Tolna Megyei Népújság, 1963. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-27 / 48. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Í963. február 2’S TOLNA MEGYEI 'Hémi Fácánkerti öregek A zárszámadás után kihirdették, hogy ebben az évben is összejönnek az idős, nyugdíjas ter­melőszövetkezeti ta­gok ünneplésére. Az­után történt, hogy Varga bácsi megállí­totta a tanítót a hír­rel: — Lesz öregek napja az idén is, megrendezi a téesz a szociális alapból. Én meg azt hittem, egy­szer volt Budán ku­tyavásár... Most itt ül Varga bácsi is, idősb Ve- csey Györggyel, Ba­logh Istvánnal, G. Horváth Istvánnal, meg a nyugdíjas asz- szonyokkal, megtöltik a fácánkerti pusztai mozi széksorait, itt van a község legidő­sebb asszonya is, aki már az ünnepség megkezdése . előtt könnyezik a megha­tottságtól. Már tudnak arról, hogy nem csupán ünnepséget rendez a tiszteletükre a ter­melőszövetkezet, ha­nem a szociális alap­ból anyagi segítség is jut a harmincnyolc öregnek, de azért iz­gatottan várják az úttörőket. A karéne­kesek kitesznek ma­gukért. Aztán filmet látnak Sziciliáról, ahol olyan szépek a tengerparti házak, hogy csak sóhajtani lehet a képekre, és olyan elhanyagoltak a gyerekek, akik a munkásnegyedek szűk sikátoraiban él­nek, hogy itt Fácán­kerten. az egykori puszta úttörői csak sajnálkoznak rajtuk. A műsor után már arra figyelnek az ün­nepeltek, kit szólít ki az elnöki asztalhoz a szociális bizottság képviselője. Nevük hallatára lassú, ne­hézkes léptekkel mennek előre a szín­padhoz az idős em­berek. Harmincnégyezer forintot és tizennégy mázsa gabonát osz­tottak ki kedden dél­előtt az ünnepségen a nyugdíjasoknak. S mire mindenki aláír­ta az átvételi elis­mervényt, elkészült az ebéd is az ünne­peltek számára. Mit hozott Moszkvából a magyar filmszakemberek küldöttsége ? A közelmúltban magyar film- szakemberek jártak a Szovjet­unióban, s a legutóbbi hónapok filmterméséből válogattak. Teli ..tarsollyal” érkeztek haza, s út­juk eredményeként egész sor új­donsággal bővült a bemutatásra kerülő filmek választéka. így pél­dául még az idén megismerheti a magyar közönség „Az élet ka­pujában” című alkotást, amely­nek forgatókönyvét Vera Panova két elbeszélése alapján írták. A történet, amelyet fiatal rendező, Talankin filmesített meg, fia­talokról szól, akiket a második világháború megfosztott a gyer­mekkor örömeitől, szépségeitől, és most a békés építés napjaiban találkoznak. A filmben újra lát­hatjuk az „Iván gyermekkora” népszerű kis hősének életre keltő­jét, Kolja Burljajevet. Megjelenik majd a mozik vász­nán az ismert szovjet író Aksz- joiiov nálunk is feltűnést keltett regényének, a „Kollégák”-nak nemrégen készült filmváltozata. Ebben az évben tartják a „Papát vásároltam” című film magyar­országi premierjét is. A történet hőse egy félárva kisfiú, aki gyer­meki képzeletének egy meghök­kentő ötletétől vezetve elhatároz­za: édesapát vásárol magának. Az újonnan átvett filmek kö­zül néhány a könnyű műfajt kép­viseli. Ide tartozik Sosztakovics új operettjének filmváltozata, amelynek címe: „Cserjomuski” valamint „A benzinkút királynő­je” című vígjáték Rumjancevá- val a főszerepben és az „Utazunk, utazunk..című színes film- revű. Milyen tőszómmal adja a kukorica a legnagyobb termést? A Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetben évek óta foly­tatnak tenyészterület-kísérleteket a hibridkukoricákkal, annak meg­állapítására, hogy mennyi az op­timális holdankénti tőszám. A kísérleti eredmények szerint a jó vízgazdálkodású mezőségi vályog­talajon a 25 000—28 000 holdan­ként tőszám adta az 1961-es és 1962-es aszályos években is a legnagyobb termést: holdanként 35-—10 mázsa szemet. A jó víz­gazdálkodású, tápanyagokban nem szegény talajokon tehát a ku­korica tőszáma holdanként 25 000 —28 000-re fokozható; ez esetben lehet a legnagyobb termésre szá­mítani. Eseménynaptár i = Fedor Saljapin 90 évvel ezelőtt, 1873. február 27-én született FEDOR SALJAPIN világhírű orosz operaénekes. 1899-ben a moszkvai opera szólóénekese, majd később a külföldi operákban való vendégszereplései révén korának legnépszerűbb basszus énekese lett. Öt tartiáJc Musszorgszkij művei leg­kiválóbb tolmácsolójának. Híres szerepei voltak Massenet Don Quichotte és Gounod Faust-jának Mefisztója. IFJÚSÁGOM cím­mel 1926-ban megírta önéletrajzát. * Történelmi érdekességek: A MÁGNESESSÉGRŐL az első fennma­radt utalást a miletoszi THALÉSZ tette i. e. 585-ből. * 2500 évvel ezelőtt, időszámításunk előtt az 560-as évekből ad hírt XENOPHON történetíró az első tökéletesen megszer­vezett GYORSPOSTA SZOLGÁLATRÓL. Cyrus és Darius királyok uralkodása ide­jén Perzsiában 1 napi távolságra nyergeit lovakkal állandó gyors futárokat tartottak szolgálatban a királyi parancsok közvetí­tésére. * A karthagóí HANNO i. e. 520 köTÜl 60 darab 50-evezős hadihajóival és mintegy 30 ezer főnyi legénységgel Nyugat-Afrika partjai mentén a mai Kamerunig jutott el. Utjának célja # gyarmat alapítása volt. Fegyver és kötél Tízezer vagon konzerv készül az idén A hazai vásárlók éveken át idegenkedtek a konzervektől, mert a tartósított ételek íze erő­sen eltért a megszokottól. Emiatt 1953-ban mindössze 3,5 kiló volt az egy főre jutó konzervfogyasz­tás. Az utóbbi években azonban javult a konzervek minősége, s 1962-re már megkétszereződött a konzervfogyasztás. A háziasszonyok különösen meg­kedvelték a főzelék-, a paradi­csom- és legkülönfélébb hús­konzerveket. Az idén tízezer vagon tartó­sított ételt készítenek a konzerv­gyárakban, a konzervipar azon­ban a kiemelt iparágak közé tar­tozik, az átlagosnál gyorsabban növekszik a termelése. A máso­dik ötéves terv végéig a kon­zervgyárakban a munkafolyama­tok hatvan százalékát gépesítik, s ennek nyomán 1965-re az egy főre jutó konzervfogyasztás meg­haladja majd a tizenhét kilót. Két erdei hír ÖZEK KÍSÉRIK A HATÁR­ŐRÖKET Nem mindennapi vendégek ütöttek tanyát az egyik somogyi határőrség udvarán, öt őzike az ismét keményre fordult télben itt keresett menedéket és élelmet. A határőrök védnökséget vállal­tak az éhező kis állatok felett, amelyek rövid idő alatt megsze­rették új környezetüket. Ha egy katonát meglátnak az udvaron, nyomban ott teremnek és úgy kí­sérik, mint hűséges kiskutyák. Ilyenkor a takarmánypajtából egy-egy marék széna, egy-egy cső kukorica is előkerül, amit a külön e célra épített „vendég­szállás” etetőjébe raknak le szá­mukra. A gondoskodás olyannyi­ra megszelídítette a kedves álla­tokat, hogy amikor szolgálatba Indul a járőr, nyomába szegőd­nek és csak élelemmel lehet ólcet visszacsalogatni. VESZÉLYES VADÁSZKALAND Veszélyes vadászkaland történt a napokban Békés megye legna­gyobb erdejében, a mályváéi ren­getegben. Dámvadeserkészés köz­ben váratlanul hatalmas vadkan­nal találkoztak az erdészek. Rá­lőttek, s a vad sebesülten mene­kült. A sebzett vadat Mastala Gergely, a mályváéi kerület ve­zető erdésze foxterrierrel vette űzőbe. A vaddisznó a sűrűben többször szembefordult a nyomá­ban csaholó kutyával, majd hir­telen az üldöző Mastala Gergely felé törtetett. Újabb lövésre már nem volt idő, az erdész védekez­ni csak úgy tudott, hogy vadász- puskáját keresztbe fogva a vad szájába nyomta. Ekkor segítségé­re ment hűséges kutyája, ráug­rott a kanra, amely a foxi felé fordult, s ez elég időt adott az erdésznek ahhoz, hogy újra lőj- jön. Ez a lövés már halálos volt. Az óriás termetű vadkan a va­dász lábai előtt múlt ki. A megdöbbentő képet a Life című hetilap közölte és az aláírás így hangzik: „íme, milyen nehe­zen vallanak Dél-Vietnamban az elfogott gerillaharcosok.” Az új­ságíró példátlan cinizmussal hoz­záteszi, hogy a kötél, mellyel a szinte még gyermek vietnami ha­zafit megkötözték „kitűnő ame­rikai műanyagból készült.” A megdöbbentő jelenet bizonyára A Természettudományi Múzeum kutatói Ipolytarnóc határában i érdekes leletekre bukkantak. Mintegy 20—25 millió évvel ez­előtt, a miocén-kor közepén, ami­kor hazánk területének jelentős részét még tenger borította, a mai Ipolytarnóc helyén szárazföld volt. Az ott talált ősnövénytani leletek arról tanúskodnak, hogy a homokos talajon nedves, meleg éghajlatot igénylő szubtrópusi tűlevelűekből és sokféle lombos fából álló őserdő tenyészett, buja aljnövényzettel. Az erdők kis tisztásán forrás csordogált. Itt oltották szomjukat az erdőben élő őskori állatok. Az ősvilági itatónál a felkavart víz szét­fröccsent. és átitatta a tócsa kö­rüli talajt. A felázott, átnedve­teljes mértékben elnyeri McNa­mara, amerikai hadügyminiszter tetszését, aki nemrég kifejtette* hogy Vietnamban „több ötietes- ségre” van szükség, s ugyanakkor hatalmas fegyver szállítmányokat indítottak útnak az ország felé. íme, most már kiderül, az ameri­kai hadügyminisztérium igyek­szik a főnök utasításait száz szá­zalékig megvalósítani. sedett homokba mélyen besüp­pedtek az itatóhoz vonuló állatok lábai. Az összetaposott, homokos talajt a tűző nap kiszikkasztotta és a lábnyomokkal együtt »kon­zerválta-. Az erdei forrás közelében tűz­hányó működött. A tűzhányó ki­törése után nagymennyiségű vul­káni por hullott a lábnyomos ta­lajra, s az így keletkezett tufa elfedte, megvédte a lábnyomokat. I így maradtak fenn a páratlan le­letek, amelyeknek alapján a ku­tatók rekonstruálják az ősvilági életet. A világviszonylatban is nagy- jelentőségű leletek megmentésére már eddig is több, szakemberek­ből álló csoport szállt ki Ipoly- tarnócra. Néhány köbméternyi darab e lábnyomos talajból már a Természettudományi Múzeum­ban is látható. A további feltá­rásokat Tasnádi Kubaeska And­rás kiváló kutató vezetésével folytatják. Az Országos Termé­szetvédelmi Tanács az említett területet védetté nyilvánította; TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és o Megye? Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Váilalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség- 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 KészOl a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető- Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézberítőkné1 Előfizetési díj egy hónapra 12 Fi Index-számi 25 062, Atomellenőrző állomáson A Szovjetunió a í ellenőrző állomásba belegyezett. Most mennyit mondjak?! (Szűr-Szabó József rajza) Őskori állatok megkövesedett lábnyomai Ipolytarnóc határában

Next

/
Oldalképek
Tartalom