmZ r ■éiré'r rá

ölünk meg, nem szennyezzük be veled a kezünket, — mondta, s a hangjából megvetés érződött. Kérdések pergőtüze következett. A komiszár a feleletek alapján valamit jegyzett a noteszébe. Ha a kihallgatott hangja hamisan csendült, a parancsnok közelebb lépett hozzá. Az gyorsan helyesbített. A szúrós, számonkérő szemek félelmetesebbek voltak számára a pofonoknál.

Ádor János csodálta a parancsnok önuralmát. Eszébe jutott egy jelenet. Egy hónappal előbb történt. A parancsnok a megkín- zottak között, ráismert öccse holttestére. A legkisebb öccse volt! Hasába kihegyezett karót vertek és úgy szögezték a földhöz. Néhány pillanatig úgy állt testvére mellett, mintha megtébolyodott volna. De erőtt vett magán. Nagyon t fegyelmezett ember volt. Nyugodtságot erőszakolt magára és megparancsolta, hogy a foglyokat nem szabad agyonlőni.

A kihallgatás véget ért. Az usz- taea kezet akart csókolni de Opn- csics undorral ellökte magától. Amikor a foglyot kivezették a térképhez lépett. Vlagyimirral, a szovjet tiszttel, sokáig tárgyalt, a térkép előtt. Ádor János pedig aludni indult. A jobb lábára bicegett. Amikor a foglyot hozták nagy kedve lett volna bosszúból belelőni. Most eszébe jutott, amit Vlagyimir, a komiszár szokott mondogatni: „Az önbíráskodás

nem partizánszokás. A partizán ] mindenekelőtt fegyelmezett ember”. Gondolatban igazat adói! neki. A kihallgatás jó lecke vol! számára.

H. T.